HÍRTV
Szerző: KK
2017.07.27.
Róna Péter közgazdász szerint Orbán Viktor megérezte, a korábbi kormányok hibáiból mélységes csalódás halmozódott fel az országban, ezért „meghirdette az orbánizmust, ami a Szent István-i küldetés tagadása”.
Róna Péter elmondása szerint nem tud arról, hogy ő lesz majd az állítólagos Jobbik–MSZP–LMP választási összeborulásnak a motorja, ahogyan azt a kormánypárti Magyar Idők állította, és nem is szeretne különösebben reagálni egy ilyen „pongyola” jelentésre. „Ez komolytalan dolog, nincs azonosítva a forrás, engem nem kérdeztek, teljesen pontatlan fogalmazások, állítások, satöbbi. Nincs mit se megerősíteni, se cáfolni” – jelentette ki az Egyenesen stúdiójában.
A közgazdász szerint ha korábban nem volt világos, mára teljesen azzá vált, hogy Orbán Viktor megérezte, a korábbi kormányok hibáiból és sikertelenségeiből mélységes csalódás halmozódott fel az országban, ezért „meghirdette az orbánizmust, ami a Szent István-i küldetés tagadása”. Úgy véli, a 2018-as választás arról szó: vagy Szent István, a keresztény Európába való betagozódás, vagy pedig az abból való kimaradás, „és akkor lesz nekünk Orbán Viktor, Erdogan, Putyin és társaik”.
Róna Péter megjegyezte, 1962-ben Konrad Adenauer, Charles de Gaulle és Alcide De Gasperi a reimsi katedrálisban bejelentette, hogy az ő küldetésük a közös európai sors megalkotása. Magyarország EU-s csatlakozáskor arra kapott meghívást, hogy vegyen részt ebben, de szerinte Orbán Viktor ezt nem kívánja. „Tagadja, és azt mondja: márpedig a nemzet, a nemzeti szuverenitás a legfontosabb dolog a világon, ő közös sorsot nem vállal.”
A magyar kormányfő abban reménykedett, és be is jelentette, hogy 2017 lesz az európai lázadás éve, de nemhogy nem lett lázadás, hanem az Orbán-féle politikai erők történelmi vereséget szenvedtek Franciaországban, Ausztriában, Hollandiában, Németországban pedig alig léteznek – jelentette ki a közgazdász, megjegyezve: nem kívánja sem Orbán Viktort, sem pedig a követőit ócsárolni.
„A magyar társadalom előtt ott van a világos választási lehetőség: vagy ez, vagy az; nem lehet elsumákolni, nem lehet elkenni, nem lehet elszórakozni, és nem lehet eltaktikázni, mert már fél lábbal az Európai Unión kívül vagyunk.”...
2017. július 27., csütörtök
A MAGYAR ÁLLAM TÁRT KAROKKAL VÁRJA AZ ETIKUS HEKKEREKET
INDEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2017.07.27.
Etikus hacker vagy?
Megtaláltad? Felismerted? Hozzáfértél? Kipróbáltad? Mindezt megosztanád, de nincs kivel?
Köztünk marad!
A GovCERT várja ANONIM bejelentésedet!
– írja honlapján, egy ma reggel frissen megjelent felhívásban a magyar állami informatikai rendszerek kibervédelmét ellátó Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCERT).
Az időzítés alapján logikus feltételezés, hogy a felhívást az a múlt heti eset inspirálta, amikor a BKK online jegyértékesítési rendszerét fejlesztő T-Systems feljelentette azt a fiatalt, aki szólt nekik, hogy súlyos hiba van a rendszerükben. A lépés nagy közfelháborodást váltott ki, a cég később bocsánatot is kért, a német anyacég pedig Facebookon határolódott el a magyar leányvállalattól. (A BKK e-jegy-botrányáról szóló cikkeinket ide kattintva találják meg.)
A felhívásban a GovCERT külön kiemeli, hogy bárki tehet bejelentést, akár anonim módon is, de ha valaki mégis úgy dönt, hogy megadja a személyes adatait, azokat bizalmasan kezelik. Csak annyit kérnek, hogy a feltárt sérülékenységet minél részletesebben írja le a bejelentő, hogy ők aztán az alapján értesíteni tudják az érintett céget. Egy titkosított email küldéséhez szükséges titkosítási kulcsot is megadtak, hogy a bejelentő tényleg védett módon tudjon szólni, ha bajt lát valahol...

"TUSVÁNYOSON ÉN VAGYOK OTTHON, NEM ORBÁN VIKTOR"
SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: HírTV
2017.07.27.

Csalódott Orbán Viktorban Ladó Andrea, ezért fütyülte ki a miniszterelnököt Tusványoson. A Hír TV-ben arról beszélt, a kormányfő már első regnálása idején hazudott, a magyar-orosz "barátságot" pedig soha nem bocsátja meg.
Ladó Andrea Magyarországon él és szoftverfejlesztőként dolgozik. Tusnádfürdőn Orbán Viktor 2010 utáni politikája ellen tiltakozott. Ladónak nem tetszik, hogy a kormányfő az embereket, az erdélyi magyarságot és a tusnádfürdői hallgatóságát használja díszletnek amellett, hogy saját magát fényezi.
"A biztonságérzetünkre apellál, megment minket, közben nyugodtan lehet lopni" - mondta a Hír TV stúdiójában.
Azt mondta, nagyon csalódott, sőt, mindennap van olyan, ami felháborítja - "nem ezt várják a kormánytól, hogy a bajaikat szaporítsa" - tette hozzá...

FELBILLEN AZ ORSZÁG?
PANGEA BLOG
Szerző: lezlidzsi84
2017.07.26.

A közelmúltban számos olyan sajtóanyag látott napvilágot, ami azt állítja, hogy az ország "felbillenőben" van, a lakosság egyre nagyobb része koncentrálódik a nyugati határszéleken, miközben a "kelet" kiürül. Az egyre sűrűsödő cikkek jelentős része a nyugati határszél médiájában jelent meg, és a be nem jelentett, de helyben élő, dolgozó beköltözők által kiváltott infrastrukturális (intézményi) nyomásra vonatkozó megfigyeléseken alapult. A tudósítások másik részének kiváltója vélhetően a némileg túlmisztifikált kelet-nyugati "fejlettségi lejtő" mantrázása, illetve a népességi adatok időnkénti félreértelmezése lehet. (Kelet-nyugati lejtő helyett valójában egy központi heggyel és lejtőivel van dolgunk, ahol a nyugati lejtő kevésbé meredek...) A cikkekben közös, hogy mindegyikük valamilyen természetes egyensúly megbomlásaként említi a helyzetet, ami szintén kérdőjeleket vethet fel bennünk. Vizsgáljuk tehát meg, hogy mennyire bomlott meg az ország népességének "területi egyensúlya", illetve azt, hogy egyáltalán beszélhetünk-e bármiféle egyensúlyról?
Először is rögzítsük, hogy a vizsgálatnak sajnos vannak korlátai. Egyrészt az elmúlt 20-25 évben gyakran emlegetett magyar "helyhezkötöttség" az elmúlt 5-10 évben mintha valóban lazulni kezdene. Ennek okai között van a külföldi munkavállalás lehetősége, a lakáspiac megélénkülése, a javuló közlekedési kapcsolatok, valamint a viszonylag képzett embereket kereső, jól fizető munkahelyek térbeli elterjedtségének növekedése is. Ha a nagyvárosainkban, a nyugati határszélen, az odavezető utakon járunk, esetleg arrafelé tartó vonatokon ülünk, ennek egyre több jelét láthatjuk. Ugyanakkor a folyamat csak az elmúlt pár évben látszik lendületet venni, így meglehetősen korlátozottan állnak rendelkezésre adatok. Ennek egyik oka a magyar lakcímbejelentési szokásokban gyökerezik, ami főleg Budapest esetében mutat alacsonyabb lakosságszámot a valósnál, az ország többi részében ugyanis valamivel kevésbé (volt) elterjedt a feketén albérleteztetés (főként a fajlagosan több kollégiumi férőhely és az alacsonyabb lakásárak miatt). Szintén komoly visszatartó erő, hogy Budapesten az ideiglenes lakcím gyakran nem jelenti az ezzel hivatalosan és kötelezően járó szolgáltatások igénybevehetőségét (pl. egyes orvosi vizsgálatok esetén), ami szintén nem segíti elő a bejelentési kedv erősödését.
Megbízható és naprakész lakosságadatok hiányában fő támpontjaink a KSH népszámlálásai lehetnek, ami a be nem jelentetteket ugyan szintén nem a jó helyen tartalmazza, de viszonylag jó pillanatfelvételt mutat. Azonban ebből az utolsó 2011-ben volt, azaz valószínűleg épp nem mutatja a lendületet kapó országon belüli vándorlást - erre csak a hírekből és a KSH vándorlási adataiból következtethetünk - egyes hosszútávú trendek viszont kimutathatóak.
Fontos kiemelni, hogy minden esetben a lakónépességet (illetve az 1949-es adatok esetében a jelenlévő népességet) vizsgálom, mert ez tükrözi, hogy hányan élnek valójában az adott megyében, városban. Minden esetben a jelenlegi közigazgatási határokat veszem figyelembe az összehasonlíthatóság érdekében, tehát az 1949-es adatok esetében is a jelenlegi megyékkel, Budapesttel számolok.
Gyanúnk szerint Magyarország népességének térbeli eloszlása korábban is nagy változásokat mutatott, úgyhogy kezdésként vizsgáljuk meg, hogyan alakult az egyes megyék népessége 1949 és 1980 között. A két dátumot a következők miatt választottam: 1949-ben a népességszám ugyan még nem érte el a háború előtti szintet, de a háború miatti ideiglenes változások (falura, vidékre menekülés) már nem érvényesültek, illetve a tartós hatások (vallási és nemzetiségi alapú kitelepítések, deportálások) már érvényesültek. 1980-ban Magyarország elérte legmagasabb népességét, a nagy belső vándorlások is lecsengőben voltak, innentől a népességváltozást a természetes fogyás határozza meg, így indokolt a "törés"...

MIÉRT FONTOS FELJELENTENI BORBÁTH ÁRONT, A NŐVERŐ FOTÓST?
NEMGOGOL BLOG
Szerző: Eszes Beáta
2017.07.26.
Szerző: Eszes Beáta
2017.07.26.
...Mit üzen egy bántalmazott nő esete és arra adott reakciója a többi nőnek?
Borbáth Áron áldozata, Andrea nem akar feljelentést tenni az őt ért tettlegességért.
Az esetről készült videón jól látható, és a tv-interjúban be is vallja a nő, hogy sokkolta a bántalmazás: a földre teperve, hátán feküdve egyfajta „lárva” vagy magzati pózban megmoccanni sem bír, nem rúg, nem üt, nem védekezik, nem sikolt. A körülötte állók a foga kiverésére is buzdítottak. A biztonsági őr, ha a nőt nem vezeti ki, akár meg is lincselték volna. Ha ez nem a nagy nyilvánosságban történik, akkor Borbáth reflexből hajtépéssel és leteperéssel indított mozdulatsora minden bizonnyal nem áll meg itt. A meghitt esküvői képek fotósának elszántságát az is igazolja, hogy pontosan tisztában volt a nyilvánosság erejével, ahol ő magabiztosan mozog akár esküvőkön, akár a konzulátus sajtófotóit készítve. Ebben a közegben tudott számára természetesen reagálni azzal, hogy különösen nyers brutalitással nekiesett egy nőnek. Hátulról, lesből, visszakézből.
Az indoka az volt, hogy a nő ellentmondott Borbáth nézeteinek. Az indoka az volt a tettlegességre, hogy a nő ellenkezett mindazzal, amit a férfi fontosnak tart. A férfi lábánál fekszik egy sokkos állapotú, tehetetlen nő, aki ellenszegülni mert neki. Addig is gyengébb volt nála, de most a földre levitt, összegubózott nő az állatvilágból ismert „áldozat vagyok” pozícióval agresszióra felhívó üzenetet közvetít a támadónak.
Andrea sorstársai ezt már nem szokták megúszni egy háton esett karcolással. Másnap napszemüvegben jelennek meg a munkahelyükön, némelyikük megfázásra hivatkozva beteget jelent. A megdöbbenést, sokkot kiváltó esetet továbbiak követik a sorstársak esetében. Felszabadul egy addig elfojtott gát az agresszorban.
Andrea sorstársai sem jelentik fel a férfit. Ők is megbocsátanak neki, ahogy Andrea. A sorstárs nők indoka az a hallgatásra, hogy megesik ez egy párkapcsolatban. Sokat dolgozik a férj, a partner, feszült, annyi fontos dolga van a férfinak, biztos felidegesítette valami ostobasággal a nő. Nem számít.
Andrea szerint egy feljelentés cicaharc lenne, elvonná a figyelmet a lényegről.
Egy bántalmazott nő esetén nem szeretnék külön belemenni, hogy a nő szülei ma is hagyományosan, ő maga pedig a kifütyülésig hithű Fidesz-es volt. Bár heves társadalmi vita tárgya volt a nyilvánosan kiábránduló, korábban kormánypártiak megtérése, köztük a legnevezetesebbek szintén nők, de azt az esetre reagálók sem vitatják el, hogy nem a semmiből van meg könnyedén a 2/3-a az Orbán-kormánynak hét éve, dacára a totálisan leépített demokráciának és a kizsigerelt, megalázott, meglopott társadalomnak.
A letepert áldozattal készült interjúkból is kiolvasható, hogy Andreának nem csupán a demokrácia alapértékeihez van/volt egy nagyon sajátos, torz, megengedő viszonya hét évig. A cicaharc kifejezéséből leszűrhető, hogy azt sem érti, hogy a köznyelvben az két nő civakodását jelenti, egyben mindkettejük sérelmét lényegtelennek tekintve, a női küzdelmet vásári komédiának titulálva, és még véletlenül sem jelenti azt, hogy egy férfi bestiálisan leteper egy nőt, akinek fontos véleménye lenne.
Andrea azt sem érti, hogy egy férfi tulajdonává vált a teste, azon erőszakot vettek.
Andrea az emancipációja részének tekinti, hogy teste kényszerű birtokba adásával érvényt szerezzen politikai véleményének.
Nyilatkozatából az tűnik ki, hogy annak érdekében, hogy a világnézetét komolyan vegyék, hajlandó a testére tárgyként tekinteni, amit egy férfi kedvére bitorolhat, üthet, gyalázhat. A teste nem nagy ár, mondhatni semmiség, csak hogy egyenlő tagja legyen a társadalomnak.
A nő azt állítja, hogy nem nézett rá a médiafogadtatásra az esetet követően, így később meglepte, hogy a teste leteperése ekkora hírt vert fel. Nem tudom, megnézte-e újra a videót, amikor begubózva, sokkosan, tehetetlenül fekszik másodperceken át, védekezés nélkül, testét kiszolgáltatva a körülötte álló zömmel férfiaknak. Nem csak ő van sokkos állapotban, a látvány is sokkoló. Jellemző, hogy a saját esési ívén ámul el jobban, „focista műeséshez”hasonlítja azt. A maszkulin erőt látja magában azzal, hogy leteperik, egyúttal azt már ő maga egy megrendezett esethez hasonlítja...
SORRA KÜLDIK HAZA AZ ORVOSOK A SZÜLŐKET
24.HU
Szerző: Benke Ágnes
2017.07.27.
Mert nincs elég védőoltás a csecsemőknek. A minisztérium szerint nincs ellátási probléma, az orvosok szerint van. Pánikolni nem kell, de sokkal jobban lehetne kezelni a helyzetet.
Olvasónk kedd reggel vitte 4 hónapos kisbabáját háziorvoshoz. Az esedékes kötelező védőoltás lett volna soron, de a doktornő hazaküldte.
„Nem kaptuk meg a Pentaxim oltást, mert az orvos közölte, országos hiány van az oltóanyagból” – mesélte a 24.hu-nak az esetet az édesanya, akinek csak annyit tett hozzá a doktornő, hogy nézzen vissza egy hónap múlva, remélhetőleg addigra pótolják a készletet.
Olvasónk nem oltásellenes, kifejezetten fontosnak tartja, hogy gyermeke megkapja a torokgyík, gyermekbénulás, merevgörcs, szamárköhögés és agyhártyagyulladás elleni védelmet, de azt mondja, ebben a rendszerben ez most, úgy tűnik, nincs biztosítva.
Azért is érte váratlanul a keddi eset, mert eddig nem volt gond a védőoltások beadatásával, azokat kisgyereke rendre megkapta. Most viszont majd csak augusztus végén derül ki, hogy beadják-e azt a vakcinát, amit júliusban kellett volna.
Mivel háziorvosa is csak reménykedni tudott abban, hogy a következő hónapra az ellátási probléma megoldódik, az édesanyát ez nem nyugtatta meg. Attól tart, hogy a többi oltóanyag is hiánycikk lesz, és nem lehet majd követni, melyik oltás mennyit csúszik.
"Semmire nincs pénz az egészségügyben. A vizes vb-re és a focira rengeteget áldoznak, de arra sem vagyunk képesek, hogy a császármetszett anyukának valaki kicserélje a kötését, vagy hogy rendelkezésre álljanak az amúgy kötelező védőoltások" – fakadt ki...

AZ ÚJSÁGÍRÓI MUNKA KRIMINALIZÁLÁSA A TOTALITÁRIUS RENDSZEREK SAJÁTJA
444.HU
Szerző: akiraly
2017.07.27.
"Azt akarják, hogy hallgassunk a bűneikről és ne mondjuk el az igazságot. Olcsó és sekélyes politikai stratégiájukra használják a puccsisták áldozatának vérét. A hatalom birtokosai előtt egyetlen cél lebeg, totalitárius uralmuk fenntartása bármi áron" - vallotta a bíróságon Ahmet Sik. Sik a legnagyobb múltú török napilap, a Cumhuriyet újságírója, egyike a 17-nek, akiket a puccs utáni tisztogatások során letartóztattak, és most terrorizmus vádjával állítottak bíróság elé. Vallomásában élesen bírálta Erdogan rezsimét...

A FIDESZ VEZETŐI ELHATÁROZTÁK, HOGY MINDENKÉPPEN LEMENNEK KUTYÁBA
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.07.27.
Sosem látott mélységekbe szállnak alád a kormánypárt meghatározó politikusai, megelőlegezve a korábban meglebegtetett kíméletlen választási kampány hangulatát. A Fidesz számára már nincsenek morális fenntartások, etikai aggályok, melyeket figyelembe kellene vennie a korteskedés idején, hiszen totális hatalomra tör, és ennek megszerzéséhez minden eszközt bevethetőnek tart, még olyanokat is, melyek korábban ismeretlenek voltak a magyar politika eszköztárában. A kormánypárt azt szeretné, ha mindenki félne tőle, így a politikai ellenfelek százszor is meggondolnák, hogy egyáltalán kiálljanak-e ellenük.
Lassan tolmács után kell kiáltanunk, (akár annak idején Vida Ildikó a Szabadság téren) ha meg akarjuk fejteni Németh Szilárd mondatainak értelmét. A Fidesz alelnöke, megmondó embere, faltörő kosa (és még sorolhatnánk) egyre gyakoribb sajtótájékoztatóin most már önmagát próbálja ugyanis magyarázni, és mivel az eredeti kijelentésnek sincs igazán értelme, a magyarázatok még inkább zavarba hozzák az embert. A dolgot csak bonyolítja, hogy először Orbán Viktor kijelentéseinek értelmezésével próbálkozik, aztán a saját magyarázatát is próbálja kifejteni az okvetetlenkedő riportereknek.
Legutóbb például megmagyarázta a miniszterelnök, mit kellett azon érteni, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn félreérthetetlenül megfenyegette a független (illetve szerinte ellenséges) sajtót azzal, hogy a következő kormányzati kommunikációs csapást rájuk méri a hatalom. Ezt Németh tovább görgette azzal, hogy Soros György bérenceinek mutatta be azokat a médiamunkásokat, akik nem hajlandók beállni a Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Habony Árpád által alkotott kormányzati kvartett által irányított lakájmédia irányvonalába...

MI IS AZ "ORBÁN-KORMÁNY" ÉRDEKE?
GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.07.27.
Hát az, ami minden kormányé: hogy nyugalom legyen. Az ellenzék pedig zavart akar kelteni, és erre látunk majd kísérleteket az ősszel.
A fenti bölcsességet valami nézhető műsor reményében (reménytelenségében) való keresgélés közben sikerült elkapnom az Echo Tv-ből. A mai hatalom egyik mindegykicsodája mondta bele nézőik arcába.
Egy pillanatra elmerengtem: tényleg, általában a kormányok nyugalmat szeretnének. Például így voltak a szoclib kormányok – és ennek nemegyszer jelét is adták. Nem állítom, hogy soha nem mentek bele értelmetlen, elvileg is vitatható konfliktusokba az ellenzékkel, de azt igen, hogy magatartásuk egészét az ellenzék érdekeinek valamilyen beszámítása, a politikai váltógazdaság elismerése, elfogadása jellemezte. Nem csináltak új alkotmányt, amikor megtehették volna; négyötödös szabályt alkottak bizonyos esetekre a korábbi kétharmados helyett, tekintettel az ellenzék meggyengülésére; nem nevezték ki pártjuk pénztárosát a számvevőszék vagy az adóhivatal élére, nem választották meg bizalmi emberüket legfőbb ügyésznek stb.
Azt sem állíthatom, hogy olykor ne mondtak volna csúnyaságokat a maguk ellenzékéről (hagyjuk az egyébként érdekes és jogos kérdést, hogy azok megfeleltek-e a valóságnak); ám idegen érdekek képviselőinek, ügynököknek, bérenceknek nem nevezték ellenfeleiket, s amikor azok hatalomra kerültek, nem emlegettek helytartótanácsot sem. Voltak, akik olykor arról beszéltek, hogy kormányuknak nincsen alternatívája, de azt azért sosem mondták, hogy a választás arról döntene, magyar (érdekeket képviselő) kormánya lesz-e az országnak…
Mert ha túllépünk a szűken vett pártpolitikán, azt is elmondhatjuk, hogy a szoclib kormányok nem tekintették magukat a nemzet egyedül hiteles képviselőjének; nem zagyváltak arról, hogy a velük olykor kritikus civil szervezeteket senki sem választotta meg. Általában véve politikájuk nem arra irányult kizárólag, hogy a maguk bázisát valahogy megtartsák; és egész politikájuk nem volt mindenestül alárendelve törvénysértéseik, netán lopásaik fedezésének, takarásának.
Nem bitoroltak el mindent, nem igyekeztek fölszámolni minden autonómiát – általában véve keresték a megegyezés lehetőségeit, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált: ellenzéke soha, semmiben sem akar vele megegyezni.
Szóval, voltak már hazánkban is olyan időszakok, amikor a kormány bizonyos értelemben nyugalmat szeretett volna, és a tőle telhetőt általában igyekezett meg is tenni azért a nyugalomért.
Hanem a Fidesz-„kormányokkal” kezdettől más volt a helyzet. Bizony, már 1998-tól sem úgy viselkedett a „nemzeti hatalom”, mint amely a maga kormányzásához szükséges nyugalmat igyekezett volna megteremteni.
Mert elsődleges célja sosem a polgári értelemben vett kormányzás volt...

MIÉRT GYŰLÖLKÖDNEK A MAGYAROK?
IFL GAZDASÁG BLOG
Szerző: Szarvas Norbert
2017.07.27.
...Valószínűleg az anyagtejjel szívjuk magunkba a negatívumhoz való hozzáállásunkat. De legvégső esetben az iskola végére meggyőznek minket arról, hogy van a jó és a rossz. Van a fekete és van a fehér. Lehetsz jó vagy lehetsz rossz. Mindig két irányt mutatnak, míg elképzelhetetlen egy harmadik irány, vagy negyedik, vagy tizedik. A magyarok gyerekkoruktól kezdve törekednek a helyes irányra", miközben azt sem tudják, hogy az tulajdonképpen mi lenne.
Gondolj bele! Már többször elmeséltem egyik sztorimat nektek, amiben volt Peti. Peti kódneve az általános iskolában a "ketteske volt". Ha fejreállt is mindig kettest kapott. Ebben a rendszerben ő egy negatív példa, egy bukott gyerek volt. Senki nem akart Peti lenne pontosan emiatt. Iskolából kikerülve legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy Petit az ételek iránti szeretet mozgatja. Ételszobrász lett, mégpedig saját kategóriájában világbajnok. Felnőttként sokan szeretnének "Peti" lenni. Akkor most Peti életét hogyan értékeljük? Követendő példa vagy elkerülendő eset?
Úgy látom, hogy a magyarok mániákusan menekülnek a negatívtól, a hibáktól. Annyira félnek hibázni, hogy folyamatosan letagadják, nem ismerik el. Mivel nem vesznek "hivatalosan" tudomást róla, ezért nem is tudnak ellene tenni. Hányszor volt már az életedben olyan eset, amikor valami történt egy cuccoddal, amit kölcsönadtál, és a másik egyszerűen letagadta? Sőt! Egyenesen megsértődött, hogy azt feltételezed, nála ment tönkre!
"Még a feltételezés is sértő! Hiszen Én én vagyok. Kizárt dolog, hogy a kezembe menne valami tönkre! Ha én eszek, akkor még a morzsa sem esik a földre!"...

MINDENKI SZÁMÍT!
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Karácsony Gergely
2017.07.27.
„Folytatjuk!” Ez az egy mondat volt Orbán Viktor választási programja 2014-ben. És ez a program akkor kétharmadot ért. Már csak ezért is sokan vannak, akik szerint az Orbán-rendszer ellenzékének nem kell program. Az embereket úgysem érdekli, a pártok meg csak összevesznének rajta. „Győzzük le Orbánt, aztán majd csak lesz valahogy!”
De akik változást akarnak, azok nem érhetik be ennyivel. Meg kell ragadniuk az emberek képzeletét, ha meg akarják ragadni a hatalmat. Mindenekelőtt meg kell érteniük, hogy ez miért sikerülhetett Orbánnak. Négy év kormányzás után miért volt elég annyit mondani, hogy „folytatjuk”.
A Fidesz kormányzása a társadalomra nézve romboló, de politikailag egyelőre sikeres. A siker oka részben persze a rendszer mindent eszközt bevető cinizmusa: a manipuláció, a megfélemlítés, a hatalommal való visszaélés. De azért ennél jóval többről van szó. Orbán képes volt ideológiát csinálni a zsarnokok legócskább trükkjéből, az „oszd meg és uralkodj” praktikájából. Elhitette az emberekkel, hogy a veszekedős, „félázsiai” magyar nép képtelen az együttműködésre, a társadalom szétesett, és csak egy erőskezű vezető képes összefogni és irányítani. És mindent meg is tesz azért, hogy a társadalom valóban szétessen. Megosztja az ellenzéket, ellehetetleníti a szakszervezeteket, vegzálja a civileket, szembeállítja egymással a társadalmi csoportokat és igyekszik kiölni az emberekből a szolidaritást, felerősíteni a jobb módúak önzését. Egy megosztottságában legyengült társadalommal szemben pedig minden hatalom erősnek érezheti magát. Főleg, ha a szétzilált néppel elhiteti, hogy a nemzet nem az együtt élő és egymást követő nemzedékek valós közössége, hanem egy képzelt közösség. Egy olyan elképzelt közösség, ami a hatalom óriásplakátjain jön létre (onnan tudható, hogy erős és büszke), és amelynek az érdekei egyben a hatalom érdekei. Így lesz a „nemzeti” érzés a nemzet elnyomásának legfőbb támasza.
Ha le akarjuk győzni Orbánt, akkor le kell győznünk az elnyomó nacionalizmust, és helyére a szolidaritáson alapuló patriotizmust kell állítani. A Fidesz politikai sikerétől frusztrált ellenzékiek közül sokan úgy érzik, a hiba a népben van – talán Orbánhoz hasonlóan ők is félázsiainak tartják. A magyar társadalom valóban egy kicsit olyan is, mint amilyennek Orbán képzeli. Bizalomhiányos, csalódott, és ennek kompenzálására nacionalista. De nem csak ilyen. Hisz az egyenlőségben, a társadalmi igazságosságban, Európában, a szociális gondoskodásban. Ezek olyan értékek, amikre egy boldog és sikeres országot lehetne építeni. Csak éppen a rendszerváltás óta nem volt egyetlen kormány sem, amelyik ebből csinált volna politikát...

NEM ROBBAN KUSSOL
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.07.27.
...A közélet nem robbant fel, pedig már tegnap fel kellett volna robbannia. Sőt, évek óta fel kellene robbannia. Naponta. És mitől robbanna? Attól, hogy Jusztnak vannak bizonyítékai a széfben és ha kell, használni fogja őket? És mikor kell? Amikor őt személyes sérelem éri? Hiszen már érte. Mindenkit ért, aki nem simult bele a NER mindent elfedő szövetébe.
Vannak bizonyítékai Simicskának is. Időnként a fia sejtelmes közléseket lebbent meg a Facebookon. Na és akkor mi van? Semmi. Majd Simicska is nyilván akkor tárja elő a bizonyítékait, ha őt személyes sérelem éri. Holott már érte.
És Gurcsánynak is vannak bizonyítékai, csak még a fene tudja, hol vannak, de majd nyilvánosságra hozza, amikor a fenén kívül ő is tudni fogja, hol vannak. Addig időnként bejelenti, hogy már majdnem, de még nem.
És voltak bizonyítékai Horváth Andrásnak, de sajnos elsikkadtak. És vannak bizonyítékai Hadházy Ákosnak és vannak bizonyítékai Juhász Péternek és naponta tolják elénk, csak minket nem igazán érdekel.
És voltak bizonyítékai Ferenczi Krisztinának, csak éppen egyedül küzdött a mi igazunkért és már benőtte a sírját a fű. És egyedül küzdött Sándor Mária, de megtörték, eltaposták. Mert nálunk ilyen csuda dolgok történnek. Van, aki elgázol egy kóbor létra, más szívrohamot kap hirtelen, miután eladta a cégét az első embernek, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tett, megint más kígyóméregbe ül véletlenül, vagy szándékosan, esetleg hirtelen elhalálozik külföldön és nyom nélkül eltemetik két perc alatt.
Hamarosan meg mindegy is lesz, kinek miről van bizonyítéka. Mert el sem jut a bíróságig. Hamarosan nem is lesz, aki beszéljen erről, vagy bármiről. Mert aki még megtehetné, azt megveszik, lefizetik, megfenyegetik. Vagy kap egy ajánlatot, hogy amennyiben egy kicsit bulvárosabb témákkal foglalkozik, egy picit kevésbé egyértelműen fogalmaz – nem nagyon, nehogy feltűnjön az olvasóknak -, esetleg besegít néhány, mintegy odavetett mondattal a másik, nem kormánypárti média, újságíró, blogger, közéleti szereplő lejáratásában, akkor a hatóság kevesebb szabálytalanságot talál a könyvelésben és nem havi öt, hanem ötévente egy ellenőrzésre kell számítania.
Nem fog itt robbanni semmi, ameddig nincsen társadalom, csak egyének vannak a maguk kis titkaival, félelmeivel, érdekeivel. Ha akart volna, már robbant volna. Ezerszer. Lett volna rá ok. Ezerszer. De mi így szeretjük. Nekünk kellenek a Habonyok, Vajnák, Garancsik, Simicskák, Orbánok, Tiborczok, Lázárok, Mészárosok, Mészárosnék, Matolcsyk, Kósák, Balogok, Némethek és reggelig sorolhatnám és minden névhez odabiggyeszthetném azokat az okokat, amelyek egyenként is robbanásra késztetnének egy normális társadalmat.
Mi jelenleg nem rendelkezünk azokkal a paraméterekkel, amelyek jellemeznek egy normális társadalmat. Pedig csak két dolog kellene.
Normális.
Társadalom.

BARTUS LÁSZLÓ: A ZSIDÓ, MINT AZ ANTISZEMITÁK CSODAFEGYVERE
Szerző: Bartus László
2017.07.26.
Elérte a nácikat a logikai gondolkodás, alkalmassá váltak néhány logikai műveletre, mint az analízis és a szintézis, aminek egyelőre beláthatatlan következményei lehetnek. A kétkezi egyszerű náci eddig azt hitte, s ebből a hitéből nem lehetett kibeszélni, hogy minden zsidó egyforma, a zsidók összefognak és összetartanak, nincs különbség közöttük. Nem zavarta őket, hogy a világon nem talál két olyan zsidót, aki egyetértene, mert a mítosz erősen állt.
Ez a gondolkodás eredményezte, hogy a nácik kizárólag származás alapján minden zsidót egyformán alkalmasnak és méltónak találtak arra, hogy auschwitz-i vonatjegye legyen. Az egymással szemben álló zsidókat sem voltak képesek megkülönböztetni egymástól, minden különbséget csak zsidó trükknek tartottak. A nagytőkés és az ő vagyonát államosító zsidó csak szándékos megtévesztés a hagyományos náci logika szerint. Ezek szerepek, melyeket megtévesztésül használnak a zsidók. Egy derék magyar nácit ez eddig nem tévesztett meg. Az apák kommunisták, a fiak polgári liberálisok, de az csak a látszat, hogy ezek ellentétei egymásnak, még inkább, hogy ellenfelek lennének. Ez a zsidók trükkje.
Ám jelentős fordulat állt be a náci gondolkodásban, miután egyik jeles képviselőjük, Orbán Viktor megismerkedett az ortodox jobboldali, nacionalista zsidókkal, Köves Máté (Slomó) és a haszid mozgalom segítségével, s megértette, hogy ezek ugyanúgy utálják a liberális és nem ortodox, nem nacionalista (más irányzat szerint nem cionista) zsidókat, mint bármely más rendes zsidógyűlölő antiszemita. S megértette, hogy jobban jár, ha ezt az ellentétet kihasználja, és mélyíti, mintha az összes zsidót az eddigi náci logika szerint egybemossa.
Eddig is fel-felbukkant a rendes, keresztény magyar antiszemita táborban a “jó zsidó” és a “rossz zsidó” toposza (Csoóri Sándor és Csurka István munkásságában egyebek mellett), és minden jó nácinak van legalább egy zsidó barátja, aki rendes ember, annak ellenére, hogy zsidó. Akit mélyebben érdekel a téma, vannak a “keresztény” antiszemitizmusban is ennek történeti előzményei. De rendszerszintűen és politikai cselekvéssé formálva most bukkant fel a nácik között először a felismerés, hogy a zsidók különbségeit nem eltakarni, hanem kiaknázni kell...
A FÜGGETLENSÉGRŐL
JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.07.26.
...Magyarország szabadsága és függetlensége minden kitörési kísérletekor képtelen, megalapozatlan vágy volt egy fogalom kiteljesítésére, aminek a feltételei nem léteztek. Nem lehet ugyanis szabad és független egy elmaradott, szegény és tudatlanságban tartott ország. Először azt az államiságot kellett volna megteremteni, amit "ezerévesnek" becézünk, de soha nem létezett. Valójában 1990-ben vált először lehetségessé, de nyomban a kezdetekkor Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke kavart egy gusztustalan, nyúlós dzsentroid kulimászt a betonalap helyére, amire azt a bizonyos polgári építményt kellett volna helyezni, aztán jöttek a többiek, mind dagasztották kicsit, nehogy megszilárduljon valahogy, majd érkezett ez a nyomorult gazember, akinek hét év alatt sikerült visszataszítania ezt a szerencsétlen országot abba az állapotba, ahonnan megint láthatatlan messzeségbe került szabadság és függetlenség. Elmaradott, szegény és legfőképpen tudatlanságban tartott ország lettünk, egy-két évvel ezelőttig nagyjából a Rákosi-korszak szintjén, ma már sokkal az alatt...

PROGRAMOT HIRDETETT A PÁRBESZÉD (ATV)
ATV HU
Szerző: ATV
2017.07.26.
Az Egyenes Beszéd vendége Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt, Párbeszéd.

"ORBÁN HATALMI OKOKBÓL GAZDASÁGILAG KIVÉREZTETI BUDAPESTET"
MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: narancs.hu
2017.07.27.
A főváros eszelős mértékben adosódik el, a fideszesek pedig az egyéni érdekeikkel vannak elfoglalva. A Fidesz Budapest-ellenes politikájáról, Tarlós játékteréről, Orbán hatalmi játszmáiról Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével – és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével – beszélgettünk.
A főváros eszelős mértékben adósodik el, a fideszesek pedig az egyéni érdekeikkel vannak elfoglalva. A Fidesz Budapest-ellenes politikájáról, Tarlós szűk játékteréről, Orbán hatalmi játszmáiról Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével – és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével – beszélgettünk, a teljes interjú a Magyar Narancs csütörtöki számában olvasható, alább pár részletet közlünk.
„Orbánnak, amikor főpolgármestert keresett, olyan emberre volt szüksége, akinek nincsen a párton belül nagy beágyazottsága, nehogy a külső legitimitását a belső hatalmi rendszerben is használni akarja. Ráadásul a nem fideszes szavazókat is meg tudja szólítani, ehhez pedig időnként be kell szólogatni a Fidesznek. Orbán szerintem most már eljutott oda, hogy nincsen szüksége erre, és a várossal szemben olyan politikát folytat, amiből egyértelműen az látszik, hogy Budapest lefejezése a cél. Az elmúlt években nem történt más, mint a főpolgármester és a főváros kukoricára térdepeltetése. Ennek a legbiztosabb jele, hogy az idei költségvetés 2020-ra 161 milliárdos adósságállománnyal számol, ami a működési bevétel 78 százaléka. Sikerül visszahozni a konszolidáció előtti két és fél évtized adósságállományát – feleakkora költségvetés mellett.”...
ITT OLVASHATÓ

EGYRE ROSSZABBUL ÁLL MAGYARORSZÁG SZÉNÁJA BRÜSSZELBEN - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE
B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.07.27.
- Kern továbbra is ki van akadva a lengyelek és a magyarok miatt, a luxemburgi külügyminiszter pedig unja, hogy a keletiek csak a gittek rágják az uniós menekültpolitika egységesítése helyett
- Jogászok azt mondják, Magyarországot is be kellene vonni a 7-es paragrafus alapján indítandó eljárásba, mert akkor sem ők, sem a lengyelek nem vétózhatnának, de Timmermans ebben nem lát rációt
- Katinka neve áruvédjegy, mint akármely mosóporé
FAZ
Az osztrák kancellár ismét kilátásba helyezte, hogy megvonják az uniós támogatások egy részét, ha Magyarország és Lengyelország továbbra sem tartja be a közös játékszabályokat. Kern úgy fogalmazott, hogy a két kormány számára az igazság napja a következő pénzügyi időszakra szóló költségvetéssel jön el. Mert aki semmibe veszi a normákat, az ne számítson nettó 14, illetve 6 millárd euróra a brüsszeli kasszából, ebbe a németek és az osztrákok ezentúl nem mennek bele. Megoldást hozhatna persze, ha a renitens vezetéseket leváltanák, de elnézve az ellenzék és a sajtó helyzetét a két országban, erre jelenleg nemigen lehet számítani. Így marad az, hogy az EU pénzzel bírja őket jobb belátásra. Mint mondta, az jó, hogy az lengyel elnök megtagadta két, vitatott jogszabály aláírását, de a gond az, hogy Varsó és Budapest továbbra is igen lazán veszi a kötelezettségeit, a menekültkérdésben pl. teljesen kivonja magát az együttes határozat hatálya alól. Ez épp annyira elfogadhatatlan, mint az illiberális demokrácia. Hiszen a demokrácia csakis liberális és sokszínű lehet. A gyújtogatók már a házban vannak, de jó, hogy a Bizottság itt egyértelműen nemet mondott nekik.
A politikus nehezményezi azt is, hogy Ausztria keleti szomszédjai nyomott bérekkel és alacsony adókkal igyekeznek magukhoz csábítani a nyugati cégeket. Mint mondta, ez tisztességtelen, mert emiatt az osztrák gazdaságban állások szűnnek meg, csökkennek az adóbevételek és vállalatok vándorolnak el.
Spiegel
1. A luxemburgi külügyminiszter dühös, mert a tagállamok már két éve kotlanak a közös menekültpolitikán, de nem jutnak előbbre, holott véget kellene vetni a nemzeti különutaknak, ideértve, hogy nagyobb nyomást kellene gyakorolni a keleti országokra. Jelenleg Magyarország gátolja, hogy közös megoldást találjanak, mások pedig a magyarok mögé bújnak. Asselborn ugyanakkor megemlítette az osztrák külügyminisztert is, aki választási megfontolásokból vonakodik foglalkozni a kérdéssel. Ily módon a tagállamok diplomáciai vezetői, illetve belügyminiszterei az Európai Tanácsban már vagy tucatszor rágták át magukat a témán.
Az ellenoldal folyton arra hivatkozik, hogy az ő társadalmuk homogén, csak Brüsszel nem ismeri őket, ellenben minden szír vagy iraki menekült potenciális terrorista. A másik indok, hogy minden ország maga felel a saját biztonságáért és migrációs politikájáért. Ám nincsen rugalmas emberség, és a menekültek ügyében egyértelműen kell megszabni a szabályokat. Csakhogy a luxemburgi politikus szerint erre nincs esély mindaddig, amíg bizonyos országok keresztbe fekszenek. Remélhetőleg az Európai Bíróság szeptemberben elutasítja a magyar és a szlovák panaszt, így meglódulhatnak a dolgok. Így léphet a Bizottság, amely jelen állás szerint akár 250 ezer eurós büntetést kiszabhat minden visszautasított menedékkérő után. Ez pedig segíthet...

ROMLANAK A FIATALOK ESÉLYEI
GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gépnarancs
2017.07.26.
A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint, a 2010-es kormányváltás egyértelmű vesztese a generációnk, a fiatalok. Világosan látszik ez, ha az oktatás mai helyzetére, az évről-évre növekvő kivándorlásra vagy csak pusztán arra a tényre gondolunk, hogy nulla forinttal emelkedtek a hallgatói ösztöndíjak a Fidesz-kormány hét éve alatt. Alig van olyan mutató, amely ne azt jelezné, hogy Orbán regnálása alatt romlottak a fiatalok lehetőségei.
Természetesen nincs ez másképp a felsőoktatási felvételi kapcsán sem. A felvi.hu statisztikai adataiból világosan kiolvasható, hogy míg 2010-ben nagyságrendileg 100 ezer diák kerülhetett be a felsőoktatásba, 2016-ra ez a szám megközelítőleg 70 ezerre olvadt.
Ma, a ponthatárok éjszakáján, 30 ezerrel kevesebb esély, 30 ezerrel kevesebb lehetőség és 30 ezerrel kevesebb megvalósult álom vár a továbbtanuló diákokra.
A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom aggasztónak tartja, hogy ilyen mértékben csökkent a felvett hallgatók száma a Fidesz-kormány alatt. Ezért hívta fel a figyelmet ezekre a statisztikai adatokra a Ponthatárok Parti előtt egy élőképpel.
További aggodalomra adhat okot, hogy a Fidesz arra készül, hogy 2020-tól bevezeti a kötelező nyelvvizsgát az egyetemi felvételihez. Egyes szakértői becslések szerint, ez további 40 százalékos csökkenést eredményezhet.
Szervezetünk úgy látja, hogy a generációnk nem is remélhet változást a jobboldaltól, hiszen az egy munkaalapú társadalmat épít, ami nem a kiművelt emberfők sokaságán alapszik. Ez a világkép áll szemben a baloldallal, amelynek célja a tudásalapú társadalom megteremtése. Tehát világos, hogy érdemi változást csak a 2018-as kormányváltástól, a Botka-kormánytól remélhet a generációnk...

HOLLANDIA AZ "ÚJ ANGLIA"?
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.07.27.
Amikor az Egyesült Királyság polgárai úgy döntöttek, kipróbálják, milyen szuper lesz az élet az Európai Unión kívül, nem csak a saját sorsukról döntöttek, hanem kissé átrendezték a határátkelők célállomásait is. A szigetország rengeteg külföldre vágyó munkavállalót szívott fel, az ő (és a már ott élők) egy része viszont most kénytelen más országot keresni magának. Az elmúlt hónapokban Magyarországon is látványosan megszaporodtak a hollandiai munkalehetőségeket hirdető állásajánlatok (itt találhatsz jó párat közülük), így arra gondoltam, megkérem a Hollandokk oldal szerzőjét, Miklóst, hogy segítsen kideríteni: Hollandia legalább részben átveheti Nagy-Britannia helyét?
„Azt persze nem mernénk kijelenteni, hogy Hollandia lett az „új Anglia”, de az biztos, hogy hónapról-hónapra nő a Hollandiába érkező magyarok száma. Ez persze nem csak a Brexit hatása, hanem az egyre erősödő magyarországi kivándorlási szándéké is.
Annak ellenére is megkockáztatnánk, hogy Hollandia nagyon kezd feljönni a „kivándorlási listán”, hogy nem vagyunk naprakészek a német, vagy az osztrák helyzetből.
Mindenféle tudományos alátámasztás nélkül
- Egyre több a fuvaros hirdetés. Akár Hollandia-Magyarország viszonylatban, akár országon belüli fuvart reklámozva.
- Sokkal több magyar rendszámú autót látni mindenhol, mint korábban.
- Bár magyarokba mindenhol bele lehetett eddig is futni, de most talán még gyakrabban van erre esély :)
- Dinamikusan növekednek a hollandiai magyarok által látogatott Facebook-csoportok tagjainak számai.
- Látványosan több a tapogatózó, érdeklődő bejegyzés, melyekben a hollandiai lehetőségek és mindennapok iránt tudakozódnak. Ezek közül nem ritkán olyanok is írnak, akik konkrétan Angliából települnének át...
- És persze egyre jobban nő a „már itt vagyok, nem tud valaki munkát?” kérdések száma is.
- Sajnos az olyan átverések, illetve a róluk szóló tudósítások száma is jelentősen megszaporodott, amelyek arról szólnak, hogy hollandiai munka ígéretével kicsábítva vertek át valakit...
Sokan érdeklődnek az iránt is, hogy mennyire lehet boldogulni Hollandiában az angollal, hiszen gyakorlatilag a hollandok közül mindenki beszél angolul...

TUSVÁNYOSI DIKTÁTORÍV
GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.07.26.
A miniszterelnök tusványosi szereplésének egyik „hozadéka”, hogy többen megemlékeznek a hazai szólásszabadság korlátozási szándékairól. Tekintve, hogy Orbán Viktor, a jelek szerint végképp eldöntötte magában: aki nem ért vele egyet, az hazaáruló. Felemlegetve Soros hazai médiabirodalmát, és mindent, ami az eszébe jutott. Vagy a beszédíró eszébe. Miközben a komplexus korántsem új keletű.
Az sem, hogy Orbán Viktornak baja van Sorossal, a civilekkel, az ellenzékkel, és jószerivel az egész világgal. Inkább az lehetne meglepő, hogy a média némely szereplő rácsodálkoztak az idei beszédére, mint az a bizonyos borjú. A csodarombolás jegyében is, érdemes lehet tehát kicsit visszatekinteni. Ha nem is olyan messzire, amikor először kiáltotta ki az Európai Uniót a leküzdendő ellenségei egyikévé. Mert lehetne természetesen olyan messzire is visszamenni. Megemlítve azt is, hogy 2013-ra már kirajzolódtak a közerőszak-tevés körvonalai. De nem szükséges a kórtünet teljes ívét felvillantani. Maradjunk a közvetlen előzményeknél, és menjünk először csak 2014 -ig vissza. Az akkori Bálványosra. Az akkori hő-sokkra.

2014-ben például már beszélt arról, hogy szerinte egyes civilek nem mások, mint „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”. Amelynek értékeléshez érdemes figyelembe venni az évszámot. Szó nincs még „migráncsozásról”, és hasonlókról. Ráadásul egy megnyert választás után mondta mindezt a korábban Soros pénzén kiképzett politikai aktivista. Így utólag sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Orbán felmérte: a politikai ellenzék nem, de az utca megdöntheti a hatalmát. Gőzerővel elkezdett tehát félni, és megosztani az embereket. Amelyhez remek alanynak kínálkoztak a civil szervezetek. Miközben az évszám azért is lehet érdekes, mert jól mutatja: a több éves gyűlölet és feszültségkeltés valójában a miniszterelnöki program része. A mostani helyzet nem több ennek egyik állomásánál. A mostani bejelentése csak azt jelzi, hogy Orbán elég előkészítettnek tekinti a terepet a nyílt megfélemlítéshez...
A MECCSET MOLNÁR ZSOLT FOGJA MEGNYERNI
CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2017.07.26.

Mondtam, hogy ez jön. Nehéz bármit mondani a lehetséges végkimenetelről, de az MSZP történelme, közelmúltja, aktuálisan látható belső viszonyai inkább azt valószínűsítenék, hogy a meccset Molnár Zsolt fogja megnyerni.
Ezt a belső kört utoljára Gyurcsány Ferenc tudta lenyomni, még 2004-ben, de most ugye, vele pont egybeesnek az érdekeik, hiszen neki fogják ezzel át-, vagy visszaadni az MSZP-t.
Fizikai csoda lesz, hogy a kishal DK eszi meg a nagyobb szocialistát, de ugye, falatonként, szépen haladva menni fog ez. Egyébként pedig egyetlen párt sem méltó az önálló létezésre, ha a választás előtt kábé 9 hónappal kinyírja az utolsó (más megközelítésben: Horn Gyula óta az első), valóban belső miniszterelnök-jelöltjét.
Ja, és azt is fenntartom: Botka a gyurcsánymentes közös lista erőltetésével újra és újra a falnak szalad.
Valószínűleg eleve egy erős MSZP megteremtésének igényével kellett volna jelentkeznie, szocialista kormányfő-jelöltként, azzal, hogy ők igyekeznek a lehető legtöbb baloldali polgárt elvinni a szavazásra, tegyenek a többiek is így, és ha mindenki teszi a dolgát, akkor létrejöhet egy koalíciós kormány 2018-ban...

CIVIL TEJBERIZS: VAN KIÚT A GYŰLÖLELTKELTÉS VÁLSÁGBÓL
KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Papp Dóra
2017.07.26.
2017. július 12-én lépett életbe a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettség. Innentől még fontosabb, hogy az önrendelkezést és az összetartozást hirdető szervezetekről minél többen tudják, mi a szerepük az ország életében. Azonban félreértés azt gondolni, hogy hátradőlhetünk, ha Kunbábony határában egyik reggel felbukkanna a várva várt erőszakmentesen kommunikáló, polgári engedetlenségből kiválóan teljesítő, kormányváltó messiás, akit civilek sorfala vezet a Parlamentig és ott megszünteti a törvényt, majd helyreállítja az alkotmányos rendet is.
Timothy Snyder 20 tanácsa a Trump rendszerben élőknek tavaly a magyar olvasóközönséghez is eljutott és idén jelent meg „A zsarnokságról – húsz lecke a huszadik századból” címen újabb tanácsait tartalmazó „kézikönyve”. A 18. tanács: Maradj higgadt, amikor az elképzelhetetlen megtörténik. Az autoriter rendszerek kihasználják a káoszt és tanácstalanságot: a hirtelen bekövetkezett katasztrófák következtében indokoltnak állítják be a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását, az ellenzék feloszlatását vagy a szólásszabadság felfüggesztését. Röviden: arra hivatkozva, hogy erős vezetésre van szükség, átveszik a hatalmat és megszűnik a kontroll, ami a demokráciában alapfeltétel lenne...
Szerző: Papp Dóra
2017.07.26.
2017. július 12-én lépett életbe a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettség. Innentől még fontosabb, hogy az önrendelkezést és az összetartozást hirdető szervezetekről minél többen tudják, mi a szerepük az ország életében. Azonban félreértés azt gondolni, hogy hátradőlhetünk, ha Kunbábony határában egyik reggel felbukkanna a várva várt erőszakmentesen kommunikáló, polgári engedetlenségből kiválóan teljesítő, kormányváltó messiás, akit civilek sorfala vezet a Parlamentig és ott megszünteti a törvényt, majd helyreállítja az alkotmányos rendet is.Timothy Snyder 20 tanácsa a Trump rendszerben élőknek tavaly a magyar olvasóközönséghez is eljutott és idén jelent meg „A zsarnokságról – húsz lecke a huszadik századból” címen újabb tanácsait tartalmazó „kézikönyve”. A 18. tanács: Maradj higgadt, amikor az elképzelhetetlen megtörténik. Az autoriter rendszerek kihasználják a káoszt és tanácstalanságot: a hirtelen bekövetkezett katasztrófák következtében indokoltnak állítják be a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását, az ellenzék feloszlatását vagy a szólásszabadság felfüggesztését. Röviden: arra hivatkozva, hogy erős vezetésre van szükség, átveszik a hatalmat és megszűnik a kontroll, ami a demokráciában alapfeltétel lenne...
TESTNEDVI SZERVILIZMUS
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.07.27.
Szerző: Rezeda
2017.07.27.
Nem vagyunk már gyerekek, nevezzük nevén a folyadékot, ha már Simicska is megtette: baj van a gecivel. Most nem Orbánra gondolok elsősorban, bár, akinek erre van gusztusa, annak egyáltalán nem fogom vissza a lobogó képzeletét, hadd szárnyaljon az, hanem ténylegesen arra a matériára, amelytől végül is nemzetünk további ezer éves léte függ, ha tetszik ez a csuhásoknak, ha nem. Az élet a Föld nevű bolygón már csak ilyen mocskos.
1973 és 2011 között tanulmányozták komoly tudósok teljes odaadással közel nyolcezer manus hímivarsejtszámát, és arra jutottak, hogy a nyugati férfiaké csökkent, mégpedig 1,6 százalékkal. Nagy baj nincs azért, kihalni a Lajtán túl sem fog a dekadens emberiség, hiszen ejakulátumonként 137,5 millió lehetséges utód még mindig lubickol az elnyert szabadságban, a WHO határértéke pedig 39 millió. A csökkenést okozhatja a csecsemők által viselt túl meleg pelenka, a nadrágzsebben hordott mobiltelefon vagy az aszpirin is.
Esetleg a kiskutya fasza. Ez idáig voltaképp egy szóra sem érdemes, értelmetlen tanulmány, azt mutatva, hogy a világ más tájain is van pénz hülyeségre, viszont ezt el kell adni a magyar panelprolinak, magyarázva egyetlenünk keleti nyitás dilijét ezzel is. A 888.hu tudományos szaklap ilyen címmel tálalja a geci-kérdést: „Ennyit a fejlett nyugatról: spermakrízis van!” Ne cseszd meg. Igaz, arról szó nem esik, hogy mondjuk Azerbajdzsán ebből a szempontból Nyugat-e, mégis benne van, hogy a Soros-maffia és Brüsszel miatt már toszni sem tud a keménytökű magyar...

SOKBA KERÜLT A TÍZÉVES KAPKODÁS AZ INTERNETES JEGGYEL, DE LEGALÁBB ROSSZ LETT - SZÓLJ, HOGY ELRONTOTTAK VALAMIT, ELVISZ A RENDŐR
B1 BLOGCSALÁD
Szerző: jdesi
2017.07.26.
Miért bukott el a BKK és a T Systems nagy varázslata az E- ticket Budapesten? Mert kapkodni kellett – halljuk az önkritikus magyarázatot és ugye, aki siet az időnként hibát követ el. Dehát muszáj sietni, mert határidő, vizes vb, csak úgy, itt a XXI. század, máshol is van már. A megfelelő aláhúzandó.
És különben is, nevetséges, hogy vonatra, repülőre, hajóra bármikor vehetek interneten jegyet, ahogy tudok autót, hajót, repülőgépet is bérelni így, most a lányokról és egyebekről ne is beszéljünk.
Szóval, éppen ideje volt.
Kis hibája ennek a kapkodós magyarázatnak, hogy a BKV-nál már lassan egy évtizede foglalkoznak az e-ticket bevezetésével, és azzal is, hogy az interneten keresztül lehessen jegyet, bérletet venni.
2010 előtt egy időben a BKV egy vezető munkatársa volt megbízva azzal, hogy koordinálja a fejlesztést, találjon olyat, aki képes megcsinálni, majd megvalósítani a nagy tervet. Persze már akkor ezer érdek keresztezte egymást, úgyhogy a legnagyobb eredmény, amit elértek ez volt, hogy a feladattal megbízott menedzser egy igen csinos, több tízmilliós végkielégítést kapott, majd dolgavégezetlenül távozott a cégtől.
Miközben már akkor jópár cég próbálta elnyerni a feladatot, jobbnál jobb ötletek sorakoztak, hogyan lehetne kényelmesebbé, egyszerűbbé tenni a budapestiek életét.
Az egyik ezért nem kellett, a másik azért. Amikor meg mégis – akkor kiderült a főváros nem akarja, vagy a kormány, vagy kivették az iskola kapuját, tehát szó sem lehet róla...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)