PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.02.15.
Egy
valamennyire is sikeres tüntetés vagy bármiféle más akció után a demokraták már
kiábrándult, de még csodát váró soraiban felhorgad a remény - hátha ez volt "az"
a szikra, hátha most, hátha!Aztán eltelik
kis idő, a tüntetők hazamennek, a politikusok meg elkezdik új értelmezési
tartományba helyezni a dolgokat, persze mindenki a saját értelmezési
tartományában ítéli meg az eseményeket.
A
bánatos és elmagányosodott demokrata pedig ül a konyhaasztalnál és bávatagon néz
ki a fejéből - a francba, hogy észre se vette, hogy amit ő forradalmi
lelkesedésnek hitt, az populista hőzöngés, amit meg beszariságnak vélt, az a
polgári középosztály visszafogott szakmaisága.
Aztán ha kap egy kis
aprópénzt, akkor majd elégedetten bólint - na lám, megérte kimenni a Parlament
elé, itt az eredmény!
Két-három évre meglett a lelki békéje, holott tévedett
- nem a Parlament elé kellett volna kimenni, hanem be kellett volna menni a
Parlamentbe.
Nopersze, ez
nem olyan egyszerű dolog, merthogy a kapukat felrobbantani csak azoknak szabad,
akik kellőképpen megbízhatóak, bombát is csak a megfelelő párt székházának
megfelelő erkélyére szabad dobni úgy, hogy nagyot durranjon, mint Torgyán kukája
is, vagy Szájer lakatlan lakása - de azért kárt ne nagyon okozzon.
Persze ezek a
dolgok csak visszamenőleg tekinthetők legitimnek, akkor még szükség volt a
látványsportokra, ma már az állam átvette a feladatokat ezen a területen is, de
a szakértelem - rossz nyelvek szerint - azért jól jött Kolontáron.
Mostanában
inkább gyújtogatunk, talán a nagy elődök példáján lelkesülve, igaz, mi nem a
Reichstagot égetjük porig, csak a nagy tervek útjában álló sportcsarnokokat, de
hát - ki a kicsit nem becsüli, ugye...