2018. augusztus 8., szerda

KORMÁNYGÉPET VENNI NEM KELL FÉLNETEK JÓ LESZ

INDEX
Szerző: BOHUS PÉTER
2018.08.08.


Nagyot lépett előre Magyarország, bár a kormány ezt a teljesítményt erősen tagadja, de kedden Magyarország is felkerült a Wikipedia azon tekintélyes listájára, amely a saját kormánygéppel rendelkező országokat sorolja fel. A pénteken Magyarországra szállított Dassault Falcon 7X típusú szállítógép a magyar kormány hivatalos értelmezésében nem a kormány gépe, hanem a honvédségé.

A honvédségnek ez a harmadik, csapatszállítóként megnevezett gépe, amit az elmúlt fél évben szerzett be. Februárban két Airbus A319-es érkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A gépeket a csődbe ment Air Berlin flottájából vették, de hogy milyen célból, az egyelőre rejtély. A gépek beltere a jól ismert fapados bőrüléses kényelmet nyújtja, és semmilyen átalakítást nem végeztek el rajta, ami komoly gátja lehet majd annak, hogy a katonaság egészséges emberek szállításán kívül a repülőket bármi másra használhassa. Nemhogy nagy méretű berendezéseket, eszközöket, de például hordágyat sem lehet benne elhelyezni. Igaz, a magyaros lelemény és buhera még akár meglepetéssel is szolgálhat e téren a világnak.

Az Airbusokat információink szerint már be is vetették, utánpótlást és katonákat szállítottak velük. (A célállomások között lehetett Irak, Afganisztán vagy Ciprus.)

A flotta a múlt pénteken kiegészült az említett Dassault Falcon 7X-szel. A hivatalos terminológia szerint annak eredményeképp, hogy a "Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében" a csapatszállítónak nevezett nehéz kategóriát könnyű, többcélú szállító- és futárgép követi, írja a Légierő.blog.hu...

KIK JÖNNEK A SZIGETRE? FÓKUSZÁLJUNK A CSEMEGÉKRE!

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSEPELYI ADRIENN
2018.08.07.


Szerdán kezdődik az ország legnagyobb, egyben a régió egyik legfontosabb fesztiválja, a Sziget. Kire érdemes odafigyelnünk a hatalmas felhozatalból?

Az idei év két legnagyobb fogása egyértelműen Kendrick Lamar (augusztus 8. szerda) és Lana Del Rey (augusztus 10., péntek). Előbbi friss Pulitzer-díjas amerikai rapper – nem, ez nem elírás: Lamar első hiphop-előadóként kapta meg a rangos elismerést társadalomkritikus szövegeiért. A 31 esztendős kaliforniai rapper az afro-amerikai közösség mindennapjairól fest gyakran nyers, gyakran kegyetlen, ám kétségtelenül szemléletes képet. Szövegei sokak szerint irodalmi értékkel bírnak, gyakran nehezen megfejthető képekkel dolgozik, amelyek sok vitát generálnak: akad például dalszövege (HUMBLE), amit egyszerre tekintenek feminista himnusznak és a hímsovinizmus manifesztumának. Lana Del Rey (született Elisabeth Woolridge Grant) szintén amerikai, művészneve Lana Turner hollywoodi színésznő nevéből és a Ford Del Rey modelljének elnevezéséből ered, ezzel nagyjából be is lőve, mit várhatunk tőle: drámai hangsúlyok, nagyívű popdalok, amelyek valamilyen módon mégiscsak kilógnak a kánonból. Del Rey szereti öntörvényű művész látszatát kelteni, ha nincs például, aki megvalósítaná valamely őrült ötletét, akkor maga rendezi meg a videoklipjét – kérdés persze, ebből mennyi az imázs és mennyi a valóság. Annyi viszont bizonyos, hogy Del Rey kurrens világsztár, aki a maga David Lynch világát idéző, kicsit félelmetes, kissé szomorkás, mégis roppant vonzó atmoszférájával könnyedén szippant be akár több korosztályt is...

ZAVARBA EJTŐ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.08.07.


Nem gondoltam volna, hogy a politikai szórakoztatóiparban utazó Orbán Viktorról még készülhet olyan felvétel, amitől a hideg verítékbe fulladt szekundér szégyenérzet képes padlóra küldeni. Tévednem kellett. És ehhez bőven elég az alábbi, Tusnádfürdőn készült videót megtekintenem, amelyen azt láthatjuk, hogy Németh Zsolt külügyi szaktekintély tenyérbemászó moderálása által kísérve szélsőjobbos belga flamand fiatalok a nemzet elsőszámú stand-up művészének karikalábai elé vetik magukat.

Bizony mondom, a Fidelitas nevű narancskeltető egy emberként vonulhat el a sarokba szégyenkezni, az Orbán kottájában fellelhető, rongyosra amortizált paneleket talán még nekik sem sikerült soha ilyen meggyőzően visszaöklendezni, mint az alább látható bátor flamand fiatalembernek:

Ha vadvirágos jókedvemben lennék, azt mondanám, hogy perverz megnyugvással tölt el az azzal való szembesülés, hogy a szellemi árvíz károsultjai viszonylag egyenletesen oszlanak el és meg a világban. Csakhogy sem vadvirágos jókedvemben nem vagyok, sem azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ez a gyűrött, nyegle, lazaságot imitáló, de valójában kényszermozgások által gúzsba kötött ember mégiscsak egy ország miniszterelnöke. Akinek lánctalpakon pusztító véres populizmusát Európa normálisabb felén is jó étvággyal fogyasztják.

Aki 12 éve különféle abszurd indokokra hivatkozva bújik ki mindenféle élő, spontán vita alól.

Aki 12 éve nemcsak miniszterelnök-jelölti vitákat nem vállal, de interjút sem ad a Fidesztől független, kritikus sajtónak.

Aki utoljára 2007-ben, még ellenzéki pártvezetőként adott interjút az Indexnek, azóta egy-egy rövidebb nyilatkozattól eltekintve egyáltalán nem kérdezhették a vele szemben kritikus újságírók Magyarországon.

Aki a parlamentben a függöny mögé bújástól az átmeneti süketségre hivatkozáson át a boldogkarácsonyozásig terjedő eszközök széles tárházából válogatva ússza meg évek óta, hogy közérdeklődésre számot tartó kérdésekre érdemi válaszokat kelljen adnia.

Aki féknyúzt kiáltva, Havasi Bertalanok és verőemberek mögé bújva menekül a kényelmetlen, elsősorban a saját holdudvara korrupciós ügyekben való érintettségét firtató kérdések elől.

Aki számára csak annak a médiának van létjogosultsága, amelyik az ő kezéből táplálkozik.

De akinek most ez is ráfért az arcberendezésére: a belga szélsőjobb reménybeli utánpótlásának azzal vagánykodott, hogy tőle bárki bármit kérdezhet. Mert ez az igazi politikacsinálás, ki tudná jobban nála? Színpadiasság, szórakoztatás, showbiznisz. Magyarán: parasztvakítás.

Valóban. Például Tusványoson is bárki bármit kérdezhetett. Mármint bárki, aki írásba adta a kérdését, és a fránya kérdés átment a moderátor szűrőjén.

Nem tudok rá jobb szót: zavarba ejtő. Pedig ez a produkció (a kutyák szájából kirángatott hanyag eleganciát leszámítva) már-már Orbán szalonképes, emberszabású megnyilvánulásaihoz sorolható. Mégis olyan szinten zavarba ejtő ez a pszichopatákat megszégyenítő valósághajlítás, hogy a szélsőjobbos flamand ifjú titánok rajongása adja a másikat.

Zavarba ejtő, mert ez a felvétel (is) tisztán megmutatja – a zsebrevágott kezű idétlen heherészéssel, a mímelt közvetlenséggel és idétlen jópofizással megtámasztva -, hogy ez az ember mennyire lenézi azokat, akik hálatelt szívvel fogyasztják a propagandáját, akik évek óta megzabálják azt az egyszerű politikai terméket, amit hatalomtechnikai okokból eléjük vet...

TÜKRÖM, TÜKRÖM - SZÉPSÉG, SZEXUALITÁS ÉS POLITIKA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HEGYI GYULA
2018.08.08.


A futball-vb moszkvai döntőjén a kamerák a pályáról időről időre átfókuszáltak a díszpáholyba, ahol a francia és a horvát elnök valóságos show-műsort prezentált. A negyvenéves Emmanuel Macron és a nála egy tízessel idősebb Kolinda Grabar-Kitarovic többször megölelték, megpuszilták egymást, máskor sportos módra egymás tenyerébe csaptak, lelkesen felugráltak, és a horvát elnök asszony egyszer Emmanuel Macron vállára is hajtotta a fejét. Egy bulvárlap meg is jegyezte, hogy milyen jó házaspár válna belőlük.

Az oroszországi vb-n világszerte ismertté vált Kolinda Grabar-Kitarovic nemcsak Emmanuel Macront, hanem Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt, a horvát válogatott játékosait és elsősorban persze a tévékamerákat is kitüntette túláradó lelkesedésével. A mezbe öltözött, csinos elnök a világbajnokság alatt legalább annyit tett országa megismertetéséért, „térképre helyezéséért”, mint a válogatottjának tagjai. Mindez persze elsősorban haza, Horvátországba szólt, de amikor a horvát válogatott Putin feliratú mezét ajándékozta az orosz elnöknek, akkor ezzel a gesztusával nyilvánvalóan politikai üzenetet is megfogalmazott...

AGGASZTÓAK A VAGYONI EGYENLŐTLENSÉGEK AZ OECD-ORSZÁGOKBAN

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2018.08.07.


Az OECD 2018-as, a vagyoni egyenlőtlenségeket vizsgáló, egy néhány éve bevezetett mérési módszerre alapozott tanulmánya szerint a felmérésben érintett országokban – és minden bizonnyal a felmérésben nem érintettekben is – a társadalmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak a korábban feltételezettnél. Míg eddig általában a háztartások bevételeinek eltéréseit vizsgálták az egyenlőtlenségek kutatásakor, a jelenlegi felmérés újszerű megközelítése szerint ezzel csak részlegesen lehet mérni a háztartások fogyasztásra fordítható erőforrásait.

Az adott háztartások a rendelkezésükre álló vagyonnal ki tudják egyenlíteni esetlegesen hullámzó bevételeiket – nagyobb vagyoni háttérrel tendenciózusan túlfogyaszthatnak, míg ha kevesebbet fogyasztanak a jövedelmüknél, az hozzáadódhat a vagyonukhoz. Már ha rendelkeznek az ehhez szükséges vagyonnal.

Emellett fontos kiemelni, hogy a nagyobb vagyonnal rendelkező háztartások tőkévé tehetik azt, magyarán befektethetik oly módon, hogy léténél fogva jövedelmezzen. Például kiadható lakást vásárolnak, amiből tőkejövedelmre tesznek szert.

A tanulmány a vagyon eloszlását tekintve igen aggasztó eredményekre jutott. Míg OECD átlagban a legvagyonosabb tíz százalék kezében van a társadalmi szinten birtokolt vagyon ötvenkét százaléka, addig a szegényebb hatvan százalék az összvagyon mindössze alig több, mint tizenkét százaléka fölött rendelkezik. Az ábrán láthatóak az egyes országok közötti eltérések, és szembeszökő, milyen különösen brutálisak az egyenlőtlenségek az Egyesült Államokban, valamint két, általában nem a legelnyomóbb tőkés diktatúrák közé sorolt ország; Hollandia és Dánia esetében...

A MAGYAR NACIONALIZMUS KERÍTÉSEKET AKAR HATÁRON, MINMÉL MAGASABBAT, ANNÁL JOBBAN TETSZIK NEKI - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.08.08.


- Az igencsak hasznos bevándorlással szemben a magyar, a lengyel, az olasz és az osztrák kormány képviseli a bezárkózást az EU-ban, mondja a spanyol külügyminiszter

- Demokráciában természetes jog, hogy lehet bírálni a fennálló hatalmat

- Magyarországon immár a legkisebb gyerekeket is nyakon öntik az agymosással, 

miközben hazugság a keresztény Magyarország

- Kounalakis: annak idején az USA tartotta vissza Orbán Viktort, de ma már nincs ilyen gát

Handelsblatt

Az erősödő európai nacionalizmus veszélyére figyelmeztet a spanyol külügyminiszter. Borrell szerint ha a migráció ügyében nem sikerül egységes politikát kialakítani, akkor koalícióra kell lépniük a nyitott határokat támogató államoknak. Mint mondta, az egyik oldalon van Magyarország, Lengyelország, Olaszország és Ausztria, amelyek falakat akarnak emelni a nemzeti határokon, ráadásul úgy gondolják, hogy minél magasabbat, annál jobb. A félelemmel házalnak, mondván, hogy milliók fogják elözönleni a földrészt. Velük szemben közös útra törekszenek a franciák, a németek, a spanyolok és a portugálok, bár azt azért ők is hangsúlyozzák, hogy nem mindenki léphet be Európába. Ám nem szándékoznak egyszerűen lezárni a határokat, inkább azon vannak, hogy rendezett csatornákba tereljék a bevándorlást. A politikus külön kitért Olaszországra, kiemelve, hogy az új római kormány politikája az egész EU ellen irányul a migránskérdésben, a bezárkózással az európai gondolatot szegi meg. Pedig nem szabad visszaesni a nacionalizmusba.

Der Standard

A Riporterek Határok Nélkül (RHN) visszautasította a Fidesz vádaskodását, miszerint a nemzetközi civil szervezet a Soros által finanszírozott bevándorlás támogató hálózat része. Az NGO osztrák tagozatának vezetője úgy értékelte, hogy a támadás része a magyar kormánypárt jó ideje tartó rágalomhadjáratának, amely jó pár civil csoport ellen folyik. A RHN ausztriai részlege azonban soha nem kapott és jelenleg sem kap pénzt a magyar származású üzletembertől, vagy bármilyen, vele szoros kapcsolatban lévő szervezettől – mutat rá a nyilatkozat. Továbbá hogy itt tudatosan meg akarnak félemlíteni független NGO-kat, ám nem szabad megengedni, hogy egy demokráciában ne lehessen bírálni a politikai döntéseket. Viszont ahogy Orbán reagál, az rávilágít autokrata vonásaira – tette hozzá az újságíró. A lap emlékeztet arra: a jobboldali-populista Fidesz azután kelt ki magából, hogy Riporterek Határok Nélkül elítélte a Hír TV bekebelezését. A jelentés hozzáfűzi, hogy Soros György már régóta a kormánypárt antiszemita kirohanásainak célpontja.

Hungarian spectrum

A tekintélyes magyar blog úgy értékeli, hogy az Orbán-kormány immár a gyerekekre is kiterjeszti a nacionalista és vallási agymosást, a jelenlegi magyar iskolarendszer fő ismérvét, miután megjelent, hogy az óvodákban is hazafias szellemben kell nevelni a kicsinyeket. A szerző, Balogh S. Éva, a Yale Egyetem volt történésze azt mondja, hogy ebben a tekintetben már az előző törvény is épp elég rossz volt, de most az óvónők új feladatot kapnak: bele kell csepegtetniük a legkisebbekbe is az Orbán-rezsim normáit, ami hivatalosan a nemzeti identitást, a keresztény kulturális értékeket, a hazaszeretetet és a szülőföld, illetve a család iránti ragaszkodást jelenti. Ezen felül valamelyest bevezetést kell nyújtaniuk a történelembe a magyar mitológiából vett történetekkel. Bizonyos, hogy ezek közt lesz Hunor és Magor mitikus eredet sztorija, a fehér csodaszarvassal együtt.

Amúgy az jó, ha a hatalom hangsúlyozza a kereszténységet, csak éppen a felmérés szerint a magyaroknak mindössze 54 %-a vallja magát kereszténynek. Mi több, a katolikusoknak csak 37 %-a tartozik ide, 10 %-kal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Vagyis a keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul. És mi van azokkal a szülőkkel, akik nem szeretnék, ha a gyerekük vallásos oktatásban részesülne? Természetesen a változtatásokról ezúttal sem kérdezték meg a szakmát, de hát a dolgok már csak így mennek az Orbán-kabinet alatt. Viszont arról nem esett egyetlen szó sem a hatalom részéről, hogy a siralmas bérek miatt nincs elég pedagógus az óvodákban, de kevés az óvoda is. Ám ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba...

2018. augusztus 7., kedd

AKI MOST ÉHEN HAL A MELEGBEN, ANNAK NEM KELL FÉLNIE ATTÓL, HOGY MEGFAGY MAJD A TÉLEN EBBEN A FENE NAGY NEMZETI JÓLLÉTBEN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Mirtill
2018.08.07.


Tárgy: Böjt

Mikes Mirtill: E-mai Rodostóba

A tatus megmondta: a rigolya nem életkori sajátosság, van, aki például nagyon megdolgozik egy nyavalyás diliflepniért is. Szerencsére kend engem csak a mértékletességre próbál inteni. Félt, hogy a billentyűpüföléstől ínhüvelygyulladásom lesz, mert kend a szeretet mércéjével méri az embert akkor is, ha kicsi, meg lány, meg még néhány öntelt pupák „zsengés”-nek is tartja. Úgyhogy bocsika, nem tekintem egrecírnek ezentúl, ha megjegyzést tesz az e-mailjeimre.

Viszont velem ugyancsak a jóindulat íratja, hogy ne induljon haza kend, mert a magyar valóság behajlott a zsákutcába és kend nincs hozzászokva az alattvalóknak hatóságilag rendelt böjtöléshez, amit ezek a magukat kereszténynek hazudó latrok isteni rendelésnek tódítanak. Mert itt már a koszt és a kvártély is képviseleti úton történik. Kend meg elég soványkának tűnik, majd még baja esik.

Merthogy az itthoni magyarok nem akarnak, a bevásárolt magyarok pedig nem tudnak a hűbéruraknak eleget dolgozni, ezért azután drágul a koszt a szegénynek, de a módosabbak is kezdenek már fanyalogni, hogy nem lesz baracklekvár az idén.

Mintha ez lenne itt a legnagyobb baj! A tata szerint vigasztaló, aki most éhen hal a jó melegben, annak nem kell félnie attól, hogy megfagy majd a télen ebben a fene nagy nemzeti jólétben. Mert okvetlenül meg kell írnom kendnek, hogy a propaganda telítettséget okoz a fogyasztónak, de csak a terjesztője bukszája hízik tőle. Magyarul ez azt jelenti – és az ilyen dolgok/összefüggések felismerésében a nagyi igazán profi – a multik hulladékát etetik velünk, és ha két hónapig nem jönne a kamion, a fél falu éhen halna, a másik fele meg legyilkolná egymást egy darab száraz kenyérért. A tata szerint a lakosság legalább 10%-nak már most nagypénteki böjt minden nap.

Püff neki. Az meg statisztika és nem maszek sacc, hogy minden huszadik lakás a külföldiek tulajdonában van. A valódi profitot termelő cégek többsége úgyszintén. Nagyon kutakodott is a nyárikonyha konzultáció, hogy akkor mi a búbánat most az igazi nemzeti a nagy dumán kívül ebben az amatőr elme szakszerűen kivitelezett tákolmányában, amit a hazánknak kellene nevezni. Még a kereszthuzat se hozott semmi értelmes magyarázatot. Már éppen szétszéledt volna a stáb, mikor jött a hír: az óvodában/bölcsödében bevezetik a keresztény hazafiságra nevelést, mert a mostani gyerekek nem akarnak a földesurak ültetvényein málnát szedni ingyen. Hát milyen katona lesz az ilyen gyerekekből, ha megint gazdát cserél az uraság és meg kell védeni a kiváltságait!?

Bütyökfalva, 2018. augusztus 7.

Mirtill

VIHAR ELŐTTI CSEND - 2020-TÓL NAGY BAJ LESZ A FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEKKEL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.08.07.


...Összességében tehát látható: az elmúlt években hasonlóan alakul a jelentkezők és felvettek aránya. A probléma nem most, hanem 2020 után omlik majd a felsőoktatásra: ekkortól írják elő a felvételi jelentkezés feltételeként az emelt szintű érettségit és a nyelvvizsgát. Ágazati forrásaink szerint a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárság megbízására készült egy modellszámítás az Oktatási Hivatalban arról, hogy mi várható 2020-tól, amikor a szigorított felvételi alapján dől el, kit vesznek fel. A hivatal az elmúlt évek ponthatárait és a jelentkezők hozott pontjait figyelembe véve számolt: az előrejelzés szerint jön a vihar, és lesújt. És éppen a kormány által preferált tudományterületeken fog brutálisan beszakadni a jelentkezők száma, azaz a műszaki, az agrár- és természettudományos területeken. A jelentkezők több mint fele ugyanis nyelvvizsga nélkül vág neki a felvételinek. Ennek kapcsán felmerült bennünk a kérdés, hogy az aggasztó előrejelzések alapján módosít-e a kormány a 2020-as dátumon. Kíváncsiak voltunk, nincs-e aggodalom a tárcánál amiatt, hogy a szigorított feltételek miatt jelentősen zuhanni fog a felsőoktatásba felvehető diákok száma.

Emlékeztetőül: Orbán Viktor azzal a céllal hozta létre az Emmi csúcsminisztériumot, hogy a tárca alá tartozó számos terület között könnyebb legyen megteremteni az együttműködést. Arra, hogy ez mennyire üres lózung, szimbolikus bizonyíték a kötelező nyelvvizsga ügye: míg a tárca egyik államtitkárságán, a felsőoktatásin bemeneti követelményként írják elő a nyelvvizsgát a felsőoktatásba lépéskor, addig a másikon, a közoktatásin ellehetetlenítették azokat az iskolákat, amelyek hatékonyan juttatják középfokú nyelvvizsgához tanulóikat. (2014 őszén jelent meg az a miniszteri rendelet, amely komoly csapást mért a két tanítási nyelvű oktatást nyújtó iskolákra. Ez az intézménytípus visszaszorulóban van – A szerk.) Emiatt az Emmitől azt is megkérdeztük, nem óhajtanak-e ezen korrigálni, tervezik-e a nyelvi előkészítő évfolyam elérhetővé tételét minden olyan gyerek számára, akinek a szülei ezt igénylik. (Erre korábban megvolt a törvényi keret, de 2011-ben a Fidesz eltörölte.)

„A kormány célja az idegennyelv-oktatás hatékonyságának és a diákok idegennyelv-tudásának javítása a köznevelési intézményekben, éppen ezért rendelte el az idegen nyelv oktatásának helyzetével kapcsolatos kutatást, amelynek feldolgozása folyamatban van, szakmai konzultációt és intézkedési terv kidolgozását tervezzük róla. Ami a szocialista kormányok oktatáspolitikáját illeti, a magyar lakosság és a fiatalok hiányos nyelvtudásában jelentős felelőssége van a balliberális kormányzatnak, mert kormányzásuk alatt semmilyen intézkedést nem tettek a helyzet javítása érdekében” – írja az Emmi lapunknak küldött válaszában. Ez hazugság. A szocialista-liberális kormányok, meglehet, nem orvosolták a problémát, de az, hogy semmilyen intézkedést ne tettek volna a diákok nyelvtudásának javítása érdekében, nem felel meg a valóságnak.

Az Emmi emellett azt is írja, hogy „a nyelvi előkészítő évfolyamos képzések jelenleg is sikeresen működnek, s elérhetők minden érdeklődő tanuló számára. A nemzeti kormány számos intézkedést tett az elmúlt években az idegennyelv-tanulás ösztönzésére; bevezettük a diplomamentő programot és ingyenessé tettük a 35 év alatti fiatalok számára a sikeres nyelvvizsgát” – olvasható a válaszban.

Ez sokak szerint nem így van. Tavaly februárban Székely László ombudsman is azt állapította meg, hogy a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő az egyetemi és főiskola felvételi egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát. Az alapvető jogok biztosa hivatalból indított átfogó vizsgálatot a 2020-as céldátum miatt. Az ombudsman szerint a belépési követelmények szigorításakor a kormány nem vette figyelembe, hogy milyen állapotban van az idegennyelv-oktatás a közoktatásban. Székely László akkor rámutatott, hogy a közoktatásban kellene az iskoláknak biztosítaniuk annak feltételeit, hogy a diákok nyelvvizsgát tudjanak tenni, azaz megfeleljenek a felvételi követelményeknek. „A nyelvvizsga megkövetelése pedig mindaddig rendszerszintű visszásságot okoz, és sérti az oktatáshoz való jogot, amíg hiányoznak a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés tárgyi és személyi feltételei”, állapította meg az ombudsman, akinek aggályaival – legalábbis a kérdéseinkre adott minisztériumi válaszokból ez következik – nem foglalkozik a kormány.

Mivel a 2020-ra vonatkozó kérdésünket nem válaszolta meg a tárca, mi ezt úgy értelmezzük, hogy nem kíván a követelményeken oldani. Ez azt vetíti előre, hogy a felsőoktatásban a jelenlegihez képest – bár nehéz előre kalkulálni – óvatos becslések szerint is 20-25 százalékkal kevesebb diák fogja elkezdeni tanulmányait. Ez összhangban lehet azzal a törekvéssel, hogy a kormány a gimnáziumok számát is csökkenteni akarja.

KÖSZÖND A FIDESZNEK!

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. SÁNDOR ZSUZSA
2018.08.06.


Elsöprő népharagot váltott ki az a bírói döntés, amely szerint Sztojka Iván, aki bűnsegéd volt a román kézilabdázó, Marian Cozma megölésében, 9 év 5 hónap letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhetett, holott anno a bíróság 13 évre ítélte. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a Fidesz-közeli sajtó rögtön ráugrott Szabó Sándorra, az Országos Bírói Tanács most következő elnökére, mondván: „ennek a bírónak köszönhetjük, hogy a Cozma-gyilkos Sztojka szabadlábra került!” Az persze kicsit sem zavarja őket, hogy a döntést nem Szabó hozta, sőt nem is tudhatott róla, mert éppen évi rendes, jól megérdemelt szabadságát töltötte. 

Hátha a nép még azt is tudná, hogy Sztojka a Cozma-ügy kapcsán másodszor „járt jól” a Fidesz jóvoltából. Az ügyben ugyanis két külön eljárás volt. Az emberölés mellett Sztojka és 24 társa ellen a Patriota lokálban elkövetett tömegverekedés (csoportos garázdaság) miatt is ítéletet hoztak. Abban a Sztojkára első fokon kiszabott 3 évet másodfokon 2 év 6 hónapra mérsékelték.

Ahhoz, hogy értsük, miért állítom, hogy Sztojka a Fidesz révén került kedvezőbb helyzetbe, idézek egy alapszabályt a Btk.-ból. Ez úgy szól, hogy „ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint… a cselekmény enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni”. A bírónak tehát, amikor ítéletet hoz, össze kell hasonlítania az elkövetéskori és a későbbi, az elbíráláskor hatályban lévő törvényt. Az összehasonlításnál minden szempontot figyelembe véve kell megállapítania, hogy melyik törvény kedvezőbb a vádlottra nézve.

Ez történt akkor, amikor a garázdaság miatt kiszabott büntetést a másodfokú bíróság csökkentette. Az elbíráláskor (az ítélet meghozatalakor) már az új Btk. volt hatályban, amely a csoportos garázdaság büntetési tételének 5 éves felső határát 3 évre mérsékelte. Így a kiszabott büntetés mértékét már ehhez a kerethez kellett igazítania...

MÉSZÁROS ÉS MÉSZÁROS KÖNYVKIADÓ

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2018.08.07.


– A forradalomnak nincs ideje arra, hogy ilyesmikkel piszmogjon. Lőjék agyon őket, elvtársak, aztán munkára fel! Érzem a csontjaimban, ma végleg leszámolunk Kolcsak admirálissal és részeges bandájával. Próbáljanak meg pontosabban célozni. A derék Lenorovics elvtárs még mindig nem gyógyult fel teljesen csúnya sérüléseiből, amit akkor szerzett, amikor múltkor kiadta a tűzparancsot – jelentette ki Lev Davidovics Trockij egy rózsás, de vörösbe forduló hajnalon, munkaidő előtt, valahol Oroszországban.

Orbán Viktor, Trockij későbbi kollégája, vad bengáli tigrisként vetette magát rá a magyar kultúrára. Cél a dekadens Nyugat által kibocsájtott, meglehetősen gyanús kultúr portékák gondos szűrése, valamint a hazai művészeti élet helyes mederbe való terelése, úgymond szellemi honvédelem céljából. Ez így elsőre hatalmas marhaságnak tűnhet, a grandiózus terv azonban megvalósulni látszik. Most érdemes tehetségtelennek lenni Magyarhonban, mivel kitűnően fizet és biztos megélhetést biztosít.

Színházak megtisztítva, náluk az öncenzúra pompásan működik, sajtó uniformizálva, tévécsatornák domesztikálva. A HírTv visszafoglalását még maga a Franciaországot lerohanó Generalfeldmarschall Erich von Manstein sem tervezhette volna meg szakszerűbben. A Médiatanács teszi a dolgát. Mindig ott árt, ahol kell. Amint az ellenség valahol felüti a fejét, ott azonnal keményen bírságol.

A tankönyvpiac államosítása megtörtént, ami az országnak hatalmas károkat okozott, a NER-nek pedig busás hasznot hozott.

Az óvodásoknak, ezáltal a jövő nemzedékének ideológia nevelése Kásler népbiztos hathatós intézkedésének köszönhetően immár biztosítva van. A miniszter úr, amint lesz rá ideje, feltétlenül megtekinti miként is néz ki egy óvoda belülről. Ellenőrzi, van-e elég szappan, valamint kellő mennyiségű nemzeti lobogó.

A tökéletesség eléréséhez még talán a méltán elfeledett Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna Hitvallásának szavalását kellene kötelezővé tenni az oktatási intézményekben, miszerint:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen
.”

Igaz, hogy az országhatároknak jelenleg az Unión belül nem sok jelentőségük van, de majd meglátjuk. Ha végre Orbán lesz az Unió császára, a helyzet gyökeresen megváltozhat.

Mi maradt még ki? Kik azok az elvetemültek, akik szembe mernek szegülni a nép akaratával és a népfelség által felhatalmazott NER-rel?

Szerencsére név szerint ismerjük őket, így bármikor falhoz állíthatók:

Peer Krisztián, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Nádas Péter, Grecsó Krisztián, Konrád György, Esterházy Péter hazajáró lelke és más hasonló, gátlástalan tintapusztítók. Az illetők abban a hitben ringatják magukat, hogy ők írók. Még.

Orbán vakációzás előtt ígéretet arra, hogy rendet rak a magyar kultúra istállójában, amihez – mint sok más egyébhez – valószínűleg ő ért a legjobban az országban. A liberál-bolsevista-fasiszta-sorosista, gyökértelen, stb. anyaszomorítókat buzgón elkezdte kóstolgatni a NER, pontosabban mondva a jövő jól fizetett, de elnyomott tehetségei...

ÍGY IGAZOLTATTÁK MÉSZÁROS LÁSZLÓ POLGÁRMESTER-JELÖLTET A RENDŐRÖK FELCSÚTON


MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.08.07.


Ahogy azt nemrég mi is megírtuk, a függetlenként induló felcsúti polgármester-jelölt, Mészáros László, és Magyar Kétfarkú Kutyapárt aktivistái buszmegállót építettek a miniszterelnök falujában. A nagy barkácsolás közben azonban rendőrt hívtak rájuk, a párt múlt csütörtöki közleménye szerint feltételezhetően azért látogatott ki a helyszínre a hatóság, mert

„alapvető fontosságú, h továbbra is ázzanak az emberek a megállóban.”

Immár videón is megnézhető az eset..

A videón látható, hogy Mészáros a kiérkező rendőröknek elmagyarázza, hogy kampányesemény keretében építenek tetőt a buszmegálló fölé, mivel kampány idején ilyen típusú könnyűszerkezetű építményeket fel lehet állítani, amennyiben pedig a felcsútiak a kampány lezárultával ragaszkodnak az eltávolításához, úgy azt 30 napon belül kell elvégezni.

Némi tanakodás után a rendőrség engedélyezte a munka folytatását – így hát végül csak lett a felcsúti buszmegálló fölött tető (és hacsak a lakosok nem kérik ezt külön, akkor el sem kell majd távolítani onnan).

A rendőrökkel kapcsolatban Mészáros azt nyilatkozta:

„Nagyon kedvesek voltak.”

Felcsúton augusztus 12-én időközi polgármester-választást tartanak, a korábbi városvezető, Mészáros Lőrinc lemondása miatt. A Fidesz-KDNP új jelöltje Mészáros László István lesz, ellene indul (a Fidesztől tanult módszerrel) független jelöltként Mészáros László János.

GÖRGESSEN SOKÁIG: ITT AZ ORBÁN-MÉSZÁROS-FÉLE MÉDIAPORTFÓLIÓ

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.08.07.



Valaki, akinek sok ideje volt, összeszedte, hogy az Orbán-Mészáros-duó mely médiára tette rá már az enyves mancsát. Íme, a lista.

a Népszabadság,
a Világgazdaság,
a Manager Magazin,
a Nemzeti Sport,
a Nemzeti Sport Magazin,
a Népszabadság Top kiadványok és mellékletek
a nol.hu,
a vg.hu,
az Új Dunántúli Napló,
a Heves Megyei Hírlap,
a 24 óra,
a Somogyi Hírlap,
az Új Néplap,
a Világgazdaság kiadványok és konferenciák,
a Hírmátrix.hu,
a Tolnai Népújság,
a Békés Megyei Hírlap,
a Petőfi Népe,
a Grátisz,
a Vasárnap Reggel,
a bama.hu,
a baon.hu,
a beol.hu,
a heol.hu,
a kemma.hu,
a sonline.hu,
a szoljon.hu,
a Képes Sport,
a Sport and Life,
az nso.hu,
az Autó-Motor,
az Autómotor.hu,
a Fanny magazin,
a Lakáskultúra,
a Tina Konyha,
az Ínyenc,
az Édes élet,
a Test&Lélek,
a hot! és
a hot! extra,
a mindmegette.hu,
az Astronet.hu,
a Lakáskultúra Online,
a Bravo magazin,
a mainap.hu,
a tvműsor.hu,
a jegyed.hu,
a lapcentrum.hu,
a Dunaújvárosi Hírlap,
a Fejér Megyei Hírlap,
a veszprémi Napló,
a Vas népe,
a Zalai Hírlap,
a Veszprémi 7 nap,
a Hévi forrás,
a Mega Infó vidékjáró Magazin,
a Nagykanizsai Maraton,
a Szuperinfó lapcsoport,
a Várpalotai Hírek,
a feol.hu,
a duol.hu,
a veol.hu,
a zaol.hu,
a vaol.hu,
az mcsatorna.hu,
a likebalaton.hu,
a randizol.hu,
a szallasbomba.hu,
a dunadigital.hu,
a fejerdigital.hu,
a naplodigital.hu,
a vasdigital.hu,
a zaladigital.hu.


Az a híres balliberális médiatúlsúly, ugyebár!

ITT OLVASHATÓ

FÁBIÁN ANDRÁS: NEKEM A BALATON


HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2018.08.07.


...Az történt, hogy már megint nem figyeltünk oda, mint közvélemény, akkor, amikor kellett volna (erre sem!). 2016-ban Lázár János adta be a Balaton-törvény módosításáról szóló javaslatot a költségvetéssel egy időben. Ez ügyes húzásnak bizonyult, mert így előbbi kevesebb figyelmet kapott. Az új törvény megkönnyítette a tó környékén az ingatlanfejlesztéseket és lazított a partszabályozás előírásain. A korábbi szabályozás szigorúan tiltotta a tómeder csökkentését, a partvonal megváltoztatását, vagy a tóba benyúló állandó építmények kialakítását. Sőt! Előírta azt is, hogy lehetővé kell tenni mindenki számára a szabad partszakaszokra való kijutást, az ottani fürdőzést és pihenést. Erre szép példák születtek a déli parton, alig valami változott azonban az északin, mégpedig azért, mert ott is csak a délihez hasonló feltöltésekkel lehetett volna szabadstrandokat kialakítani.

A törvénymódosítás vitájában a szocialista Harangozó Gábor arra figyelmeztetett, hogy a törvény nem tiltja a Balaton-part további beépítését és kempingek felparcellázását sem. Lázár keményen riposztozott: „a Balaton mindenkié, ez a legfontosabb kormányzati álláspont, hozzáférhetőnek kell maradnia a tónak”. Az MSZP szerint viszont, „a Fidesz azt tervezi, hogy a Balatonnál jövő évtől már csak a tehetősek nyaralhassanak”, és „a Balaton Fideszes kisajátítása” valós veszély. A törvényjavaslat, immáron régóta megszokott módon, nem érte el a közvélemény ingerküszöbét.

A hamiskás mosolyú Lázár János 2016-os sárkányfog-veteménye az elmúlt hónapokban kezdett hirtelen beérni és értelmet nyerni. Lassacskán mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy mire megy ki a játék. A kempingek és szabad földterületek lavinaszerűen kerültek korunk legnagyobb beruházói és nyertesei, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István birtokába. A kormányfő jó barátja és a veje már az év elején 14 kemping és 10 szálloda tulajdonjogát vallhatta magáénak a Balaton körül, van borászatuk, kikötőik és golfpályájuk is.

Nos, itt lép a képbe Ongjerth Richárd ügyvezető igazgató úr (nem helyesbített a megszólítást illetően!). Elmondta nekünk, amit egyébként mi is tudtunk, hogy sokkal jobban megéri egy Balaton-parti településnek vitorláskikötőt kialakítania, mint szabadstrandot. Ha az önkormányzatoknál több pénzt hagyna az állam, talán változna a helyzet. De nem hagy. Ott is sántít a mérnök úr érvelése, hogy az önkormányzatok ezeket a területeket nem maguk hasznosítják, arra ugyanis nincs pénzük, hanem eladják a magántőkének. A magántőke természetesen Mészáros és Tiborcz – más szóba sem jöhet, hiszen ki tudná megfizetni és ki tud még a lehetőségről rajtuk, meg egy-két helyi hatalmasságon kívül. Utóbbiak egyébként inkább a vízparti luxusnyaralókra és magánkikötőkre utaznak.

– A balatoni önkormányzatoknak a bevétel miatt megéri, ha kikötők épülnek a szabadstrandok helyére, előbbi ugyanis bevételt jelenthet, utóbbi viszont csak viszi a pénzt. – mondta városkutató a Klubrádiónak.Túl azon, hogy az önkormányzat megszabadul a kiadásoktól, a beruházás munkahelyeket is teremt. Láthatjuk tehát, hogy anyagilag a hülyének is jobban megéri. Ki beszél itt a magyar emberekről?

Arra is felkaptam a fejem, amikor a tudós szakember kifejtette, hogy a szabadstrand amúgy is idejétmúlt intézmény, hiszen aki szegény meg sem engedheti magának, hogy lakást vegyen vagy béreljen a tónál. Akinek meg van, az ki tudja fizetni a belépőket is a fizetős strandokra (Tihany: hétköznap napi jegy: 4000 Ft/fő, hétvégén 5000 Ft/fő. Szorozzuk csak hirtelen be ezt egy négy fős családdal!). A helyi lakosok meg – így a mérnök úr, a szpíker sűrű fejbólogatásától kísérve – hagyományosan egy évben lehet, hogy alig egyszer-kétszer járulnak a tóra fürdőzni. Az önkormányzatoknak csak a gondjuk van a fenntartással, nem is beszélve a szűkös költségvetésükből elvont több milliós egyéb költségekkel. Konfliktusos tehát a helyi lakosok és az üdülőtulajdonosok viszonya, mert az üdülők – lényegében kibicként – bele akarnak szólni a helyi ügyekbe. A mérnök úrtól azt is megtudhattuk, hogy a polgármesterek tudják, hogy kinek a szavazatira kell számítaniuk (ezek nem az üdülők!).

Öntsünk akkor tiszta vizet a pohárba. Egy általam ismert példa: Siófok. A város és az agglomeráció állandó lakosainak száma 2018-ban 28 428 fő, a vendégéjszakák száma évek óta meghaladja az 1 millió napot. A városközponton kívül, az Ezüstparton, egészen Szabadi-fürdőig egy-két szintes nyaralók, a part közelében épült szállodákban üdülőjoggal bíró vendégek, társasházi üdülők találhatók. A tulajdonjoggal bíró nyaralók évenként 1 310 forintot fizetnek négyzetméterenként. Az üdülőtulajdonosok valós számára vonatkozóan semmiféle értékelhető adatot nem találtam. Az állandó lakosok 80 négyzetméterig 468 forintot, 80 négyzetméter felett 585 forint építményadó fizetésére kötelezhetők. Építményadó bevételre 2018-ban 1. 290 milliárd forintot terveztek a költségvetésben. Könnyedén kiszámolható azonban, hogy a nem helyi lakosok által befizetett építményadó 1,1 milliárd forint. Ennek ellenére az üdülőtulajdonosokat egy „alibi-szervezet” képviseli – tagdíj ellenében, egyébként semmiféle beleszólással nem rendelkeznek a sem a város, sem az üdülőövezet ügyeibe, ahol nem mellesleg költenek, fogyasztanak, a nyár folyamán élnek. Befizetéseik egy része az üdülőhely fenntartására megy. Kaszálnak, de szinte soha nem takarítanak, metszik az utcai fákat. A szemétszállítást már minden tulajdonos maga fizeti. Villanyt, vizet, csatornát, szintén. A közszolgáltató cégek a város tulajdonában állnak (évi fél milliárdos további bevétellel). Nem terhelem az olvasót száraz adatokkal. Az üdülőtulajdonosoktól származó bevételekből jutnia kell talán pár tízmillió forintnak a szabadstrandok fenntartására. Reméljük, hogy fog is, hacsak Mészáros és Tiborcz szemet nem vet a prédára… A Balatonszabadi-sóstói hajdani honvéd kempingben már irtják a száz éves ősfákat, a park kicsiny tavát betemették. Rövidesen kezdődik a parcellázás és a beépítés. A kerítésen hatalmas felirat: MAGÁNTERÜLET.

Ideológia van tehát már arra, hogy az önkormányzatok miért és mennyivel jobban járnak, ha megszabadulnak a nyaralók felé irányuló szolgáltatási kötelezettségeiktől. Szabad a pálya. Ma még azért itt-ott dudorászhatja a nyaraló, hogy

„Nekem a Balaton a Riviera,
Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
Nem töröm más szavakon a kobakom.

Aztán egyszer csak majd azon kapjuk magunkat, hogy a magyar emberek gondoskodó kormányzata által különösen kegyelt miniszterelnöki stróman, és/vagy vejem urammal karöltve (mindegyszerűen: Orbán és tsai) ellopta tőlünk a mi tavunkat. Is. Mert mint annyi mindent, a Balatont is szereti. Mi meg mehetünk napozni a Riviéra szabadstrandjának homokjára, hisz gazdagok vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy a szabadstrandért is fizessünk.

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN MÁR A NYUGATIAK SPÁJZÁBAN VAN

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2018.08.07.


A keleti eredetű nacionalizmus nem állt meg a Nyugat határán – erről ír a Frankfurter Rundschau. A Die Welt arról cikkezik, Brüsszel aggódik, hogy egyes tagállamok aranyútleveleivel trójai falovak jutnak be az EU-ba. A Der Standard pedig azt taglalja, a magyar kormány szerint Soros tehet arról, ha olvad a magyar sajtó szabadsága, és ezt valaki szóvá teszi. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.

Az európai jobboldali populizmusról, az Európai Uniót fenyegető keleti eredetű nacionalizmusról közöl terjedelmes cikket a Frankfurter Rundschau című német lap.

Az elemzés szerzője szerint fennáll az a veszély, hogy az Európa nyugati felébe is átcsapó, keletről érkező nacionalista hullám egyesíti a nyugati nacionalista áramlatokat. Felhívja a figyelmet arra: immár nem teljesen igaz az az állítás, hogy a nemzeti konzervatívok Budapesten és Varsóban már kormányon vannak, nyugatabbra azonban nem. Hiszen ott van Olaszország, ahol már szintén a populisták a döntéshozók, és Sebastian Kurz osztrák kancellárnak is populista koalíciós partnere van.

Az Európai Unió, amilyennek azt megismertük, a vártnál akár gyorsabban is a múlt ködébe veszhet a Frankfurter Rundschau értékelése szerint.

Trójai falovak aranyútlevéllel

Az Európai Bizottság elvárja, hogy az uniós tagállamok tartózkodjanak az állampolgárság nyakló nélküli megadásától harmadik országok állampolgárainak – nyilatkozik a nagy példányszámú hamburgi Die Welt című napilap keddi számában Vera Jourová, a brüsszeli testület igazságügyi kérdésekért felelős cseh uniós biztosa.

Mint mondja, a Bizottság aggodalommal tapasztalja az úgynevezett „arany útlevelek” egyre növekvő számban történő kiadását olyan személyeknek, akik jelentős mértékű befektetésekre hajlandók a kiszemelt EU-országban. Gyakran drága ingatlanok megszerzésével is összekapcsolódik a tartós tartózkodási engedély vagy éppen az állampolgárság megszerzése.

A kedvezményezettek többnyire kínaiak, vagy a volt Szovjetunió utódköztársaságaiból valók...

NAPI EGYMILLIÓ FORINTNÁL IS TÖBB NYERESÉGET TERMEL MÉSZÁROS LŐRINC GYEREKEINEK CÉGE

ÁTLÁTSZÓ 
- NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE
Szerző: OROSZI BABETT
2018.08.07.


Az egykori felcsúti polgármester három gyerekének cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt egyszerűen képtelen veszíteni. Beatrix, Ágnes és ifjabb Lőrinc saját vállalkozásukkal – egyedül vagy több cégből álló konzorcium tagjaként – az elmúlt 3 évben 17 pályázatra adtak be érvényes ajánlatot, a tenderek összértéke 70,8 milliárd forint volt. Ebből mindössze két ajánlatuk nem nyert, ezek értéke mindösszesen 255 millió forint volt. 

A történet 2015-ben indul, ekkor jegyezték be a cégbíróságon a roppant furcsa nevű Fejér-B.Á.L. Zrt.-t. Mit jelölhet a BÁL? – merülhetett fel bárkiben a kérdés. Tán ódivatú bulikból akar valaki meggazdagodni?

Hamar kiderült, hogy nem erről van szó, a cég nem holmi nyugdíjas partyarcok gyűjtőhelye lesz, a magyarázat sokkal prózaibb: az a bizonyos három betű Mészáros Lőrinc gyerekei nevének jelöli. Beatrix, Ágnes és Lőrinc. BÁL.

“Megküzdünk, megharcolunk minden egyes mukáért!”

– ezt pedig már apjuk, a közbeszerzések sztárja nyilatkozta 2014-ben az RTL Híradónak. A mondás már akkor is inkább vicces volt, mint igaz, hiszen vállalkozásai ebben az időszakban (is) sorra nyerték a nagy értékű tendereket.

Nem kérdés, hogy Mészáros ezeknek a megbízásoknak is köszönheti, hogy néhány év alatt az ország második leggazdagabb emberévé vált. Gyerekei cégének közbeszerzéseit átnézve pedig az is kijelenthető: ha a sarjak ugyanolyan tempóban szivattyúzzák ki a közpénzt, mint eddig, akkor ők is nagyon gyorsan felkerülhetnek a gazdaglistára.

A Fejér-B.Á.L. Zrt.-nek már a kezdetek kezdetén szerencséje volt, alapítása után három hónappal már be is húzott egy nagy értékű közbeszerzést: a West Hungária Bau nevű építőipari óriással közösen nyerte meg a Szombathelyi Püspöki Palota lebombázott épületszárnyának helyreállításáról szóló, 828 millió forintos pályázatot.

Még meg sem száradt a tinta ezen szerződésen, jött is a következő: másodjára egy kisebb értékű – 137 millió forintos – tendert nyertek meg a céggel, feladatuk a bicskei tanuszoda korszerűsítése volt. 2016-ban pedig meglett az első többmilliárdos közbeszerzés is: szintén a WHB-val közösen egy 2,5 milliárd forint értékű munkát húztak be, a pénzért a Nemzeti Lovarda területén meglévő épületeket kellett átalakítaniuk, bővíteniük.

És innen már nem volt megállás: a mérleg jelenleg 70,5 milliárd forinton áll, a kozbeszerzes.hu adatai szerint ekkora összértékű pályázatokon hirdették ki győztesként a Fejér-B.Á.L. Zrt.-t. A tenderek nagy részét nem egyedül, hanem konzorciumi partnerekkel közösen nyerte meg a vállalkozás, a partner legtöbbször a már fentebb említett WHB volt.

A 70,5 milliárdos összegbe beletartozik az a 40 milliárd forintos keretszerződés is, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel kötöttek meg. Az MNV a cég “feladataihoz kapcsolódó kivitelezési munkák elvégzésére” írt ki pályzatatot, a tenderen hatan futottak be, ők valamennyien részesülhetnek majd a pénzből. Ha ezt a pályázatot nem számoljuk, mondván, nem tudjuk, hogy a Mészáros-gyerekek cége ebből végül mennyit kap majd meg, a végösszeg akkor is irigylésreméltó: 3 év alatt 30 milliárd forint...

A BALATON MEGTELT, SOKAN AZ AUTÓJUKBAN ALSZANAK A PARTON

INDEX
Szerző: TÓG
2018.08.07.



A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, és a tó körül csaknem lehetetlen szállást találni – írta kedden az MTI a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők információi alapján. Hoffmann Henrik, a 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer, turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke szerint pedig

IDÉN AKÁR KÉT SZÁMJEGYŰ IS LEHET 

A VENDÉGFORGALOM NÖVEKEDÉSE A BALATONNÁL.

Rendkívül felértékelődtek és keresettek lettek a magánszálláshelyek, így a tótól távolabbi települések is jobban részesülhetnek a turizmusból. Hoffmann szerint nagyon nehéz ezekben a napokban szállást találni a Balatonnál,

akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé.


A szálláshelyek bővülésére 2020-tól lehet számítani, így a következő időszak sürgető feladata lesz a régió közlekedési, parkolási gondjainak megoldása...


A NAGY NYUGDÍJMESE

GLOSSZA BLOG
Szerző: Glossza Blog
2018.08.07.


A nyugdíjrendszer nem fenntartható, mert kevés az eltartó és sok az öreg, ergo az a megoldás, hogy több gyereket kell szülni - logikusnak hangzik, csakhogy nem egészen igaz. 

Először is: a több gyerek nem jelent automatikusan több befizetőt/eltartót. Ahhoz olyan gazdaság is kell, amely lehetővé teszi, hogy a több gyerek huszonöt év múlva termeljen is.
Ma nem azért van munkaerőhiány (arról is lehet vitatkozni, hogy valóban van-e, de most tételezzük fel, hogy így van) Magyarországon, mert 30 évvel ezelőtt kevés gyerek született. Még úgy is messze vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól, hogy 1. anno (amikor a mai dolgozók születtek) sem született olyan borzasztóan sok gyerek és 2. ebből a kevésből is több százezren mentek külföldre, és akkor még nem beszéltünk 3. arról a százezres tömegről, akikkel annyira nem törődött az iskolarendszer, hogy képtelenek az elsődleges munkaerőpiac legegyszerűbb munkaköreinek megfelelni.

A spanyol, olasz vagy görög nyugdíjrendszer sincs kisegítve azzal, hogy a dolgozóknak nemcsak a nyugdíjrendszert kell finanszírozniuk, hanem a jól képzett, ám munkanélküli vagy csak a prekariátusig jutott, határozott idejű szerződésről határozott idejű szerződésre tengődő fiatalokat is.Hiába pörgeti fel a több gyerek egy picit a gazdaságot azzal, hogy plusz fogyasztót jelent, egy plusz gyerek fogyasztása nem teremt egy munkahelyet... Még rosszabb a helyzet a Földközi-tenger túloldalán: az ideálisnak tartott 3+ gyerekes családméret ahhoz vezetett, hogy van egy rakás részben egészen jól képzett fiatal, csak épp munkájuk nincs. Szíria könnyű préda volt a háborúnak: lakossága 30 év a triplára nőtt, a fiatal férfiak kegyelemmunkahelyeken tengődtek (beállnak valami nagybácsi boltjába), nőttek a különböző, gyakorlatilag törzsként működő csoportok közötti feszültségek és míg ezek korábban egymással vegyítve éltek a városokban, most egyre jobban szegregálódtak és különböző városrészekbe tömörültek. A változó klíma miatt egyre kevésbé jövedelmező mezőgazdaság csak tetézte a bajt - szóval tíz évvel ezelőtt tele volt az ország nulla perspektívával rendelkező (és mivel ebben a patriarchális társadalomban a szex csak házasságban képzelhető el, szexuálisan is frusztrált) fiatal férfival, akik közül jónéhány nem látott más kiutat, mint beállni valamely polgárháborús csoportba...az eredményt ismerjük: a szétzilált ország mások prédájává vált, míg a lakosság kevésbé harcias része valami menekülttáborban tengődik - Szíria kiváló példája annak, hogy az ország bizony nem feltétlenül azé, aki teleszüli.

Na de térjünk vissza kishazánkra, ahol mára sokan elfelejtették, hogy a pártjegyzőkönyvek tanulsága szerint a GYES-t nem annyira a túl kevés, hanem éppen a már akkor is túl sok gyerek miatt vezették be: a kisgyerekes anyák otthon tartásával próbálták enyhíteni a "kapun belüli" munkanélküliségen, azaz azt a jelenséget, hogy ugyan papíron mindenkinek volt munkahelye, hiszen a szocializmus vívmánya a munkanélküliség felszámolása, csak épp dolga nem volt a munkahelyén... igen, ez akkor volt, amikor a háború után pótlólag és a néhány éves Ratkó-korszak kényszereivel összefüggésben születettek kezdtek a munkaerőpiacra áramolni (akkoriban jóval kevesebben tanultak tovább, így zömmel 16-18 évesen léptek be a fiatalok a munkaerőpiacra).

Tehát ahhoz, hogy a több gyerek valóban több befizetőt jelentsen 30 év múlva, 1. olyan versenyképes gazdaság kell, amely 2. megfelelő számú vonzó és magas termelékenységű munkahelyeket kínál (azaz ne menjen külföldre a munkavállaló, munkájának legyen hozzáadott értéke, ami nem csak az ő túlélését fedi, és a gazdaság egyáltalán embert igényeljen és ne gépekkel végeztesse a munkát), valamint 3. olyan munkaerő, aki elég képzett ahhoz, hogy ezeken termelékeny munkahelyeken helyt álljon (mert ugye a közmunkás és a working poor nem befizető...).

A nyugdíjrendszer abban a formában, amelyben a második világháború után bevezették, az örök növekedésre épül. Magyarán nem azért fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer, mert kevés gyerek születik, hanem azért fenntarthatatlan, mert definíció szerint fenntarthatatlan az, ami csak örök növekedés mellett működőképes - ezt hívják piramisjátéknak!

Az örök növekedéssel bajok vannak, ugyanis a természeti erőforrások csak korlátozottan növelhetők. A világ lakossága a jelenlegi számítások szerint úgy 11 milliárd körül fog tetőzni, és talán addigra etetni is fogunk tudni ennyi embert, egy ideig legalábbis, mert a mezőgazdasági földek nem zsigerelhetők ki a végtelenségig. Épp mostanság nyáron van a "World Overshoot Day"-nek nevezett szimbolikus mérce, amely arra figyelmeztet, hogy X vagy Y ország fogyasztásával számolva feléltük az egy év alatt újratermelődő természeti erőforrásokat. Persze lehet (kell) javítani a felhasználás hatékonyságán és kevesebbet pazarolni, illetve növelni az élelmiszertermelés hatékonyságát (pl. kevesebb vizet fogyasztó és föld helyett "polcon" termő fajtákkal) és ezzel kitolni a határokat, de azt a kérdést így sem árt feltennünk, hogy ez meddig reális. Azt a kérdést is fel kell tenni (és ezen is vitatkoznak a szakértők is), hogy az automatizálás-robotizálás vajon hogyan befolyásolja a gazdaság munkaerőigényét, azaz annyi új ágazat alakul-e, amennyit "elvesz" a robotizálás. Ha nem, akkor ugyanis a több gyerek egyáltalán nem jelent több termelőt-befizetőt, hanem több eltartottat, köztük olyanokat, akik képtelenek értelmes elfoglaltságot találni maguknak (és ez nem cska pénz kérdése - ld. még az "aranyifjakat").

Szóval azon lehet persze vitatkozni, hogy a 10 millió lakos a 92 ezer négyzetkilométerre sok-e, vagy kevés, de míg triviális, hogy a népesség csökkenése végső soron az emberiség végét jelenti, azt se felejtsük el, hogy a fenntartható mértéken felüli népességszám sem segíti az emberiség minőségi életben maradását. Ezért aki szerint túl kevés a 10 millió lakos, az fel kell, hogy tegye magának a kérdést, szerinte hol kellett volna, hogy tetőzzön Magyarország lakosságának a száma: 20 millióra, 85 millióra kellett volna nőnie?
...

A NEMZETÁLLAMI BANDÁZÁS VÉGE

FÜHÜ BLOG
Szerző: FüHü
2018.08.07.


„Az Orbán által oly gyakran magasztalt nemzetállami szuverenitás, a kültelki praktikák már az uniót, s ezen keresztül a transzatlanti biztonsági rendszert veszélyeztetik. Ezt ismerték fel Washingtonban és Brüsszelben, Párizsban és Berlinben. És ezt ismerte fel az a befolyásos nyugati sajtó is, melyet egyetlen egy vezető politikus sem hagyhat figyelmen kívül, és amely ma már olyan hangon ír Orbán Viktorról, mint ahogyan egykoron Slobodan Miloševićről és Nicolae Ceauşescuról írt.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Bár, mint utóbb kiderült, a magyar kormány diplomáciai úton megüzente a hozzá közelálló külföldi politikai, gazdasági és sajtótényezőknek, hogy „a Fidesz győzelme garantált, sőt a kétharmad sem zárható ki”, mégis meglepetést okozott, hogy az ellenzék – összességében – mintegy 100 ezer szavazattal többet kapott a kormánypártnál. A jobboldali és szélsőjobboldali körökben az is csalódást okozott, hogy a győzelem nem a Fidesz újrázó képességének volt köszönhető – leszámítva a gyanítható csalásokat –, hanem az ellenzék megosztottságának. Ennek megfelelően április 8-a után

Orbán Viktor olyan figyelmeztetéseket kapott, hogy a kockázatok, ami elé a Fidesz a jövőben néz, csak növekedni fognak.

A nemzetközi térben ugyanakkor azok is csalódtak a végeredményben, akik nem kívánták Orbán újabb győzelmét, bár eleve látták, hogy tulajdonképpeni alternatívája ennek nincsen, mert ha az ellenzék mégis győzni tudna, kormányzati (koalíciós) összhangra képtelen lesz. Ráadásul Orbán szélsőségesei – karöltve a teljesen orbanizált erőszakszervezetekkel – rövid úton és könnyen megbuktathatnák a demokratikus kormányt; lásd 2006-2007 vonatkozó tapasztalatait.

Ha csak a fenti megfontolásokból indulunk ki, a Fidesz politikai dominanciája egyértelmű: nincs még egy ilyen rendpárti módon szervezett erő a magyar politikai arénában, amely ráadásul élvezi is az olyan helyzeteket, amelyek demokráciákban tiltott eszközök és módszerek után kiáltanak, ugyanakkor semmilyen gátlás sem korlátozza cselekedeteiben.

Ám vannak más megfontolások is, s azok, akik szeretnék az orbáni korszak végét siettetni, egy ideje okkal hozakodnak ezekkel elő.

Az elsődleges ilyen szempont egyértelműen biztonsági, s főként Washington számára okoz egyre nagyobb fejfájást. Bár Trump megjelenése a Fehér Házban sok tekintetben leszűkítette az Egyesült Államok mozgásterét, már most látszik, hogy az ország gazdasági érdekeit mélyen sérti a katonai nyomásképesség csökkenése, s nem csoda, hogy a kormányzat igyekszik ezen változtatni. Nem véletlen, hogy a NATO szerepének korábbi megkérdőjelezése lekerült a napirendről, a sorok összezárása Oroszországgal szemben pedig példátlan méreteket öltött. A Baltikum, Lengyelország, Románia katonai szerepe Washington és a NATO oldalán új dimenziókat kapott, Csehországban ma már prioritást élvez az orosz hírszerzési manipulációk felderítésének ügye és az orosz beavatkozás megfékezése. Szlovákia pedig inkább meghúzza magát s igyekszik nem gátolni a vonatkozó nyugati lépéseket. Kelet-Európa súlya ismét megnőtt az összeurópai biztonság szempontjából, a NATO stratégiákban pedig azt követően, hogy Recep Tayyip Erdoğan politikai kalandorsága miatt a szervezet gyakorlatilag elveszítette Törökországot.

EKÖZBEN A MAGYAR KORMÁNY EGYRE NYÍLTABBAN ÁLL MOSZKVA OLDALÁRA
,

s nem kétséges, hogy készséggel kiszolgáltatna neki minden olyan információt, melyekhez – NATO-tagként – egyébként okkal hozzájuthatna. Csakhogy ilyenekhez egy ideje már nem juthat hozzá. Washingtonban nyíltan megfogalmazott érvek hangzanak el nap, mint nap, hogy ez a helyzet nem tolerálható, s fontolgatják, mikor jön el az a pillanat, amikor lépni kell...

HIHETETLEN, MENNYIRE MÉLYEN VAGYUNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.08.07.


Jó reggelt kívánok! Kedd van, mert ez az élet rendje, hogy hétfő után kedd jön, de bevallom, ma reggel sem lesz könnyű megtalálni a megfelelő szavakat mindarra, ami történik ebben az országban. Kezdjük onnan talán, hogy – mint arról a Népszava értesült – a (lopott pénzből működő) Magyar Idők megszűnésével indítja újra a pártállam a Simicska kezéből kicsavart Magyar Nemzetet. Ha őket kérdezzük, nekik a HírTv lemészárolásához sincs semmi közük. A lap által idézett forrás szerint

"a politikai napilapok piaca olyan kicsi Magyarországon, hogy nem lenne semmi értelme megtartani a Magyar Időket",

a két napilap ugyanis innentől kezdve óhatatlanul is versenytársává válna egymásnak. Folyamatosan próbálok (nem mindig sikerül) olyan cizelláltan fogalmazni, ahogy tőlem kitelik, de mindig ökölbe szorul az utolsó hajszálam is, amikor médiapiacról és versenyről esik szó. Márminthogy miben versenyeznének ezek a lapok? Abban, hogy hova lehet több közpénzt becsatornázni? A Magyar Időkről mai napig nem tudjuk, hogy hány példányszámban fogy, úgyhogy szerintem semmi másról nincs szó, mint hogy azt elvtársak is belátták: hiába teszik rá az enyves kezüket mindenre, annyi betanított erkölcsi gerincferdülést nem tudnak összekapirgálni, amennyi egy újabb pártújság működtetéséhez szükséges. Szóval most bezárják a Magyar Időket és abban reménykednek, hogy miután (az informátor állítása szerint)

"a Magyar Nemzet még mindig sokkal erősebb márka, mint amilyenné a Magyar Idők válni tudott",

ez utóbbi alkalmazottai majd a Magyar Nemzet hátán nagyobb sikereket érnek el az olvasottság tekintetében. Szép munka. Mutatok is egy példát a minőségi újságírásra, amit a Magyar Időknél tolnak: Demszkynek és Hellernek édes a pihenés. Továbbfejlesztett változatban – Megcsinálta: Demszky Gábor elvitte Heller Ágnest is a nászútjára (via Origo) Én azt hittem, hogy bizonyos Füssy Angéla asszonyság penetráns produkcióit elég nehéz lesz mostanság überelni, de mindig pofára esek ezzel az antropológiai optimizmusommal. Ha van valaki, aki meg tudja magyarázni, hogy ezek az ordenáré, személyeskedő, minősítő, a gazda politikai ellenségeinek vélt közszereplőket gyalázó, öncélú gánymunkák milyen célt szolgálnak, világosítson fel engem is.

Kétségtelen, hogy még ezekhez képest is van lejjebb, és azt a mélységet is lazán hozta a Matolcsy-kézben lévő, szebb napokat látott Origo, amennyiben a rasszista kreténség olyan sötét bugyrába érkeztek meg tegnap, amit én még 3-4 évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottam, pedig már akkor is minden jel ebbe az irányba mutatott. Ímhol a szolgamédia munkatársának felháborodnivalója:

Sokáig kell keresniük a Kinder csokoládé rajongóinak kedvenc édességüket Németországban a polcokon, ugyanis a jól ismert szőke kékszemű fiú helyett újabban színes bőrű kisfiúval reklámozzák a népszerű csokoládét. Megint lecsapott a “píszí-kommandó”.

Tehát a salakmédia abból ír cikket és arra felfűzve gyalázza a multikulturalizmust, hogy a futballvébére készült egy limitált kiadás ebből a csokiból, amelyen – és cikkíró picsanéni be is applikálja mesterművébe a bizonyító erejű fotót – amelyen a német válogatott futballistái láthatók gyerekként. Hallatlan, felháborító, gyalázat hogy ezek között van egy színesbőrű gyerek is. Egyszerűen elborzasztó, hogy a németek már ilyen formában hódolnak be a multikulturalizmusnak. Picsanéni mindössze azt az aprócska tényt felejti el közölni az olvasóival, hogy a fekete kisgyerek Jerome Boateng, német válogatott labdarúgó, aki 1988-ban az akkori Nyugat-Berlinben született, és aki már volt egyszer a Kinder csomagolásán, a 2016-os eb idején, és idén pont úgy mint két éve, a német válogatott többi tagjával együtt szerepelt. Hihetetlen mélyen vagyunk...

ISKOLAI DIÁKCSÍNYNEK INDULT, SZÖVEVÉNYES BŰNÜGYET KREÁLTAK BELŐLE

444
Szerző: ÁCS DÁNIEL
2018.08.07.


- Egy szekszárdi gimnáziumban lassan egy éve diákcsínyek borzolják a kedélyeket. 

- Viccnek indult a tanárokon való gúnyolódás, de aztán iskolai kihallgatás, rendőrségi eljárás, bírósági tárgyalás, mostanra pedig gyámhivatali ügy lett az esetből.

- A csínytevő elleni nyomozással párhuzamosan igazgató-választás zajlott az intézményben.

- Egy diáknak távoznia kellett a gimnáziumból.

Ákost, a Szekszárdi Garay János Gimnázium tanulóját 2017. október 9-én a hatodik órában behívatták az igazgatói irodába, ahol Heilmann Józsefné igazgató, Rajos Judit igazgatóhelyettes és Ákos osztályfőnöke, valamint az iskola rendszergazdája várták. A 11.-es diákot körbeülték és szabályosan kihallgatták. Ugyanis Ákos a hétvégén tanárokkal kapcsolatos gúnyos képeket osztott meg saját Facebook-oldalán. Például az egyik pedagógust Dr. Bubóhoz hasonlította. Ákos a képeket egy órán belül leszedte az oldaláról, és az igazgatói irodában bocsánatot kért a képek miatt.

A bukás

De az iskola igazgatóját nem is annyira a képek érdekelték, mint a Youtube-ra hónapokkal korábban feltöltött két gúnyos videó. Ezek mémek voltak, amik A bukás című film egyik jelenetét dolgozták át. A hitleres videó unalomig ismert az interneten, milliónyi változata terjed. A régi poén lényege, hogy a dührohamot kapó Hitler vagdalkozásai alatt átírják a feliratokat, mintha azért kelne ki magából, mert elfogyott a Túró Rudija vagy megbukott egy vizsgán, elvesztett egy focimeccset vagy egy parlamenti választást...

ITT OLVASHATÓ