Szerző: Rezeda
2023.05.11.
Megdőlt tehát az a feltevés, aminek mi is bedőltünk, miszerint bírósági határozat van arról, hogy jogtalan a kerítés felállítása. Mert ugyan ez a határozat megszületett, de, mint kitetszik, nagyjaink ezt kicselezték, túljártak mintegy a törvény eszén, és magasabb szempontokra hivatkozva barikádozzák el magukat a pórnéptől. Mintha lenne tőle félnivalójuk, bár eddig nem volt. Ellenben szégyellik a beszariságukat, mert más nem indokolja, hogy egész eddig hazudtak a kordon felállításának igazi okáról. Kitartóan mondogatták a nemlétező építkezést, hogy azért kell a rács, mert a gyanútlan járókelők fejére esik netán egy tégla.
Erről szó nem volt soha. Mégis, még 2021-ben lezárták az Orbán dolgozója előtti utcát, s azóta is úgy van, a következő magyarázattal: „Érdemben megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának daruállítással is járó szerkezetépítési szakasza, ezért a kivitelező kérte az organizációs terület módosítását”. Ez az organizációs terület ez olyan szép duma, hogy ezt megjegyezzük, ahogyan azt is, hogy építkezésnek nyoma sincs, és mint mára kiderült, nem is volt, hanem csak védett személyekről, akik nem akarnak semmiféle pórnéppel vegyülni. Olyanokkal, akiknek nincsenek fideszes pedigréjük, mert nem bírják a szagukat.
Szánalmas ez a hatalomjátszás, röhejes az igény, hogy amikor érkeznek a kormányülésre a töketlen és alkalmatlan miniszterek a fekete szolgálati autójukkal, semmi se zavarhassa meg az önmaguk fontosságába vetett hamis illúziójukat. Orbánról nem is beszélve, akiről tudjuk, hogy mint minden diktátor, retteg, de ez legyen az ő nyomora. Pontosan nem lehet behatárolni, mikor fogta el a méltóságos urat a félelem és rettegés, de valamikor sok évvel ezelőtt, amikor a nagygyűléseit kezdték el elkeríteni, hogy oda csak válogatott, neki csápoló közönség juthasson be, akinél nincsen síp. Mint emlékezhetünk.
Igazából nem is félelem ez, illetve nem a test, hanem a lélek iszonyata volt ez még hajdan, mégpedig attól, ne kelljen szembesülnie azzal, a társadalom túlnyomó része rühelli őt. Kellett ez a szeretve élés hamis ábrándjához, később aztán és persze, a kevlármellénnyel már a nyüves élet féltése is megjelent, de ez – mint tudvalévő – a diktátorlét természetes velejárója. Nem volt még olyan despota a történelemben, aki ne ekképp tengette volna a mindennapjait. Egy idő után aztán a kormányát is belekeverte ezek szerint ebbe, akiknek szintén nem tenne jót, ha szembesülnének a valósággal. Tényleg szánalmas, viszont megvetendő.
Innen nézvést tehát igaza van Hadházy képviselőnek, aki a kordont a rendszer szimbólumának tartja, annak lebontását pedig a jelen állapotban a lázadás egyetlen lehetséges kifejezésének. És innen magyarázható a rendőrség megvetendő könnygázazása is, akik ezek szerint nem a malteros vödröket, hanem a hatalmat önmagát óvják a tömegektől, akik kicsik, olykor fiatalkák, de a miénkek ők egészen. Már azoké, akik velük együtt óhajtjuk és reméljük az élősködő és basáskodó brancs eltakarodását, akik ím, ketrecben élik le az életüket, frakcióülések, ünnepek és egyebek során egyfolytában.
A karmelitai kerítés, a buszok mögé rejtőzés, a fóliával letakart rácsok mögötti élet a fideszes létforma maga. Az önmagát ketrecbe záró hatalomé, amelyik a sarokban gubbaszt, és pénzért lehet megtekinteni, de ingerelni nem szabad. Ilyképp, ami van, az röhejesés szomorú, ezek önmaguk rabjai, a kényszerképzeteiké és a hazugságaiké, ami egyszer majd rájuk omlik, amikor összedől az épület. Azonban ehhez sem Hadházynak, sem a diákoknak, se nekünk semmi közünk nem lesz, csak ki kell várni, hogy önmaga súlya alatt roskadjon össze, Ám az a sajnálatos kérdés, lesz-e akkor még olyan, aki emlékszik arra, milyen is a nélkülük megélt szabadság.
.jpg)
