Szerző: KENESEI ISTVÁN
2021.12.03.
A biztos magántörténelme
Ami felelevenítette ezt az utóbbi években már szinte eltűnőben lévő kifejezést, amellyel az SZDSZ-ből a „polgári” Fideszig jutott egyszemélyes think tank jellemezte a poszt-kádári időket, az Stumpf Istvánnak a HVG360 számára adott interjúja volt.3 A miniszteri biztos, aki az átalakulás végső stádiumában, a célegyenesben vette át a stafétabotot az ITM még most is mindenható urától, teljes mellszélességgel kiáll a tíz hónapja már általa menedzselt program mellett – tekintet nélkül arra, hogy van-e valóságalapja mindannak, amit állít, vagy sem.
Ennek az említett beszélgetés is jó illusztrációja. Nincs itt terem az összes kijelentést vitatni, például hogy erőszakos volt-e a modellváltás, vagy sem, hogy az ellenzék félelmeket gerjesztett-e, hogy a „modellváltásról” lehullott-e a negatív minősítés stb., ezért azokra koncentrálok, amelyek feltűnően kedélyborzolóak. De mindenekelőtt el kell ismernünk, a kormány környékén Stumpf szinte az egyetlen, aki nem csak a „baráti sajtó” kérdéseire hajlandó válaszolni, sőt még a más véleményeket felvonultató vitafórumokon is részt vesz. Az alapjában jó kérdéseket feltevő, de az alany válaszait már nem megkérdőjelező újságíró feladatát azonban részben nekünk kell átvállalnunk.
„Ősszel bejelentette rá (a modellváltásra – K. I.) az igényét a Semmelweis és a Debreceni Egyetem, ami a másik két vidéki egyetemet, a pécsit és a szegedit is lépéshelyzetbe hozta” – mondja Stumpf, noha úgy tudtuk, tavaly az év végén járta körbe Palkovics miniszter a nyári ígérete szerint még állami felügyelet alatt maradóknak besorolt négy „orvoskaros” egyetemet, és prezentálta vezetőiknek a villámgyors átalakulás időrendjét.4 Már akkor ismeretes volt, hogy a Semmelweis és Debrecen elkötelezetten támogatnák a változást, amit egyrészt az egyetemek vezetésének kormányközelisége és ennélfogva távlati túlélésük bebiztosítása, másrészt az orvoskarok fölött lebegő valós vagy képzelt Damoklész-kard motiválhatott. Tény azonban, hogy végül mind a négy szenátus támogatta a döntést, amiben nagy szerepe volt az EU-támogatások ígéretével vastagon megkent mézesmadzagnak.5 A felsőoktatás kapkodó átalakításának ez az egyik legszembeötlőbb példája volt.
Azt mondja továbbá Stumpf, hogy az ELTE és a BME azért nem került be a körbe, mert „épp rektorváltás előtt állt, és egy népszerűtlen dologgal nyilván nem kezdtek el kampányolni. Ez szerintem mindenképp közrejátszott abban, hogy ez a két nagy egyetem kimaradt a modellváltásból.” A riporter pedig nem érdeklődik, hogy a tavaszi rektorválasztások (és a nyári kinevezések) után vajon miért nem indították el a máshol, úgymond, oly sikeres, tehát egyáltalán nem népszerűtlen átalakítást e két zászlóshajó esetében. Vagy legalább kérdezte volna meg a két egyetem vezetőjét, ők mit szeretnének. Ám az ő sorsukra alább még visszatérünk...
