FACEBOOKSzerző: L. RITÓK NÓRA2024.01.29.
Hallgattam Hobót a Polgári Szalon felvételen… megkérdezte tőle a riporter, hogyan határozná meg magát.
Ezen én is elgondolkodtam, hogyan határoznám meg magam? Mert az emberre sok minden megnevezés ráragad, most épp „ellenzéki aktivistának” tituláltak David Pressman látogatása kapcsán, de voltam már „szociális munkás”, „roma jogvédő”, vagy „mazsihiszta” is, attól függően, milyen viszonylatban értelmezik a munkámat. A facebook besorolásában a „közszereplő”-t választottam annak idején, de csak azért, mert a kategóriák között jobbat nem találtam. És persze kaptam cifrább jelzőket is, hiszen olyan világot élünk, ahol ebből kijut annak, aki a nyilvánosságot vállalja. Kaptam sok túlzó pozitívat is... ezt is a helyén kell kezelnem.
A héten egy riporterrel beszélgettem én is, a honlapomról vett mondattal indított, hogyan alakult így, mi az oka : „…ezek a területek körvonalazzák a munkám pilléreit is: pedagógia, művészet, esélyegyenlőség”.
És persze sok konferenciához, riporthoz, cikkhez kérdezik, mit írjanak a nevem mellé. Ez könnyű persze: szakmai vezető, Igazgyöngy Alapítvány. Persze ez nem meghatározás, ennél tágabban kellene fogalmazni, még, ha úgy is érzem, hogy igazgyöngyösnek lenni számomra elég jól meghatározható és meg is élhető identitás. De próbálok ezen túl is meghatározást adni magamról.
Mondhatom persze, hogy civil vagyok, hiszen a civil szerepvállalás erős bennem, és mivel a mindenkori állam működési hézagaiban keresek megoldásokat a társadalmi leszakadás bonyolult problémájára, így talán az ellenzéki minősítés is igaz lehet, noha nem érzem magam elkötelezettnek egyetlen párt irányában sem. Az ügyképviselet nem engedi ezt… mert egyszerűen nem érzem az ügy-megoldás biztonságát egyetlen pártnál sem. Az oka ennek pedig a politikai klíma, a téma nem szavatszedő, és olyan stratégiát igényel, amit nem vállal be senki. Csak a szlogenek szintjén. Na de a lényeg, hogy aki hibát talál, kritikát fogalmaz meg, az mindig ellenzéki.
Talán az attitűdöm miatt azt hiszem, a legfontosabb, hogy pedagógus vagyok. Mert egy pedagógus mindig jobbá akarja tenni a rá bízott gyerekeket, fejleszteni a tudásukat, képességeiket, segíteni, hogy jobb emberek lehessenek, akik el tudják helyezni magukat a világban, értik annak az összefüggéseit, higgyék azt is, hogy képesek hatni a világra, és ebben proaktívak legyenek.
Ezzel az attitűddel vagyok jelen a szociális munkában, a gyermekszegénység elleni küzdelemben, a civil szférában, a művészeti életben, és az Igazgyöngy csapatában is.
Talán mindezért ebben a meghatározásban érzem magam a legkomfortosabban. De közben ez sem teljes, mert azért azt be kell látnom, hogy nem átlagos pedagógus vagyok, mert bár az Igazgyöngy is iskolaként indult, de a neve kapcsán azt hiszem, az esélyteremtés már nagyobb hangsúlyt kapott, és a művészettel nevelés is ennek a sodorvonalába rendeződött.
Szóval ez az én pedagógia attitűdöm túlterjedt az osztálytermen, túl az iskolán, és a szakpolitikai fókuszokkal is küzdök. Ráadásul összefüggéseiben szerteágazó lett a pedagógiai munka, ami egy olyan szervezeti struktúrát hozott, ami nagyon sok területet érint.
Az Igazgyöngyöt alapítottam, 25 éve, és ezt irányítom. Mennyivel könnyebb meghatározni a szervezetet, amit összegyúrtam az életemben, mint önmagam! Pedig a kettő nagyon együtt alakult. A jövőben is azt érzem, az Igazgyöngy stabil identitással bír. És persze én is. De azt hiszem, még gondolkodnom kell azon, hogy magam is pontosan meghatározzam.
Hogy miért fontos ez? Nos, talán azért, hogy az ember előre tudjon lépni. Mert ami megvolt, az már megvan. Az önmeghatározás mindig a fejlődés, az előrelépés miatt fontos.
