Szerző: ILLE ISTVÁN
2017.10.01.
„A szó etimológiája a ‘jó’ melléknév középfokjeles alakjából jött létre ‘-gy’ kicsinyítő képzővel. Eredeti jelentése valamely néposztály legkiválóbbjai közül a kisebbekhez tartozó személy lehetett. István király törvényeiben a katonáskodók („várjobbágyok”) valóban az uralkodó réteg minores részeként szerepelnek.” (Wikipédia)
Más feltételezés szerint a név a régi türk jabgu címből ered, ami a kazárok – akik, ugyebár, a zsidó vallást követték – közvetítésével került a magyarokhoz.
„A rendi szemléletet, a “vérével adózó” magyar nemes értékítéletét tükrözi az az egykorú etimologizálás, miszerint a honfoglalás után a fegyveres harcot nem vállaló szabad rétegek közül azok lettek jobbággyá, akik – önként lemondva szabadságukról – inkább az adózást választották (eszerint ‘jobbágy = jobb adj’). Ezt azonban teljesen cáfolja az a tény, hogy az államalapítás idején kizárólag a szabad harcos katonaelemet nevezték jobbágynak.” (Wikipédia).
Nos, mindezt el lehet felejteni. Kertész Ákos találóbban fogalmazott: a magyar zsigerileg alattvaló. Ezt a megállapítást igazolja a szabadságról való önkéntes lemondás. Napjainkban a gondolkodás szabadságát kell értenünk alatta. Ráadásul a jobbágymentalitásúaknak a szabadság hiánya fel sem tűnik. Sohasem tudták, mi is az.
Jómagam korábban egy másik írásomban még hozzátettem: a magyar – jó része – mentálisan púpos. Gondolom, nem kell magyaráznom, mire gondoltam.
A jobbágy eleve hozzá szokott a hatalomhoz, ami lényegében megkönnyített életét, ahogy most is megkönnyíti. Nem kell gondolkodnia. A Rákosi rendszerben volt egy drill: kuss! Azt csinálod, amit parancsolunk, akkor talán megúszod! A Kádár korszakban ez ennyire nem volt deklarált, de azért érezted, hogy jobb, ha úgy teszel, ahogy a hatalom akarja. Mostanra pláne jobb, ami leginkább a gondolkodásodat illeti. Igazából ne is gondolkodj, majd mi gondolkodunk helyetted. Elég legyen neked, hogy nem kell Szabad Nép félórát tartanod, pártszemináriumra járnod, másokat minősítened, van enned – már, akinek – és békén hagyunk – már, akit. Az, hogy mellesleg félelmet generálunk, már csak hatalomtechnikai dolog. Nem tőlünk kell félned, hanem másoktól. Azt is megmondjuk, hogy kitől.
A hatalom – jelesül Orbán Viktor, mert ne tévesszen meg senkit, hogy van mellette egy miniszterelnökség – ügyesen játszik a jobbágyi mentalitásra. Egy kis nacionalizmus, egy kis félelemkeltés, és már le is van a gond. A jobbágy amúgy is azt mondja: én ehhez nem értek, nem szólok bele, leginkább nem is vagyok, kis ember vagyok, hogy jövök én ahhoz, hogy gondolkozzam, hogy véleményem legyen, a lényeg, hogy hagyjanak békén. Az már prémium, ha felülről jobban is bánnak vele. Legalább is szeretné. De, ha nem, akkor sem csalódott. Majd máskor jobban fognak bánni vele. Minden esetre, amíg megteszi, amit a hatalom kíván, él a remény.
Na, ez a jobbágymentalitás..
