Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
Most pedig nézzük kissé részletesebben a Politico című amerikai lap európai kiadásának a portálját, amelynek a szerzőgárdája eljátszik a perverz gondolattal: mi lenne, ha a szélsőjobboldali Marine Le Pen megnyerné a vasárnapi francia elnökválasztást, és így jogot szerezne elképzeléseinek a megvalósítására. Maga a Politico jegyzi meg -, hogy ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége most nem túl nagy, a közvélemény-kutatásokban Emmanuel Marcon elnök mintegy tíz százalékponttal vezet. Az más kérdés, hogy mi, magyarok éppen a minap láttunk karón varjút. A Politico a végítéletnapi szcenárió esetére azzal a jóslattal él, hogy az az általunk ismert Európai Unió végét jelentené.
Az amerikai portál fiktív beszámolója szerint május 25-én, egy hónappal elnökké választása után, Marine Le Pen bevonul Brüsszelbe az EU-csúcsra, és a választási sokkból még fel sem ocsúdott uniós vezetők, európai diplomaták megrökönyödéssel hallgatják beszédét, amelyben bejelenti, hogy gyakorlatilag felszámolja az Európai Bizottságot, az Unió végrehajtó intézményét. Pontosabban olyan titkársággá fokozza le, amelynek nincs több feladata, mint hogy rányomja a pecsétet a tagországi csúcsvezetők testületében, az Európai Tanácsban hozott döntésekre. Le Pen egyúttal megnyesi Franciaországnak az EU költségvetéséhez történő, jelenleg évi 5 milliárd eurós hozzájárulását. Beleírja a francia alkotmányba a nemzeti elsőbbség elvét, amely a franciákat előre sorolja a közjavakhoz és közszolgáltatásokhoz való hozzájutást illetően. Újra elrendeli a határellenőrzést, figyelmen kívül hagyva a schengeni szerződés előírásait, amelyek biztosítják az árucikkek és az emberek szabad áramlását. Felszólítja a franciákat, hogy népszavazáson döntsék el, azt akarják-e, hogy továbbra is az EU jogának legyen elsőbbsége a francia joggal szemben, vagy pedig visszaigénylik jogi szuverenitásukat. Marine Le Pen legélesebb szavai az Európai Bíróság testületének bíráit szólítják meg: "És Önöknek, akik Luxembourgban ülnek, és azt képzelik magukról, hogy Európa urai, azt mondom: nem fog tetszeni Önöknek Le Pen elnök programja, de a végén kénytelenek lesznek meghajolni a nép akarata előtt.”
A Politico, ezzel a saját maga által felvázolt vízióval kapcsolatban megjegyzi: hiába mondják most jogászok, hogy ezt úgysem lehet megvalósítani, ez most nagyrészt mellékes. A cikk érvelése szerint az EU életképesnek bizonyult ugyan az eddig feltűnt euroszkeptikus kormányokkal szemben - gondoljunk csak Orbán Viktor Magyarországára, az olasz 5 Csillag Mozgalomra, a Jog és Igazságosság elnevezésű lengyel kormányzó pártra, nem is beszélve a brexit előtti Nagy-Britanniáról -, de még soha nem kellett megküzdenie egy Franciaország méretű és súlyú tagország frontális rohamával.
Ugorjunk egy nagyot, megkímélem a hallgatót annak részletezésétől, mekkora fejetlenséget vált ki a Politico hipotézise szerint a világban - a pénzügyi körökben, a Putyin ukrajnai háborújának ellenszerét kereső NATO-ban, illetve magában Franciaországban - mindaz, amit Le Pen jelenthet. Inkább lelövöm a poént.
Le Pen már több mint fél éve hatalmon van, amikor egy esős októberi vasárnapon megtartják Franciaországban a népszavazást. Az elnök az Elysée-palotában ül a nagy aranyozott asztalnál, és figyeli a tévében az eredményhirdetést. A franciák nemet mondtak javaslataira. Ez a vég kezdete Marine Le Pen számára - de az Európai Unió sem lesz már soha többé a régi.
Mondhatnám, hollywoodi happy-end a Politico tolmácsolásában.
ITT HALLGATHATÓ
.jpg)
