2025. október 27., hétfő

A NAP GRAFIKONJAI: A NAGY MAGYAR ELLENTMONDÁS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2025.10.27.


Érdekes adatsor jött szembe a minap: az Európai Unió statisztikai hivatala a szubjektív szegénységről közölt információkat. Az Európai Unió lakosságának 17,4 százaléka tartozott a szubjektív szegények kategóriájába tavaly, ami javuló tendenciát mutat az előző évekhez képest. Magyarországot a középmezőnybe helyezi ez a mutató: nálunk tavaly a lakosság nem egészen ötöde volt ide sorolható. Ami különösen érdekes, az a helyzet javulása – legalábbis a számok alapján. 2015-ben ugyanis nálunk még a lakosságnak majdnem a fele tartozott ebbe a csoportba. Mindeközben azonban az egyéb mutatókból nem éppen ez a javulás következne. Sőt, komoly ellentmondás látszik feszülni a hivatalos adatok között. Katona Tamás volt pénzügyi államtitkártól, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnökétől kértünk magyarázatot.


Van egy mutató, a szubjektív szegénység, amely azt mutatja ki, hogy az emberek hogyan ítélik meg a pénzügyi és anyagi helyzetüket. Ezt az Eurostat az Európai Unió jövedelmi és életkörülmény-statisztikáit felhasználva számítja ki, ennek pedig az EU tagállamaiban végzett adatgyűjtés az alapja. A cél, hogy felmérjék a válaszadók véleményét a háztartás megélhetési nehézségeiről. Az értékelés figyelembe veszi a háztartások anyagi jóléti helyzetét, beleértve a jövedelmet, a kiadásokat, az adósságot és a vagyont...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.