2022. április 29., péntek

AZ OROSZOK EGÉSZ KELET-UKRAJNÁT AKARJÁK

HÍRKLIKK
Szerző: RÉDEI OTTÓ
2022.04.29.


Brit vélemény szerint, Moszkva legfontosabb katonai célja Kelet-Ukrajna teljes megszállása és a Krím-félszigettől északra lévő területek bekebelezése. A harcok súlypontja is erre a két vidékre helyeződött át, bár az amerikaiak úgy látják az orosz invázió jelentősen lelassult. Közben Biden elnök arra kérte a washingtoni törvényhozást, hogy hagyja jóvá az ukránoknak szánt, eddig legnagyobb összegű támogatást. Az ukrán államfő azt mondta, hogy ez a segítség jelentősen növelni fogja Ukrajna harci erejét. Zelenszkij Kijevben tárgyalt Gutteres ENSZ főtitkárral is. Nemsokkal a megbeszélések befejezése után, az oroszok rakétacsapást mértek az ukrán fővárosra. A világszervezet első embere ugyan nem sérült meg, 
de több kijevi viszont igen.

Rakéta csapás Kijevre

Orosz rakéta támadás érte Kijevet, miközben az ENSZ főtitkára a városban tartózkodott. Két robbanás rázta meg az ukrán fővárost alig egy órával azután, hogy António Gutteres és Volodimir Zelenszkijjel közös sajtótájékoztatót tartott. Az egyik rakéta az ENSZ főtitkár szállodájának közelében csapódott be. A BBC azt közölte, hogy a támadásnak legalább három sérültje van, míg az Al Jazeera hírtelevízió tíz sebesültről tud. A rakéták lakóépületeket találtak el. Mind Zelenszkij ukrán elnök, mind Gutteres ENSZ főtitkár elítélte az orosz rakéta csapást. A világszervezet vezetője azért ment Kijevbe, hogy a háború befejezésének lehetőségeiről tárgyaljon az ukrán vezetőkkel. Előzőleg Moszkvában járt, ahol megpróbálta rávenni az orosz elnököt, hogy mielőbb fejezze be a hadműveleteket. De csak annyit tudott elérni, hogy Vlagyimir Putyin elvben beleegyezett a mariupoli acélgyárban bujkáló civilek kimenekítésébe...


GÁTLÁSTALAN TÁMADÁST HAJTOTT VÉGRE OROSZORSZÁG, NATO-TAGORSZÁGOK IS CÉLKERESZTBE KERÜLHETNEK - ITT VANNAK A LEGFONTOSABB PÉNTEKI HÍREK

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2022.04.29.


Csütörtök este két hatalmas robbanás rázta meg Kijevet, miközben António Guterres ENSZ-főtitkár a városban járt, és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az oroszok által végrehajtott támadásban legalább egy ember életét vesztette és többen megsérültek. Ezt követően sorra érkeztek a beszámolók arról, hogy Ukrajna más részein is robbanások voltak. A Donbaszban, ahol az Egyesült Államok szerint Oroszország „lassú és egyenetlen” haladást ér el, pedig heves tűzharcok voltak az orosz és az ukrán hadsereg katonái között. Közben Szerhij Lescsenko ukrán elnöki tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin NATO-tagállamokat is meg fog támadni. Ezt megelőzően az orosz Pravda tett közzé listát azokról az országokról, amelyeket a portál szerint meg kellene támadnia Oroszországnak.


Az elmúlt órák legfontosabb hírei a háborúról:


1. Két hatalmas robbanás rázta meg Kijevet, nem sokkal az ENSZ-főtitkár és az ukrán elnök találkozóját követően.

2. Az Oroszország által végrehajtott támadásban a Sky News beszámolója szerint legalább egy ember meghalt és több megsebesült.

3. A rakétatámadások mellett heves tűzharcok zajlottak a Donbaszban, ahol Amerika szerint Oroszország „lassú és egyenetlen” haladást ér el.

4. Szerhij Lescsenko ukrán elnöki tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin NATO-tagállamokat is meg fog támadni.

5. Az Ukrajnában zajló háború hónapokig, vagy akár évekig is elhúzódhat Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint.

6. Ukrajna igazi mentőakcióra készül, amelynek keretében megpróbálnák kimenekíteni az Azovstal acélgyárban rekedt civileket.

ÁDER ÚJRAJELÖLTE POLT PÉTERT LEGFŐBB ÜGYÉSZNEK TOVÁBBI 9 ÉVRE – ITT ÚJRAOLVASHATJA, MIÉRT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2022.04.29.


2028-ig maradhat hivatalában Polt Péter legfőbb ügyész, ha (mosolygó arc) a parlament fideszes többsége elfogadja Áder János javaslatát.


A köztársasági elnök október 18-i keltezésű, de csak 29-én érkeztetett levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy ismét Polt Péter jelöli a legfőbb ügyészi posztra. Polt mandátuma december 13-án jár le, az új legfőbb ügyész megbízatása 9 évre szól.

Az egykori fideszes háttérember, képviselőjelölt 2000-2006-ig, majd 2010 óta tölti be a tisztséget. Feltétlen bizalmi szerepéről, a NER-ben betöltött kulcspozíciójáról is írtunk 2016-os cikkünkben, amelyben megrajzoltuk a legfőbb ügyész pályaívét. Írtunk pártbeli és egyéb fontos mentorairól, tenisz- és vadászbarátságairól, nem titkolva el azt sem, hogy a példátlan karrierbe itt-ott besegített az ellenzéki oldal is...

929 MILLIÓ FORINTÉRT ÉPÍTETTÉK ÚJJÁ A BUDAI VILLÁT, AMIT ÁDER JÁNOS KAPOTT HASZNÁLATRA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BRASSAI KORNÉL
2022.04.29.


Egy évvel ezelőtt, 2021 tavaszán értesült róla az Átlátszó, hogy a XII. kerület, Béla király út 3/a szám alatti, 2141 négyzetméteres állami ingatlant Áder János, leköszönő államfőnek építik újjá. 2021 nyarán megszereztük a beruházás építési engedélyét, amelyből kiderültek a villa paraméterei, illetve az is, hogy az ingatlan a Normafa Park történelmi sportterület része, a rajta zajló beruházás pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügy. Az építkezés költségét a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság az Átlátszó adatigénylésére adott válaszában 
929,1 millió forintban jelölte meg.

A „kiváltságos” státuszt egy 2020 utolsó napjaiban hozott kormányrendelet-módosítás tette lehetővé, annak érdekében, hogy megkönnyítsék vele a beruházás előkészítését és kivitelezését, valamint hogy sajátos – a helyi építési rendeleteknél megengedőbb – beépítési szabályokat alkalmazhassanak az ingatlan újjáépítése során. Nyomozásunk közben többször is megkerestük a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy erősítsék meg értesüléseinket, de ezt se 2021 októberében, se 2022 februárjában nem tették meg, mondván: „…a lakáshasználati jog iránt hivatalos kérelem benyújtására nem került sor, az államfő erről még nem döntött.”

Mi ennek ellenére tovább folytattuk az ügy feltárását, és közadatigényléssel fordultunk az építtető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz (KEF), hogy megismerjük a beruházás költségeit. Az érdemi adatszolgáltatásra most, 6 hónappal (!) az adatigénylést követően került sor. Azóta az is kiderült, jók voltak az Átlátszó tavalyi értesülései, ezért most – a költségek ismeretében – közöljük csaknem fél éve „fiókban pihenő” írásunkat, amelyből további, eddig ismeretlen részletek is kiderülnek a beruházásról.

A Blikk tavaly nyáron cikket jelentetett meg, mely Angela Merkel, német kancellár leendő nyugdíja kapcsán a 2022 májusában leköszönő magyar köztársasági elnök juttatásaival is foglalkozott. Az írásból kiderült: Áder János volt köztársasági elnökként a mindenkori köztársaság elnöki tiszteletdíj összegével megegyező pénzbeli juttatást kap (kb. bruttó 3,5 millió forint), egykori EP-képviselői munkája után pedig nyugdíjban részesül. Ez utóbbi összege előreláthatólag 430 ezer forint lesz, amely az egykori, négy éven át kapott és havi 8900 eurós (kb. 3,2 millió Ft-os) EP-képviselői fizetése után jár neki.

A lap arról is beszámolt, hogy a leköszönő köztársasági elnököt a törvény szerint megilleti egy állami tulajdonú és fenntartású lakás használata, a lakás üzemeltetési feladatainak ellátásához egy fős személyzet, személyes gépkocsihasználat sofőrrel, valamint legfeljebb háromfős titkárság irodával, gépjárművel. A cikk a köztársasági elnök akkori vagyonnyilatkozatát is szóba hozta, és egy abban szereplő, 2019-ben vásárolt II. kerületi ingatlan kapcsán felvetette: Áder János nem biztos, hogy élni fog a törvény által számára biztosított lakáshasználat jogával.

Az Átlátszó – a Blikk akkori feltételezésével ellentétben – 2021 nyarán arról értesült, hogy a XII. kerületi, Béla király út 3/a szám alatti, 2141 négyzetméteres állami ingatlant építik újjá a leköszönő köztársasági elnök számára...

HOGYAN LEHETNÉNK OKOS NEMZET, ÉS MI TÖRTÉNIK VELÜNK, HA NEM LESZÜNK AZ?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Riporter: MÉRŐ VERA
2022.04.28.


Hogyan lehetnénk okos nemzet, és mi történik velünk, ha nem leszünk az? Erről beszélget Mérő Vera vendégével, aki Lannert Judit oktatáskutató, az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjának egykori igazgatója, az Egyensúly Intézet külső szakértője.

A HOMOSZEXUALITÁS A KÖZÖSSÉGNEK IS HAJTHAT EVOLÚCIÓS HASZNOT

QUBIT LIVE #4
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2022.04.29.


„Azok a gyerekek, akik később homoszexuálisként azonosítják magukat, 4-5 éves korukban már tudják, hogy mások, mint a többiek. 8-10 éves korukban elkezdik sejteni, hogy ez a másság valahogyan kapcsolódik a nemiséghez, és végül 14-15 éves korukban azonosítják, hogy a szexuális orientációjuk tér el az átlagostól. A lidérces homofób népszavazás tárgya pontosan az, hogy a gyerekeknek sikerül-e tisztába kerülniük a saját identitásukkal. A felvetés, hogy ebben akadályozni kell őket, kifejezetten embertelen és gyerekellenes” – tett hitet több évtizednyi kutatási tapasztalattal a háta mögött Tóth László szociológus szerda este, a homoszexualitás tudományos hátterét több tudományág képviselője segítségével boncolgató Qubit Live-on.

A rendezvényt a Qubit színeiben megnyitó Kövesvári Krisztiánnal együtt az előadók, a Qubit helyszínen jelenlévő szerzői és a közönség egyaránt örültek, hogy két év után újra lehetett élőzni. Ezt a velem egy sorban ülő fiú például azzal adta tudtára a mellette ülő lánynak, hogy alig leplezett izgalommal a hangjában megkérdezte tőle, hogy „te voltál már Qubit Live-on?”, mire a lány kissé félszeg mosollyal azt válaszolta, hogy „még nem, de már nagyon vártam a ma estét!”. A lelkes őszinteséggel várakozó lány egyébként a magyarok eredetének, a DNS-forradalomnak, valamint a robotika és a nyelvészet kapcsolatának a legfrissebb kutatási eredményeit boncolgató Qubit Live rendezvényekről maradt le. „Szenzációs lesz, majd meglátod” – mondta a fiú.

Az élő találkozó fényét Matisz Flóra Lilinek az előadásokat és a közönségtalálkozót keretbe foglaló improvizációs zenei performansza is emelte. Még ha politikai szerepvállalást nem is tűzött a zászlajára, az alapos és hiteles tudományos tájékoztatás nevében, a demokratikus társadalmi működés elkötelezett híveként a sorban a negyedik Qubit Live az evolúcióbiológia, a genetika, a szociológia, valamint a genderkutatás legfrissebb eredményei segítségével utánajárt, hogy örökölhető-e a homoszexualitás, illetve a gének vagy a környezeti hatások határozzák-e meg, hogy valaki az ellenkező neműekhez, vagy a saját neméhez vonzódik-e...

EGYFORMÁN „SZŰK CIPŐBEN” A FALUSI KISBOLTOSOK ÉS A BENZINKUTASOK

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2022.04.29.


„A magyar kormány valamennyi európai országnál több támogatást nyújt a családoknak” – mondta Gulyás Gergely miniszter azon a Kormányinfón, ahol többen is arról kérdezték, miért ragaszkodnak olyan görcsösen bizonyos hatósági árakhoz és a rezsicsökkentés jelenlegi formájához. Arról senki nem beszél, hogy az üzemanyag- és élelmiszerárak befagyasztásának állami veszteségét a kormány a családtámogatások számlájához csapja, miközben több ezer család egyetlen megélhetési forrását – például a kis benzinkutak és a falusi kisboltok –, létét veszélyezteti a döntéssel.


A befagyasztott árak okozta anomáliákat láthatóan a kormány tagjai nem is mérlegelik. A Független Benzinkutak Szövetségének legutóbbi javaslatát, miszerint a kedvezményes tankolás lehetőségét csak a szociálisan rászoruló családok vehessék igénybe, a tehetősebbek és a vállalkozások pedig fizessék meg a piaci árat, Gulyás Gergely tárgyalásra alkalmatlan elképzelésnek minősítette. Egri Gábor, a szövetség elnöke értetlenül fogadta az elutasítást, hiszen a benzinkutak pénztárgépei be vannak kötve a NAV rendszerébe, a számlázás alapján az érintettek minden további nélkül visszaigényelhetnék a támogatást. A mai digitális világban ez nem jelenthet gondot. „A kecske is jóllakna, a káposzta is megmaradna” – gondolhatnánk.

A családi vállalkozásban üzemeltetett benzinkutak sorsa hónapok óta foglalkoztatja mind a közvéleményt, mind a szakmát, hiszen elsősorban a vidéki Magyarország üzemanyag-ellátásában töltenek be rendkívül fontos szerepet a falusi töltőállomások. A külföldi üzemanyag-import elmaradása okozta ellátási sokkot ugyan sikerült kiheverni, amikor még az autópályák mentén is „Elfogyott!” táblákkal találkoztak az autósok, ma már a vidéki kisebb kutaknak is jut már hellyel-közzel üzemanyag, még ha a megrendelt mennyiségnek felét-kétharmadát is szállítják hozzájuk a tankerek...

EGY NAGY ÁTSZERVEZÉS ANNAK IS LEHET A JELE, HOGY A VEZETŐSÉG NEM TUDJA, MIT CSINÁL

G7.HU
Szerző: BŐGEL GYÖRGY
2022.04.28.


Időtálló tanulságai miatt idézzünk fel egy régi viccet! Nehéz időkben új igazgató érkezik a vállalathoz. Első munkanapján leül az íróasztalához, kihúzza a középső, legnagyobb fiókot; három boríték van benne, a kupac tetején egy rövid levéllel az elődjétől: ha bajba kerül a cég, nyisd ki az első borítékot, lesz benne egy jó tanács, fogadd meg! Ha nem segít, nyisd ki a másodikat, végül a harmadikat!

Az igazgató dolgozni kezd, döntéseket hoz, beruház, mindenféle projekteket indít, felvesz és elbocsát, de a viharfellegek nem vonulnak el. Kinyitja az első borítékot, benne egy cetlin ott az első tanács: Kenj rá mindent az elődödre! Így is tesz, ráken mindent az elődjére, de ez sem segít. Feltépi a második borítékot, ott a második tanács: Szervezd át a vállalatot!

Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra.

Egy vállalatot átszervezni nehéz és kockázatos feladat. Legalább annyira, mint nem átszervezni.


A rossz szervezet kolonc a vállalat nyakán. Régi vezetési szabály, annyira közhelyes, hogy szinte félek leírni: a környezet, a stratégia és a szervezet között összhangnak kell lennie. Számtalan jele lehet annak, ha a szervezettel, a szervezeti struktúrával baj van: akadozik az együttműködés, kreatív energiák fulladnak bele a bürokrácia mocsarába, jobb sorsra érdemes emberek nem találják a helyüket, nem lehet tudni, hogy mi mennyibe kerül és mennyit hoz a konyhára, értékes innovációk futnak zátonyra, információk vesznek el, lassan megy a munka, konfliktusok robbannak ki mindenfelé. Ha valaki egy ilyen szervezetben él, szinte érzi a feszültséget a levegőben. A rossz szervezet visszafogja a vállalatot, rontja a versenyképességet, közönyössé vagy cinikussá teszi az embereket.

Minden kockázata és nehézsége ellenére az átszervezés sokszor elkerülhetetlen. Az átszervezés igénye néha történelmi léptékben, tömegesen jelentkezik. Valamikor a nyolcvanas évek végén megfordultam egy olyan állami vállalatnál, ahol a vezérigazgatót pont egytucatnyi hierarchikus szint választotta el egy beosztott munkástól: igazgatók, igazgatóhelyettesek, főosztályok, osztályok sorjáztak egymás után lefelé haladva a toronymagas szervezeti ábrán. Mindez egy olyan cégnél, ahol nagyjából kétezer ember dolgozott összesen, akkor, amikor a fejlett világban éppen a „delayering”, vagyis a hierarchiák laposítása, a szervezeti vízfejektől való megszabadulás jött divatba. És ez a vállalat nem volt egyedül, sok ilyen vegetált még az országban...

ITT OLVASHATÓ 

REJTÉLYES ÚJ HEPATITISZ: MINDEN, AMIT TUDUNK, ÉS AMIT MÉG NEM

TELEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2022.04.29.


Március végén ismeretlen eredetű hepatitisz ütötte fel a fejét a gyerekek körében, először az Egyesült Királyságban, majd az elmúlt hetekben a világ több más országából is jelentettek hasonló eseteket. Egyelőre nem világos, hogy beszélhetünk-e járványról, vagy csak a kitüntetett figyelem miatt tűnik magasnak az esetszám, de vannak intő jelek, és a betegség gyakran fordul súlyosra. Nem tudni még biztosan, hogy mi okozza a megbetegedéseket, de az biztos, hogy nem hepatitiszvírus. Az egyik legesélyesebb jelölt egy adenovírus, de ezt sem mutatták ki minden betegnél. A Covid-19 önmagában nem tűnik magyarázatnak, de nem zárható ki, hogy köze van a jelenséghez. Aminek viszont egészen biztosan nincs, az a koronavírus elleni oltás. Gyorstalpaló arról, mit tudunk eddig a rejtélyes betegségről.


Egyáltalán mit kell tudni a hepatitiszről? Mik a jellemző tünetei?


A hepatitisz alapvetően májgyulladást jelent. A mostani súlyos, akut hepatitiszes eseteknél jelentősen megemelkedett májenzimértékeket mértek és sárgaságot tapasztaltak. Sokaknál jelentkeztek a májgyulladást megelőzően emésztőszervi tünetek is, mint a hasi fájdalom, a hasmenés és a hányás. A legtöbb esetben viszont lázzal nem járt a betegség...


A FELCSÚTI ELEFÁNT A VATIKÁNI PORCELÁNBOLTBAN – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.04.29.


Nem a pápa hívta meg Orbánt, ő kérte a magánkihallgatást

Hogy akart-e kezet csókolni vagy sem, arról vitatkozhatnánk (szerintünk nem), de annyira kilóg a lóláb, hogy már ott áll előttünk maga a ló…

A tudatlanság hatalom

Oka van annak, hogy a Fidesz nem töri magát azért, hogy Magyarországon minél több legyen a tanult ember. Az iskolázatlanok, bár tudják, hogy a fejesek közül sokan lopnak, azt gondolják, hogy ez a világ rendje, hiszen az uraknak mindig több járt, mint az egyszerű pórnépnek.

Lecserélhetik a titkosszolgálatok irányítását

Azt ugyan nem tudni, hogy milyen szervezeti struktúrában, de a lap forrásai szerint akár Rogán Antal is szerepet kaphat a szolgálatok irányításában, ez viszont állítólag több, Pintérhez lojális belügyes szemét csípi, és állítólag a jelenlegi belügyminiszter sem lenne túl boldog egy ilyen szcenárió megvalósulása esetén.

Valaki, aki nagyon erős, próbálta leállítani a nyomozást…

… mégis elkapták a Nagymestert (videó)

Bosszút áll a szombathelyi Fidesz

A fideszes képviselők nem támogatták, hogy Szombathely útfelújításra kérjen pénzt a kormánytól: forduljanak az EU-hoz – mondják. A fideszes Zalaegerszeg 2024-ig 15 milliárd forint fordíthat kormányzati támogatással infrastrukturális beruházásokra, Székesfehérvár pedig csak idén 8 milliárd forinot kaott ugyanerre a célra.

Iványi Gábor egyháza működteti Gulács egyetlen iskoláját

A falu köszöni szépen, de a Fideszre szavazott. Nagyon sok ember most úgy döntött, nem ad a civileknek pénzt arra, hogy elvégezzék az állam feladatát.

Az Európai Unió cáfolta Gulyás Gergelyt

Nem igaz, hogy megegyeztek volna az Orbán-kormánnyal a magyar helyreállítási tervről.

A Postapalota költségei közel 70 százalékkal emelkedtek az eredetileg tervezetthez képest

Az MNB új presztízsberuházását Matolcsy fiának barátja kapta.

Bőven jut az állami pénzből a Rétvári-közeli alapítványnak

Most egy értékes váci épületegyüttest kap.

Szerelünk, szerelgetünk

Palkovics László miniszter felelős a felsőoktatásért és a munkaerőgazdálkodásért egyaránt, hogy a gazdaságstratégiáról ne is beszéljünk. Mégis annak a téveszmének a rabja, ha cáfolják összeszerelő ország mivoltunkat, a valóság majd idomul hozzá.

Tungsram: Nem jött be Orbánéknak ez a „szerelősor-országosdi”

Kínai bérekkel akartak versenyezni, ahelyett, hogy diplomát és tudást igénylő munkahelyeket teremtettek volna.

Belefojtotta a szót az RTL Híradó tudósítójába a Kormányinfón a kormányszóvivő

„Egy hete kérünk interjút a kormánytól, rengeteg témában. Sosem adnak. Most van kizárólag lehetőségünk. 10 percet késtek eleve, most még egy pár kérdést fel fogok tenni, ne haragudjon…”

A NMHH eltitkolta az egykori klubrádiós frekvencia, a 92,9 ügyében hozott döntést

Az NMHH kommunikációs igazgatósága, újabban a portál szinte semmilyen kérdésére nem szokott válaszolni. Erre sem
.
Így csúszott bele Magyarország a hibrid rezsimek csoportjába

Ilyen mértékű romlásra a posztszovjet térség országai között más esetben egyáltalán nem volt példa.

Lemondott posztjáról az Ukrajna mellett kiálló üzbég külügyminiszter

A külügyminiszter ezt követően eltűnt. A tárca március 29-én arról tájékoztatott, hogy egy meg nem nevezett krónikus betegség miatt kórházban volt, majd külföldre szállították további gyógykezelésre…

Finnország 75 millió eurónyi bitcoint ad el Ukrajna támogatására

a finn vámhatóságok által elkobzott Bitcoinok eladásából származó bevételnek köszönhetően.

Ő ÍR, TE NEM OLVASOL

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.29.


„Amit most aláírok, egy rendelet, a kormány fogadta el a tegnapi ülésén” – ezekkel a szavakkal tette ki a Facebookra Orbán Viktor a képet, amelyen tényleg ír, hallani, ahogyan szuszog erősen, nyögdécsel a megfeszített figyelemtől, holott azt hihetnők, hogy a kampány már véget ért. Hát, lófaszt mama, hogy a klasszikushoz (Gy. F.) forduljunk újólag, mint a magyari néplélek tükre és veleje. A kampány soha nem ér véget, itt marad velünk örök időkre, míg a NER, s még hét nap. Kaptak a nyugdíjasok újabb három egész kilenc tizedet (vö: novemberben jön nyolcvan, Feri bátyám), amiben az a csudálatos, hogy mire valóban megkapják, annyit fog érni, mint amit Gy. F. a kedves mamának vizionált ha nem is a valagába, csak miheztartás végett.

Zúg körülöttünk a világ, röpködnek a repeszek, de mi itt a Kárpátok alatt a béke és biztonság kicsiny és hamis szigetén ücsörgünk, és lófasztmama módján tesszük föl a kérdést önmagunknak, hogy vajh, mi baj is történhetnék mivelünk, ha álló csillagunk fölöttünk lebegve óv minket a bajoktól, de leginkább a gondolkodástól is. Képünkbe maszatolva a mindenkori buzgalmat, hogy ez itt egy rendelet, és ez vagyok én, aki aláírom neked, látod, barom, nekem köszönheted a lukat a seggeden is. Nem kellene így lennie, és mégis így van, kies hazánk belemerevedett az atyuskába, az atyuska mibelénk, hogy egymás nélkül élni sem tudunk immár. Amit én megtehetek, mert én hülye vagyok (vö: Svejk), node, hogy ő is? Ez a kérdés foglalkoztat minket a képet nézegetve.

„Amit most aláírok, egy rendelet, a kormány fogadta el a tegnapi ülésén” – idézzük fel újólag a kontextust és a habitust, és Isten bocsássa meg nekünk, ez nem sokban különbözik attól, mintha azt kapnánk a képünkbe, hogy ez itt a seggem, amit kitörlök. Hogy a kampányt emlegetjük, az egyáltalán nem véletlen. Mert míg abban elnézve de meg nem engedve vettük tudomásul, hogy hülye alattvalónak vagyunk tartva, aki a kedves vezető nélkül még a taknyos orrát sem tudja megtörölni, a világra szóló újabb diadal után könnyelműen azt véltük, eljön az ideje annak, hogy felnőttnek, és ne gumigatyás pesztrálandó alanyként legyünk kezelve. Mert igényünk volna felnőttnek lenni, amik azonban a NER-ben a jelek szerint már soha nem lehetünk.

Belátva, hogy ebben van azért alattvalói igény is jócskán, a tegnapi facebookos képpel és szöveggel az derült ki végérvényesen, hogy ez az igény: az egybites alattvalónak gügyög a félbites atyuska, jobban buzog magában az aláíróban, mint amennyire azok igénylik, akiknek aláírt, s ezen a ponton áll előttünk Orbán a pőre valójában, aki addig játszotta ezt a szerepet, míg végérvényesen úgy nem maradt. Ezt csak miheztartás végett rögzítsük, hogy mi vár ránk újabb négy évig, ha lehet, a bambaságnak még újabb, lejjebb lévő köre, az elhülyítés és elhülyülés egymást erősítő végtelen hatalma. Mindez törvényszerű. Az Európa DNS-ét hordozó, azt uralni vágyó organizmus az ellenséges világból hazatér, és itthon teljesedik ki...

PUTYIN, A MACSÓ - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2022.04.29.


Handelsblatt: Vlagyimir Putyin rendszerét a macsó jellegű hatalomgyakorlás jellemzi. Putyin önmagát a nyugati demokráciamodellt kísérő álértékekkel szembeni védőbástyának tekinti. Ez a gondolkodásmód megjelent Magyarországon is. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.

A Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök vezető napilapja jelentős fejleményként értékeli, hogy Németország immár hajlandó teljesen beszüntetni az orosz olaj vásárlását, és ezzel a tervezett uniós szankció egyik legjelentősebb eddigi ellenzője beáll a sorba. Az EU-intézmények mellé akkreditált német kormányzati képviselők ugyanakkor jelezték: ennek az a feltétele, hogy Berlin elég felkészülési időt kapjon az alternatív beszerzési forrásokról való gondoskodásra. A lap mindenesetre úgy látja, növekedett annak a valószínűsége, hogy a jövő héten az EU-országok megállapodhatnak az orosz olajembargó fokozatos elrendelésében.

A németek annak nyomán gondolták meg magukat, hogy sikerült megállapodniuk a lengyelekkel: a balti-tengeri Gdansk kikötőjéből a tankhajókon érkező olajat - ami helyettesítené a Barátság kőolajvezetéken eddig szállított orosz nyersanyagot - a lengyelek által működtetett csővezetéken el lehet majd juttatni a közeli németországi Schwedt olajfinomítójába.

Ez ugyan csak részben oldaná meg a problémát, mert a schewedti finomító történetesen az orosz állami kézben levő Rosznyefty vállalat tulajdona, és a Rosznyefty nem lenne érdekelt a nem orosz eredetű olaj feldolgozásában, ám ilyen konfliktus esetén Berlin német állami irányítás alá helyezhetné a finomítót, a stratégiai javak védelméről szóló jogszabályokra hivatkozva. Az orosz nyersolaj egyébként jelenleg a német olajfogyasztásnak csak 12 százalékát biztosítja, szemben azzal, hogy az ukrajnai háborút megelőzően ez még 35 százalék volt.

Az uniós embargó fokozatosságának az üteméről, valamint arról, hogy alkalmazzanak-e árplafont, illetve vámtarifákat, még tovább folynak az egyeztetések. A Wall Street Journal diplomaták tájékoztatására hivatkozva úgy fogalmaz, hogy néhány uniós tagállam - így Magyarország, Olaszország, Ausztria és Görögország - "továbbra is óvatos” az esetleges olajembargó gazdasági hatásait illetően. Magyarországgal kapcsolatban a cikk azt is megjegyzi: mivel olyan országról van szó, amelynek nincs tengeri kikötője, és kizárólag csővezetéken jut hozzá az olajhoz, "különösen összetett” feladat lesz az embargó érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtése.

A Wall Street Journal kitér arra: az amerikai pénzügyminiszter a múlt héten azt mondta: az orosz olaj vásárlásával szembeni teljes európai embargó felvinné a világpiaci olajárakat, és ártana a törékeny globális gazdaságnak, miközben nagyon csekély negatív hatással járna Oroszországra nézve, hiszen Moszkva a megmaradó exportpiacokon magasabb árbevétellel számolhatna. Janet Yellen ezért azt javasolta: Európa vásároljon csak továbbra is orosz olajat, de korlátozza Oroszország hozzáférését a befolyó vételárhoz. Arról már Európában is zajlik az eszmecsere, hogy úgynevezett gyűjtőszámlákra utalnák a pénzt. Az amerikai lap úgy tudja: a németek, bár a fokozatos kivezetés mögé most beálltak, továbbra is szkeptikusak az árplafon és a vámtarifák elrendelését, valamint a gyűjtőszámlák nyitását illetően.

A Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök vezető napilapja jelentős fejleményként értékeli, hogy Németország immár hajlandó teljesen beszüntetni az orosz olaj vásárlását, és ezzel a tervezett uniós szankció egyik legjelentősebb eddigi ellenzője beáll a sorba. Az EU-intézmények mellé akkreditált német kormányzati képviselők ugyanakkor jelezték: ennek az a feltétele, hogy Berlin elég felkészülési időt kapjon az alternatív beszerzési forrásokról való gondoskodásra. A lap mindenesetre úgy látja, növekedett annak a valószínűsége, hogy a jövő héten az EU-országok megállapodhatnak az orosz olajembargó fokozatos elrendelésében.

A németek annak nyomán gondolták meg magukat, hogy sikerült megállapodniuk a lengyelekkel: a balti-tengeri Gdansk kikötőjéből a tankhajókon érkező olajat - ami helyettesítené a Barátság kőolajvezetéken eddig szállított orosz nyersanyagot - a lengyelek által működtetett csővezetéken el lehet majd juttatni a közeli németországi Schwedt olajfinomítójába.

Ez ugyan csak részben oldaná meg a problémát, mert a schewedti finomító történetesen az orosz állami kézben levő Rosznyefty vállalat tulajdona, és a Rosznyefty nem lenne érdekelt a nem orosz eredetű olaj feldolgozásában, ám ilyen konfliktus esetén Berlin német állami irányítás alá helyezhetné a finomítót, a stratégiai javak védelméről szóló jogszabályokra hivatkozva. Az orosz nyersolaj egyébként jelenleg a német olajfogyasztásnak csak 12 százalékát biztosítja, szemben azzal, hogy az ukrajnai háborút megelőzően ez még 35 százalék volt.

Az uniós embargó fokozatosságának az üteméről, valamint arról, hogy alkalmazzanak-e árplafont, illetve vámtarifákat, még tovább folynak az egyeztetések. A Wall Street Journal diplomaták tájékoztatására hivatkozva úgy fogalmaz, hogy néhány uniós tagállam - így Magyarország, Olaszország, Ausztria és Görögország - "továbbra is óvatos” az esetleges olajembargó gazdasági hatásait illetően. Magyarországgal kapcsolatban a cikk azt is megjegyzi: mivel olyan országról van szó, amelynek nincs tengeri kikötője, és kizárólag csővezetéken jut hozzá az olajhoz, "különösen összetett” feladat lesz az embargó érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtése.

A Wall Street Journal kitér arra: az amerikai pénzügyminiszter a múlt héten azt mondta: az orosz olaj vásárlásával szembeni teljes európai embargó felvinné a világpiaci olajárakat, és ártana a törékeny globális gazdaságnak, miközben nagyon csekély negatív hatással járna Oroszországra nézve, hiszen Moszkva a megmaradó exportpiacokon magasabb árbevétellel számolhatna. Janet Yellen ezért azt javasolta: Európa vásároljon csak továbbra is orosz olajat, de korlátozza Oroszország hozzáférését a befolyó vételárhoz. Arról már Európában is zajlik az eszmecsere, hogy úgynevezett gyűjtőszámlákra utalnák a pénzt. Az amerikai lap úgy tudja: a németek, bár a fokozatos kivezetés mögé most beálltak, továbbra is szkeptikusak az árplafon és a vámtarifák elrendelését, valamint a gyűjtőszámlák nyitását illetően.

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ


OROSZ ÁLLAMCSŐDRŐL BESZÉLNEK, PEDIG PUTYIN VALÓSÁGGAL FÜRDIK AZ OLAJMILLIÁRDOKBAN

PORTFOLIO
Szerző: ZSOLDOS ÁKOS
2022.04.29.


Az orosz költségvetés olaj- és gázbevételei drasztikusan megugrottak az elmúlt hónapokban, a költségvetés idén eddig halmozza a többleteket. Az EU olajvásárlásai ehhez tényleg tetemes mértékben járultak hozzá, és ha ezek elmaradnának egy esetleges olajembargó miatt, az középtávon komoly újratervezésre kényszerítené az oroszokat. Az EU már vizsgálja az olajembargó lehetőségét, de már az eddigi szankciók is nagyon kemény ütést vittek be. A kedvező államháztartási helyzet mellett ugyanis a gazdasági kilátások elkeserítőek. A stabil költségvetés sem zárja ki persze az államcsődöt – csakhogy ennek messze nincs akkora jelentősége, mint amennyire rosszul hangzik.


Most akkor mi is van az oroszokkal?

Nagyon nagy a hírzaj az orosz gazdaság helyzete körül: egyszerre hallunk arról, hogy a nyugati szankciók jelentős károkat okoznak, miközben az orosz fél azt állítja, hogy a szankciók kudarcot vallottak. Vissza-visszatér az államcsőd lehetősége is, miközben az olaj- és gázár emelkedése miatt vélhetően jelentősen megugrottak az orosz költségvetési bevételek. Az is egy visszatérő mondás, hogy „lám, az orosz gazdaság nem lehet akkora bajban, ha a rubel árfolyama már visszaerősödött a háború előtti szintre." A fenti állítások egy része ellentmond a másiknak, egy részük viszont egyszerűen nem fedi a valóságot. A tisztánlátást nehezíti persze, hogy még kevés makrogazdasági adat jelent meg a háború kitörése óta, és ez igaz az államháztartási beszámolókra is.

ENNEK ELLENÉRE MÁR MOST VISZONYLAG JÓL LÁTSZIK, HOGY MI VÁR AZ OROSZ GAZDASÁGRA, ÉS REÁLIS LEHET-E EGY ÁLLAMCSŐD.

Ezeket vizsgáljuk meg a rendelkezésre álló adatok alapján ebben a cikkben, a költségvetéstől kezdve a makrogazdasági kilátásokig. Előtte viszont érdemes egy nagyon rövid kitérőt tenni a rubel helyzetére is – na nem azért, mert az orosz helyzet szempontjából releváns az árfolyamgörbe, hanem pont ellenkezőleg...

GÁNCS A CÉLEGYENESBEN - MIT KEZD A NER AZ ELLENZÉKI ÖNKORMÁNYZATOKKAL?

MAGYAR NARANCS
Szerző: BÉRES MÁTÉ
2022.04.27.


Az Orbán-kormányok már eddig is számos eszközt bevetettek az önkormányzatok ellehetetlenítéséért, és mindez folytatódni látszik, várhatóan legalább a két és fél év múlva esedékes helyhatósági választásokig. Agglomerációs polgármesterekkel beszélgettünk a kilátásokról, és azt is megnéztük, hogy mire számíthat Budapest.


Az április elejei választások után néhány nappal Isaszegen ült össze a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöksége, a találkozón Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is részt vett. Egyik forrásunk szerint a főpolgármester láthatóan maga alatt volt a választási vereség miatt, Márki-Zay pedig a kudarcot itt is ugyanazokkal az okokkal magyarázta, mint amelyekkel az április 3-át követő interjúiban is. Azaz: nem a kampánybeli hibák döntöttek, hanem a kormányzati propagandagépezet, amivel nem lehet versenyezni; Gyurcsány Ferencet és Jakab Pétert is többször említette, főleg a Jobbik elnökét, aki szerinte nem akart részt venni a kampányban, szóba sem állt vele. A MÖSZ tagjai az ülésen a médiahelyzetet ugyancsak „borzalmasnak” minősítették, amivel „valamit kezdeni kell”.

A MÖSZ még a választások előtt tízpontos javaslatcsomagot dolgozott ki, amely eltörölné az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulását, visszaadná számukra a gépjárműadó-beszedés jogát, kárpótolna a helyi iparűzési adó (hipa) csökkentéséért, valamint visszaállítaná a települések építésügyi jogköreit. Ezt Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldték, aki eddig nem reagált rá. A választási eredmény és az eddigi orbáni politika ismeretében e pontokból semmi nem valósul meg. A Népszava minapi cikke szerint ráadásul az önkormányzati rendszer átalakítása hamarabb bekövetkezhet, mint ahogy arra a szektor szereplői korábban számítottak. Az írás szerint az államháztartás növekvő hiánya, valamint a meglódult infláció miatt szükséges újabb vagy emelt adóterheket az Orbán-kormány úgy teheti a gazdasági szereplők számára elfogadhatóbbá, ha például eltöröl egy régit – és ez lehet a már megfelezett hipa. Ez a döntés persze a fideszes vezetésű településeket is sújtaná, és bár nagy részüket a kormány valószínűleg kompenzálná valamilyen mértékben, az csak növelné ezen önkormányzatok függőségét is...


ZÁRÓDÓ GÁZCSAPOK, DURVULÓ SZANKCIÓK: HELYREHOZHATATLAN LESZ AZ EU–OROSZ-VISZONY [HETIVÁLASZ 121]

HETI VÁLASZ / PODCAST
Riporter: ABLONCZY BÁLINT, BORBÁS BARNA
2022.04.28.


A HetiVálasz podcast 121. adásában EU-ügyekért felelős kollégánkkal, Ablonczy Bálinttal és Fejérdy Gergellyel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójával fejtjük meg, milyen lesz az újraválasztott francia elnök, Emmanuel Macron által vezetett EU, és hogy milyen következményei lehetnek az orosz gázcsapok elzárásának. „Magyarország rosszabbul járt volna Marine Le Pen győzelmével” – mondja Fejérdy Gergely. „A gázcsap-elzárások és a szankciók miatt egyre inkább beláthatatlan távolba kerül, hogy normális viszony legyen ismét Oroszországgal” – állítja Ablonczy Bálint. Kérdez: Borbás Barna...

2022. április 28., csütörtök

TALÁLGATÁSOK HAVA

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2022.04.28.


A választásokat követő hetekben nagyjából kétfelé válik a közvélemény figyelme. A veszteseknek szokott több dolguk lenni, mert a vereség megmagyarázásában számtalan olyan tényezőt kénytelenek legalább utólag megvitatni, amelyről korábban nem illett szót ejteni. A győzelem megmagyarázáshoz viszont sokkal kevesebb erőfeszítés szükségeltetik, különösen akkor, ha ez már sorrendben negyedszer fordul elő, ráadásul ezúttal a siker minden korábbihoz képest nagyobb arányú lett. Egy hónap elteltével mégis alig látni nyomát a vasárnapi örömünnepnek. Miért is nem?


A vesztesek körforgásai

Legelső körben a vereség okaiként a személyi kérdések szoktak előtérbe kerülni. Ki legyen a bűnbak? Kiknek a hibái okozták a szembetűnően nagyarányú – csaknem milliós nagyságrendű – támogatásvesztést? Ezt a kört ezúttal sem úszhattuk meg, ám egy-két hét múltán a leginkább érintettek a személyi ügyeknél sokkal mélyebb összetevőkről is kénytelenek voltak eszmét cserélni. Mindenekelőtt arról, hogy a vereség elsőn számú és leginkább szemet szúró jeleként a magyar vidék teljes elvesztésére kellene valamiféle olyan magyarázatokat találni, amelyek nemcsak visszafelé állnák meg a helyüket, hanem a lehetséges kiutakat is körvonalazhatnák. Egy hónap elteltével csupán annyit mondhatunk, hogy a társadalomtudományi elemzők ebben a feltáró munkában sokkal előrébb járnak, mint maguk az érintett pártelitek.

(További részletek: itt, itt, itt)

Az ellenzéki pártok vezetői egyelőre annyit talán felismertek, hogy a tizenkét évnyi sikertelenség és letagadhatatlan támogatás-csökkenés tükrében érdemes lenne a kialakult és mozdíthatatlannak gondolt pártstruktúra egészének jövőjéről is töprengeni. Mert az nem kérdés, hogy a megmaradt bázishoz képest túl sok a hat párt. Igen ám, de ki legyen a megszüntetendő, és hol legyen a jövőbeni ellenzéki tevékenység súlypontja? Továbbá mi legyen a versenyképesebb ellenzéki stratégia tartalma? Nos, ezekről az elmúlt hónap során alig hallhattunk olyasmit, amire valóban lehetne építeni. Ehelyett attól volt hangos az ellenzéki tábor, hogy szabad-e bemenni a parlamentbe, s ha igen, akkor ott mit kellene tenni. A választások óta eltelt egy hónap nyomán nem tűnik teljesen alaptalannak az az elemzői vélekedés, miszerint 2022-ben a kormányt ugyan megszorítani sem lehetett, de a szavazni elmenő milliók az ellenzéket bizonyosan leváltották. Egyetlen hónap tapasztalatai alapján, aligha lehetséges hosszabb távra érvényes következtetéseket levonni, mégis az a benyomásunk, hogy az ellenzéki oldalon ma még nagyon távol vannak attól, hogy e példátlan arányú vereségből kellő komolysággal, eleget tanulhattak volna...

„EGY ÚJFAJTA POLITIKAI KÉPVISELET” - UDVARHELYI TESSZA AKTIVISTA A CIVIL ÖNSZERVEZŐDÉSRŐL

MAGYAR NARANCS
Szerző: KRUSOVSZKY DÉNES
2022.04.27.


Elmozdulhat-e a holtpontról az ellenzék, hogyan segíthetnek ebben a civilek, és miért múlik mindez az önszerveződésen? A Közélet Iskolája társalapítójával, a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának vezetőjével beszélgettünk.


Magyar Narancs: Az ellenzék április 3-i választási veresége után nem sokkal úgy nyilatkozott, hogy végre talán elmozdult az ellenzék a holtpontról. De hát egyelőre az sem látszik, hogy mi is ma pontosan az ellenzék, hol a helye, mi marad belőle – ehhez képest a „holtpontról való elmozdulás” meglepően optimista látlelet.


Udvarhelyi Tessza: Nem vagyok politológus, ez nem egy szakértői vélemény volt a részemről, hanem, mondjuk úgy, hogy egy igazságszerető, sokat szervezkedő ember meglátása. A holtpontról való kibillenés alatt azt értettem, hogy az ellenzéki oldal progresszív pártjai között az elmúlt fél-egy évben érzékelhető volt egy elmozdulás az alulról jövő kezdeményezések, a civil szervezetek, az önkéntesek, egyszóval az állampolgárok felé. Ez lehet persze egyfajta kampányfogás is, de azért inkább az volt a benyomásom, hogy itt valóban nyitás történik a politika jól bejáratott terepén és a klikkjein kívüli szféra felé is...

SOSEM LÁTOTT LISTA KERÜLT KI AZ UKRAJNÁBA ÖMLŐ AMERIKAI FEGYVEREKRŐL – ETTŐL MÁR PUTYIN KEZE IS MEGREMEGHET?

PORTFOLIO
Szerző: HUSZÁK DÁNIEL
2022.04.28.


Minden korábbinál részletesebb listát tett közzé nemrég az amerikai védelmi minisztérium azokról a fegyverekről, haditechnikai eszközökről, melyet az ukrán haderőnek biztosítanak. A listán olyan tételek is szerepelnek, melyet az Egyesült Államok még soha korábban nem közölt (pl. robothajók), illetve összegezve vannak rajta olyan meglepően magas számok is, mint például az, hogy Amerika már 50 millió darab lőszert és 19 500 tankelhárító fegyvert küldött Ukrajnának.

Néhány napja az amerikai védelmi minisztérium közleményt publikált, melyben részletezik az Ukrajnának biztosított fegyvercsomagok tartalmát, illetve annak tényét is közlik, hogy csupán a Biden-kormány eddig 4 milliárd dollárnyi „biztonsági támogatást” biztosított Ukrajnának. Hozzáteszik:

ENNEK A CSOMAGNAK A NAGY RÉSZÉT, MINTEGY 3,4 MILLIÁRD DOLLÁRNYI SZÁLLÍTMÁNYT OROSZORSZÁG UKRAJNA ELLENI TÁMADÁSA UTÁN BOCSÁTOTTÁK AZ UKRÁN HADERŐ RÉSZÉRE.

A Pentagon minden korábbinál részletesebb listát is készített, amely közli a „biztonsági támogatás” viszonylag pontos tartalmát, a haditechnikai eszközök típusát és ezek számát részletezve. A lista összesen 27 tételt tartalmaz; némely a felsoroltak közül korábban nem volt ismert vagy csupán az eddig közöltnél kisebb számban volt ismert.

A lista azzal kezdődik, hogy az Egyesült Államok 1400 Stinger vállról indítható légvédelmi rakétavetőt (MANPADS) küldött eddig Ukrajnának. Ezeket a fegyvereket (más nyugati országoktól kapott Stingerekkel és Iglákkal / Sztrelákkal együtt) eddig viszonylag nagy sikerrel használták az ukránok az orosz repülőgépek ellen, arról is van információ, hogy az ukránok crossmotoros alakulatokkal alakulatokkal "vadásznak" az orosz repülőkre, ami kifejezetten nagy mobilitást biztosít az ukrán légvédelemnek. Az Oryx összesítése szerint eddig 26 orosz repülőgép és 38 helikopter semmisült meg az Ukrajna elleni invázió során – persze az eszközök egy része a szárazföldön, másik része pedig járműről indítható légvédelmi eszközökkel semmisült meg...

MEG KELL ERŐSÖDNÜNK FEJBEN, HOGY TÚLÉLJÜK A DEZINFORMÁCIÓ KORÁT

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2022.04.28.


Sokszor még hús-vér embereket képzelünk oda, ahol valójában már a mesterséges intelligenciával (MI) találkozunk, az átlagpolgár egyáltalán nem látja át, mennyire hatja át életét máris az MI. Az ebben rejlő lehetőségeket senki nem tagadja, de veszélyei sötét társadalmi disztópiákat idéznek, most azonban még vadnyugati állapotok uralkodnak – mondja Tilesch György, a Szilícium-völgyben élő mesterséges intelligencia szakértő. A G7-nek adott interjúban a Phi Institute Fehér Háznak is tanácsokat adó elnöke a kínai megfigyelő állam és a nyugati modellek versengéséről, az adatbirtoklásról is szóló új hidegháborúról, a big tech-nek való kiszolgáltatottságról és a tech-óriások önszabályozási hajlandóságáról beszél: Európának a “bigger brain” helyett a “better brain” fejlesztésében lehet keresni valója, a cél, hogy ne egy orwelli és egy huxleyánus világ között kelljen választani.


Dr. Tilesch György Kaliforniában élő MI-szakértő, az általa alapított PHI Institute for Augmented Intelligence elnöke. Dolgozott a Microsoftnak, az Ipsosnak, több globális nagyvállalatnak és kormánynak, valamint az Európai Bizottságnak. Mesterség és intelligencia című könyve 2021-ben magyarul is megjelent. Legutóbb a World Economic Forum nagyvállalati vezetőknek szóló kézikönyvén dolgozott, a felelősségteljes MI-ről írt fejezetét készítette el. A héten a Pécsi Tudományegyetemen tartott előadást az EU jövőjéről szóló konferenciasorozat keretében, ahol az egyetemisták egy DemNet Alapítvány által szervezett workshop keretében tettek javaslatokat a mesterséges intelligencia körüli etikai dilemmákkal kapcsolatban az Európai Unió számára.

Az orosz-ukrán háborúban a halott katonák azonosításában is használják a mesterséges intelligenciát, közben Kína és az Egyesült Államok hidegháborújának ez az egyik fő technológiai vetülete, Európa pedig a big techet regulázza. Van esélye labdába rúgni a globális versenypályán?

A Von der Leyen-féle Bizottság számára top 3 prioritás a mesterséges intelligencia témája, és idén novemberre a tervek szerint kész lesz az AI Act, a világ első átfogó mesterséges intelligencia szabályozása. Sok tagállam attól tartott, hogy egy túl szigorú szabályozás megfojtja az innovációt. De a cél, hogy Európa ne csak szabályozóként kontrollálja a szereplőket, hanem fel tudjon építeni egy olyan technológiai ipart, amivel bizonyos MI-területeken a világ élvonalába tud kerülni. Ez most még nincs itt, de a Bizottság és különösen a francia biztos, az üzleti környezetből érkező Thierry Breton erősen nyomja ezt a vonalat. Teljes joggal, mert ha ez nincs megoldva, akkor termékfejlesztés és technológiai potenciál tekintetében Európa harmadhegedűs pozícióba fog kényszerülni az USA és Kína mögött. Emellett zajlik a nagy technológiai platformok és a Bizottság közötti meccs...

ITT A VÉGE, 1600 EMBERT KIRÚGNAK A TUNGSRAMTÓL

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2022.04.27.


Ez a dolgozók több mint fele. Év végéig megválnak tőlük, a hagyományos izzógyártás meg is szűnik.


Dolgozóinak több mint felét, 1600 munkavállalóját bocsátja el az év végéig a Tungsram Zrt, értesült lapunk. A csoportos leépítés a cég mindegyik telephelyét érinti, vagyis Budapesten, Kisvárdán, Zalaegerszegen, Hajdúböszörményben és Nagykanizsán is lesznek elbocsátások.

A csoportos létszámleépítésről – amelynek híréről a múlt héten számolt be a Népszava – információink szerint a dolgozókat szerda délután fél kettőkor, online tájékoztatták: Jörg Bauer vezérigazgató jelentkezett be Budapestről. A tájékoztatóból kiderült, a leépítések a második félévben kezdődnek és az év végéig tartanak...

KOCSMÁK ÉS TEMPLOMOK IS – TÉRKÉPRE TETTÜNK KÖZEL 100 VÁLASZTÁSI CSALÁST A CIVIL DELEGÁLTAK BESZÁMOLÓI ALAPJÁN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2022.04.28.


A Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (20k22) csoport segítségével térképre tettük, hogy a civil delegáltak honnan tettek bejelentést választási csalásokról. Közel 100 jelentősnek ítélt esetet gyűjtöttünk ki. A térképen 24 település látható, ahol állítólag szervezetten „buszoztatták” a szavazókat. Helységek váltak láthatóvá, ahol teljesen magatehetetlen, idős, demens embereket is leszavaztattak, és akár a fenyegetésektől sem riadtak vissza. Több beszámolóból is tisztán kirajzolódik, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai is aktívan közreműködtek a csalásokban. A térképről azt is meg lehet tudni, hogy melyek voltak azok a települések, ahol a beszámolók szerint a választási csalásokból a kocsmák és a templomok is egyaránt kivették a részüket.


A gyanús eseteket a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (röviden 20k22) segítségével gyűjtöttük össze. A 20k22 csoport civil önkéntesei szemtanúi voltak a választáshoz kötődő visszaéléséknek, ugyanis ők voltak azok, akik a szavazóhelyiségekben őrködtek. A rendelkezésre bocsátott adatokból kiválogattuk a településnévvel ellátott, jelentősebbnek ítélt eseteket, amikből egy könnyen böngészhető adatbázist készítettünk. A térkép segítségével bárki megnézheti, hogy előfordult-e választási csalás a környékén, négy év múlva pedig segítséget nyújthat, hogy hol érdemes a visszaélésekre „vadászni”...

NAGY KÉRDÉS, KI JÁR MAJD IGAZÁN ROSSZUL PUTYIN GÁZELZÁRÓS JÁTSZMÁJÁVAL

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2022.04.27.


A Gazprom bejelentette, hogy nem szállít gázt Lengyelországnak és Bulgáriának, míg Németország arról nyilatkozott, hogy napokon belül leválik az orosz olajimportról. Egyre jobban mélyül Oroszország és Nyugat-Európa ellentéte, eközben nem először tűnik úgy, hogy Vlagyimir Putyin teljesen irracionális lépéseket tesz. Hiszen a „megbízhatatlan” partner imázsával a napi egymilliárd dolláros szénhidrogén-bevételeit kockáztatja, miközben legalább ennyibe kerül neki a borzalmas háborúja is.


A Gazprom nem szállít jelenleg gázt Bulgáriába és Lengyelországba, Németország pedig bejelentette, hogy napokon belül eléri, hogy ne kelljen több orosz olajat vennie.

Mindjárt részletesen is elemezzük a helyzetet, de pár pontot rögzítsünk előzetes összefoglalásképpen.

- Vlagyimir Putyin lépése elvileg a rubeles fizetési mód kikényszerítéséről szól, de alapvetően erőfitogtatásnak, blöffnek tűnik, hiszen Lengyelország és Bulgária is már kifelé tartott egy hosszú távú gázszerződésből, és aligha kötött volna újra ilyet.

- Két olyan országot „büntetett” tehát a Gazprom, amelyek éppen eleve leválni készültek. Ráadásul Lengyelország tud venni Nyugatról gázt, van LNG-terminálja, és éppen egy norvég eredetű cső (Baltic Pipe) felavatására készül. Bulgária pedig görög közvetítéssel, a Gas Interconnector Greece – Bulgaria (IGB-vezetéken) azeri olajra tervez átállni.

- A magyar szakemberek „kényszeroptimisták”, mint vélekednek, „ha nem jön az anyag, akkor úgysincs rövid távú megoldásunk, amíg jön, addig meg minek riogassunk”. Mindenesetre Magyarország számára azért izgalmas a kérdés, mert a bolgárokat elérő Török Áramlat balkáni ágának a végén mi vagyunk, de egyelőre zavartalan a tranzit, jön az anyag.

- Bizonyos szempontból az olaj most talán hangsúlyosabb is, Az oroszoknak komoly gondjai vannak, itt nagyon fájhat a német import kiesése, mert Oroszországnak váratlanul Ázsiában is problémái támadtak az eladásokkal...


PUTYIN BESZÉDE: VILLÁMGYORS MEGTORLÁSSAL FENYEGETŐZIK – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2022.04.28.


Ha más országok közbeavatkoznak a konfliktusban

“Hamarosan minden cél megvalósul” – mondta.


“Oroszország veszteni fog”

Bécsi házi őrizetéből üzent a Gazprom korábbi üzlettársa Putyinnak.

Újabb szög a rezsicsökkentés koporsójába

A Gazprom Lengyelországgal és Bulgáriával szembeni lépése minimum árfelhajtó hatású kockázat a magyar importárra nézve.

Csányi Sándor szerint nem lehet tartós az árstop

Bár Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő bírálta, amiért a rezsicsökkentést a minap nem tartotta jónak, az OTP-vezér most a kormány által júliusig kitolt ársapkáról (árstopról) mondta azt, hogy azt tartósan nem tartja célravezetőnek.

Gulyás magyaremberezik

“Nem a magyar embereknek és nem a magyar emberekkel kell megfizettetni a háború árát”. Még egyszer – de nem utoljára – leírjuk: a háborúhoz vagy a szexuális propagandához semmi köze nincs a jogállamisági eljárásnak.

Novák Elődöt jelölheti a Mi Hazánk Mozgalom a nemzetbiztonsági bizottság élére

Dúró Dórát jelölik a parlament alelnöki tisztségére, és két bizottsági elnöki posztot is kinéztek maguknak.

Kormányellenes zarándokhely lett az eresz, amin Szájer József menekült

Ellepték a kormánnyal nem éppen szimpatizáló üzenetek a nevezetes ereszcsatornát (videó).

Bármennyire is szeretné Orbán, hogy vele foglalkozzanak, Amerikában van fontosabb

Magyarországgal kapcsolatban is sok cikket lehetett olvasni, de aztán gyorsan átvették a fontosabb hírek a terepet, amik Ukrajnával és Oroszországgal foglalkoznak, de azért Simonyi szerint sokan kiemelték, hogy Orbán Viktor Zelenszkij legnagyobb európai ellenfele…

Tökéletesen oroszbarát hadi jelentés az ukrán frontról a Pesti TV-n

Európa hülye, képmutató és önpusztító, Oroszország pedig nem agresszor, hanem céljai vannak. Hogy ők támadtak, az részletkérdés csupán, ők eldönthetik, hogy milyen legyen a szomszédjuk.

1600 embert kirúgnak a Tungsramtól

Ez a dolgozók több mint fele. Év végéig megválnak tőlük, a hagyományos izzógyártás meg is szűnik.

Júniustól felmondhatnak az egészségügyi dolgozók

Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete arra számít, hogy most majd újabb felmondási hullám indulhat meg, főleg a szakdolgozóknál.

A kormány a tétlenséggel a magánegészségügy malmára hajtja a vizet

A Nemzeti Együttműködés Rendszere már bevásárolta magát a magánellátásba, amelyet a közellátás romló színvonala miatt egyre többen kénytelenek választani.

Reagált a Nemzeti Színház a litván színészek kormánykritikus performanszára

A hvg.hu munkatársait a litván társulat közbenjárása ellenére sem engedték be az előadás utáni beszélgetésre.

A Nemzeti Filmintézet 700 millióval támogatott egy lengyel filmet

Mozi helyett a Netflixen landolt, és köze nincs az országimázshoz.

Paul Lendvai Concordia-díjat kapott

Rendszeresen szemlézzük a cikkeit! Gratulálunk! A méltatás szerint Ausztriában senki nem tudja nála lényeglátóbban értelmezni Kelet-Európát.

MAGYAR, NE LOPJ!

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.28.


Akkoriban, amikor kinyílt a világ, és a nagymamákat a Wartburgba zsúfolva (valutakeret) kellett Gorenjét venni Ausztriába járni, jelentek meg egyes osztrák boltokban a „Magyar, ne lopj!” táblák. Nem volt ez szép a sógoroktól, hiszen általánosítottak, és úgy sütötték rá az összes magyarra a tolvaj jelzőt, hogy nem is ismerték az mindet, de az vesse rájuk az első követ, aki más módszert talált volna a jóléti Ausztriára szabadult éhes, barbár hordák megállítására. Legalábbis az ő szempontjukból. Eladdig csak módjával, három évente és kék útlevéllel szagolhattak ki a magyarok a Lajtán túlra, amíg pár lézengett arrafelé, még lehetett velük bánni.

Onnantól viszont jöttek a bajok, pedig lehet, hogy Hans, a burgenlandi traktoroslegény volt a tolvaj. Ez ilyen nyugati felsőbbrendűség volt, ráadásul kollektív büntetés, mint kicsit előbb a német nemzetiség kitelepítése, így ebből is látszik a történelem folytonossága, ahogyan az egyik ganyé hozza magával a másikat, és soha nincsen vége. Hogy aztán a Wartburgban ücsörgő nagymamát, a családfőt, a nejt és a gyerekeket miképp érintette, a rájuk kerülő stigma csak azért, mert magyarok, azt senki nem tudja. Mint ahogyan azt sem, hogy mostanában kezd ugyanez a közhangulat kialakulni, de már nem csak a szomszédban, hanem szerte Európában is.

A brexitnek is Orbán volt az egyik oka, az angol paraszt is azt mondta, nem azért dolgozik és fizet adót, hogy ő ellopja. Ezek ilyen messzeringó dolgok, mert itt van nekünk most ez a jogállamisági eljárás. Ha tetszik, ha nem, a felirat ugyanaz, mint a gorenjés időben, de most már egy komplett országnak írják ki a szöveget. Nem a nagymamát Wartburgban cipelő kádári kisembernek, hanem nemzeti nagyjainknak azzal az ódiummal, hogy megítélésünk ugyanúgy általános, mint a hőskorban, de amíg akkor ott állt a határon velünk sorban az, aki miatt a tolvaj jelzőt ránk is sütötték, most a parlamentben ül, repülővel jár futball meccsre, mert állítólag harminc éve is így járt.

Nem tudni, azokban, akik mindezek ellenére negyedszer is megválasztották a rendszerszintű tolvajokat, maradt-e önbecsülés, az öntudatnak valami halovány szikrája, ám nem igazán valószínű. Akkor nem szavaztak volna rá. De a rezsicsökkentés fontosabb volt, mint a becsület vagy a gerinc. Nem akarnék most, ha már kollektív megítélés, a szolgalelkűség hangoztatása felé elmenni – mert megetette azt más -, pedig lehetne, az út nyílegyenes. Ezért arra bazíroznék inkább, ha van még értelme, hogy a maradék önbecsülést jó lenne megőrizni, feltéve ha volt minek megmaradnia és volt miből őrizgetni ezekre a sivár napokra...