Szerző: LAKY ZOLTÁN
2022.12.19.
Semmi új nincs abban, hogy a nagy nemzetközi sportesemények politikai színezetet kapnak, és ez alól a futball-világbajnokságok sem jelentenek kivételt. Benito Mussolini rezsimje már rögtön a második, 1934-es olaszországi vb-t a fasizmus hírnevét öregbítő nagyszabású propaganda-eseményként kezelte, és a korabeli vádak szerint saját kezűleg választotta ki azokat a bírókat, akik az olasz válogatott útját a győzelemig egyengették – ami azonban valószínűleg nem igaz. A csapat elég erős volt ahhoz, hogy segítség nélkül is nyerjen.
Noha aktivisták és hírességek a katari vb bojkottjára szólítottak fel, egyetlen válogatott sem maradt távol önszántából a tornától. Pedig volt példa ilyen kiállásra: az 1966-os világbajnokságot 15 – zömében pár évvel korábban függetlenné vált – afrikai ország bojkottálta, tiltakozásul az ellen, hogy a 16-os mezőnyből egyetlen helyen kellett volna osztozniuk Ázsiával. És mert a FIFA elnöke, Sir Stanley Rous annak ellenére engedni akarta Dél-Afrika fehér válogatottjának indulását, hogy az apartheid miatt az afrikai konföderációból kizárták az országot.
1978-ban az az Argentína adott otthont a vb-nek, ahol két évvel azelőtt – amerikai támogatással – katonai junta puccsolta meg Juan Perón kormányát, és a következő évek során ezerszámra „tüntették el” a rendszer ellenségeit. A politikai foglyok Buenos Aires-i börtönéből hallani lehetett a közönséget az alig másfél kilométerre fekvő Monumental stadionból, ahol a döntőt is játszották. A bírók pedig ezúttal valóban arcátlanul segítették a győzelemig menetelő házigazdákat – aminek a nyitómeccsen a magyar válogatott is kárvallottja volt...
