Szerző: ÉS
2020.09.25.
I N T E R J Ú
Inerjú Daniel Cohn-Bendittel
K R I T I K A
Mellár Dávid: Vagy valami egészen más. Kalligram Polgári Társulás, Pozsony–Dunaszerdahely, 2020, 80 oldal, 6 euró/2000Ft
A kötet egyik központi tárgya a test és hús pólusai között kibomló narratívák, szerepek, képlékeny identitások vershelyzetbe hozása, az anyagiságig lebontott absztrakció, a csontra rágott metafora, a fájdalomig kiélvezett retorika. Erős a szövegvilág kötődése ahhoz a provokatív szöveggenerálási technikához, melyet Mellár a „látvány perverziójának” nevez, s melyet esztétikai vágyként, Orpheusz tekinteteként hoz játékba. A birtoklás, az elnyerés lehetőségét saját vágyainak türelmetlensége pusztítja el, s vele együtt pusztul a teljes mitológia, a semmivé „képzelt” másik univerzuma...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Darida Veronika: Ex libris
Nemes Z. Márió: Ektoplazma
Varga Tünde: Határátlépők
Tolnai Ottó–Bicskei Zoltán (szerk.): Kovács Antal szobrász birkózása az anyaggal
Josef Nadj: Mnemosyne
Hegedűs Claudia: Sorsrulett
Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy. Fordította N. Kiss Zsuzsa. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020, 271 oldal, 3999 Ft
Bármennyire is tisztában van az olvasó azzal, hogy egy disztópiát tart a kezében, nem kerülheti el, hogy oldalról-oldalra beleborzongjon a regény rémálomszerű valóságába. Ebben a mesterségesen létrehozott duális világban ugyanis a nők csupán statiszták a saját életükről szóló színdarabban. Az első menstruációjukat követően a lányokat felsorakoztatják egy orvosi rendelőre emlékeztető lottózóban, ahol egy gép dönt az életükről. Akinek fehér sorsjegy jut, annak kötelező a gyermekvállalás, a kék szelvényeseknek pedig szigorúan tilos szülniük.
Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy. Fordította N. Kiss Zsuzsa. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020, 271 oldal, 3999 Ft
Bármennyire is tisztában van az olvasó azzal, hogy egy disztópiát tart a kezében, nem kerülheti el, hogy oldalról-oldalra beleborzongjon a regény rémálomszerű valóságába. Ebben a mesterségesen létrehozott duális világban ugyanis a nők csupán statiszták a saját életükről szóló színdarabban. Az első menstruációjukat követően a lányokat felsorakoztatják egy orvosi rendelőre emlékeztető lottózóban, ahol egy gép dönt az életükről. Akinek fehér sorsjegy jut, annak kötelező a gyermekvállalás, a kék szelvényeseknek pedig szigorúan tilos szülniük.
D. Magyari Imre: Átvitelek
Csepeli György: Ember 2.0. A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth Kiadó, Budapest, 2020, 272 oldal, 3400 Ft
A könyv eleje és vége közt mindenesetre a rendkívül tömören, sűrűn és mégis olvasmányosan fogalmazott részekből nagyon sokat tudhatunk meg a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és alkalmazásairól, ezek közt, minő öröm, megtalálható a machináció és a totális ellenőrzés is. Egyelőre csak az Ember 1.0-nál tartunk… Csepeli teljes képet igyekszik adni, így olvashatunk a kiberdevianciáról is, de foglalkozik a háborúk kérdésével is, etikai és jogi problémákkal, sőt azt a kérdést is felteszi, hogy „Tudnak-e a gépek szeretni?” Még Mary Shelley és teremtménye, azaz Frankenstein és teremtménye is előkerül…
Bod Péter: A Snowden-kép teljesebb
Edward Snowden: Rendszerhiba. Fordította Tomori Gábor. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 398 oldal, 4490 Ft
Óriási az egzisztenciális tétje annak a döntésnek, ha Snowden úgy határoz: borít és kitálal. Ha elfogják, több évtizedes börtön vár rá. A végkimenetel még ennél is sötétebb lehet. A Hongkongból Moszkva érintésével Ecuadorba igyekvő kiugrott ügynöknek a segítségére siető jogvédő, Sarah Harrison mondta a seremetyevói repülőtéren, hogy azért van mellette, mert: „Kell, hogy legyen valaki, aki utoljára élve lát téged. Lehetek akár én is.”...
Nemes Z. Márió: Hangköltészeti adatbázis
Szkárosi Endre: Égzsák. Szár Channel. Régi és új hangköltemények. AmbrooBook, Győr, 2020, 117 oldal, 4990 Ft
Szkárosi Endre régi motorosnak számít ebben a diskurzusban, ő és még egy maroknyi alkotó (Ladik Katalin, Szilágyi Ákos stb.) már a hetvenes évek óta próbálják emlékeztetni az irodalmi közéletet a líra másállapotaira, az írott szövegen túli horizontokra. A vizuális-, hangköltészeti és a legkülönbözőbb performatív gyakorlatokat változó módon árazza be a mindenkori közeg, illetve az egyes életművek kontextusa is számos ponton eltér, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kérdések túlmutatnak a neoavantgárd halotti kultuszán és kanonizációs küzdelmein. A kortárs költészet a kultúra digitális fordulatára saját monomediális rögzültségeinek megkérdőjelezésével (is) reagál, a líra hagyományos termelését és befogadását a szociális média és a slam-mozgalom előretörése nagyban átalakította, illetve azt még megjósolni se tudjuk, hogy a karanténvilág traumája mennyiben fogja újraszabni közvetlenség és közvetettség esztétikai viszonyait...
Meggyesi Tamás: Miért éppen ezek a terek?
Batár Attila: Párizsi térportrék. Sarkantyu Illés fotóival. FUGA–TERC Kiadó, Budapest, 2020, oldalszámozás nélkül, 4000 Ft
Batár Attila a Miért a terek? Miért éppen ezek a terek? című bevezetőjében könnyed stílusban tér ki az ilyenkor szokásos definíciók elől, viszont rövid mondatokban mégis felsorolja, hogy milyen sokféle szerepe, alakja és arca lehet a térnek, amit akkor szeretünk, ha egyszerűen – jó ott lenni. A félezer párizsi tér közül csak 19-et mutat be: azokat, amelyek közel állnak hozzá. Ez nagyon is személyesnek tűnő válogatás, aminek talán elsősorban azok örülhetnek, akik maguk sem kedvelik nagyon az agyonlátogatott, monumentális nagytengelyeket és reprezentatív tereket.
Sinkó István: Erkölcs, idő, képek
(A tenger éneke. A kiállítás a 2B Galériában október 22-ig látogatható.)
Körösvölgyi Zoltán: Áldott karantén
(Mohácsi András Talesz/Tallit című kiállítása az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban október 8-ig látható.)
Wagner István: Nem csak csendéletek
(Stilles sehen – Bilder der Ruhe, Fondation Beyeler, Riehen/Basel. Meghosszabbítva november 15-ig.)
Stőhr Lóránt: Hídfőállás kiépítése ködben
(Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre)
Két csodálatos színészi alakítás sodor magával minket. Bodó Viktor okosan figyelő, orvosi, emberi tapasztalatát gondolattá érlelő, megfontoltan nyugodt, ugyanakkor játékosan nyitott középkorú férfit alakít. Ragyogó világoskék szeme uralkodik Stork Natasán, aki szenvedélyes pontossággal visz végig a főhősnő folyton változó érzésein és gondolatain, egyszerre feszült és lágy, határozottan és bizonytalan. Egy baj van csak a nagyszerű színésznővel: túl fiatal a szerephez.
Végső Zoltán: A jövő elkezdődött
(Nubya Garcia: Source – Universal/Concord, 2020)
Ugye még önök sem hallottak kolumbiai cumbiát a jazzben? Egy bogotai kis kórussal vegyülve, szédítő dallamára reflektálva, azt kibontva, majd monoton ismételve megjelenik Archie Shepp szelleme, és vele jutunk el a transz állapotába. Vagy az Inner Game lassan kibomló és kicsavart calypsója Sonny Rollins híres koncertfelvételét, a Don’t Stop the Carnivalt idézi, míg a másik karibi allúzió, a yoruba ritmusokig vezető Before Us: In Demerara & Caura vendégszólistájával, a trombitás Ms Maurice-szal egy újabb dimenzióba lépünk, ahogy a kvartett kvintetté alakul.
Herczog Noémi: (Át)hallókészülék
(Ruzante–Peer Krisztián: Csapodárok. Radnóti Színház, r.: Szőcs Artur)
A Csapodárokat (ismertebb címe: A csapodár madárka) még a járvány söpörte el tavasszal, ezért csúszott évadkezdésre, és lett belőle a Radnóti – talán véletlen – krédója arról, hogy a járvány után jöhet a felhőtlen szórakozás, a kiszabadulás (átmeneti) öröme. A cifra bunkóságmenü és a trágárságszótár ízes gyűjteménye legalábbis könnyed vásári mulatságot ígér; utóbbiban Peer Krisztián átiratában a polgári közönség érzékenységére való tekintettel a biztonság kedvéért azért sáfrányos szeklicének nevezik a fingot és falafelnek a faszt (de előtte még megtanítják nekünk, hogy mi mit jelent). A végén a szórakoztató szándékot erősíti a finálé is – szó szerint egy gatyaletolós poénnal –, amit a polgári kultúra Nagymező utcai hajlékában bátor gesztusnak is nevezhetnénk, de inkább azt mondanám, hogy megbízható, ősi humorforrás...
Fáy Miklós: Éjszaka álmodni
(Mozart: Serenades – Hungaroton, 2020)
Tudok még mondani érveket az új lemez mellett. A hangzás sokrétűségét, nem az az alapvetés, hogy a hegedűk mindent eljátszanak, és a többit kitöltjük. Legalább meg lehet sejteni a mű félelmetességét, miközben megy ez a derűs muzsikálás. Tudok ellene is beszélni, hogy a szólóhegedűt mindig kevésnek érzem, kevésnek is meg hamisnak is, lehet, hogy csak félrehord a fülem. Hogy amikor elérünk az utolsó tételig, és most tényleg jön valami szívfájdító szépség, mintha azt mondaná Mozart, hogy ez most ifjúságod utolsó éjszakája, aztán, a tétel lassú része után megrázza magát, éljen a boldog felnőttség, akkor valamit tenni kell, hogy el is higgyük mindezt...
Fuchs Lívia: Szúrós
(Haydn–Beethoven–Schubert–Ekman: Cacti, Magyar Nemzeti Balett)
A Kaktuszok nem enged meg hasonló viháncolást, mert a koreográfia jóval fegyelmezettebb, pontosabb, különösen, hogy az előadók szabályos rendben elhelyezett, különféle méretű, négyzet alakú dobogókon térdelnek, fekszenek, állnak, rugdalóznak, dobolnak, hadonásznak ritmikailag összetett szekvenciákban, és a világítás által is szabdalt és irányított térben. A mű alapötlete egyébként különösen közel áll a szívemhez, hiszen abból az elégedetlenségből született, amit Ekman kezdő alkotóként tapasztalt, hogy a gonosz kritikusok mellőzik vagy nem értékelik nagyra a munkáit, vagy – horrible dictu – még értelmezik is! Hogy jön valaki ahhoz, hogy egy-két megnézés után megítélje az ő hosszas és nehéz munkával elkészült koreográfiáit – morfondírozott...
Siba Antal: Semmi vész!
(A labdarúgó-szövetség elnöke és egy miniszter nyilatkozata a nézők előtti meccs járványügyi veszélytelenségéről)
Csak Magyarországon nagy a nyugalom. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően az Európai Szuperkupáért kiírt csütörtöki mérkőzés időpontjában a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában. „A Bayern München–Sevilla összecsapás szabadtéren rendezett labdarúgó-mérkőzés. Mint ilyen, megrendezése nézők előtt kevésbé kockázatos, mint bármilyen zárt térben megtartott esemény.
Csepeli György: Ember 2.0. A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth Kiadó, Budapest, 2020, 272 oldal, 3400 Ft
A könyv eleje és vége közt mindenesetre a rendkívül tömören, sűrűn és mégis olvasmányosan fogalmazott részekből nagyon sokat tudhatunk meg a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és alkalmazásairól, ezek közt, minő öröm, megtalálható a machináció és a totális ellenőrzés is. Egyelőre csak az Ember 1.0-nál tartunk… Csepeli teljes képet igyekszik adni, így olvashatunk a kiberdevianciáról is, de foglalkozik a háborúk kérdésével is, etikai és jogi problémákkal, sőt azt a kérdést is felteszi, hogy „Tudnak-e a gépek szeretni?” Még Mary Shelley és teremtménye, azaz Frankenstein és teremtménye is előkerül…
Bod Péter: A Snowden-kép teljesebb
Edward Snowden: Rendszerhiba. Fordította Tomori Gábor. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 398 oldal, 4490 Ft
Óriási az egzisztenciális tétje annak a döntésnek, ha Snowden úgy határoz: borít és kitálal. Ha elfogják, több évtizedes börtön vár rá. A végkimenetel még ennél is sötétebb lehet. A Hongkongból Moszkva érintésével Ecuadorba igyekvő kiugrott ügynöknek a segítségére siető jogvédő, Sarah Harrison mondta a seremetyevói repülőtéren, hogy azért van mellette, mert: „Kell, hogy legyen valaki, aki utoljára élve lát téged. Lehetek akár én is.”...
Nemes Z. Márió: Hangköltészeti adatbázis
Szkárosi Endre: Égzsák. Szár Channel. Régi és új hangköltemények. AmbrooBook, Győr, 2020, 117 oldal, 4990 Ft
Szkárosi Endre régi motorosnak számít ebben a diskurzusban, ő és még egy maroknyi alkotó (Ladik Katalin, Szilágyi Ákos stb.) már a hetvenes évek óta próbálják emlékeztetni az irodalmi közéletet a líra másállapotaira, az írott szövegen túli horizontokra. A vizuális-, hangköltészeti és a legkülönbözőbb performatív gyakorlatokat változó módon árazza be a mindenkori közeg, illetve az egyes életművek kontextusa is számos ponton eltér, de fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kérdések túlmutatnak a neoavantgárd halotti kultuszán és kanonizációs küzdelmein. A kortárs költészet a kultúra digitális fordulatára saját monomediális rögzültségeinek megkérdőjelezésével (is) reagál, a líra hagyományos termelését és befogadását a szociális média és a slam-mozgalom előretörése nagyban átalakította, illetve azt még megjósolni se tudjuk, hogy a karanténvilág traumája mennyiben fogja újraszabni közvetlenség és közvetettség esztétikai viszonyait...
Meggyesi Tamás: Miért éppen ezek a terek?
Batár Attila: Párizsi térportrék. Sarkantyu Illés fotóival. FUGA–TERC Kiadó, Budapest, 2020, oldalszámozás nélkül, 4000 Ft
Batár Attila a Miért a terek? Miért éppen ezek a terek? című bevezetőjében könnyed stílusban tér ki az ilyenkor szokásos definíciók elől, viszont rövid mondatokban mégis felsorolja, hogy milyen sokféle szerepe, alakja és arca lehet a térnek, amit akkor szeretünk, ha egyszerűen – jó ott lenni. A félezer párizsi tér közül csak 19-et mutat be: azokat, amelyek közel állnak hozzá. Ez nagyon is személyesnek tűnő válogatás, aminek talán elsősorban azok örülhetnek, akik maguk sem kedvelik nagyon az agyonlátogatott, monumentális nagytengelyeket és reprezentatív tereket.
Sinkó István: Erkölcs, idő, képek
(A tenger éneke. A kiállítás a 2B Galériában október 22-ig látogatható.)
Körösvölgyi Zoltán: Áldott karantén
(Mohácsi András Talesz/Tallit című kiállítása az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban október 8-ig látható.)
Wagner István: Nem csak csendéletek
(Stilles sehen – Bilder der Ruhe, Fondation Beyeler, Riehen/Basel. Meghosszabbítva november 15-ig.)
Stőhr Lóránt: Hídfőállás kiépítése ködben
(Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre)
Két csodálatos színészi alakítás sodor magával minket. Bodó Viktor okosan figyelő, orvosi, emberi tapasztalatát gondolattá érlelő, megfontoltan nyugodt, ugyanakkor játékosan nyitott középkorú férfit alakít. Ragyogó világoskék szeme uralkodik Stork Natasán, aki szenvedélyes pontossággal visz végig a főhősnő folyton változó érzésein és gondolatain, egyszerre feszült és lágy, határozottan és bizonytalan. Egy baj van csak a nagyszerű színésznővel: túl fiatal a szerephez.
Végső Zoltán: A jövő elkezdődött
(Nubya Garcia: Source – Universal/Concord, 2020)
Ugye még önök sem hallottak kolumbiai cumbiát a jazzben? Egy bogotai kis kórussal vegyülve, szédítő dallamára reflektálva, azt kibontva, majd monoton ismételve megjelenik Archie Shepp szelleme, és vele jutunk el a transz állapotába. Vagy az Inner Game lassan kibomló és kicsavart calypsója Sonny Rollins híres koncertfelvételét, a Don’t Stop the Carnivalt idézi, míg a másik karibi allúzió, a yoruba ritmusokig vezető Before Us: In Demerara & Caura vendégszólistájával, a trombitás Ms Maurice-szal egy újabb dimenzióba lépünk, ahogy a kvartett kvintetté alakul.
Herczog Noémi: (Át)hallókészülék
(Ruzante–Peer Krisztián: Csapodárok. Radnóti Színház, r.: Szőcs Artur)
A Csapodárokat (ismertebb címe: A csapodár madárka) még a járvány söpörte el tavasszal, ezért csúszott évadkezdésre, és lett belőle a Radnóti – talán véletlen – krédója arról, hogy a járvány után jöhet a felhőtlen szórakozás, a kiszabadulás (átmeneti) öröme. A cifra bunkóságmenü és a trágárságszótár ízes gyűjteménye legalábbis könnyed vásári mulatságot ígér; utóbbiban Peer Krisztián átiratában a polgári közönség érzékenységére való tekintettel a biztonság kedvéért azért sáfrányos szeklicének nevezik a fingot és falafelnek a faszt (de előtte még megtanítják nekünk, hogy mi mit jelent). A végén a szórakoztató szándékot erősíti a finálé is – szó szerint egy gatyaletolós poénnal –, amit a polgári kultúra Nagymező utcai hajlékában bátor gesztusnak is nevezhetnénk, de inkább azt mondanám, hogy megbízható, ősi humorforrás...
Fáy Miklós: Éjszaka álmodni
(Mozart: Serenades – Hungaroton, 2020)
Tudok még mondani érveket az új lemez mellett. A hangzás sokrétűségét, nem az az alapvetés, hogy a hegedűk mindent eljátszanak, és a többit kitöltjük. Legalább meg lehet sejteni a mű félelmetességét, miközben megy ez a derűs muzsikálás. Tudok ellene is beszélni, hogy a szólóhegedűt mindig kevésnek érzem, kevésnek is meg hamisnak is, lehet, hogy csak félrehord a fülem. Hogy amikor elérünk az utolsó tételig, és most tényleg jön valami szívfájdító szépség, mintha azt mondaná Mozart, hogy ez most ifjúságod utolsó éjszakája, aztán, a tétel lassú része után megrázza magát, éljen a boldog felnőttség, akkor valamit tenni kell, hogy el is higgyük mindezt...
Fuchs Lívia: Szúrós
(Haydn–Beethoven–Schubert–Ekman: Cacti, Magyar Nemzeti Balett)
A Kaktuszok nem enged meg hasonló viháncolást, mert a koreográfia jóval fegyelmezettebb, pontosabb, különösen, hogy az előadók szabályos rendben elhelyezett, különféle méretű, négyzet alakú dobogókon térdelnek, fekszenek, állnak, rugdalóznak, dobolnak, hadonásznak ritmikailag összetett szekvenciákban, és a világítás által is szabdalt és irányított térben. A mű alapötlete egyébként különösen közel áll a szívemhez, hiszen abból az elégedetlenségből született, amit Ekman kezdő alkotóként tapasztalt, hogy a gonosz kritikusok mellőzik vagy nem értékelik nagyra a munkáit, vagy – horrible dictu – még értelmezik is! Hogy jön valaki ahhoz, hogy egy-két megnézés után megítélje az ő hosszas és nehéz munkával elkészült koreográfiáit – morfondírozott...
Siba Antal: Semmi vész!
(A labdarúgó-szövetség elnöke és egy miniszter nyilatkozata a nézők előtti meccs járványügyi veszélytelenségéről)
Csak Magyarországon nagy a nyugalom. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően az Európai Szuperkupáért kiírt csütörtöki mérkőzés időpontjában a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában. „A Bayern München–Sevilla összecsapás szabadtéren rendezett labdarúgó-mérkőzés. Mint ilyen, megrendezése nézők előtt kevésbé kockázatos, mint bármilyen zárt térben megtartott esemény.
I R O D A L O M
Szabó Márton István: Kivezetés az esztétikából
Szabó Márton István: Fűtés
Hartay Csaba: Hazakísérni őt
Hartay Csaba: A boldogság ércei
Hartay Csaba: Fekete terem
Lövétei Lázár László: Zákeus fügefája
„Philanthropy”, avagy egy régi újsághír nyersfordítása
Grecsó Krisztián: Anyám, én Rejtő Jenő vagyok
A fiumei körgyűrű hegyekből kihasított szerpentinjén láttam először a tengert, ahogy a távolban sistereg, jobbról salakos sziklák és murok, balról a monarchia fürdővárosára egy csöppet sem emlékeztető agglomeráció meg a kietlen külváros, rozsdás panelszerelvények, vastelepek, benzinkutak és ipari tornyok, csupa olyasmi, amiről úgy gondoltam, idegenek a tengertől, és bár a korlátok, házfalak, fonott hangfogókerítések, egyenesre tört sziklafalak, cseréptetők és más párhuzamosok meg bezárt szögek résein néhol fel-felvillant valami, amit pontosan ilyennek képzeltem, és amitől ugyan szikrázni kezdett a hajszálereimben, az idegek flanelhálójában az elektromosság, de alapvetően dühöt éreztem, meg csalódottságot, és bár ezt csak utólag tudom azonosítani, egészen mély, kikaparhatatlan öngyűlöletet, túlzó és igazságtalan önvádat, miszerint tehetek róla, inkonkrétó, jellemző rám, hogy így látom először, dicstelenül, kapkodva és csupaszon mutatja meg magát az egyetlen végtelenség, melynek varázserőt tulajdonítok, ami számomra, tán blaszfémia, de istenbizonyíték, és akkor, ott mintha csak egy lavórba öntöttem volna egy delikát ebéd kóstolósorát, hozzá illő korty borostul, bár akkor még nem ismertem ezt a szót, pontosabban értettem volna, mit jelent, de nem tudtam róla, hogy létezik, és még olyan sok mindenről nem tudtam, hogy van, csak éreztem, hogy valahol, a kihízott valóságomon túl pulzál egy másik világ..
Jenei László: Mese a bükkösről
A nagyapja, amikor kicsit összeszedte magát, elkezdte magázni a feleségét. Az meg harsány migrénes rohamokkal vágott vissza. Erre a nagypapa, mihelyst megtörtént a nevezetes, kényes és kockázatos akció, a bükkvetés szertartása, a takarás, a műanyag hálós árnyalás – és ahogy a menye mondta, minden ilyen lófasz –, felvett egy leleményesen idegesítő szokást. Mivel leszázalékolták, egész napját a fái közt tölthette, de amikor hazaért, azt mondta a feleségének: Végeztem, ellenőrizheti. Mit? – kérdezett vissza az asszony első alkalommal, eléggé óvatlanul. A válasz nagyjából félórás kiselőadás formájában érkezett. Közben kétszer kellett újramelegíteni a vacsorát. Attól kezdve kérdés se kellett, állandó programmá vált ez a szeminárium, az unokák belenőttek ebbe a ki tudja, honnan felszedett terminológiába. Egyébként egyedül ez a nagyapja hívta a már felnőtt Gábort is Gabikának, így rajta is maradt, míg éltek rokonai, mind így nevezte. Gabika a nagyapa haláláig ült a konyhaasztalnál, s bár egy mukkot sem értett a mondandójából, áhítattal hallgatta. Ő volt a kedvenc unoka...
Balázs Attila: A kávé hatása
(Tojásdad szinopszis)
Úgy kezdődik, hogy észreveszem: egy nagy álkaszáspók befészkelte magát hozzám, majd elkezdte kifeszítetni csillámló fonalait az életfa és Szűz Mária mögéje csúszott imádságos képe között. – A francba! – Némi gondolkodás után mégsem bántom, elnevezem Francnak, majd szövögetem tovább a számítógépnél olvasófogó mondataimat, ahogy Franc a maga hálóját amott. Csak ám úgy veszem észre, velem ellentétben ő játszi könnyedséggel teszi dolgát. Végül túlszövi magát. Elkezd arcátlanul terjeszkedni, már lassan eléri a falon a képeket, alatta a kisszekrényen meg már behálózta a Színházi kalauz 1962-es kiadványát. Megpróbálom megregulázni. Nem ölöm meg, mert mintha kezdeném sajnálni, ugye, mert itt vagyunk mi ketten már egy ideje, azért mégis megpróbálok visszavenni a terjeszkedéséből. Kissé megnyirbálom a művét, csakhogy Franc picit sem enged agresszív politikájából. Mire visszajövök a boltból, már csaknem ott tartunk, ahol tartottunk a kiflim, az uborkám és a két söröm előtt...
Vandlik Katalin: Szamóca
Anyámnak nem volt olyan meggyőződése, hogy gyümölcs lenne. Leginkább halottként tudta volna elképzelni magát, de ez sehogy se jött össze neki. A többszöri kórházi kezelés olyan mértékben hozzászoktatta a szervezetét a nyugtatókhoz, hogy amikor maga ellen akarta azokat fordítani, egy lónak elegendő adag sem ütötte ki. Az osztályon nem a szokványos kórházszag terjengett, itt nem érződött fertőtlenítő, ürülék vagy főzelék szaga. A pszichiátrián használtruhaszag volt, meg műanyagpohár‑, műanyagasztalterítő- és szomorúságszag. A műanyag abroszok alól fellibbenő szomorúságszag nagymértékben anyám földszagú kipárolgásából állt...
Berta Ádám: Sablonra futni
Nyár végén álltunk a ház előtt, ahol az albérlete volt, és veszekedtünk. Akkor láttam utoljára. Esküszöm, nem emlékszem, min kaptunk össze. Közben eltelt az egész nyár. Huszonnégy órás portaszolgálat volt az épületben, ebben a városban nem olyan ritka ez. Kijött mellénk a járdára a portás, pedig, azt hiszem, nem is dohányzott. A váltótársa dohányzott, ő nem. Épp annyiszor fordultam meg nála, hogy ezt leszűrjem. Szóval ez a portás csak úgy kijött levegőzni, vagy a szóváltásunk hallatán bújt elő a fülkéjéből, éjfél körül lehetett, még nem volt baromi késő. Téblábolt egy darabig a járdán a hőségben, nem törődtünk vele, talán nem is köszöntünk neki, veszekedtünk tovább. Egy idő után visszament, gondolom, pusztán tudatni akarta, hogy nem kettesben vagyunk, ő is itt van, hátha ettől lecsillapodunk.
