KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.12.01.
...Az a gyanúm, Éger István nem mostanában fog mosolyogva elheveredni a kanapén, mert bele van lépve az ő lelkébe (a macska meg fel van mászva a fára). Pedig olyan szépen eltervezte, hogy még vagy 15 évig elvezetgeti az orvosi kamarát, a saját és a párt nagy örömére. Univerzális ember ő, teljesen mindegy, ki van kormányon, hűségesen szolgál. Mikor kit. Vannak ilyenek, akik az alakváltók redjébe tartoznak. Közös tulajdonságuk, hogy egyetlen egyszer kell megválasztani őket, aztán többé nem lehet szabadulni tőlük. Mire kiderül, hogy nem a választóit szolgálja, hanem az aktuális hatalmat és azt is a saját érdekében, addigra már késő. Erre tessék, nem összefogtak az orvosok? De. Megbuktatták elnök urat, mégpedig csúfosan és igencsak egyértelműen. Hálátlanok. Pedig mindig úgy, de úgy tárgyalt ő a kormánnyal, már majdnem meg is állapodtakminden alkalommal, aztán végül meg is állapodtak a nagy semmiben, amit fideszék becsülettel be is tartottak. Itt szeretném megjegyezni, hogy van még egy alteregója Éger úrnak a rendszerben. Őt Cser Ágnesnek hívják, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének az elnöke. Szintén jót tenne neki egy kis pihenés, azt hiszem.
Úgy tűnik, a Fidesz folyamatosan teret veszít. Még az önkormányzati választásokat sem sikerült feldolgozniuk, erre innen is kiszorultak. Pedig az orvostársadalom – főként, ha van annyi eszük, hogy összefogjanak az egészségügyben dolgozókkal és nem akarják tovább játszani a fehérköpenyes istent – igen komoly felfordulást tud csinálni. A pedagógusok is tudnának, ha képesek lennének összefogni. Meglátjuk, mi lesz. Egyébként a Fidesz is erősen érezheti a szarszagot, mert a megszokotthoz képest is tragikusan meg vannak buggyanva. Az egy dolog, hogy a Kövér László nevű, sokrétű lelki és szellemi traumának már olyan elképesztően eszelős szónoklatai vannak, hogy jobb helyeken már régen egy jól kipárnázott szobában lazítana.
De ő nem lazít, hanem rohangál faltól falig és mindenhol mond egy teljesen zavaros, trágyaszagú beszédet. Miután látják a saját összeomlásukat, azt találták ki, hogy majd a fiatalok kihúzzák a vén geciket a szarból. Ezért tömegesen odacsődültek a Fidelitas tisztújító kongresszusára és jól benyaltak a feltörekvő reménységeknek. Mármint számukra jelenthet reményt a frissen (némelyik már nem annyira frissen) kelt, a politikából jól élni szándékozó könyöklőművész. Egyre szervilisebbek, egyre gátlástalanabbak, egyre ostobábbak. Na, ők a Fidesz jövője. Ha nem vigyázunk, az ország jövője is, de akkor tényleg érdemes lesz leporolni a bőröndöt. Bár még szerencsére nem tartunk ott, sőt.
Ezek tisztújítottak, a morális fölény (fideszes vezérkar) pedig megtartotta a maga szónoklatát. Volt háború, ellenség, lesből támadó békaemberek, a nemzetet elragadozni akaró földönkívüliek, mindmeghalunk, demostmárténylegvégünk, fegyverbe. Kubatov Gábor listavezető egyenesen odáig fajult, hogy beleharsogta a mikrofonba: nem szabad engedni, hogy újságírók ócsárolják a Nélküled címen hazai világhírnek örvendező fideszes himnuszt. Hát és mit kell csinálni, ultrák ura? Agyon kell verni azt a firkászt, akinek nem tetszik a nóta? Mert miért? És hogyan lesz kötelezővé téve a rajongás? És ha én Zámbó Jimmyt szeretem? Vagy Lakodalmas Lajost? Vagy Verdit? Hobót? Presszert? Akkor mi a fasz van? Olyan ez a nyomorult dal, mint nemrégiben a Heineken sör volt, amikor valamelyik puhapöcs kitalálta, hogy akkor most nekimegy a sörgyárnak, mert vörös csillag, ne vegyük, igyunk Csíki sört, mert az a baromira hazafias. Mondjuk akkor sem szerettem a sört és azóta sem szerettem meg, de a zenei ízlésem sem fog parancsszóra változni. Az pedig egészen nagyon szánalmas és röhögséges, hogy a komplett kormány úgy csimpaszkodik ebbe a közepesen gagyi giccsbe, mintha valami nemzeti értéket képviselne. Nem képvisel. Ez tipikusan az a műremek, amire félrészeg (vagy tán egészen az) és főleg félművelt alakok, akik semmi másra nem lehetnek büszkék, úgyhogy a magyar származásukra azok, összecsimpaszkodnak és vonyítva imádják egymást. Egészségükre...
ITT OLVASHATÓ
2019. december 2., hétfő
2019. december 1., vasárnap
SZABAD SZEMMEL - "ORBÁN VIKTOR MINDENT ELKÖVET AZÉRT, HOGY KIRAKJÁK A NÉPPÁRTBÓL"
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.12.01.
Politico
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.12.01.
Politico
„Orbán Viktor mindent elkövet azért, hogy kirakják a Néppártból, mert ugyan okos ember, de mindent a belpolitikára és saját túlélésre tett fel”. Így látja a helyzetet Dmitrisz Avramopulosz, aki öt éven át a bevándorlási ügyek felelőse volt a Bizottságban, és aki a görög Új Demokrácia egyik korifeusaként szintén a konzervatív pártcsaládhoz tartozik, ám most úgy tűnik, elvesztette a türelmét a magyar vezetővel szemben. Kifejtette, hogy 4 éve, a menekültválság csúcspontján Brüsszel magához ragadta a kezdeményezést, így bárki bármit is mond, előbbre jutottak a kérdésben. Orbán eközben a kvótát elutasító tábor élére állt, ez vezetett azután a kelet-nyugati szakadáshoz. Ám a távozó biztos szerint abba kellene hagyni a vádaskodást egymással szemben, hiszen a végén az történt, amit a tagállamok akartak. Azt pedig kifejezetten szégyenletesnek tartja, hogy milyen körülmények között él jelenleg is Görögországban 36 ezer menedékkérő. Ugyanakkor megpendítette, hogy a nemzeti hírszerző szolgálatok remekül működnek, jobb együttműködésükhöz azonban a politikai vezetésnek ki kellene adnia az utasítást. Ez esetben pár éve el lehetett volna kerülni egy pár halálos dzsihadista terrorakciót – tette hozzá.
A harcot választotta az Európai Tanács eddigi elnöke, aki mostantól az EPP vezetője, és mint ilyen, pár napja, a kereszténydemokraták kongresszusán hadat üzent Orbánnak, Johnsonnak és Kaczynskinak. Tusk telivér politikus, akinek tele van a hócipője azzal, hogy 5 éven át az EU fő bürokratájáként rágta a gittet. Ám az ő ideje alatt 100 ezrek vándoroltak az unióban keletről nyugatra, és az új tagállamokban sokan úgy érzik, hogy ők csak másodrendű polgároknak számítanak a szervezeten belül. Ennek az eredménye volt azután Orbán Viktor győzelme, aki végigvitte a tekintélyelvű illiberális demokráciát, sőt még utánzókat is talált. Mindezt az orosz fenyegetés háttere előtt, ennek ellenére a balti államok és Lengyelország csupán jelképes segítséget kaptak a Nyugattól. Ezután jött a migrációs válság, amely végképp megosztotta a kontinens két felét. Orbán drótkerítést emeltetett és a csehekkel, a szlovákokkal és a lengyelekkel együtt elzárkózott a kvóták ellen. Még a nyílt jogsértésig is eljutott. Ebben a kérdésben Tusk a Kelet oldalára állt, amivel hatalmas tiltakozást váltott ki nyugaton. A saját régiója viszont egyáltalán nem tapsolta meg. De hát a PiS utálta, mint ahogy Orbán, valamint a mind inkább román, szlovák és cseh kormány is. Sosem tekintették a politikust az övezet szócsövének, ezért azután az nem is tudott sokat tenni a régi és az új tagok összebékítéséért. Ám itt egy meggyőződéses európairól van szó, akinek célja az egységes EU.
Olaszországban alakul a tiltakozó mozgalom a jobboldali, populista Salvini és az általa vezetett Liga ellen. A halfajtáról elnevezett Szardínia-tömörülés iránt nagy az érdeklődés, mivel nem akarják, hogy olyan politikus vezesse az országot, aki gyűlöletet és széthúzást gerjeszt, csak azért, hogy hatalomra juthasson. Az egész kezdeményezés egy négytagú társaságtól indult ki Bolognában, közvetlenül azelőtt, hogy Salvini ott indította meg kampányát a jövőre esedékes 8 tartományi választás előtt. A négyeknek elegük lett abból, hogy újabb kirohanásokat kelljen végighallgatniuk az idegenek, Európa, a baloldal és a sajtó ellen, miután ezek még nem álltak a Liga oldalára. Ezért villámtüntetést hirdettek meg polgári demokrácia szétesésének és a régi-új jobboldal felemelkedésének megakadályozására. Mégpedig szándékosan egy viszonylag szűk téren, hogy a részvevők olyan szorosan legyenek, mint az olajos hal a konzervdobozban. Ráadásul a szardínia csendes és békés. Vagyis nem kelt félelmet, nem dobál tojást, nem épít barrikádot. Az ilyen, egyre sűrűbb tüntetéseken nem kívánatosak az ordítozások, a sértegetések, mint ahogy a politikai pártok lobogói és jelszavai sem. Viszont mindenki mikrofonba mondhatja, ami a szívét nyomja. Ahhoz pedig Salvini bőven szolgáltat muníciót, miközben egyre népszerűbb. A kezdeményezést a politikai színskála szinte minden oldaláról támogatják, még egyházi személyiségek is. Ugyanakkor Salvini személyes sértésnek veszi és próbál hangulatot kelteni a mozgalom ellen, de hiába, sőt. Két hét alatt 54 helyi csoport alakult, már sok helyen nem a politikus uralja az utcát. Olyannyira nem, hogy a hónap közepén Rómában, a Lateráni székesegyház előtt lesz az idei záró tüntetés. Ugyanott, ahol idáig a Liga legnagyobb megmozdulását tartották, 70 ezer emberrel. A Szardínia ennél több részvevőt akar mozgósítani. De hogy mi lesz utána, az nem világos, mert az induláskor a szervezők csak Rómáig jutottak el a tervezésben.
Az Ibizagate-et kirobbantó német újságíró tipikusnak tartja, hogy az FPÖ korábbi vezetőjét megbuktató incidens után a hatóságok azt igyekeznek nagy erőkkel kideríteni, kik készítették titokban a felvételt, pedig a lényeg az, hogy Strache készen állt a korrupcióra, hajlandó lett volna illegálisan adományt elfogadni pártja javára, ugyanakkor magyar mintára akarta átalakítani az osztrák médiát – a sajtószabadság rovására. A Süddeutsche Zeitung riportere, aki egyik közvetlen kollégájával tárta fel az esetet, amelyről most könyvet is megjelentettek, hangsúlyozta, hogy nem ők buktatták meg az előző osztrák kormányt. Arról csak a Szabadságpárt vezetője tehetett, hiszen olyanokat mondott az ibizai villában egy orosz milliárdos feltételezett unokahúgának. Ugyanakkor komolyan meg van döbbenve azon, hogy ezek után a politikus tényleg tervezheti a visszatérést. Az osztrák sajtó egy része igyekszik lejáratni az ügy kirobbantóit, hajsza folyik az érintettek ellen, így viszont gyorsan feledésbe merül maga a leleplezés. A német szakember viszont kitart amellett, hogy nem adják át a hatóságoknak a teljes filmanyagot, de azt ügyvéd bizonyítja, hogy amit közzétettek, az hiteles. Strache is csak annyi mentséget talált magának, hogy be volt rúgva. A nagyközönség által megismert hétperces részlet pedig igenis a fő témákat adta vissza. Az egész akörül forgott, hogy miként fektethet be negyedmilliárd eurót az állítólagos orosz üzletasszony úgy, hogy abból az FPÖ-nek is leessen valamicske. Mindezek alapján az osztrák választók megalapozott döntést tudtak hozni a legutóbbi választáson. A német sajtómunkás nem törődik az őt ért rágalmakkal, a fenyegetőket ugyanakkor feljelenti, Eközben keres-kutat tovább, mert a tényeket akarja megismerni. A nemzetközi oknyomozó újságíró szervezet tagjaként már eddig is több nagy leleplezésben segédkezett, pl. amikor a Panama-papírokat közzétették. Azt mondja, mind inkább kirajzolódik, hogy az ilyen ügyekben a magányos harcosok ideje lejárt, nagyon is célszerű a határon átlépő együttműködés. Az egyúttal védelmet is nyújt a részvevők számára. Hiszen újságírókat lőttek agyon Szlovákiában és Máltán. A gyűlöletet a politikusok keltik a média ellen és ilyen esetekben az érzelmek gyorsan átcsapnak erőszakba. De mint mondja, a sajtószabadságot jó pár európai államban korlátozták, ennek rettenetes és riasztó példája Magyarország. És ezt akarta lekoppintani Strache. A német riporter nem szeretne ilyen helyen élni, mert ott a demokrácia szorulna vissza a médiajog megnyirbálásával...
FELCSÚTRA MOST 1,1 MILLIÁRD TAO-PÉNZ MEGY, KOCSIS ISTVÁN 5 ÉVRE BÖRTÖNBE
ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szertő: ERDÉLYI KATALIN
2019.12.01.
Mfor.hu: 1,1 milliárdnyi TAO-pénz mehet Felcsútra idén
A 2019/2020-as évadban A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak összesen 1,12 milliárd forintnyi TAO-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség. Hogy ebből az összegből milyen elképzelések valósulnak meg, az majd csak a sportfejlesztési programból derülhet ki, amit azonban még nem tettek közzé a focialapítvány honlapján. Mindenesetre 2011 óta az idei TAO-pénzzel együtt összesen 26,5 milliárd forint közpénz áramlott Felcsútra, ami mellé nagylelkű adományozók még 22,4 milliárd forintot adtak.
Index: Öt évre börtönbe megy Kocsis István volt MVM-vezér
Lassan másfél évtizede húzódott az az ügy, amelyben a Kocsis István vezette állami MVM-ből több tízmilliárd forintot utaltak el mindenféle offshore cégek számlájára. Most ítélet született: a Kúria jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsist, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatóját. A legfelsőbb bíróságra úgy került az ügy, hogy Kocsis István fellebbezett a másodfokon született döntés ellen, de végül így sem járt jobban, mert a Kúria helybenhagyta a korábbi ítéletet.
444: A rendőrök olyan hülyének tettették magukat, mint valami viccben, hogy eredménytelenül zárhassák le egy korrupciós ügy a nyomozását
Az Emberierőforrás-minisztériumnak volt egy Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) nevű, felnőttképzéssel foglalkozó háttérintézménye, ami 2013-ban 25 millió 600 ezer forintot fizetett ki egy reklámcégnek két telephely udvarának hó- és síkosságmentesítéséért. Az ügyben Hadházy Ákos feljelentést tett, és a rendőrség nyomozni kezdett, de most megszüntették a nyomozást arra hivatkozva, hogy képtelenség megállapítani, hogy túlárazás történt-e.
Napi.hu: Borkai ügyvédje a belügynek dolgozik
A győri önkormányzat és a győri egyetem után a győri székhelyű vízügyi igazgatóságról is kiderült, hogy Borkai Zsolt ügyvédjével kötött szerződést. Egy uniós árvízvédelmi projekthez kellett a magyar állam számára megszereznie száznál is több ingatlant.
Hvg.hu: Ferencváros fideszes vezetése 16 ügyvédi irodának fizette a tízmilliókat
Tizenhat különböző ügyvédi irodával – köztük több volt fideszes képviselőével – kötött egyidejű megbízási szerződést Ferencváros előző fideszes vezetése – derült ki a önkormányzattól kikért megbízáslistából. A tizenhatból öt iroda párhuzamosan ugyanarra a feladatra kapott megbízást, az elvégzett munka mennyisége alapján többüknél is felmerül, hogy az nem állt arányban a fizetséggel. A szerződések közel felét fel is számolja a kerület új független polgármestere.

EGY KIS SZEMÉLYES VISSZATEKINTÉS
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.12.01.

Sokan, főleg, amikor először hallanak valahol beszélni a munkámról, konstatálják: ez egy egyszemélyes történet, jó hallani, hogy van ilyen, de erre nem lehet építeni egy változást, mert túlságosan személyfüggő, stb.
Mindig elmondom, hogy nem így van, igaz, hogy egyedül kezdtem, de ahogy bővültek a tennivalók, úgy bővült a csapat is. Ma már 33 munkatárs dolgozik az Igazgyöngyben, ebben az iszonyú problémahalmazban. Ez a munka már rég nem végezhető egyedül…
Az alapítványt 20 éve azért alapítottam, mert úgy éreztem, az állami rendszerben nem tudom kiteljesíteni azt a művészetoktatásból indított személyiségfejlesztő-hátránykompenzáló módszertant, ami körvonalazódott bennem. A délutáni művészeti iskola a következő évben indult, Berettyóújfaluban, majd sorban hívtak a környező településekre, így bővültek a telephelyek, egészen kilencig, hat faluban, kisvárosban a Berettyóújfalui Járásban. Lett volna lehetőség többre is, de úgy éreztem, ennyit tudok átfogni, egy, kb. 600 gyerekkel működő művészeti iskolát. Nem bővültünk hát tovább.
Az iskolában dolgozók csapata volt az első, pedagógusok, zömük volt tanítványból, ma már volt igazgyöngyös kollégák is tanítanak nálunk. Az iskola mellé fokozatosan épült a szociális munka, eleinte szociális iskolamodellnek hívtam, mert a pedagógusokkal, asszisztensekkel családgondozást is végeztünk, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek családjaira fókuszálva.
Aztán, 10 éve lényeges bővülés történt, összeállt egy esélyteremtő modell struktúrája, és elindult a munka Toldon, ebben a kis, problémákkal teli zsákfaluban. A modell sikeres elemei, kapacitásunktól függően sorban megjelentek a hat településen, ahol oktatási tevékenységet végzünk, majd ott is, ahonnan járnak be gyerekek a délutáni képzésünkre. Végül már meghaladtuk a járást is, és 27 településen vannak családok, gyerekek, akiket most valamilyen formában elérünk.
Talán még egy lépcső volt, mikor a társadalmi vállalkozást elindítottuk, először a kézművesség, majd a mezőgazdaság-élelmiszerfeldolgozás, tavaly pedig szalmabrikett-készítés területén.
A toldi pilotprogram 20 évre tervezett fejlesztés, most tartunk a felénél. Átfogja a teljes problématérképet, és koordinálja a hatásokat, nem hagyja, hogy az egyik leamortizálja a másikat.Társadalmi hatékonyságméréssel követett folyamat. Három pilléren áll, az első az oktatás. Ebben van a szociális kompetenciák fejlesztésére irányuló vizuális nevelés, a tanoda, az ösztöndíjprogram, az iskolaszer-támogatás, és sok, integrációs célú program, kirándulás, tábor, esemény. Második pillére a családgondozás-közösségfejlesztés-munkahelyteremtés. Ebben a kríziskezelés, az önfenntartási képességek kiépítésének bonyolult rendszere, és a munkavállalói kompetenciák fejlesztése a főbb elemek, és mindent áthat a közösségfejlesztés.
Harmadik pillérként az intézményrendszer munkájára fókuszálunk, mediálunk a családok és az intézményrendszer között. Itt a munkánk a szociális háló réseire irányul, ezeket igyekszünk lefedni, az intézményrendszert segítve. Ez a terület felel a részvételi demokrácia fejlesztéséért is, nyilván szoros összefüggésben a másik két pillér munkájával.
Talán ebből már világosan látszik, ezt már rég nem lehet egy embernek végezni. A munka szakmai irányítását én végzem, de hét területen (iskola, tanoda, közösségfejlesztés, társadalmi vállalkozás, helyi munkaszervezés, adománygyűjtés-kommunikáció, adminisztráció) vannak olyan munkatársaim, akik egyre nagyobb felelősséggel koordinálják a saját területüket. Folyamatos szervezetfejlesztés folyik nálunk, hiszen egyrészt nagyon nehéz a munka fejlesztési-szervezési része is, mert minden mindennel összefügg, másrészt a kiégési faktor is erős, ezért nagyon kell figyelni a csapatra.
Külön történet a terepi munkában a toldi közösségi mag megerősítése, folyamatos bővítése, ami nem egyszerű folyamat, viszont rendkívüli tapasztalatokat ad nekem ma is. És akkor még itt van a közvélemény, mert fontos feladat van ebben is, hiteles képet kell adnunk a szegénység problémájáról azoknak, akik másképp gondolják azt, ami a valóságban van.Tény, hogy ebben az írásaimmal még eléggé elől vagyok, de vannak már publikáló munkatársaim is.
Három éve kezdtem tudatosan azon dolgozni, hogy nélkülem is fenntartható legyen majd az Igazgyöngy. Most 59 éves vagyok, és biztosan nem tudom, nem is akarom abbahagyni, de át kell strukturálni a munkát, és ez részemről tudatos vezetői tevékenység kell, hogy legyen. Fel kell építenem kifelé is a kollégákat, hogy ők legyenek az “arcai” a területüknek. Ez egyre sikeresebb. Igyekszem delegálni nekik azokat a meghívásokat is, melyekben gyakorolhatják ezeket a szerepeket, hiszen így tudnak egyre hitelesebbek és jobbak lenni. És remek érzés látni, ahogy ebben is működnek.
Sokat gondolkodom azon, ahogy az Igazgyöngy felépült, beépült. Mert ez is annyi tanulsággal jár. Vajon jól csináltam? Vagy másképp kellett volna? Nemrég egy szakmabeli erősen nekem támadt, hogy én egy “celeb” vagyok, és csak magamat nyomom mindenhol. Nyilván támadott szakmailag is, de ebben nem tudtam igazat adni neki, mert pontosan tudom, hogy az a tapasztalati tudás, ami nálam van, mit ér. Mert az a sajátos nézőpont, ami a mélyszegénységben élő családok szintjén, az intézményrendszer szintjén és szakpolitikai szinten is képes értelmezni a folyamatokat, tudom, hogy nagyon fontos tudást ad. És azt is pontosan tudom, hogy mit nem tudok. Nem véletlen, hogy annyi szakértői és felsőoktatási kapcsolatom, kapcsolatunk van. Mert ennyi dologhoz, nagyon sokféle tudás kell. Ez nem lehet meg egy embernél….lehetetlen. Össze kell rakni, mint egy puzzle-t.
Azt hiszem, ez a társadalmi beágyazottságában értelmezett probléma, és a megoldások ebben történő kezelése a legfontosabb értéke ennek a munkának. Mert ebben teljesedik ki a legjobban a pozitív hatás, minden irányban.
Egy időben nagyon zavart ez a “te karizmádon alapul minden” kritika. Akkor próbáltam tudatosan arra törekedni, hogy lehántsam a karizmát erről az egészről. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Nem magamat kell megsemmisíteni, hanem a többieket, a körülöttem levőket felépíteni. Persze nehéz ez, hiszen én alapítottam az Igazgyöngyöt, én küzdöttem végig, folyamatosan gyűjtve magam köré az embereket addig, ahol most tartunk. Természetes, hogy így most még mindig én vagyok az “arca” a szervezetnek. Így nyilván igaz a “celeb” kritika, bár sosem törekedtem erre. És így elkerülhetetlen, hogy egyelőre engem érnek azok az elismerések is a munkánkban, melyek személyhez kötődnek. De ez már rég csapatmunka.
Ráadásul a terepen dolgozó igazgyöngyös csapat mellett lett egy jóval nagyobb is. Akik figyelik, követik, támogatják ezt a munkát. Nélkülük nem menne nekünk sem, hiszen a feltételeket sem tudnánk biztosítani ehhez az egészhez külső segítők, támogatók nélkül. Ez pedig épül nálunk és körülöttünk 20 éve. Eleinte ösztönösen, később egyre tudatosabban építettem, ma pedig már közösen építjük. És még mindig hihetetlenül sokat tanulok én is.
Valamihez most le kellett írnom, hogy mi a vízióm… Leírtam. Egy olyan út lépéseinek, kereteinek kipróbált és adaptálható leírása, ami kiutat mutathat a generációs szegénységből. Ami mérhetően mutat beépülő hatásokat. Ami, ha egyszer erre lesz politikai szándék, képes megmutatni a rendszerszintű hibákat, a kockázatokat, és megoldási javaslatokkal is bír. Ami talán majd alapja lehet a változásoknak, persze azokkal a tudásokkal megtámogatva, melyek a rendszerszintű változásokhoz szükségesek. Oktatásban, szociális munkában és a civil szerepekben is.
Merész vízió…. de muszáj néha ezt is leírni, hogy az ember érezze, és éreztetni tudja, mennyire hálás a sorsnak azért, hogy olyan területen dolgozik, ahol ennyien tudnak egy cél érdekében kapcsolódni hozzá. Mert aki ma azt gondolja, hogy egyedül képes igazi változásokat generálni, az nem jól gondolkodik. Csak másokkal összekapcsolódva lehetséges ez. Az igazi változások ma nem egyéni, hanem közösségi teljesítményekhez kötődnek.

TABUK NÉLKÜL
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BOGDÁN GÉZA
2019.12.01.
Beszéljünk kendőzetlenül őszintén, a mostanság újfent trendinek tűnő átkosban történt keresztényüldözésekről.
Mielőtt mosolyogva bagatellizálnánk Borbás Marcsi és Novák Katalin úrhölgy gyermekkori keresztényüldözésről szóló személyes sztoriját, és pláne megkérdőjeleznénk azon történetek valóságtartalmát, én akkor most minden elfogultság nélkül kijelentem ország-világ színe előtt, hogy az átkosban igenis üldözték a kereszténységet...

JANISCH ATTILA: GOTHÁR ÜRÜGYÉN ORBÁN VÉRES SZÁJÚ CSELÉDEI MÁR A SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEMEN TISZTOGATNÁNAK
MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: JANISCH ATILA
2019.12.01.
Jönnek a Pásztorok, ebből einstand lesz.
Miközben Gothár Péter szégyenletes és eléggé el nem ítélhető ügyét egyre dagasztják a kormány iránt fenntartás nélkül elkötelezett orgánumok és televíziós csatornák, a Fidesz EP képviselői nem szavazzák meg a nők elleni erőszak felszámolását célzó EP döntést.
Farizeus, álszent hazugok mindenben és azok is maradnak mindenkor.
A Gothár-ügy pedig kifejezetten az ölükbe hullott, hullajtott mentőesemény, amelyre ráakaszkodva próbálják lemosni magukról a Borkai-ügy összes erkölcsi mocskát, illetve elűzni az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség másnaposságát.
Mindezek következtében Gothár Péter elfogadhatatlan cselekedetének megítélése nem áll meg e cselekmény jogosan negatív minősítésénél. A fókuszt mind jobban áttolják a baloldali politikai térfélre. Kezdve ezt a "balliberális színház csúcsintézményének" tartott Katona József Színház egészének, de különösképpen az igazgató Máté Gábor személyének és jogszerű intézkedéseinek az egyre durvább és hevesebb támadásával, rágalmazásával, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem ugyancsak jogszerű intézkedéseinek prejudikáló és rágalmazásokkal teli támadásával és minősítésével.
Ugyanakkor erőteljes verbális ütéseket Karácsony Gergely is, akit már felszólítottak, hogy ne fogadja el Máté Gábor igazgatói pályázatát...

LESZ FORRADALOM AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN?
HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2019.12.01.
Nagy többséggel Kincses Gyulát választották meg a Magyar Orvosi Kamara új elnökének. Kincses a megválasztása utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az általa vezetett kamara tartózkodni fog a kormányra gyakorolt politikai nyomástól, de a betegek és az orvosi szakma érdekében felszólalnak. A politikával folytatott tárgyalásokon keményebb lesz a szakmai testület, de a reformokban együttműködőbb. Kincses partner kíván lenni egy betegbarát, hálapénz-mentes egészségügy kialakításában. A Hírklikk bemutatja Kincses Gyulát.
A kormánysajtó leginkább arra emlékszik, hogy az orvosi kamara nagy többséggel megválasztott elnöke egészségügyi államtitkára volt a Gyurcsány-kormánynak. Az viszont már keveseknek jut eszébe, hogy Kincses Gyula egészségpolitikusként, és nem pártkatonaként vállalt fontos szerepet a hazai egészségügyben. Kincses tagja volt a rendszerváltás után megalakult első országgyűlésnek. Az MDF országgyűlési képviselőjeként szerepet vállalt az Antall-kormány, illetve a Népjóléti Minisztérium rendszerváltást koordináló bizottságában, amelynek elnöke volt.
Kincses nevéhez fűződik a jelenlegi háziorvosi modell kidolgozása, és a kórházi finanszírozási rendszer bevezetésének koordinálása is...

„ÉN NEM LÁTOK KONZERVATÍV-KERESZTÉNY POLITIKAI ELITET”
MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: FICSOR BENEDEK
2019.11.29.
Nem várható el a túlélésre berendezkedett társadalomtól, hogy kiálljon az MTA és a CEU mellett, ha az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás állapotát is egykedvűen veszi tudomásul – fogalmazott Ferencz Győző költő, az ELTE BTK angol tanszékének professzora, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke. Az irodalomtörténésszel a szabadság kis köreiről, a tudományellenes beszédmódról, a valóság és a propaganda közti szakadékról és a perverz módon öntetszelgő politikáról beszélgettünk, illetve egy olyan országról, ahol mindezeket szóba sem kellene hozni...

A MÉRCE MINDANNYIUNKÉ
MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2019.12.01.
A Mérce egy közösség. A magyar sajtópiacon egyedülálló módon hoztuk létre, közös akarattal, olvasói támogatással, a semmiből. Elvek mentén dolgozunk, ami elcsépeltnek hangozhat, de valójában nem az: a mindennapjaink mozgatórugója, hogy kivétel nélkül, elkötelezetten hiszünk a baloldali értékekben, az egyenlőség és igazságosság szükségességében, a szolidaritás erejében. És ha úgy érezzük (márpedig mostanában bőven van rá okunk, hogy így érezzük), hogy ezek az értékek csorbulnak, akkor azt szóvá tesszük.
Ez a Mérce kívülről.
Belülről persze egy kicsit más. Mert a Mérce tényleg egy közösség, amely többről szól, mint emberek egymás melletti munkájáról. Mert órákat tudunk vitatkozni a klímaváltozás kapcsán az egyéni felelősség és a politika szerepéről. Mert már fél 12-kor mindenki éhes, és nem tudunk koncentrálni, amíg meg nem ebédelünk. Mert magunk takarítjuk az irodánkat (úgy, ahogy), és közösen utáljuk a poloskákat, akik most éppen téli álmot alszanak a téglafal repedéseiben. Rossz szóviccekben verhetetlenek vagyunk, futónövényeket nevelünk az ablakpárkányon, elfelejtjük kikapcsolni a kávéfőzőt, és elvonuláson (vagy bármilyen random bulin, ahol a helyzet úgy kívánja) boldogan énekeljük az Internacionálét. Ja, és bármikor tudunk aludni a szerkesztőségi kanapén.
Sokfélék vagyunk, sok mindent csináltunk már külön-külön, de valahogy abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és együtt létrehozhatunk napról napra valami olyat, amiben mindannyian hiszünk.
És a Mérce még ennél is több. Több a szerkesztőség tagjainál is, hiszen vannak olvasói, akik értik és érzik, hogy szükség van egy baloldali lapra, ami következetesen, megalkuvás nélkül képes működni. És ott van az a rengeteg ember, aki ha kell, önkéntesen, szabadidőt és energiát tesz a Mércébe, hogy segítse a munkánkat, akár országhatárokon átívelve is. Szervezetek, akikhez bármikor fordulhatunk, ha segítségre van szükségünk egy adott témában. Barátok, bajtársak, aktivisták, civilek – felsorolni is nehéz őket, de mind hozzátesznek valamit magukból a közösségünkhöz, ami így válik egyedivé és megismételhetetlenné.
Mi így, együtt vagyunk a Mérce.
A múlt héten bejelentettük, hogy Jámbor András november 30-ig főszerkesztője a lapnak, december elsejétől én veszem át tőle ezt a feladatot.
Az azóta eltelt napokban többen is megkérdezték tőlem, hogy hogyan fogjuk pótolni a Jámbit. Nem fogjuk. Azért nem, mert nem lehet. Az, hogy ma a Mérce létezik, elképzelhetetlen lenne a Jámbi nélkül, aki úgy építette fel ezt a szervezetet, ahogy arra más nem lett volna képes. Épp ezért ma még én sem tudom, hogy holnap, amikor reggel hétindító értekezletet tartunk majd, és ő nem lesz ott, mit fogunk csinálni. Borzasztóan félek attól a pillanattól...

ORBÁNT DIKTÁTORNAK NEVEZTE, JOHNSONT HAZUGNAK – DE SIKERES VOLT JEAN-CLAUDE JUNCKER ÖT ÉVE?
HVG ONLINE
Szerző: GYÜKERI MERCÉDESZ
2019.12.01.
Az elmúlt évtizedek egyik legeurópaibb politikusa vonul ma, pár nappal 65. születésnapja előtt nyugdíjba, ám az legalábbis kétséges, hogy neve ott lesz-e az Európai Unió dicsőségtábláján. Az biztos, hogy az unió legviharosabb időszakában próbálta egyben tartani a közösséget, és ez sokak meglepetésére sikerült neki, még ha ehhez sajátos módszereket is kellett alkalmaznia.
„Jean-Claude Juncker lesz az Európai Bizottság következő elnöke, pedig senki nem akarja őt” – így írt öt évvel ezelőtt a luxemburgi politikus megválasztásáról az Economist. A brit lapot nem lehet EU-ellenességgel vádolni, de Junckernek leginkább két dolgot róttak fel. Először is a csúcsjelölti rendszert, amely az EP-választás eredményéhez kötötte nem csak azt, hogy melyik párthoz tartozzon a bizottság elnöke, de magát a személyt is meghatározta – legalábbis 2014-ben, először és utoljára ebbe David Cameron brit kormányfő kivételével végül mindenki belement. A második bírálat ennél is érdekesebb: a Benelux-nagyhercegséget 18 éven át vezető, az EU hatalmi központjában hagyományosan nagy befolyással bíró, ám a nagyközönség számára jobbára ismeretlen politikus esetében attól tartottak, hogy politikusi múltja sem az unió megújítására, sem arra nem teszi képessé, hogy visszaszerezze az emberek bizalmát az integráció iránt...

A KÖZÖSSÉGEK MEGMENTHETNEK MINKET
444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2019.12.01.
- Az ökológiai válság megoldásához elengedhetetlen a termelés és a fogyasztás visszafogása, a boldogság új, nem fogyasztói modelljeinek megtalálása.

- Azt már látni, hogy itthon is egyre többen vannak, akik máshogy, ökológiailag tudatosabban szeretnék élni az életüket.
- Ha ezek az emberek helyi ökoközösségekben összefognak, elkezdhetik lerakni egy új társadalmi berendezkedés alapjait – állítja Takács-Sánta András, az ELTE Társadalomtudományi Karán futó Humánökológia mesterszak és a Kisközösségi Program vezetője.
2019 végére már nem sok kétségünk maradt az ökológiai válság súlyossága felől, az éghajlatváltozás problémáját különösen a bőrünkön érezzük. Az azonban jóval kevésbé egyértelmű, hogy miként jutottunk idáig, és mi a teendő ezután. Léteznek-e reális kiutak a válságból, és ha igen, melyek lehetnek azok?
Az ökológiai válság okairól szóló narratívák között például létezik egy elterjedt irányzat, amely azt állítja, hogy bolygónk jelenlegi állapota egyenesen következik az emberi természetből, és épp ezért szükségszerű volt, hogy ekkora károkat okozzunk a Földön...

ELHALÓ LONDONI SZERELEM
HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.12.01.
Előfordul, hogy az ember úgy érzi, lassan kiszeret abból a városból, ahol él. Aztán ez az érzés vagy átmeneti lesz, vagy nem, utóbbi esetben azért nagyobb a gond. Ez persze mindig csak utólag derül ki… kérdés, hogy ilyenkor mi a teendő.
Hanna éppen ebben a kiszeretős szakaszban van Londonnal kapcsolatban, lássuk, hogyan éli meg mindezt, mi mindenen töpreng!
„Mi a francot szívok itt még. Elkezd azon pörögni az agyam, hogy 2021-ben innen lépni kell. Ilyen lelkiállapotban meg nehéz a város szépségeiről és programokról őszintén és átérzően beszámolni.
Egy ismerősöm mondta, London a vadkapitalizmus fellegvára. Vannak akiknek ez nagyon bejött, a többi meg kiszolgálja csak őket.
Minden héten Chelsea-n át vezet az utam, mert itt lakom mellette. A jómód netovábbja, amit én ott látok folyton. Rolls-Royce parkol a 2 milliós kis putrik előtt, több Porsche 911-es egy utcán belül. A Land Rover meg egy basic kis szar autónak számít.
A buszom végigmegy Sloane Square, Knightbridge előtt és azt látom, hogy ebben a városban annyi gazdag ember él, hogy felfoghatatlan.
Aztán egy hónapja meg Tottenham Hale felé vezetett az utam, s ott meg a lepukkantság arcát sikerült megismernem.
Ez London. Vannak a nagyon jó környékek, meg a nagyon szegény környékek. Van, hogy pár utcányira egymástól egy palota és önkormányzati bérlakás… a társadalmi szakadékok és emberek anyagi helyzete között szabad szemmel észrevehető, orbitális különbségek vannak.
Egymás mellett párhuzamosan élve. Ezt a különbséget látni ennyire látványosan…böki a csőröm. Zavar.
Fehérváron is lehet látni, hogy kinek megy jobban. De nem annyira, hogy szomszédban Rolls-Royce és más meg örül, hogy telik egyáltalán a buszra.
Néha már azt kívánom, hogy élnék olyan helyen, ahol átlagemberek vannak. Akik a többséget képviselik.
A londoni szerelem eléggé elhalóban van. Hálám viszont örök. Sokat kaptam és kapok a mi napig ettől a várostól. Az angoloknak is hálás vagyok, mert mindig nekik dolgoztam és belőlük van az összes pénzem, megtakarításom, minden.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el!

SZÖVEGÉRTÉSI NEHÉZSÉGEK
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2019.11.29.
Donald Tusk az Európai Néppárt zágrábi tisztújító kongresszusán tíz napja beszédet mondott, amelyben harcot hirdetett a populizmus ellen: „Semmiképp nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a populistáknak, manipulátoroknak és autokratáknak – mondta –, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal, a határok és a területek védelme pedig a liberális demokráciával és a jogállamisággal.”
Világos beszéd, a populisták, manipulátorok és autokraták helyére beírhatta volna mondjuk, Matteo Salvini, Marine Le Pen vagy éppen Geert Wilders nevét, meg persze Orbán Viktorét. Európa, de alighanem a világ összes pontján Tusk gondolatait éles üzenetként értékelték, pontos címzettekkel. Az Európai Tanács hamarosan leköszönő vezetője, illetve a kereszténydemokrata pártcsalád frissen megválasztott elnöke feltehetően a gyengébb felfogású érdeklődők kedvéért hangsúlyozta még, hogy az Európai Néppártban zajló belső vitára reagálva minden tagpártnak, nem csak a Fidesznek címezte szerdai beszédét. Vagyis, mondta Tusk, elsősorban a Fidesznek, de rajta kívül még másnak is, az összes politikai manipulátornak.
Mármost hogyan értelmezte a kormányhoz nőtt Magyar Nemzet a kereszténydemokrata elnök zágrábi kijelentését? „Egyáltalán nem a magyar kormánypártnak címezte” – írta a lap, és mintegy bizonyítékul hozzátette, a lengyel politikus saját bevallása szerint is jó barátságot ápol Orbánnal.
Ez is egy lehetséges gondolkodásmód: akivel egyetértek, azzal barátok vagyunk, akivel nem, azzal haragban. Ez így igen lapos, de minden további nélkül megközelíthető a világ így is. Kétségtelen, hogy a politikában ezzel a mentalitással elég nagy károk okozhatók, de nagy szerencse, hogy a kulturáltabb politikus egyben toleráns is, Tusk például ilyen. Vagy ilyen volt Mikuláš Dzurinda, aki sosem tagadta meg Orbánhoz fűződő jó viszonyát, noha 1999-ben az Új Szó vendégeként úgy nyilatkozott, hogy kapcsolatuk hűvössé vált, amit azzal indokolt, hogy nem ő, hanem Orbán változtatott a politizálásán, és szerinte Orbán tévedett: „Orbán Viktor kormánya a nemzetközi szabályokkal, az európai normákkal ellentétes törvényt fogadott el, olyan jogszabályt, amely ártana a Szlovákiában élő állampolgárok együttélésének” – utalt 1999-ben a státustörvény szlovák értelmezésére Dzurinda, aki azonban megjegyezte, hogy továbbra is nyitott Orbán Viktor irányában. Érdekes a magyar felfogás politikai vélemény és személyes viszony kérdésében: a nézetkülönbségek eszerint akkor valósak, ha annak kifejtését mondjuk seggbe rúgás is kíséri, amúgy különben nem számít. Vigyázat, mert az ide vezető út már nem is hosszú. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy Szlovákiának arról a miniszterelnökéről van szó, aki nehéz helyzetben valósított meg reformokat, és vitte be országát az euroövezetbe, míg a magyar kormányfő gyakorlatilag egyetlen strukturális reformot nem hajtott végre, viszont sikeresen éli föl az unióból kapott pénzeket. Ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem kulturális és intellektuális ügy is, e tekintetben föltétlen vesztésre állunk velük szemben...

ÉGER ISTVÁN MEGBUKOTT, DE AZ ELNÖKVÁLASZTÁS IGAZI TÉTJE SOKKAL NAGYOBB VOLT A MAGYAR ORVOSI KAMARÁBAN
168 ÓRA ONLINE
Szerző: KUN J. VIKTÓRIA
2019.12.01.
...Mit gondolnak maguk az érintettek arról, mi volt a tétje a november 30-i tisztújításnak? Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoport tagjait kérdeztük.
- „A tét, hogy az orvostársadalom kap-e esélyt arra, hogy megújuljon és létrehozzon egy orvosokat képviselő kamarát, vagy marad a MOK mint néhány személy egyéni vállalkozása, akik kizárólagos tulajdonuknak tekintik az orvosi kamarát, és aki számon akarja kérni ezt és a gazdálkodásukat, azt ellehetetlenítik, ráküldik a tagság által fizetett ügyvédeket, miközben közfelháborodást keltő, jogerősen elítélt orvosi hanyagság miatt nem indítanak etikai eljárást” – sorolta Mester János.

– Az a tét, hogy lesz-e működő egészségügy Magyarországon, képesek-e összefogni az orvosok, hogy itthon tartsák, sőt akár hazahozzák a fiatal kollégákat. Van egy aktív, fiatal csapat, tenni akarnak, tárt karokkal kellene üdvözölni őket” – mondta a szombatot alelnökké választott Lénárd Rita belgyógyász.
- „A tét: létrejön-e egy proaktív kamara, amely konstruktív szakmai partnere a mindenkori döntéshozóknak, kötcsei piknikek nélkül is, vagy marad a reaktív MOK kötcsei piknikkel, ahol még az egészségügy fontos témáiról sem merjük kérdezni a miniszterelnököt. Marad az apátia, a kollaboráció, az egyéni érdekek mentén való szakmapolitika, lobbizás? Elindulhat-e már a közeljövőben a hálapénzmentes rendszer? Konkrét cselekvési tervek vagy általánosságok? Modern, a mindennapokban is jól alkalmazható etikai kódex készül, vagy minden marad a régiben? Lassan reflektálunk Magyarország és a világ egészségügyi változásaira, vagy megalapozottan, belátható időben, hathatósan döntünk és cselekszünk-e? Egy fiatalos, lelkes és lendületes szakmai csapat kap-e felhatalmazást kidolgozott és jövőbe mutató program megvalósítására, amely mozgósítani akarja az orvostársadalmat és a lakosságot is, vagy továbbra is egyetlen vezető személyes lobbierejében bíznak majd az orvosok? Vagyis: egy decentralizált MOK jön létre, vagy súlyosan centralizált MOK marad?” – kommentálta a helyzetett a főtitkárrá avanzsáló Hegedűs Zsolt ortopéd sebész szakorvos.
- „A kamara ne csak az orvosokat, de a gyógyítottakat is képviselje. Sőt, a gyógyítottak védelmében szolgáljon, és ne a mundér becsületét védje etikai ügyekben, szerkezeti átalakításokban. A kamara valós, köztestületi és szakmai tevékenységet folytasson, lehetőséget adva arra, hogy a betegágy mellett dolgozók tudjanak javaslatokat tenni, mivel ők ismerik a valós problémákat” – mondta Lovas András.
- „A tét, hogy az orvostársadalom kap-e esélyt arra, hogy megújuljon és létrehozzon egy orvosokat képviselő kamarát, vagy marad a MOK mint néhány személy egyéni vállalkozása, akik kizárólagos tulajdonuknak tekintik az orvosi kamarát, és aki számon akarja kérni ezt és a gazdálkodásukat, azt ellehetetlenítik, ráküldik a tagság által fizetett ügyvédeket, miközben közfelháborodást keltő, jogerősen elítélt orvosi hanyagság miatt nem indítanak etikai eljárást” – sorolta Mester János.
- „A tét az, hogy lesz-e erős, élő, megkerülhetetlen kamara, amely az elmúlt másfél évtizedben jelentősen meggyengült. Ennek fő oka, hogy a szakmai kérdések háttérbe szorultak, az elnöki beszámolóban egyetlen szó sem esik arról, hogy hány, egészségüggyel kapcsolatos előterjesztést, kinevezést véleményezett a szervezet, milyen eredménnyel és milyen lépéseket tett a szakmai álláspont érvényesítése érdekében. Csapatmunkára van szükség, magunk mellé kell állítani a társadalmat” – nyilatkozta a Lénárd Rita mellett szombaton szintén alelnökké választott Álmos Péter.
- „A jelenlegi kamarai törvény gúzsba köt, a testületnek nincs valódi mozgástere, befolyása. Legyen joga, hogy szabályait maga alkossa meg, tagnyilvántartását, az egyetlen és hiteles orvosnyilvántartást maga vezesse, közvetlenül értesülhessen a képzési, szakképzési, továbbképzési eseményekről, a halálesetekről, tagjai munkahelyéről” – mondta Weltner János sebész főorvos.
- „A tét az 1988-ban megalakított MOK presztízsének, hatékonyságának és érdekképviseleti szerepének visszaállítása. A tét, hogy a 16 éve passzív, a pártpolitikát kiszolgáló elnökség továbbra is hatalomban marad-e, vagy új emberekkel, magasabb színvonalú, önálló, független MOK-ot választ. A tét, hogy élhetőbb egészségügy alakul-e, ami mind a benne dolgozók, mind az ellátottak számára fontos volna, vagy süllyedünk tovább a mocsárba” – nyilatkozta Birtalan Iván.
- „A tét a bizalom. Az orvos és a beteg, az orvos és a másik orvos, a társadalom és az orvostársadalom között. Ezek a bizalmi viszonyok megromlottak, helyre kellene állítani” – Böszörményi-Nagy Géza legalábbis ebben lát problémát.
- Interjúra Éger István nem vállalkozott, így kihívóját, Kincses Gyula egészségpolitikust sem szólaltattuk meg, de a kérdéshez ő is hozzászólt: „A Magyar Orvosi Kamarát a szakszervezet oldalán ülő tárgyalósegédből az egészségpolitika fontos és megkerülhetetlen szereplőjévé kell tenni. Az orvostársadalom ne elszenvedője, hanem irányítója legyen az egészségügy szükségszerű változásainak, és szerezze vissza társadalmi megbecsültségét” – összegezte az elképzeléseit.
LEVÁLTOTTÁK AZ ORVOSOK ÉGER ISTVÁNT, KINCSES GYULA AZ ÚJ ELNÖK
24.HU
Szerző: BENKE ÁGNES
2019.11.30.
A magyar orvostársadalom legfontosabb szervezetének számító Magyar Orvosi Kamarának 16 év után új vezetője lesz. Kincses Gyulát elsöprő többséggel választották meg a MOK élére.
Kincses Gyulát választották a Magyar Orvosi Kamara elnökének – erről döntöttek szombat délelőtt a MOK tagjainak országos küldöttei. Kincses a 16 éve elnöklő Éger Istvánt váltja az orvoskamara élén.
Kincses Gyula 202 szavazatot, Éger István 120-at kapott – értesült a 24.hu.
Nem sokkal a választás után sajtótájékoztatót tartott Kincses Gyula, ahol többek között elmondta, az új kamara a régihez képest keményebb lesz a tárgyalásokon, a reformokban pedig együttműködőbb:...

„A GYEREKEINK JÖVŐJE MIATT VAGYUNK ITT” – A KOSSUTH TÉREN TÜNTETTEK A TANÁROK
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.11.30.
Az eredménytelen tárgyalások és az oktatás gyászos helyzete miatt tiltakoztak a pedagógusok. A demonstráció végén fekete esernyős akciót hirdettek.
Három év után újból az utcára hívta a tanárokat a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), miután az elmúlt időszakban az oktatási kormányzattal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, a 2016-os, több tízezres esernyős tüntetés óta pedig csak rosszabb lett az iskolák, pedagógusok helyzete. A szakszervezet arra kérte tagjait, szimpatizánsait: hozzanak magukkal fekete esernyőt, az oktatás gyászos állapotának kifejezésére.

A PSZ évek óta figyelmeztet: a tanárok és a diákok túlterheltek, kevés a pályakezdő, alacsony bérük miatt elhagyják a szakmát, sok a nyugdíjba vonuló pedagógus, így nem lesz elég tanár, aki tanítsa a felnövekvő generációt. Az oktatást segítők bére is alacsony, nincs elég óvoda- és gyógypedagógus, a hatévesek kötelező beiskolázása pedig csak a káoszt növeli, a gyermekvédelemben dolgozók anyagi helyzete is megalázó.
A kormány legutóbb szakmai egyeztetés nélkül fogadta el az új szakképzési törvényt, ami kiszervezi a szakképzésben dolgozókat a nagyobb jogi védelmet biztosító közalkalmazotti törvény hatálya alól és – béremelés ígéretével – a munka törvénykönyve előírásait alkalmazza rájuk. A PSZ levélben kérte az államfőt, ne írja alá a törvényt, ám Áder János a tőle megszokott módon gondolkodás nélkül szignózta a dokumentumot...
HÚHA ANYÁM
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.12.01.
Kaptam hozzászólást – más néven komment – tegnap, amikor a migráncsalagúton, a magyar, orosz nyelvű rádión és kies hazánk áldatlan állapotain elmélkedtem, egyben azt is megállapítva, hogy OVM szaralak. Az nem újdonság, hogy kommentet kapok, az sem – már elnézést – ha elküldenek a picsába, ez úgyszólván mindennapos, olyan, mint a levegővétel. Az ember megszokta a hosszú évek alatt, sőt, olykor inspiráló, máskor meg – mint ez a mostani is – felér egy szociológiai, társadalom-lélektani tanulmánnyal, egyben jelentés a zárt osztályról, és üzenet a reménytelenségről.
Azt írta a rajongóm, utalva az írásban foglaltakra – amely dolgok legalábbis sírásra ingerlik az embert -, hogy ez van, szar ügy mi, valamint takonygerincűnek titulált, és kifejezte abbéli reményét, hogy azért a szarért, amit odafostam, a csalással újra hatalomra kerül rablóbaloldal jól megfizet. Ez a kivonata az okádásnak, és egyáltalán nem is érdekelne, ha nem saját magáról, az ő sajtójáról és az ő pártjáról beszélt volna, pedig azt tette. Csak ez az egy, ami a tűnődésre késztet, hogy milyen tisztán látja a KESMA működését, s benne – mondjuk – Bayer tagkönyvet.
Már a gondolatmenet cinikus indítása is elképesztő, hogy ez van, ez a szar, amiről irkáltam, amiben a bájos kommentelő láthatólag jól érzi magát. Pedig én azt írtam, hogy tényleg elveszik a keresztény kultúránk – már ha van olyan, de mégis -, hogy elözönlik az idegenek gyönyörű hazánkat, elveszik a munkánkat, és minden olyan rossz megtörténik velünk, amiről a kedves vezető évek óta sivalkodik, s amely ellen buzdítja az olyanokat, mint a drága kommentelő is. Neki meg tetszik, csupán azért, mert nekem meg nem. Holott látszólag ugyanazért aggódom, mint a kedves vezető.
De, amikor megmutatom, hogy OVM hazudik, és szétrohasztja az országot, akkor az én kurva anyám, mert csak. Tiszteletre méltó lassan ez a következetlenség, mert az indiánok is megbecsülték az őrülteket. Viszont az ilyenek, akik negatívban – szó szerint, mint a fotószalagon – látják a világot, ássák meg az ország és a te sírodat is nyájas olvasó, és úgyszólvan tehetetlen az ember velük szemben, mert a vak hittel nem lehet mit kezdeni. Mert például mire jusson az ember a takonygerincével, amikor harminc éve írja a világot ugyanonnan...

2019. november 30., szombat
HA NEM SZÓLÍTJUK MEG AZ EMBEREKET, AZ EGÉSZ EGY SZART SEM ÉR
INDEX
Szerző: KÖRÖMI CSONGOR
2019.11.30.
SZTRÁJKOT!!!!!!!
– ezzel az egyszerű üzenettel vonult a Kossuth térre egy tüntető A gyermekek jövője érdekében mottóval meghirdetett demonstráción, amit többek között a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezett meg több másik szervezettel együtt szombat délutánra. A rendezvény Facebook-eseményén közel 1800-an jelezték részvételüket, és körülbelül ennyien is voltak jelen a fagyos hangulatú, majdhogynem fagyos időben megtartott tüntetésen, amit élőben is közvetítettünk:

A HÁZMESTER BOLDOGSÁGA
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2019.11.30.
Jó reggelt! Máris itt a szombat, már csak egy napot kell kibírni velem, szóval kitartás. Annyi mindenről akartam mesélni, például arról, hogy Erdogan az új vizes vb, a rendőri költségek már 176 milliónál tartanak. Aztán beszéltem volna arról, hogy ősötétsége a svájci Lausanne-ba utazik, hogy a NOB vezetőivel tárgyaljon. Mióta miniszterelnöki feladat ez? Vagy csak azért vonzó, mert Svájcban van? Remélem, ezer évre titkosítják a tárgyalás témáját és azt is, miben állapodtak meg. Ez lesz Paks 2/a. Aztán arról is ejtettem volna néhány keresetlen szót, hogy miután Szijjártó Péter a PestiSrácokkal karöltve a hülyelibsik képébe dörgölte, hogy nagyhatalom vagyunk az űrutazásban és a héten is két új magyar műholdat lőttek ki, ma kiderült, hogy nem lőtték ki őket. Majd valamikor később.
"A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai és oktatói által fejlesztett SMOG-P műhold egy meglehetősen kicsi, egy PocketQube (1PQ) egység méretű, azaz 5×5×5 centiméteres pikoműhold, míg a SMOG-P-n dolgozó csapat bevonásával kifejlesztett, de magánfinanszírozású ATL-1 kétszer akkora, mérete 5×5×10 cm (2 PQ)".(Index)
Ebből nekem az tűnik biztosnak, hogy nem a nagyszerű magyar kormány finanszírozta ezt sem, de a babérokat azért igyekeztek learatni. És persze embert akarnak küldeni az űrbe sokmilliárdért, ahelyett, hogy támogatnák azzal a pánzzel a BME-n folyó munkát. Szóval ezekről – és sok másról – óhajtottam volna megemlékezni, de akkor frontálisan belecsapódtam Kövér László vereres faszságaiba. Az agyazakkant portás egyből rátenyerelt a reset gombra, nem lehet szó nélkül elmenni a nyíltszíni elmebaj mellett. Most nagyon hosszú idézet következik, aki gondolja, ugorja át, legfeljebb majd nem érti, miről beszélek. De ide kell tennem, ha másért nem, az utókor számára...

ÁDER JÁNOS: "NAGYON FONTOS, HOGY MEGMARADJON EGY PÁRT ERKÖLCSI TARTÁSA"
MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: -seres-
2019.11.29.
Áder János szerint nem jó, ha egy párt túl nagy vargabetűket ír le. Legalább is 1994-ben még ezt gondolta.
A Magyar Narancs 30 éves szülinapját ünnepelve korábban már felidéztük, hogyan viselték a fideszesek, kifejezetten Orbán Viktor, hogy 1994-ben az MSZP és Horn Gyula "elvette tőlük" a választási győzelmet.
Váradi Júlia 1994-es riportjából az derült ki, hogy Orbán "nem viselte túl nagy méltósággal a vereséget", most felidézzük, mit gondolt erről a Fidesz alelnöke, 1994-es kampányfőnöke, Áder János. Ő azt hangsúlyozta, hiba lenne, ha egy párt túl nagy vargabetűket ír le.
Magyar Narancs: Milyen a hangulata?
Áder János: Nehéz lenne letagadni, hogy csalódott vagyok. Sokkal jobb eredményre számítottunk, az egyéni kerületekben is.
MN: A kampányt és annak üzeneteit sikeresnek tartja? Mintha sokan arctalannak tartották volna a narancsdobálós és Gombóc Artúr-os kampányt.
ÁJ: A Fidesz elnöke és vezetői az elmúlt négy évben ismertekké váltak, úgyhogy nehéz azt mondani, hogy a Fidesznek nincsen arca. Azért akartunk ilyen kampányt, mert nyilvánvaló volt, hogy mindenki más az első embert állítja a középpontba. Mi a csapatjelleget hangsúlyoztuk, már csak azért is, hogy kivédjük az „egyszemélyes uralom” vádját...

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ MÍTOSZOK ÉS AZOK CÁFOLATA
MÁSFÉL FOK BLOG
Szerző: SZABÓ AMANDA IMOLA
2019.11.29.
Nagyon hideg van ma, nincs is klímaváltozás! Egyébként is a vulkáni tevékenység és a napfoltok miatt van most éghajlatváltozás! Elég ha csak fákat ültetünk és meg is oldottuk a problémát? Megannyi mítosz korunk globális klímaválságával kapcsolatban a kiváltó okokkal és a megoldási javaslatokkal kapcsolatban. Azonban az éghajlatváltozás egy olyan rendkívül összetett folyamat, ami miatt nem lehet csupán egy természetes folyamatot okolni, és nincsenek rá varázsütéshez hasonlatos megoldások sem. Bármennyire is csábítóak ezek a mítoszok, mégis érdemes időt és energiát szánni az éghajlatváltozás megértésére -- és sorra venni a valódi megoldásokat. Ehhez az első lépés ezeknek a mítoszoknak a megcáfolása.
A 97%-os tudományos konszenzus ellenére egyesek még mindig vitatják, hogy mi okozza a jelenlegi rendkívüli mértékű és ütemű éghajlatváltozást, és egyáltalán beszélhetünk-e globális éghajlatváltozásról. Ennek oka (a gazdasági és politikai érdekek mellett), hogy az éghajlati rendszer bámulatosan összetett. A különböző fizikai, kémiai és biológiai folyamatok, és az éghajlati rendszer elemei közötti úgynevezett visszacsatolások pontos ismerete szükséges az éghajlatváltozás értelmezéséhez. Sajnos sokan, még maga az amerikai elnök is, egy-egy részletet kiragadva igyekeznek az éghajlatváltozás komplex folyamatát megmagyarázni, sok esetben cáfolni. Donalt Trump számára az okozza a fő félreértést, hogy a globális felmelegedésként is emlegetett éghajlatváltozás, a folyamat említett komplexitása miatt hőhullámok mellett gyakran például extrém havazást eredményez...

A KONZERVATIVIZMUS VÉGE
1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2019.11.29.
A politikai konzervatizmus folyamatosan problémát jelent(ett) a művelői számára, mert szemben az egyéb politikai identitásokkal (szocdem, liberális, libertárius stb.) nem ideológia -- ideológiának nevezve a többé-kevésbé változatlan elvek és értékek, de legalább világos változók mentén összeállított politikai világképet, doktrínát, cselekvési keretet --, hanem gyakorlat, amely folyamatosan változik a változó valóságra reflektálva. Ennek ellenére a konzervatizmusnak létezik rekonstruálható logikája (metarendje), amelybe nagyjából az összes gyakorlata illeszkedik, ezt a logikát pedig valamilyen igény adja az örök (a transzcendens és az ebbe ágyazott változatlan természeti törvény), a múlt (a régiség, a hagyomány, a szokások) és a jelen (a modernség, a haladás kényszere és a mindennapi tapasztalat) organikus összekapcsolására. A politikai konzervatizmus a gyökerében inkább antropológia (filozófiai embertan), mint politikai doktrína, mert az egyes ember köré, nem pedig közösségi szabályok érvényesítésére szerveződik, ami csak megerősíti az elmondottakat a -- politikai értelemben vett -- gyakorlat voltáról.
Ebből következően episztemológiai (ismeretelméleti) tartalmát, tehát kb. azt illetően, hogy mi a konzervatív politikai tudás és hogyan nyerhető ki, reflexióként és közvetítésként működik az említett sarokpontok között. Pandantja a politikai praxisban (döntésekben) a fontolva haladás, amely egy nagyon kifejező szintagma. Vele szemben nem nevezhető konzervatizmusnak, ami ideológiát képez bármelyik sarokpontból: így nem konzervatív az örököt abszolutizáló teokratikus, archaikus, rajongó keresztényi nézőpont; nem konzervatív a múltat, a tradíciókat és a szokásokat kimerevítő reakciós, tradicionalista nézőpont; és természetesen nem konzervatív a kizárólagosan haladáshívő progresszivista nézet. Ezek mind ideológiák, amelyeknek messze nincsenek olyan episztemikus problémái, mint a köztük lévő közvetítéssel megvert konzervatizmusnak, viszont így vagy úgy rombolják a politikai gyakorlat optimumát, benne az autentikus emberi élet lehetőségével...

SZERELMES LETT MAROKKÓBAN, MEGSZABADULT NÉHÁNY ELŐÍTÉLETTŐL
KLUBRÁDIÓ
ÖTÖS - PÉTERFY GERGELLYEL
Szerző: PÉTERFY GERGELY / KLUBRÁDIÓ
2019.11.29.

Zavarta Budapest nyüzsgése, külföldön akart fodrászszalont nyitni, nem tetszett neki az itthoni gyűlölködés, megtalálta a szerelmet egy arab országban – történetek magyar migránsokról. A csütörtöki Ötösben Péterfy Gergely négy történetet hozott Önöknek kivándorlásról, áttelepülésről.
Jánosi-Lesi Ágota Budapest nyüzsgése elől költözött vidékre, ahol hamar megtapasztalta a betelepülőkkel szembeni előítéletek működését.
Kiss Eszter Marokkóba költözött, ahol megtalálta a szerelmet és megszabadult néhány előítélettől.
Kiss Zsuzsa Hollandiában nyitott fodrászszalont.
Fekecs Sándor a Magyarországot elöntő gyűlölködés elől költözött Angliába.

SZABAD SZEMMEL: A CEU KIPATEROLÁSÁVAL ORBÁN PRECEDENST TEREMTETT A HASONLÓ GONDOLKODÁSÚ VEZETŐK SZÁMÁRA AZ EU-BAN - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE
NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.11.30.
Project Syndicate
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.11.30.
Project Syndicate
A CEU volt rektora számára két tanulsággal szolgált az egyetem önkényes elűzetése Magyarországról: 1. az uniónak viszonylag kicsi a jogköre, ha a polgárok nem gazdasági jogait kell megvédenie 2. a vezető európai politikusoknak nemigen van kedvük megállítani az olyan autokratákat, mint Orbán Viktor. Bruszt László, aki 1996-97-ben állt az intézmény élén, jelenleg pedig ugyanott a politológia professzora, úgy látja, hogy az EU nagyfőnökei leginkább fülsiketítően hallgattak, amikor a szervezet történetében először emigrációba kényszerült egy egyetem. Ráadásul az a legjobbak közé tartozik mind Európában, mind a világban. Ezzel szemben a bécsi polgármester annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az iskola hozzájuk költözött. Kezdetben Brüsszel is a Közép-Európai Egyetem mellé állt, az Európai Bíróság elé vitte az ügyet. Majd az idén tavasszal a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, a többi közt azt sürgetve, hogy az Orbán-kormány tisztázza a jogi kérdéseket az egyetem kapcsán. Ám utána az EPP elengedte a vitát, de ami még rosszabb, a kipaterolással a miniszterelnök precedenst teremtett a hasonló gondolkodású vezetők számára az EU-ban. A kiebrudalás arról tanúskodik, hogy a magyar és a lengyel kabinet továbbra is a populista-nacionalista zászlót lengeti. Számukra a szabadság abban az értelemben fontos, hogy kényük-kedvük szerint megszeghessék a közös szabályokat. Igazából a CEU zaklatása csak egyetlen terület. A hatalom támadások sorát indította a polgárok politikai és szabadságjogai ellen. A szerző idéz egy jogtudóst, aki arra mutat rá, hogy az EU sokat dicsért demokráciája igazából a piacokat hivatott megvédeni a polgároktól, nem pedig fordítva. Majd arra emlékeztet, hogy R. Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem professzora szerint a Néppárt hiába profitál a Fidesz 13 EP-képviselőjének voksából, a hírnevének sokkal többet árt, hogy támogatja a magyar politikust. Azon kívül az csak a pártcsalád konzervatív erőinek jó, hogy Orbán úgy gondolja: továbbra is füstös hátsószobákban, a nemzeti kormányok közreműködésével kell meghozni a legfontosabb döntéseket. Fél a szövetségi Európától, az EP jogkörének és legitimitásának kiszélesítésétől. Az ugyanis együtt járhat az emberek jogainak fokozott védelmével. Akkor pedig rendszere mögül kiesik az uniós védelem. Amikor a miniszterelnök kikel az Európai Egyesült Államok ellen, akkor megtámogatja a nacionalista ügyet és a jobboldal pozícióit erősíti. A CEU eltávolítása szomorú és veszélyes epizód, ám nem az utolsó, ha az EU nem fordul szembe az Orbánhoz hasonló autokratákkal, és nem védi meg jobban a polgárok jogait.
A vezércikk szerint a máltai kormányfőnek sürgősen le kell mondania, az unió részéről pedig nem elég, hogy vizsgáló bizottságot küld a szigetországba az ismert tényfeltáró újságírónő két évvel ezelőtt történt meggyilkolása miatt, miután az ügyben egyre sárosabb a vallettai kormány. Hanem végig kell vinni az eljárást a 7-es paragrafus alapján, hiszen ez esetben, akárcsak a magyaroknál és a lengyeleknél, veszély fenyegeti a jogállamot. Két miniszter máris lemondott, de az ügy az egész EU számára igencsak baljós, mert egyre inkább kirajzolódnak a politikai szálak az újságírónő halála mögött, tehát, hogy összeesküvés végzett vele. Így meg kell tudni, ki rendelte meg, hogy felrobbantsák a kocsiját. Az ország egyik legismertebb üzletemberének vallomása alapján már kihallgatták a kormányfő hivatalának vezetőjét, aki azóta távozott tisztségéből. De róla és az egyik érintett miniszterről az áldozat, Caruana Galizia bebizonyította, hogy panamai offshore cégekben voltak érdekeltek. A máltai jogrendszer rejtélyes, a bankok ellenőrzése laza, ami szinte önmagában felhívás lehet a pénzmosásra. Nem beszélve a gazdag külföldiek számára kitalált útlevelekről. Márpedig ha valahol megrendül a demokrácia, az továbbterjedhet. Így ha a helyi vizsgálat nem lesz elég hatékony, az EU-nak a 7-es cikkelyhez kell folyamodnia. Az újságírónő egész szakmai pályafutása során azt tárta fel, hogy valami rohad Máltán. Élete brutálisan ért véget, de munkája folytatódik.
Az elemzés azt latolgatja, vajon nem jutott-e túl csúcspontján a neonacionalizmus, hiszen a változások szeleit érezni: Amerikában erőre kap az elnök elleni eljárás, Boris Johnson megosztja Nagy-Britanniát, miután hamar megismerte a politikai nehézségi erő törvényeit és ígérete ellenére nem tudta elérni a múlt hónap végéig a Brexitet. Matteo Salvini és Heinz-Christian Strache szintén felsült. Azaz a kérdés ezek után az, miként is áll a liberális demokrácia Laokoon-harca a populista kísértéssel. Az biztos, hogy lábra kapott az ellenmozgalom. De az is egyértelmű, hogy csakis a szavazók lázadása segít azok ellen, akik agresszív üzeneteikkel megosztanak és kigúnyolnak. De éppen a nagyszájú populisták durva nyelvezete, illetve a rendszer összeomlása miatt érzett félelem mozgósította a tömegeket. A demagógia előbb stagnált, majd visszaszorult. Különösen jól megmutatkozott ez az európai választásokon. Még a jobboldali populisták által áhított blokkoló kisebbségből sem lett semmi, mert a jelentős részvétel megakadályozta azt, főként az olyan helyeken, mint Magyarország, Lengyelország és Spanyolország. Azon kívül az eredmény ismeretében a Fidesz és a PiS képviselői nem az újonnan alakult jobbos-populista frakcióba ültek be. De a hazai választások is fordulatra utalnak, főként a földrész középső és keleti részén. Lásd Zuzana Caputová győzelmét vagy a lengyeleket, magyarokat és cseheket, akik igen nagy számban vonultak ki tüntetni a tekintélyelvű, illiberális rezsim ellen. A demagógok legalább 10 országban nagyot koppantak. Nagyon érdekes, hogy a négy visegrádi államban a fiatalabb, liberális és a világra nyitott városi polgárok tömegesen fordultak el a hatalmon lévő többségtől. Orbán Viktort, az illiberális demokrácia önmaga által kikiáltott vezetőjét kemény meglepetés érte, hiszen Budapesten Karácsony Gergely szerezte meg a főpolgármesteri tisztséget. De Pozsony, Prága és Varsó első embere is szemben áll a populista többséggel. Dahrendorf már 16 éve bebizonyította, hogy a demagógok képtelenek kormányozni, csak ellenzékben jók, pártjukra nem jellemző a program és a szervezeti fegyelem. Most azután megtapasztalták a hatalmon, hogy mennyire összetett a politika. Hoznak egy pár jelképes döntést, de ezzel részükről ki is fújt a dolog. A gondok azonban maradnak. Olyanoknak kell azokat megoldaniuk, akik keményebbek, mint a populisták, írta a német szociológus...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

0