2024. március 10., vasárnap

A MESSZIRE MENT EMBER

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.03.10.


...Messzire menni, és onnan hozni történeteket bevált recept, hiszen tudjuk, onnan megérkezve azt mond az ember, amit akar. Így is lett. A nagy vízen túli utazásnak, amit egyébként nem tudjuk, milyen minőségben abszolvált a mi minielnökünk, lévén Trump momentán nem visel hivatalt, így ezt kormányfői útnak nehezen nevezhetnénk (azaz, milyen pénzből és mennyiért), tehát ennek a bizonytalan állagú bulinak többes feladata volt fideszileg.

A legegyszerűbben, hogy beleavatkozzanak egy ország belügyeibe, amennyiben Trump kampányolhat Orbán látogatásával, és meg is teszi. Lévén, ott is van kellő számú hülye, akiknek ez is elég. Mindemellett a leordítás után a mi jótevőnknek helyre kellett állítani az önbizalmát, hogy ne remegjen annyira a feje, s ha neki az is elég, ha egy köztudottan debil kolléga fényezi, ám lelke rajta, legyen ez a legnagyobb öröme. (Meg a mi idegünk.)

Illetve még hazai használatú kampányelemnek sem utolsó ez, lévén az itteni hülyék számarányosan nincsenek kevesebben, mint ott. És ennek megfelelően föl is került Orbán elvtárs Facebook-oldalára a kis videó, amelyen, illetve amelyben Trump vall szerelmet neki. Csakhogynem azt nem turbékolta Orbánról, hogy gyönyörű, de, hogy mennyire okos, az többször is elhangzott, ami olyan lehetett a csapzott léleknek, mint egy cirógatás.

Orbáni szemszögből tehát a rend helyreállott, a miénkből azonban nem. Hiszen hiába ment messze, hogy onnan megjőve a szólás szerint azt mondjon, amit akar, ez a rohadt globalizáció meg a technika, illetve azok az alakok, akik nem hugyoznak állva a gyönyöröktől, ha meglátják ezt a két idiótát egymást szopkodni, szóval, megint csak az lett, hogy kiderült az igazság, mint ahogyan előtte az is, hogy leordították a mi harcosunk busa fejét.

Még az óceánon túl sincs egy függöny, ahová igazán el lehetne bújni. A Trumppal való egymást szopkodáson kívül szerepelt a programban egy úgynevezett panelbeszélgetés is, amit ugyanazok, akik a fej leordítását is tagadták, így adtak el magyarországi használatra: „a közönség soraiban a legnevesebb amerikai jobboldali politikusok, elemzők, közéleti személyiségek foglaltak helyet”. Szép, rózsaszín kép az Orbán-kifestőben.

Viszont ehhöz képest, aki meg ott volt, azt mondta, hogy nem igazán, ilyeneknek se híre, se hamva nem volt a „panelbeszélgetésen”. Már megint egy állítás meg egy tagadás, és az ilyenekből a mi kedves vezetőnk jól kijönni soha nem szokott. Ez most sincsen másként, mert a kampánybulihoz közel lévők arról mesélnek, hogy ott nem jelent meg egyetlen szenátor és képviselő sem. Sőt, az is kiderült, hogy nagyon gyér volt az érdeklődés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.