2021. július 29., csütörtök

HOGYAN UTAZUNK A COVID UTÁN?

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: Dr. FELKAI PÉTER
2021.07.23.


A nemzetközi turizmust és fő közlekedési módját, a repülőgépes utazást a harmadik évezredben eddig két esemény rombolta le és kényszerítette paradigmaváltásra: az egyik a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás, a másik a napjainkban még mindig dúló COVID–19 világjárvány. Az első esemény bebizonyította, hogy a fanatikusok képesek magukat is elpusztítani az áldozataikkal együtt: ez vezetett a repülőtéri biztonsági intézkedések sokszor túlhajtott, megalázó és nem mindig hatásos procedúráihoz, a másik pedig ma még nem teljesen előre látható, de drámai változásokat fog előidézni az idegenforgalom és a vele összefüggő turizmus­iparág területén.

A hamisan Churchillnek tulajdonított mondást, miszerint „azok, akik nem emlékeznek a múltra, arra kárhoztatódnak, hogy megismételjék azt”, valójában George Santayana amerikai-spanyol filozófus írta le még a múlt század elején. Ő a fenyegetően közelgő háborúkra gondolt, pedig mondása a mai helyzetre is tökéletesen alkalmazható. Nem tanultunk ugyanis az egyre sűrűbben fellépő, vírus okozta járványok figyelmeztetéséből. A spanyolnátha fellépése (1918–1920) óta a gyermekbénulás (1950–1955), a súlyos akut légzési elégtelenség, a SARS (2003–2004), a „sertésinfluenzának” nevezett H1N1 influenzajárvány (2009), a közel-keleti légzési elégtelenség, a MERS (2012–2013), az Ebola és a Zika (2014) vírus általi fertőző megbetegedések már okoztak vagy kis híján okoztak világjárványt. Mindegyiknél a régi, már a pestisnél is bevált megelőző módszerekhez, a karanténhoz, a cseppfertőzés ellen védő maszkviseléshez és a sűrű kéz- és tárgyfertőtlenítéshez kellett folyamodnunk addig, míg a hatásos vakcina meg nem született, bár sok fertőzés ellen még ma sincs megfelelő védőoltás.

Most, hogy lassan a COVID elleni vakcina segítségével immunizálni lehet az embereket, a turizmus is próbál talpra állni. De a turizmus már soha többé nem lesz olyan, mint pár évvel ezelőtt – a túlzsúfolt műemlékvárosok, a 800 főt szállító repülőgépek és a 8000 főt szállító óceánjáró luxushajók kora, úgy látszik, leáldozott. A védőoltás igazolásának módjáról még folynak egyeztetések, de ez sem fogja befolyásolni az utazás módjának szükségszerű megváltozását...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.