Szerző: L. RITÓK NÓRA
2025.10.18.
Azt is pontosan tudtuk, hogy ez nem megy hamar. Generációk óta beidegződött szocializációval, túlélési mintákkal kellene szakítani, megtanítani élni az új lehetőségekkel, új impulzusok között. A rögzült mintákat megtörni, miközben a felgyorsult világ hatásait még mi, segítők sem tudjuk rendesen értelmezni, nagy kihívás.
Szóval, már a kezdetén kezdtem elemezgetni a túlélési stratégiák és az életstratégiák közötti különbséget. Persze a kettő összefügg, és lehetséges, hogy a túlélési stratégiák láncolata életstratégiává válhat, mégis más.
A túlélési stratégia mindig rövid életű. A cél az, hogy azt a napot túlélje valaki, vagy azt a hónapot, esetleg az évszakot. Főleg a napi szükséglet-kielégítés határozza meg a célokat. Egy jelentős részben az alapszükségletek vannak fókuszban, legyen ennivaló, legyen mivel fűteni, világítani. Más részét a fogyasztói világ mozgatja, és ebben azok lesznek célként hangsúlyosak, amelyektől azt érzik, ők is ehhez a világhoz tartoznak. Mert nekik is kell a mobiltelefon, a tv, a márkásnak tűnő póló, a műköröm, és még annyi más, ami “jár” azoknak, akik az élet naposabb felére születtek.
Ez sokszor érthetetlen azoknak, akik még mindig a 19. századi szegénységeszményben gondolkodnak. Mert ott a fejet hajtó, a helyzetét elfogadó, gürcölő, nagy magasságokba nem vágyakozó viszonyulás volt megtalározó, a “mindenki tudta, hol a helye” elgondolás mentén hierarchizálva az embereket. De a mai világban már nem értelmezhetők az ilyen viszonyulások.
Ma a meghatározó a pénz. Az ad hatalmat, erőt, és eddig valahogy nem sikerült tömegesen a társadalmi leszakadásban ehhez a tudást, a tanulást kapcsolni. Az valahogy ott maradt a „Kincskereső kisködmön”, vagy a „Légy jó mindhalálig” világában. Az oka pedig világos: a rövid túlélési stratégiákban szocializálódás.
A tanulás ugyanis csak a távoli jövőben ígér pénzt, a túlélés viszont több azonnali kaput talál. Ott vannak az ügyeskedés kapui, a szürke-feketezóna, az alkalminak álcázott feketemunka, ami fizikai munka, és azonnal fizet, zsebbe. A szükségletkielégítés, akár az alapszükségletről beszélünk, akár a “jólétet mutató” dolgokról, azonnal megtörténhet.
És ott az átörökített példa a boltocskázásra, az élelmiszerrel, dohánnyal, itallal való kereskedésre, a pénzért fuvarozásra, bárminek az értékesítésére. Mert mindenből próbálnak pénzt csinálni. No, és ne hagyjuk ki, hogy a pénzkölcsönzés, az uzsora is ilyen. Többnyire akik erre is képesek, ők vannak a hierarchia csúcsán, és hozzájuk kapcsolódik a pénz “rangja”.
Aztán ott vannak a digitális térben elérhető túlélési források. Csak el kell érni azokat az embereket, akik szociálisan érzékenyek, és segítséget kell kérni. Minél drámaibb képet festenek az életükről, annál nagyobb az esély az adományra. A digitális térben ellenőrizhetetlenné válnak az információk, és a túlélési stratégia ebben is fel tud épülni. Ezek is rövid életűek, de a “piac” nagy, lehet újat találni. (Kíváncsi vagyok, ebben mikor jelenik meg a mesterséges intelligencia. Mert nincs kétségem, hogy be fog csatornázódni ez is.)
Források a túlélésre a személyi kölcsönök, a nulla forintos áruhitelek is. Ezek miatt adósodtak el a generációs szegénységben élők, kilábalni ezekből teljesen esélytelenek. A múltkor mondta nekem egy asszony: “ha még egyszer fiatal lennék, nem venném fel azt a kölcsönt. De akkor nem gondolkodtam így, mint most, és most meg nem tudok kimászni belőle. Akkora a kamat…”
A karácsonyi áruhitelekkel való túlélésre szemléletes példa volt egy tavalyi történet, talán már írtam is róla. A GLS vitte a 300 ezer Ft-os tévét, amiért csak a következő hónaptól kellett fizetni. A sofőr pakolta volna le, de a megrendelő azt kérdezte, 100 ezerért megveszi-e? Az, hogy a következő hónaptól nem fizeti senki, nem érdekelte. Megy a többi behajtócéges tartozás mellé, van bőven. A 100 ezer forint viszont, amit kaphat érte, egy ideig segíti a túlélést.
Amikor egy gyerek előtt ilyen példák vannak, akkor ő is ebben a túlélési, gyors megoldásokban gondolkodik, és ebbe nem épül bele sem a tanulás, sem a jövőképben való gondolkodás, pl. társadalombiztosítás, nyugdíj, sem a jogkövető magatartás.
No és ott a média is, ami folyamatosan mutatja a csodás karriereket, amihez nem kell tudás, a “való világ” típusú műsorokkal, a celebekkel, akik nem a tudást, hanem a botrány által megszerzett hírnevet, és az ezzel járó jólétet teszik a fókuszba. És ne feledjük el azt a hatást sem, amikor a hatalommal bírók tisztességtelenül megszerzett vagyonáról hallanak, ami büntetlen marad… Ez is hat, azzal az üzenettel, hogy a jog értelmezése széles skálán mozog, és akinek hatalma van, az megúszhat mindent.
A túlélési stratégia azonban nemcsak az anyagiakban mutatkozik meg, hanem az általános attitűdbe is beépül. Pl. túlélni a részeges élettársat, vagy apát. Az agresszív jeleneteket, a családon belüli erőszakot is. A gyerekek is megtanulnak túlélni. Ágy alá bújni, ablakon kimenekülni, máshol éjszakázni. Mert tudják, ez is csak rövid idejű. Túl kell élni, és az élet megy tovább.
Hat ez az attitűd a konfliktuskezelésre is, mindenhol. Az indulat fellángol tettlegességig, aztán másnap nyoma sincs. Milyen soká értettem meg ezeknek a dinamikáját! Egyik nap rémült telefont kapunk, hogy segítsünk, mert tragédia lesz, másnap már teljes a béke, csak mosolyognak rajtunk is: nem volt az “olyan” komoly.
Szóval a túlélés lelki terhe gátja a jövőben való gondolkodásnak. A túlélésben csak a “most” van. Ebben rögzül minden viszonyulás.
Az életstratégia az más. Abban vannak alapértékek, melyek nem cserélődnek le akkor, ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja. Abban más az attitűd. Abban vannak célok, önbecsülés, értékrend, jövőkép is. Abban a vágyakhoz vezető úton való gondolkodás is megjelenik.
Ma a generációs szegénységben élők életstratégiája nem igazi stratégia, hanem túlélések láncolatának működtetése. Az, hogy ezt felváltsa egy másfajta tervezés, főleg, hogy ez életstratégiává erősödjön, nagy munka. És azt hiszem, közösségi megerősítés nélkül nem megy.
Szóval, már a kezdetén kezdtem elemezgetni a túlélési stratégiák és az életstratégiák közötti különbséget. Persze a kettő összefügg, és lehetséges, hogy a túlélési stratégiák láncolata életstratégiává válhat, mégis más.
A túlélési stratégia mindig rövid életű. A cél az, hogy azt a napot túlélje valaki, vagy azt a hónapot, esetleg az évszakot. Főleg a napi szükséglet-kielégítés határozza meg a célokat. Egy jelentős részben az alapszükségletek vannak fókuszban, legyen ennivaló, legyen mivel fűteni, világítani. Más részét a fogyasztói világ mozgatja, és ebben azok lesznek célként hangsúlyosak, amelyektől azt érzik, ők is ehhez a világhoz tartoznak. Mert nekik is kell a mobiltelefon, a tv, a márkásnak tűnő póló, a műköröm, és még annyi más, ami “jár” azoknak, akik az élet naposabb felére születtek.
Ez sokszor érthetetlen azoknak, akik még mindig a 19. századi szegénységeszményben gondolkodnak. Mert ott a fejet hajtó, a helyzetét elfogadó, gürcölő, nagy magasságokba nem vágyakozó viszonyulás volt megtalározó, a “mindenki tudta, hol a helye” elgondolás mentén hierarchizálva az embereket. De a mai világban már nem értelmezhetők az ilyen viszonyulások.
Ma a meghatározó a pénz. Az ad hatalmat, erőt, és eddig valahogy nem sikerült tömegesen a társadalmi leszakadásban ehhez a tudást, a tanulást kapcsolni. Az valahogy ott maradt a „Kincskereső kisködmön”, vagy a „Légy jó mindhalálig” világában. Az oka pedig világos: a rövid túlélési stratégiákban szocializálódás.
A tanulás ugyanis csak a távoli jövőben ígér pénzt, a túlélés viszont több azonnali kaput talál. Ott vannak az ügyeskedés kapui, a szürke-feketezóna, az alkalminak álcázott feketemunka, ami fizikai munka, és azonnal fizet, zsebbe. A szükségletkielégítés, akár az alapszükségletről beszélünk, akár a “jólétet mutató” dolgokról, azonnal megtörténhet.
És ott az átörökített példa a boltocskázásra, az élelmiszerrel, dohánnyal, itallal való kereskedésre, a pénzért fuvarozásra, bárminek az értékesítésére. Mert mindenből próbálnak pénzt csinálni. No, és ne hagyjuk ki, hogy a pénzkölcsönzés, az uzsora is ilyen. Többnyire akik erre is képesek, ők vannak a hierarchia csúcsán, és hozzájuk kapcsolódik a pénz “rangja”.
Aztán ott vannak a digitális térben elérhető túlélési források. Csak el kell érni azokat az embereket, akik szociálisan érzékenyek, és segítséget kell kérni. Minél drámaibb képet festenek az életükről, annál nagyobb az esély az adományra. A digitális térben ellenőrizhetetlenné válnak az információk, és a túlélési stratégia ebben is fel tud épülni. Ezek is rövid életűek, de a “piac” nagy, lehet újat találni. (Kíváncsi vagyok, ebben mikor jelenik meg a mesterséges intelligencia. Mert nincs kétségem, hogy be fog csatornázódni ez is.)
Források a túlélésre a személyi kölcsönök, a nulla forintos áruhitelek is. Ezek miatt adósodtak el a generációs szegénységben élők, kilábalni ezekből teljesen esélytelenek. A múltkor mondta nekem egy asszony: “ha még egyszer fiatal lennék, nem venném fel azt a kölcsönt. De akkor nem gondolkodtam így, mint most, és most meg nem tudok kimászni belőle. Akkora a kamat…”
A karácsonyi áruhitelekkel való túlélésre szemléletes példa volt egy tavalyi történet, talán már írtam is róla. A GLS vitte a 300 ezer Ft-os tévét, amiért csak a következő hónaptól kellett fizetni. A sofőr pakolta volna le, de a megrendelő azt kérdezte, 100 ezerért megveszi-e? Az, hogy a következő hónaptól nem fizeti senki, nem érdekelte. Megy a többi behajtócéges tartozás mellé, van bőven. A 100 ezer forint viszont, amit kaphat érte, egy ideig segíti a túlélést.
Amikor egy gyerek előtt ilyen példák vannak, akkor ő is ebben a túlélési, gyors megoldásokban gondolkodik, és ebbe nem épül bele sem a tanulás, sem a jövőképben való gondolkodás, pl. társadalombiztosítás, nyugdíj, sem a jogkövető magatartás.
No és ott a média is, ami folyamatosan mutatja a csodás karriereket, amihez nem kell tudás, a “való világ” típusú műsorokkal, a celebekkel, akik nem a tudást, hanem a botrány által megszerzett hírnevet, és az ezzel járó jólétet teszik a fókuszba. És ne feledjük el azt a hatást sem, amikor a hatalommal bírók tisztességtelenül megszerzett vagyonáról hallanak, ami büntetlen marad… Ez is hat, azzal az üzenettel, hogy a jog értelmezése széles skálán mozog, és akinek hatalma van, az megúszhat mindent.
A túlélési stratégia azonban nemcsak az anyagiakban mutatkozik meg, hanem az általános attitűdbe is beépül. Pl. túlélni a részeges élettársat, vagy apát. Az agresszív jeleneteket, a családon belüli erőszakot is. A gyerekek is megtanulnak túlélni. Ágy alá bújni, ablakon kimenekülni, máshol éjszakázni. Mert tudják, ez is csak rövid idejű. Túl kell élni, és az élet megy tovább.
Hat ez az attitűd a konfliktuskezelésre is, mindenhol. Az indulat fellángol tettlegességig, aztán másnap nyoma sincs. Milyen soká értettem meg ezeknek a dinamikáját! Egyik nap rémült telefont kapunk, hogy segítsünk, mert tragédia lesz, másnap már teljes a béke, csak mosolyognak rajtunk is: nem volt az “olyan” komoly.
Szóval a túlélés lelki terhe gátja a jövőben való gondolkodásnak. A túlélésben csak a “most” van. Ebben rögzül minden viszonyulás.
Az életstratégia az más. Abban vannak alapértékek, melyek nem cserélődnek le akkor, ha a pillanatnyi érdek úgy kívánja. Abban más az attitűd. Abban vannak célok, önbecsülés, értékrend, jövőkép is. Abban a vágyakhoz vezető úton való gondolkodás is megjelenik.
Ma a generációs szegénységben élők életstratégiája nem igazi stratégia, hanem túlélések láncolatának működtetése. Az, hogy ezt felváltsa egy másfajta tervezés, főleg, hogy ez életstratégiává erősödjön, nagy munka. És azt hiszem, közösségi megerősítés nélkül nem megy.
• Putyin Budapesten - Ruszkik haza? // NEKÜN... 
