FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2022.11.05.
Fürjes Balázs remek ember! Az objektív igazságot hanyagul panyókára vetve jön-megy közöttünk, rettentő terhével kel és nyugszik, minden szava és leírt mondata maga az objektív kinyilatkoztatás, az "egyik oldal" és a "másik oldal" közötti légtornász, a mélybe le nem zuhanó elfogulatlanság, akinek gondolatai az emberi ész megvilágosító ereje elől elrejtőző igazságot tündöklő fényességgé képes felragyogtatni.
Most épp szerény és visszafogott, cseppet sem tolakodóan hivalkodó pozícióból kitekintve vállalkozik Baranyi Krisztina edukációjára, aki – mint Fürjes hangsúlyozza – „egy kormánykritikus televízió, az ATV stúdiójában… nem volt hajlandó válaszolni… a Pesti Srácok újságírójának kérdésére.”
Én most nem időznék el Fürjes axiomatikus, vagyis nem bizonyítható, ám bizonyítás nélkül is igaznak tekintett előfeltevésénél, miszerint az ATV „kormánykritikus televízió”, hisz most nem is erről kívánunk diskurálni, inkább nevelői-tanítói céllal papírra vetett állításainál horgonyoznék le egy minutáig.
1. Fürjes tanítómester rosszallóan emlegeti fel, hogy „Ön… erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát…” Csak fájlalni tudom, hogy noha a Fürjes Balázsban testet öltött objektivitás mindenre rezonál, kivéve talán csak a saját köldökére nem. Mert fájdalom, eddig nem tűnt fel neki, hogy hány miniszter, mi több, maga az ország második közjogi méltósága, a Várhegyen trónoló miniszterelnök mondta bele sok százszor, például a 444.hu mikrofonjába, hogy nem és nem, fake news-nak nem nyilatkozom. Bizonyára azért, mert a fake news jelzős szerkezet az aranyszájú miniszterelnök szájából valójában az 5-ös számú fideszesnek ajándékozott lovagkereszt szinonimájaként értendő.
2. Fürjes nagymester ezután korszakos felismerését osztja meg az olvasóival, miszerint „mi, magyarok sokfélék vagyunk, családosak és egyedül élők, nők és férfiak, hívők és ateisták, mindenféle ember”, s rögvest egy kis politikafilozófiai kitérőt tesz, amelyben hangsúlyozza a „sokféle véleményt", meg azt, hogy „demokráciában élve tolerálnunk kell az irányunkban kritikus, velünk vitázó véleményeket és azok megfogalmazóit.” Sajnos ebben az összefüggésben a példák elmaradtak, pedig emelt fővel hozhatta volna föl a sajtószabadság páratlan triumfálásának a Népszabadságtól az Origóig, vagy az Indextől a Klubrádióig stb. stb. terpeszkedő diadalívét, egészen a közszolgálat elnevezésével tréfálkozó pártfórumig, ahol „demokráciában élve” messzemenően szem előtt tartották, hogy „sokfélék vagyunk”, s tolerálták „az irányukban kritikus, velük vitázó véleményeket és azok megfogalmazóit.”, miként teszik ezt ma is, töretlen kedvvel, megannyi szorgos hangyaként, a nemzet épülésére, vagy tették ezt hosszú éveken át, a választások előtt különös odafigyeléssel, hiszen választáskor is sokfélék vagyunk, férfiak és nők, ateisták és hívők, ilyenek meg olyanok. Így válhatott aztán a tiszta és csalásoktól mentes választás természetes őrévé a hazai sajtó, s benne annak legfényesebb és legragyogóbb csillaga, a közszolgálati pártszolgálat.
3. Fürjes vátész morális útravaló gyanánt arra int, hogy „a magyar választókat tiszteljük meg azzal, ha válaszolunk a kérdésekre. Akkor is, ha az adott médium által közvetített értékrenddel, politikai nézetekkel a legkevésbé sem értünk egyet” – hangzik a kissé didaktikus, ám annál érthetőbb tantétel, kísérteties összhangba lépve a „boldog karácsonyt kívánok” mélységesen mély üzenetével.
4. „A médiának, legyen az bármilyen beállítottságú is, alapvető feladata a tájékoztatás, a kérdezés, a különböző nézőpontok bemutatása. Ebben mi, politikusok úgy segíthetünk, hogy válaszolunk a feltett kérdésekre… A szólás szabadsága a baloldalt és a jobboldalt egyaránt megilleti, a magyar embereknek pedig joguk van sokféle véleményt, álláspontot megismerni” – emeli fel mutatóujját az ég felé az ő egész népét taní-tani szándékozó gesztussal Fürjes sámán, s csak a legádázabb intoleránsra és antidemokratára hull alá a feledés mindent elborító homálya, holott emlékezhetünk arra a sok-sok esetre, amikor a második magyar közjogi méltóság, szabadidejét, honvédségi repülős nyaralásait, stadionlátogatásait, kolbásztöltéseit és így tovább visszamondta, csak azért, hogy eleget tegyen a vele ellentétes nézeten lévő sajtóorgánumok meghívásainak. De eszünkbe juthat a második közjogi méltóság, amint a jól megszokott koreográfia szerint megérkezve a kötcsei találkozóra, kikászálódik a páncélozott járművéből, s a valamiért, ki tudja, miért, kényszeresen lökdösődő sajtóemberétől és a zord tekintetű, csípőtájékon játékosan kidagadó felöltőjű testőreitől körülvéve példamutatóan és türelmesen megáll, majd hosszú interjút ad például a 444.hu-nak, mert ha valaki, hát ő tudja igazán, hogy „mi politikusok… egyaránt válaszolunk a feltett kérdésekre”, sosem fake news-ozunk, mert az bántó és sértő (márpedig erre az ország második számú közjogi méltósága köztudottan egyszerűen képtelen), nem sietünk tova súlyosan döngő léptekkel, földre szegezett, gondterhelt tekintettel. S ezért nem is fordulhat elő sosem, hogy egy-egy sajtóértekezletről a kitiltás vagy kiutasítás megalázó sorsára jusson egy-egy sajtóorgánum, amely "nem a mi véleményünket osztja", s a sajtóorgánummal együtt azok olvasói, hiszen „mi, magyarok sokfélék vagyunk”, s minthogy „demokráciában élve tolerálnunk kell az irányunkban kritikus, velünk vitázó véleményeket és azok megfogalmazóit”, valamint tekintettel kell lenni arra, hogy „a szólás szabadsága a baloldalt és a jobboldalt egyaránt megilleti”, így aztán „mi, politikusok válaszolunk a feltett kérdésekre.”
5. Végül Fürjes táltos a vörös faroktól sem fosztja meg olvasóit: „Szabadságjogaink, a szólás- és véleményszabadság, a sajtó szabadságának tisztelete miatt fontos, hogy ne utasítsuk vissza, ha kritikusan kérdeznek minket, még ha esetleg ellenszenvvel is viseltetünk a kérdezővel szemben. Mert nem a kérdező személye, pártszimpátiája, hanem a hallgatóság, Magyarország polgárai számítanak.”
Jegyezzük hát meg: nem a pártszimpátia, hanem Magyarország polgárai számítanak. Ez felbecsülhetetlen jelentőségű útmutató, gránitszilárdságú alapvetés. Ezért aztán bátorkodom javasolni a szerzőnek, Fürjes Balázsnak, a haza bölcsődésének, hogy a Baranyi Krisztinának írt levele címzettjei közé legyen kedves becécézni az ország második közjogi méltóságát is. Meg kormányának és közpénzekből hizlalt holdudvarának tagjait is. Meg a Kunigunda utcai illegális zugpártsajtót is.
Fürjes Balázs pedig jó eséllyel pályázhatna a hazai nagy nevettetők Karinthy-gyűrűjére.
Legvégül üzenem a Kunigunda utcaiaknak, a Pesti Srácoknak, a Magyar Nemzetnek, a HírTV-nek, a 888-nak, a Magyar Hírlapnak, a Mandinernek, az egész Kesmának, tokkal-vonóval, stb., stb., hogy habár tudom, jövő héten szándékukban áll megkeresni, hisz ők tudják a legjobban, hogy mi, magyarok sokfélék vagyunk, s ők tolerálják leginkább a tőlük eltérő véleményeket, ám fájdalom, a jövő héten nem érek rá.
