2017. november 22., szerda

HA ELTŰNIK A TISZTELET, MÁR CSAK EGY LÉPÉS AZ ERŐSZAK

NÉPSZAVA ONLINE 
Szerző: KÖRÖSI IVETT
2017.11.22.


A délszláv háborút megelőző retorika kísértetiesen hasonlít a mostanihoz: manipulatív vezetők építenek az emberek félelmeire – véli Janne Teller dán írónő, akinek arra is van ötlete, hogy miként lehetne kezelni a menekültkrízist.

- Új regénye egy szerelmi történet, amely a délszláv háború idején játszódik. Az ENSZ kötelékében jó pár konfliktust testközelből megtapasztalt, s műveiben is gyakran foglalkozik krízisekkel. Miért esett a választása éppen Jugoszlávia szétesésére?

- A balkáni népirtás idején Mozambikban dolgoztam, a békefolyamatot készítettük elő. Bár a felek megállapodtak a tűzszünetben, folyamatos volt az erőszak, és rengeteg borzalmat láttam. Akkor nem tudtam írni róluk, mert nagyon közel voltam az eseményekhez. De éreztem, hogy írnom kell a háborúról, mint olyanról. A Balkánon történő borzalmak „megfelelőnek” tűntek, ráadásul mindennap láttam az ENSZ-be érkező bizalmas jelentéseket a délszláv konfliktus alakulásáról. Az, hogy a ’90-es években, Európában népirtás történt, a generációm szégyene. A spanyol polgárháború idején sokan mentek Spanyolországba, hogy Franco ellen harcoljanak. De egyetlen nyugat-európait sem ismerek, aki elment volna Boszniába, hogy a szerbek ellen harcoljon. A témaválasztásban annak is szerepe volt, hogy az édesanyám a szlovén határ közeléből származik, így mindig is kötődtem a szlávokhoz.

- Mi a relevanciája a jelen Európájában az akkor történteknek?

- A ’60-as, ’70-es években Jugoszlávia szekuláris ország volt, az emberek békében éltek. Boszniában a házasságok harmada etnikailag vegyes volt. A muzulmánok többsége életében nem járt még mecsetben. Liberális, európai atmoszféra uralkodott. Aztán nagyon rövid időn belül, a ’80-as évek közepétől minden megváltozott, miután a Milosevics-féle manipulatív vezetők színre léptek. Azt akarták, hogy az emberek rettegjenek egymástól. Sikerült a tervük. Ha a mérsékelt erők most nem fognak össze, a szélsőségesek sikerrel fognak minket megosztani, s akkor könnyen olyan helyzet alakulhat ki, mint anno Boszniában. Ha az emberek nem tisztelik egymást, onnan csak egy lépés az erőszak... Remélem, hogy Európa nem itt köt ki újra. A retorika kísértetiesen hasonló...

JESAJÁ KÖNYVE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.11.22.


Az Eurostat statisztikája szerint ma, Magyarországon, a NER-ben, a jobban teljesítben minden harmadik gyerek szegénységben él, vagy a szegénységbe süllyedéstől fenyegetett. Ez félmillió kölköt jelent. Ha melléjük rendeljük a szüleiket, vagy az egy szál szülőjüket – mert az egyszülős családokban élő szemünk fényeinek igen tragikus módon közel háromnegyede virul ilyen körülmények között – az egymillió, vagy több polgártárs. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a gyerek szegény, ott a mama meg a papa sem dizsihavajozik.

Ez az adat csupán a kisdedek kapcsán mérte fel a nyomort, ha hozzácsapjuk a farháton élő nyugdíjasokat, meg a kakaós csigát és kósza rőzséket lopkodó más felnőtteket, akkor máris előttünk áll az Orbán-rezsim foglalata a maga három-négy-ötmillió nélkülözőjével, akik nincsenek is. Hegedűs múmia tovább pöffeszkedhet az Audijában, Harrach hóhér pedig meggyőződéssel állíthatja, hogy ezek azért nem esznek, mert így szeretik az életet. Mindeközben pedig nyomják a Sorost bele az ember pofájába, mintha a konzultációs levelet el lehetne rágcsálni, holott aki szegény, az a legszegényebb, ugye és persze.

Az írással foglalatoskodó organizmus, aki magam volnék ebben a kontextusban, ilyenkor adatokat gyűjt, véleményeket idéz, költői képeket fest, hogy mondandóját minél jobban alátámassza, és valami változást idézzen elő a világ folyásában. Én ilyet most nem teszek, és nem restségből vagy idő hiányában, hanem, mert újat mondani ez ügyben már egyáltalán nem tudok. Épp most néztem rá, hogy uszkve négy év óta, amióta annak szentelem magam, hogy bemutassam Orbán Bosch-i világát a javítás szándékával, már közelítem az ezerkétszázadik írást, amelyekkel alulról, felülről, kívülről és belülről mutatom-mutattam be azt a ganajulatot, amelyben élnünk adatik
...

ITT OLVASHATÓ

MAGYARORSZÁG KERÍTÉST ÉPÍT ÉS NEM FOGAD BE MENEDÉKKÉRŐKET, DE AZÉRT SEGÍTENI KÍVÁNJA AZ ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNYEKET - SZELESTEI LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.11.22.


- A hatalom ukázt adott, így a titkosszolgálat kutakodik a "Soros-hálózat" tagjai, valamint újságírók után

- A magyar kormány szép lassan elvonja a levegőt a CEU-tól

- A német válság messze nem olyan fokú, mint az, hogy Magyarországon és Lengyelországban bedöntik a demokráciát

Le Monde

Soros György visszautasította az ellene irányuló magyarországi kampányt, Orbán Viktort pedig egy maffiaállam vezérének minősítette. A mecénás, aki a most zajló nemzeti konzultáció célpontja, és aki a 80-as évektől kezdve csaknem 350 millió eurót adományozott magyar intézményeknek, úgy határozott, hogy megtöri a hallgatást. A maga módján, az interneten keresztül. Pontról pontra cáfolta az ellene felhozott vádakat. Egyidejűleg nyilatkozott a Financial Times-nak is. Ha Soros úgy döntött, hogy megnyilatkozik – hangsúlyozza Daniel Makonnen, a Nyílt Társadalom szóvivője -, akkor az azért van, mert úgy ítéli meg, hogy kortescélokból indították a megfélemlítő kampányt, és most már bizonyos személyek biztonságáért aggódik. Orbán a múlt hónap végén utasította a titkosszolgálatot, hogy vizsgálják ki a külföldi támogatással működő szervezetek alkalmazottait, mert azok a miniszterelnök szerint veszélybe sodorják az ország biztonságát. Célba vették a „Soros-hálózat” választott tagjait, valamint az újságírók egy részét is.

A magyar kormány beavatkozási kísérletet lát abban, hogy az Egyesült Államok csaknem 600 ezer eurót kíván adni a független vidéki sajtó támogatására, annál is inkább, mert az amerikai ügyvivő nemrégiben nyilvánosan kiállt a média szabadságáért. Orbánt időről időre meggyanúsítják azzal, hogy el akarja némítani a bíráló riportereket. Ugyanakkor nyugtalanok a hátrányos körzetekben működő civil szervezetek, mint az Igazgyöngy Alapítvány is, mert félnek attól, hogy megszakad az együttműködésük a polgármesteri hivatalokkal, illetve mivel névtelen fenyegetéseket kapnak. Daniel Makonnen elmondta, július óta listát vezetnek az NGO-król a kormány honlapján, mint akiket külföldről pénzelnek, mivel a Nyílt Társadalom segíti őket.

Die Welt

Soros György védekezik az Orbán-féle hecckampány ellen, miután a miniszterelnök hónapok óta azzal vádolja, hogy a háttérből ő mozgatja a szálakat a menekültválságban. A befektetőnek elege lett a támadásokból, abból, hogy a hatalom megpróbálja lejáratni, ellenséget kreál belőle, miközben voltaképpen a saját politikai kudarcáról igyekszik elvonni a figyelmet. A lap hozzáteszi, hogy az üzletember a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül évtizedek óta a támogatja a demokratikus és emberi jogi mozgalmakat, és emiatt összetűzésbe keveredett a mind inkább tekintélyuralmi módszereket alkalmazó Orbán Viktorral. Sok megfigyelő gondolja úgy, hogy a miniszterelnök a választások miatt megy neki egyre hevesebben a lehetséges ellenfeleknek. Közéjük tartozik a CEU is. Soros ellen már júliusban megindult a plakáthadjárat. A politikus az EU-val szintén tengelyt akasztott, megkérdőjelezi a jogi alapelveket, valamint a sajtószabadságot. Sok elemzőt a 30-as évek antiszemita propagandájára emlékeztet a Soros elleni kampány. Úgy vélik, hogy itt az antiszemitizmus köszön vissza...

SE IDŐ, SE PÉNZ, SE EMBER NEM JUT AZ ÁLLAMI GONDOZOTTAK VÉDELMÉRE

ABZÚG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2017.11.10.


A gyermekjogi képviselők elvileg azért vannak, hogy képviseljék a gyerekek jogait. Képviselnék is, de tizenkilencen vannak húszezer gyerekre, és vajmi keveset ér a szavuk a gyámhivatallal szemben. Alig tudnak bizalmat ébreszteni a gyerekekben, és ha segítenek is, rengeteg jogsértés még mindig titokban marad. Ráadásul január óta közvetlenül az illetékes minisztérium alá tartoznak, és van, aki szerint ezzel oda a függetlenségük.

“Na, megjött a néni, lehet menni panaszkodni”. Gyakran így fogadják a gyermekotthonokban a gyermekjogi képviselőket, akik azért mennek oda, hogy beszélgessenek a gyerekekkel, és meghallgassák a bajaikat. Az a dolguk, hogy ha kell, segítsenek írásba adni a panaszaikat, értesítsék a fenntartót, és akár az intézménnyel is harcba szálljanak. Így nem meglepő, hogy a gyermekotthonokban nem mindig látják őket szívesen: korábban az Abcúgnak is beszámoltak róla állami gondozottak, hogy alig engedik a négyszemközti beszélgetést.

Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyermekvédelemmel foglalkozó jogászának az a tapasztalata, hogy “sem a szakellátott gyermekek, sem a szüleik nem tudnak arról, hogy létezik gyerekjogi képviselő, így esély sincs rá, hogy egy gyermek bemenjen, és kikérje annak az embernek a számát, akinek éppen az intézményről akart volna panaszkodni”. Egy idei, zalaegerszegi ombudsmani jelentés is megjegyezte, hogy nincs minden csoportban kifüggesztve az elérhetőség, pedig ez kötelező lenne.

Az elmúlt években sorra kerültek nyilvánosságra a gyermekvédelmi rendszer jogsértései a határidők be nem tartásától a többmilliós sikkasztásig. Minden ilyesminek az állami gondozottak isszák meg a levét, akik amúgy is nehezen bíznak meg az őket körülvevő felnőttekben. Elvileg itt jönnek a képbe a gyermekjogi képviselők, akik néha tényleg tudnak segíteni, például a gyámhivatallal szemben pert nyert Leon esetében. A legtöbb jogsértés viszont még mindig rejtve marad, mert a képviselők kevesen vannak, és a szavuk sokszor mit sem ér a gyermekotthonnal vagy a gyámhivatallal szemben...

2017. november 21., kedd

IDÁIG MÉG CSAK-CSAK ÉRTEM, DE INNEN KEZDVE NEM ÉS EBBEN KÉRNÉM A SEGÍTSÉGEDET DRÁGAEGY VIKTOROM!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
 - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.11.21.


Drága Viktor!

Tudom, hogy a Soros megtámadott téged és van most elég bajod magadtól is, de hátha tudsz időt szakítani két háború között és válaszolsz nekem. Vagy szólsz valakinek, hogy válaszoljon. Sőt, jobb is lenne, ha a Lázár kollégád válaszolna, mert végül is ő ültette bele a fülembe a bogarat és azóta sem hagy nyugodni a dolog.

Az úgy volt, hogy Lázár János tartotta ezt a félretájékoztatós sztendapkomédiát, amit szokott minden héten. Tudod, azzal a szőrös emberrel közösen szoktak fellépni, amelyik úgy néz ki, mint egy hajléktalan, aki két hete nem jutott be a szállóra megmosakodni. Na de nem ő az érdekes, hanem a Lázár. Aki elmagyarázta, miért is jó nekünk az a hitel, amit a Putyin adott azért, hogy aztán abból a pénzből fizessük ki azt, hogy ők felépítik nekünk Pakson az atomot.

Azt mondta ez a szép ember – nem a szőrös, hanem a Lázár – hogy az úgy van, hogy mondjuk 4,5 százalék kamatra adta Putyin a pénzt. Az ugye most drága (pedig emlékszem, hogy ti azt hajtogattátok, az évszázad üzlete, bár valakinek biztosan az), mert olcsóbban lehet kapni a piacon. Nálunk mondjuk a piacon nincs hitel senkinek, de nem is erről beszélt a Lázár, hanem hogy a hitelpiacon olcsóbb. És akkor majd most az lesz, hogy mindig megnézik szakemberek, hogy megtartjuk-e az orosz hitelt, vagy lecseréljük olcsóbbra.

Idáig még csak-csak értem, de innen kezdve nem és ebben kérném a segítségedet, drágaegy Viktorom! Te mégis okosabb vagy énnálam. Tehát. Azt mondta Lázár, úgy cseréljük le a marhadrága Putyin-hitelt, hogy veszünk fel olcsóbban másik hitelt és abból jól visszafizetjük a Putyint és akkor mi jól járunk. De még nyerünk is rajta. Na, ezt nem értem én. Mondom, hogy gondolkodom az egyszerű agyammal.

Például átmegyek a szomszédhoz és mondom neki, hogy építek én neki egy helyre kis disznóólat egymillióért. Erre ő azt mondja, hogy már van egy disznóóla és nem is biztos, hogy akar több disznót tartani, de én meggyőzöm, hogy akar. Erre azzal jön, hogy amúgy sincsen rá pénze, mert csak kétszázezer forintja van. Mire én mondom, hogy nem baj, adok neki nyolcszázezret hitelbe 4,5 százalékos kamatra. A szomszéd pálinkázás közben belemegy, megállapodunk...

7 ÉRV A VIDEOJÁTÉKOK MELLETT

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: CZECZ FRUZSINA
2017.11.21.


A szülők nagyrésze nem ápol jó barátságot a gyerekek kezébe kerülő számítógépes játékokkal... Ezek a kütyük ugyanis bezárják a gyerekeket a sötét szobába ahelyett, hogy fára másznának, hógolyóznának, vagy a kutyával labdáznának. Nem mellékes az sem, hogy a közösségi oldalak, a chatprogramok, a videojátékok és társaik valódi függőséget képesek okozni. Ha a gyerekek nem jutnak hozzá a napi adagjukhoz, elvonási tüneteket produkálnak.

A megoldás azonban nem a tiltásban rejlik - hiszen a tiltott gyümölcs sokkal édesebb -,inkább a mértéktartásban. Abban, hogy a kontroll ne csússzon ki a szülő kezéből, ha a számítógépes játékokkal töltött időről van szó. Legyen olyan offline program, ami ellensúlyozza a szobában, fülhallgatóval töltött online időt.

A mai gyerekkornak természetes része a digitális világ, az interetes keresőprogram, a képfeltöltés, stb. A dolgozatokat sokszor e-mailben várja a tanár, a csoportmunkákat PPT előadásban mutatják be, okostáblákat használnak. Néhány országban tankönyvek helyett már csak egy szál tablettel járnak iskolába a gyerekek (a szemük nem biztos, de a gerincük biztosan hálás érte). Sőt, nem kell iskoláig várni, már a másfél évesek is remekül felismerik a tableten a meselejátszó varázsgombot. Azt a bizonyos fehér nyilat, piros alapon. 
A kütyük szidása és kritizálása helyett most összegyűjtöttünk 7 érvet a számítógépes játékok mellett. 
#1. Bezárul egy ajtó, kinyílik egy ablak
Ha belesünk egy videojátékozó gyerek szobájába, annyit látunk, hogy ül, és nyomkodja a gombokat. Nyomkodás közben viszont olyan újdonságokkal ismerkedik meg, amik tájékozottabbá, érdeklődőbbé, nyitottabbá tehetik őt.

"A fiam több új hobbit köszönhet már a számítógépes játékoknak. Most éppen a gördeszkázást szeretné kipróbálni, mert látott egy deszkás pályákat bemutató videót" - meséli Andrea, a tizenegy éves Márk anyukája.

(Mielőtt új sportba vágna a gyerek, azért érdemes figyelmeztetni, hogy nem minden mozdulat ugyanúgy működik, mint a képernyőn...)
#2. Történelem
Nagyon sok olyan játék fut, ahol a történelemé a főszerep. Különböző korok, szokások, eszközök, találmányok kerülnek elő, amik szórakoztató módon tanítják a gyerekeket. "A nyolcéves lányom egyre többször figyeli a bátyját játék közben. Nemrég elcsíptem egy beszélgetésüket, amikor Gergő a rómaiakról mesélt Hannának. Nem gondoltam volna, hogy a jobbra-balra nyilakkal való futkározás közben másra is figyel a fiam" - osztja meg Dóra...

NULLADIK FORDULÓ - ELŐVÁLASZTÁS HELYETT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS

MÉRCE
Szerző: RÓNA DÁNIEL
2017.11.21.


2013 augusztusában Bajnai Gordon felvetette, hogy közvélemény-kutatások alapján döntsenek a közös baloldali miniszterelnök személyéről: a felmérésekben népszerűbb jelölt legyen a közös vezető Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM miniszterelnök-jelöltje közül. Mesterházy az ötletet úgy kontrázta meg, hogy elfogadja, de csak akkor, ha mind a 106 körzetben ugyancsak ezzel a módszerrel választják ki az egyéni jelölteket.

Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy mindkét javaslat csak eszköz volt a két politikus között a másik lépéskényszerbe hozására, a saját előnyeinek kidomborítására, így realitása egyiknek sem volt. Pedig nem lett volna rossz ötlet egyik sem!

Az előválasztás elmaradásával a politikai nyomásgyakorlás – egyfajta “gyáva nyúl játék” során – határozta meg a közös miniszterelnök-jelölt személyét. A jelöltszelekciót a pártközpontok irányították, a nyerhetőnek tűnő körzetekben a pártok erős emberei, leginkább elnökségi tagjai indulhattak...

A kudarcos eredményt ismerjük.

Az akkori jelöltek közül sokan (például Boldvai László, Kerék-Bárczy Szabolcs, Lukács Zoltán) nemhogy a bizonytalanokat nem tudták megszólítani, hanem még a baloldali szavazók egy része sem voksolt rájuk. Ha a jelöltszelekcióba a választópolgároknak több, a pártok elnökségeinek kevesebb beleszólása lett volna, akkor talán lehetett volna jobb jelölteket is találni...

MARAD-E ORBÁN VIKTOR A JOBBOLDAL TÁLTOSA?

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző:  bl
2017.11.21. 


Egy átlagos újságolvasó ember kísérlete, megfejteni a „megfejthetetlent”. Közeledik 2018 tavasza, az országgyűlési választások időpontja. A közvélemény-kutatások szerint, a magyar emberek többsége elégedetlen a Fidesz kormánnyal, a pokolba kívánja a jelenlegi hatalmasságokat, pereputtyukkal, csókosaikkal együtt.

Ugyanakkor – szintén a kutatások szerint – ha holnap lennének a választások, akár még a harmadszori kétharmad is elképzelhető. A Fidesz szavazóbázisa masszívnak tűnik, Orbán hívei rendíthetetlenül hisznek a vezér tévedhetetlenségében. Úgy gondolják, hogy a kormányfő képes lehet újabb győzelemre vezetni a pártját. Hol vannak már azok az idők, amikor 2006-ban, a nemzet mai történész nagyasszonya úgy fogalmazott egy írásában, hogy “Jones nem tér vissza”. Az akkori debreceni polgármester, ma milliárdos beruházásokat felügyelő miniszter, úgy vélte: “Orbán Viktor a mai politikai mezőny egyik legtehetségesebb alakja, a jövőben is ő lehet a jobboldal kovásza. De táltosnak sokkalta alkalmasabb, mint operatív irányítónak.”

Napjainkban a kormányfő kikezdhetetlen vezetője a pártjának, mondhatni: Orbán maga a Fidesz. Spirituális vezető, aki felülemelkedett a hétköznapi tennivalókon – arra ott van Lázár és Rogán -, az európai színtér egyik vezető szerepére pályázik. Ambíciói hatalmasak, étvágya telhetetlen. Egy feudális rendszer tetején ülve kegyet oszt, ha kell, büntet, ellenmondást nem tűr, szava maga a törvény. Miközben a soros ellenséggel vívja a harcát, készül a jövő évi választásokra...

SZÉP CSENDBEN ÚJABB 318 MILLIÓVAL DRÁGULT A VIZES VB

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2017.11.21.


Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó utca felújítására.

Július végén volt az úszó világbajnokság zárórendezvénye, ám még mindig tartogat meglepetéseket a sportesemény.

A közbeszerzési adatbázisba október 24-én felkerült a BKK-tól egy eredménytájékoztató azzal a szolid címmel, hogy “Budapest, XIII. kerület Népfürdő utca (Dagály utca – Vizafogó utca között) és Vizafogó utca (Népfürdő utca – Váci út között) felújítása”. Alapvetően nincs ezzel semmi gond, mert teljesen normális a különböző utak és utcák felújítása, naponta jönnek ki ilyen témájú hirdetmények.

Ez a tender viszont a helyszín miatt gyanús, hiszen ott van a vizes vb-re épült Duna Aréna (egykori Dagály) mellett, tehát feltételezhető az összefüggés. Az eredménytájékoztató linkjét megnyitva, a szöveg átolvasásakor beigazolódik a sejtés: ez az útfelújítás a vizes vb miatt készült, tehát nyugodtan hozzácsapható az eddigi költségekhez...

RÁHEL LŐRINCE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VERESS JENŐ
2017.11.21.


Szabálysértés-e egy étterembe beülni úgy, hogy kösz, nem kérek semmit? Igen, ha a törvényeket a feljelentő Zsidai Roy írná és olvasná, értelmezné, de ő csak egy csekély értelmű NER-bocs. És jogérzéke annyi, mint egy sütőtöknek.

Nevezett úr pribékjei rendőröket kértek a helyszínre, amikor Gulyás Márton és csapata megtisztelte a Budai Várban snúrpénzért bérelt objektumát. Azt, amiért gombokkal fizet és gyémántokat keres vele az Úr különös kegyelméből. Majd az igazán magyar, nemzethy nevű Roy embere rázárta az ajtót a demonstrálókra. Bele is izzadhat Polt Péter, hogy ezt hogyan ne minősítse személyi szabadság megsértése bűntettének. Ne legyen kétségünk: menni fog.

Nehéz elhessegetnem a gondolatot, hogy Roy Orbán Ráhel Mészáros Lőrince. Így ismeri mindenki a műpiaci viszonyok közt sikeres Zsidai famíliát. (Vagy tán nem?) Eltűnődöm: hová kéne még leülni Gulyás Mártonéknak? Tele van a kormányzó országa Balatonnal, szállodával, ezernyi szajréval. Gázzal, gyógyvízzel, bányakincsekkel. Kicsi és nagy rádiókkal, napilapokkal.

Csodálatos, nemzetközileg is felkapott tiltakozási forma lehetne, ha a felpaprikázott magyar nép nem tenne mást, mint csupán ráülne a lopott holmira. A nemzeti ráülés rendszere. Ennél békésebb és produktívabb ellenállást nehéz elképzelni...

MENNYIRE VALÓSZÍNŰ, HOGY ÖN IS CUKORBETEG?

MEGGYÓGYULNÉK BLOG
Szerző: Meggyógyulnék szerkesztő
2017.11.20.



Ha az alábbi kérdések közül, többre is igen a válasz, akkor sajnos nagyon valószínű. Ez esetben haladéktalanul vizsgáltassa ki magát!
  • Elmúlt 45 éves?
  • Családjában előfordult már a diabétesz?
  • Terhességi cukorbetegsége volt, vagy 4         kg-nál nagyobb babát szült?
  • Vannak szív- és érrendszeri problémái?         Például magas koleszterinszintje,                   vérnyomása?
  • Túlsúlyos? Különösen veszélyeztetett az, akinek nagy a haskörfogata!
  • Az elmúlt hónapokban hirtelen, ok nélkül sokat fogyott?
  • Állandóan éhes, folyamatosan iszik?
  • Acetonszagú, gyümölcsös a lehelete?
  • Feledékenységgel, koncentrációs nehézségekkel küzd?
  • Sebei nehezen gyógyulnak?
  • Homályosan lát?
  • Bőr- vagy húgyúti fertőzései, gombás megbetegedései vannak?
  • Nagyon sokat kell pisilnie, bár nem iszik feltétlenül sokat?
Ma már sajnos népbetegség a 2-es típusú cukorbetegség, 2016-ban több, mint 750 ezer ember volt diabéteszes Magyarországon. Ez a betegség azonban nem egyik napról a másikra alakul ki, jellemzően az idősebbeket érinti, mivel egy élet hossza alatt tesszük tönkre szervezetünket. És bizony ez esetben mi leendő betegek egyértelműen felelősek vagyunk kialakulásáért. Helytelen táplálkozásunkkal, mozgásszegény életmódunkkal hosszú évek alatt mi magunk is „sokat teszünk” azért, hogy diabéteszesként éljük majd nyugdíjas éveinket. Ugyan a diabétesz lassan, fájdalommentesen alakul ki, nem okoz panaszokat, ezért nem teszünk semmit ellene, amíg lehetne, de jó hír, hogy tudatos életmódváltással hatékonyan fel is léphetünk ellene. Ha korlátozzuk a féktelen szénhidrát-bevitelt, megfelelően állítjuk össze étrendünket, rendszeresen mozgunk, felhagyunk káros szokásainkkal, rendszeresen részt veszünk szűréseken, és betartjuk az orvos utasításait, akkor meg is előzhetjük a diabéteszt...

ELAKADÓBAN A BREXIT-TÁRGYALÁSOK

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Danube Institute
2017.11.21.


Donald Tusk európai tanácsi elnök komoly előrelépéseket vár Theresa May brit kormányfőtől. Ha ez a december 14-i EU-csúcsig nem történik meg, akkor gyakorlatilag nincs esély arra, hogy a Brexit-tárgyalások még ebben az évben tovább lépjenek – írja a BBC.

A megbeszélések a britek által kilépéskor fizetendő összeg, a polgárok jogai és Írország történelmi okokból különleges helyzete körül rekedtek meg. Mind Donald Tusk, mind az EU Brexit-főtárgyalója, Michel Barnier szerint komoly előrelépésekre van szükség ahhoz, hogy a tárgyalások második szakaszába lépésének bármiféle esélye legyen a már említett EU-csúcson. Ebben a második szakaszban dől várhatóan el az EU és az Egyesült Királyság közti kereskedelmi és egyéb gazdasági kapcsolatok sorsa.

„Készek vagyunk már decemberben a második szakaszba lépni, de ehhez komolyabb előrelépések kellenek az Egyesült Királyság részéről” – mondta Tusk.

Tusk és May egy göteborgi konferencián vettek részt, ahol természetesen egy Brexittel kapcsolatos megbeszélés sem maradhatott ki. A brit miniszterelnök az eseményről való távozás előtt nyilatkozott, szerinte a második szakaszba lépéshez elegendő előrelépés történt a már említett három témát érintő első szakaszban. Tagadta, hogy a tárgyalások zátonyra futottak és ismételten hangoztatta, hogy a második szakasz minél előbbi megkezdése számára is prioritás...

A KOM BEZAVARHAT A HATALOM KOMMUNIKÁCIÓJÁBA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZOLTAI ÁKOS
2017.11.21.


A Közös Ország Mozgalom szokatlan módszerei Mikecz Dániel szerint zavart okoznak a hatalom kommunikációjában.

Nem a magántevékenysége zavaró Zsidai Roy éttermének, hanem az, hogy része a korrupciós hálózatnak – hangsúlyozta a Népszavának Mikecz Dániel mozgalomkutató annak kapcsán, hogy a Közös Ország Mozgalom (KOM) és a Város Mindenkié aktivistái vasárnap elfoglalták a Pest-Buda éttermet. A Gulyás Márton civil aktivista által alapított KOM polgári engedetlenségre hivatkozik, annak ellenére, hogy most nem közintézménynél akcióztak, hanem magántulajdonú cégnél.

Gulyásék – mint arról lapunk is írt – az I. kerületi önkormányzattól feltűnően olcsón bérelt üzlethelyiségben működő luxuséttermet foglalták el, hogy a korrupció ellen tiltakozzanak. A rendőrség és a biztonsági szolgálat nem lépett közbe, a tüntetők végül hétfőre virradó éjjel önként hagyták el az éttermet, ahonnan a Legfőbb Ügyészség épületéhez vonultak.

– Nálunk valóban nem szokás cégek ellen tüntetni, de erős üzenet volt az, hogy ezután az aktivisták a Polt Péter vezette ügyészséghez vonultak és átnevezték "Mészáros Lőrinc gazdagodásáért és büntetlenségének biztosításáért felelős Legfőbb Ügyészségnek”. Az ellenzéki közvélemény és a civilek ugyanis politikai szereplőnek lövik be az oligarchákat és ha ellenük irányul egy-egy ilyen szimbolikus aktus, akkor az jól rezonálhat – vélekedett a szakértő. Mikecz példaként a felcsúti polgármestert és Simicska Lajost hozta fel: rájuk is mindenki politikai szereplőként tekint, nem pedig gazdaságiként.

Más a helyzet a kormánymédiánál: miként Mikecz fogalmazott "a jobboldali gonzó sajtó hisztizésként jellemzi Gulyásék akcióit", Rogán Antal propagandaminiszter pedig korábban azt mondta, zendülésekről van szó. A szakértő szerint érződik a zavar a hatalom kommunikációjában, valószínűleg most is „sorosozással” reagálnak majd...

TE MIT SZÓLSZ EHHEZ, PITYUKÁM?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2017.11.21.


...a Fidesz nyolcadik éve tartó regnálása óta ettől nagyságrendekkel pofátlanabb, a törvényesség és a jóérzés határait feszegető aljasságokat már bőven megengedett magának a Kövér László-féle házvezetés.

És itt még csak nem is arra gondolok, hogy milyen stílusban förmed rá az ellenzéki képviselőkre (Dugulj már el!, Ne óbégass!) a mindig morcos házmester. Hanem arra, hogy miután a sajtó munkatársainak ellehetetlenítését nyélbe ütötte, önkényesen kitiltogatott újságírókat a parlamentből, az ellenzéki képviselők alapvető jogait is korlátozza és szépen lassan kiüresíti a parlamenti ellenőrzési jog intézményét. Mert Kövér szerint neki kötelessége megakadályozni bárkit abban, hogy kérdéseket tegyen fel például Rogánnak a letelepedési kötvények ügyében. És olyannyira kötelessége, hogy már konkrétan vissza is löki a Rogánnak címzett kérdéseket. Sőt: törvényjavaslatokat sem hajlandó tárgysorozatba vetetni, ha azok pártja érdekeivel ellentétesek.

Ezekhez képest Jakab Traktoros István, sokadrangú megélhetési senki leginkább hülyét csinált magából azzal, hogy valami – normáliséknál értelmezhetetlen – mindenáron megfelelési kényszer és szorgalmasan gyakorolt öncenzúra által vezérelve nem tűrhette, hogy esetleg bárki leZolikámozza az embertelenség tekintetes miniszterét. Számomra felfoghatatlan már az is, hogy egyesek hogy képesek így élni a nap 24 órájában: a tekintélyelvűség és a görcsös seggnyalási ingerület által gúzsba kötve.

A rosszabb az, hogy ezek a Jakabok vannak a legtöbben a Fideszben és a Fidesz körül, ezekre épül ez a gyászos, dohos, fojtogató rendszer. Ezekre a Jakabokra, akiknek a vérszegény demokrácia minden pillanata kínkeserv lehetett (szerencsére tesznek róla, hogy már ne sokáig kelljen elviselniük), akiket csak a feltétel nélküli lojalitás tart életben. Az ő vállaikon pihen és zsírosodik nyolcadik éve a NER. Ahol egymással versenyezhetnek, hogy ki lesz az, aki fényesebbre nyalja a felsővezetés ánuszát.

Ahogy Németh Szilárd a Fidesz arca, úgy Jakab István is tökéletesen az. A meghunyászkodó, kicsinyes és jelentéktelen senki, aki tűzön-vizen át védi a mundér becsületét. Még attól is, hogy Zolikámnak szólítsák a szintén szolgalelkűségükből karriert építő dilettáns Zoltánokat, akik a rezsim hierarchiájában néhány polccal magasabban pöffeszkednek, mint ők.

Ha a zülött erkölcsiséggel kipárnázott gyáva, szervilis pojácaságnak van mértékegysége, akkor az egyik ilyen minden bizonnyal Jakab István. A nagyobb baj az, hogy egyre haloványabb reményt táplálok az iránt, hogy ez nem egy egész ország mértékegysége is. Te mit szólsz ehhez, Pityukám?

EZ AZ IGAZI TRAGÉDIÁJA A MAGYAR ISKOLÁNAK - ÚJ ELEMZÉSEK A PISA 2015-RŐL

HVG ONLINE - ÉLET+STÍLUS
Szerző: BALLA ISTVÁN
2017.11.21.


A nemzetközi tanulói teljesítményeket mérő teszteken a magyar diákok egyre rosszabbul teljesítenek szövegértésből, matematikából és természettudományokból. A 2015-ben elvégzett vizsgálat adatai alapján egy újabb terület miatt szégyenkezhetünk.


A PISA-felmérésről hagyományosan először a három fő területen, a szövegértésben, a természettudományban és a matematikában mért adatairól, illetve a részt vevő országok iskoláinak esélyteremtéséről jelentet meg tanulmányt az OECD. Legutóbb 2015-ben végezték el a felmérést, amelynek eredményeit tavaly decemberben közölték. Mint írtuk, e területeken a magyar 15 éves diákok minden korábbinál rosszabban teljesítettek, szövegértésből és természettudományból is romlottak a teljesítményeik, és matekból is maradtak egy nagyon gyenge színvonalon. Nagyjából azt lehet mondani, hogy a részt vevő országok rangsorában az utolsó harmadban vagyunk mindhárom területen.

A felmérés azonban más területekre is kíváncsi volt, többek között az informatikai (IKT) kompetenciákra és a problémamegoldási készségekre. Erről korábban voltak ugyan előzetes, és számunkra már akkor elég lesújtó adatok, hétfőn azonban az OECD az utóbbi terület részletesebb elemzését közölte...

Mi kell a jövő munkavállalójának?


A Bill Gates alapítványa által támogatott ITL Research nevű nemzetközi kutatás nemrégiben meghatározta azt, hogy a munkaadók a jövőben milyen készségeket, tudást várnak el leendő munkavállalóiktól. A szervezet öt készséget jelölt meg, ezek a tudásépítés, a IKT használat, az önszabályozás, a valódi problémák megoldása és a kollaboráció. Nyilván az angolszász területeken eszükbe sem jutott a kutatóknak, de könnyű belátni, hogy a világ minden részén ehhez még hozzátehetjük minimum két idegen nyelv (és ebből az egyik az angol) magas szintű ismeretét is...

ILYEN PUSZTÍTÁST OKOZOTT A VÁROSLIGETBEN A VIZES VB

BOZÓTHARC BLOG
Szerző: bozotharcos
2017.11.21.


A Városliget Barátai Facebook-oldalán osztották meg a csoport tagjai azokat a képeket, amiken jól látszik, hogyan bánik a hatalom a füves-fás területekkel.

A csoport Facebook-oldalán az alábbis szöveggel közölték a fotókat:

"Annyira jó lenne, ha olvasnák ezt a hírt azok, akik szerint megérte vizes VB-t rendezni. És vajon ennek a rongálásnak, a 10 hónapja tartó rettenetnek az ára, kára is benne van a vizes VB költségeiben? Igaz mind1 is. Hiszen a mi adónkból megy a pusztítás, a haszon meg magánzsebekbe."...

SOHA NEM VOLT MÉG ILYEN KEVÉS GYEREK MAGYARORSZÁGON

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.11.21.


1870 óta, vagyis az első népszámlálás óta egyszer sem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon – ez derült ki a KSH tavaly őszi mikrocenzusából.

1870-ben még több mint 1,8 millió 15 év alatti gyerek élt az országban, a II. világháború után 2,3 millióan voltak, és ekkor jött még csak a Ratkó-korszak, ám a hetvenes évektől csökkenni kezdett a születések száma, így 2016-ra pedig már csak 1,4 millió gyerek volt az országban.

Ráadásul arányaiban sem túl jó a helyzet: míg mondjuk 1910-ben a népesség 35-37 százaléka volt 15 év alatti, addig 2016-ban már a 15 százalékot sem érte el ez a korcsoport.

Ezzel szemben az időskorúak száma épp az ellenkezője: sosem volt még ennyi 65 éves, vagy annál idősebb ember Magyarországon. Az első népszámlálás idején még csak 144 ezren voltak, 1980-ban (ekkor volt a népesség száma hazánkban a legmagasabb) másfél millióan, és bár azóta a teljes népességszám folyamatosan csökken, az időseké egyre nő, tavaly 1,8 millió 65 éves és annál idősebb ember élt az országban...

SOROS MEGTÖRTE A HALLGATÁST - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / KÁRPÁTI JÁNOS
2017.11.21.


Még tegnap reggel került be a nemzetközi hírfolyamba Soros György nyilatkozata, amelyben a magyar származású amerikai üzletember, a nyílt társadalom globális előmozdítását szolgáló alapítványok létrehozója és finanszírozója tételesen cáfolta a magyar kormány által róla terjesztett rágalmakat, és kimutatta, hogy a menekültekkel kapcsolatban egészen más az álláspontja, mint amit a nemzeti konzultációnak nevezett hecckampány során neki tulajdonítanak.

Soros telefoninterjút is adott a Financial Times-nak, és abban elmondta: azért törte meg eddigi hallgatását, mert a magyar hatóságok már titkosszolgálati vizsgálatot is kilátásba helyeztek az általa létrehozott emberi jogvédő szervezetek ellen. 

„Tragédia Magyarország számára, hogy kormánya a gyűlölködés szításával és a lakosság félrevezetése révén törekszik a hatalmon maradásra” - fogalmazott az interjúban Soros György. Kifejtette, hogy az általa vallott nézeteket tudatosan félreértelmező, ellene irányuló kampány a választók figyelmének az elterelését célozza a rossz oktatásról és az egészségügy helyzetéről. 

A Politico című amerikai hírportál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása a témáról beszámolva emlékeztet arra, hogy a kormányzat a heves bel- és külföldi bírálatok miatt júliusban egyszer már eltávolította a közterületekről a „sorosozó” plakátokat. 

A New York Times a Reuters hírügynökség jelentéseit ismertetve követi a Soros körüli fejleményeket. Így például beszámol arról, hogy Gulyás Gergely Fidesz-alelnök az ország elleni frontális támadásnak nevezte Soros György állításait. Gulyás szerint Soros és az Európai Unió ugyanazon terv megvalósítására törekszik. 

A Der Standard című bécsi lap az APA osztrák hírügynökség tudósítása alapján arról ír, hogy Soros György Orbán Viktorral szemben az eddiginél keményebb fellépést szeretne látni az uniós országok kormányaitól, azt várja tőlük, hogy juttassák kifejezésre a jogállamiság magyarországi helyzete miatt érzett aggodalmukat. 

A Moszkvában szerkesztett, angol nyelvű Russia Today felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar kormány brit szövetségesre is talált a Soros elleni támadásokhoz. Nigel Farage, a brit Függetlenségi Párt volt vezetője a múlt héten az Európai Parlamentben követelte, hogy hozzanak létre vizsgáló bizottságot a Nyílt Társadalom Alapítvány juttatásaiból részesülő képviselők ügyében...

ITT OLVASHATÓ

A KOMMUNIZMUS MINT A TRADICIONALZMUS LEGFELSŐBB FOKA. TGM IHLETETT DEBORD-ÉRTELMEZÉSHEZ

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.11.21.


A tézisei rekonstruálva, majd a kommentárjaim. Debord szövegét magát nem vonom be az taglalatba, ez nem Debord-kritika, hanem reflexiók TGM írására. Debord szövegeit ekként jelzem. A rekonstrukcióm mérsékelten bonyolult, egy kis odafigyeléssel megérthető bárkinek.
1. A kultúra a mitikusból (tradicionalistából) kidifferenciálódó társadalmak megismerési rendszere, ideértve ez utóbbi gyakorlatát és reprezentációit. A kultúra ugyanakkor -- e kidifferenciálódást megértve (ez a kulturális önreflexió) -- a reprezentáció felszámolására igyekszik, mert az autentikus megismerés csak az ontológiai egység visszaállásával valósulhat csak meg. "A kultúra az elveszett egység keresésének helye. Az egység keresése során a kultúra mint elkülönült szféra, kénytelen tagadni önmagát." Kommentár: A "visszatalálás a tagadáson keresztül" -- azaz a kíméletlen baloldali rendszerkritika -- végső soron csak destrukcióra alkalmas. Az ontológiai egység (az ismeretelmélet visszatérése a lételméletbe és az "autentikus élet") a jobboldali tradicionalizmus baloldali pandanja, amelyek egyikének sincs társadalomelmélete. Ennek híján a "visszatéréshez" lehet konvergálni, de sose lehet elérni (id est, nem lehet átlépni az önreflexió szükségszerűen végtelen tárgyiasultságából az autentikus gyakorlatba), viszont minél erősebb a konvergencia, annál erősebb az kidifferenciált, reprezentált valósággal -- a (polgári) kultúrával! -- szembeni destrukció. Amint a politikatörténetben elégséges bizonyítékát látjuk, a reprezentáció kritikája végső soron a humánum és a konkrét emberi életek ellen fordul...

HA NÉMETORSZÁG TÜSSZENT, EURÓPA NÁTHÁS LESZ

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.11.21.


Európának, a világnak – már csak Donald Trump őrjöngése miatt is -, minél előbb egy stabil, határozottan cselekedni képes német kormányra van szüksége.

Azoknak, akik kárörvendenek, amiért Angela Merkel kudarcot vallott, az úgynevezett jamaicai koalícióval, azaz a Szabad Demokraták (FDP) ellenállása miatt zátonyra futott a CDU-CSU-FDP-Zöld kormányalakítási kísérlet, tudniuk érdemes: az öreg kontinens úgy működik, hogy ha Németország tüsszent, Európa náthás lesz. Más szóval komoly bonyodalmak és nehézségek, bizonytalanság és veszélyek forrása lehet egy bizonytalanul kormányozott, esetleg káoszba süllyedő Németország. Ennek tudatában érdemes kajánkodni a választást megnyerő német Keresztény Demokrata Párttal és vezérérével, a három kancellári periódust, számos válságot és nemzetközi krízist maga mögött tudó Angela Merkellel.

Két dolgot nem szabad elfelejteni. Az első: még mindig magasan Merkel a legnépszerűbb német politikus és honfitársainak több mint fele szerint ő a legalkalmasabb a kancellári posztra. Az őt követő legnépszerűbb ellenzéki politikust, a szociáldemokrata (SDP) Manfred Schulzot fele annyian támogatják, mint őt. A második: Németországban példás, mondhatnánk vegytiszta demokrácia van, vagyis sem az országot, sem annak demokratikus rendjét, sem Európa vezető gazdaságát, a német gazdaságot semmilyen veszély nem fenyegeti, bármilyen koalíció kezébe kerülne a hatalom. Az említett négy párt mellett az ellenzékben lévő Szociáldemokraták, – akik eddig a CDU-CSU-val kormányoztak egy nagykoalícióban, akár azt folytatva, akár más módon – pont olyan alkalmasak az ország vezetésére, mint Merkel és csapata...

WASHINGTON HASONLÓAN LÁTJA A FEHÉROROSZ ÉS A MAGYAR MÉDIA HELYZETÉT

ZOOM.HU
Szerző: SERDÜLT VIKTÓRIA
2017.11.21.



Nemrég derült ki, hogy az amerikai külügyminisztérium jövőre összesen 700 ezer dollárral (187 millió forinttal) támogatná a független vidéki sajtót Magyarországon. A pályázati kiírást – amit a 444.hu vett észre először – az amerikai külügyminisztériumon belül működő demokrácia és emberi jogok hivatala tette közzé. A cél pedig az, hogy „javítsák a magyar állampolgárok hozzáférését objektív információkhoz hazai és nemzetközi témákban".

Azonban korántsem példa nélküli, hogy az amerikai külügyminisztérium a független médiát támogatja, igaz, Európán belül eddig ez nem sok országgal esett meg. A Zoom.hu összesítéséből (amely az amerikai külügy honlapján található adatok alapján készült) kiderül, hogy idén augusztusban járt le például a jelentkezési határidő a balti államok független sajtója számára: a litván, a lett és az észt médiának összesen 3 millió dollárt szánt Washington.


Hasonló programot hirdettek 2014-ben Moldovában, és természetesen az oroszok sem maradhattak ki a szórásból.

A magyar pályázathoz nagyon hasonlót írtak ki Fehéroroszország számára tavaly. Az ottani helyi sajtót összesen 520 ezer dollárral támogatták, de hogy ki kapta a pénzt, arról nem található információ. A fehérorosz pályázatot a kiírás szerint azért hirdették meg, hogy „javítsák a helyi és orosz nyelvű média minőségét, a nyilvánosság hozzáférését a megbízható és elfogulatlan hírekhez, valamint a független lapok digitális biztonságát.

Fehéroroszországban a program része az is, hogy fiataloknak segítenek újságíró képzésre járni, valamint országszerte sok helyi intézménynek – kórházaknak, iskoláknak, könyvtáraknak – előfizetnek független újságokra
...

SOROS GYÖRGY TÉTELESEN CÁFOLTA A NEMZETI KONZULTÁCIÓ PONTJAIT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: IVÁNYI MARGIT
2017.11.20.


Hogy mi igaz az ún. nemzeti konzultáció Soros Györggyel kapcsolatos állításaiból, azt legjobban vélhetőleg maga Soros György tudja. 

Nos, a magyar származású amerikai üzletember most tételesen cáfolta a magyar “kormány” gyűlöletkeltés és félrevezetés céljából indított kampányát, melyre az adófizetők rengeteg pénzét herdálták el. A szöveget szó szerint idézzük:


“Az október 9-i magyarországi nemzeti konzultációs kérdőív cáfolata

Miközben Magyarország egészségügyi és oktatási rendszere aggasztó állapotban van és a korrupció mindent áthat, a jelenlegi kormány külső ellenséget kreál, hogy ezekről a problémákról elvonja állampolgárai figyelmét. A kormány Soros Györgyöt választotta ki erre a célra, és nagyszabású Soros-ellenes médiaháborút indított, amelynek költsége több tízmillió euróra rúg az adófizetők pénzéből, felszítja az iszlámellenes hangulatot és olyan antiszemita szófordulatokat használ, amelyek az 1930-as éveket idézik. A nemzeti konzultáció azon propagandakampány része, amely 2015 májusában kezdődött és magában foglalta az „Állítsuk meg Brüsszelt” konzultációt 2017 tavaszán, valamint a 2016-os, a bevándorlók és menekültek ellen irányuló népszavazást.

Soros György az 1980-as években kezdte meg jótékonysági tevékenységét Magyarországon, és 1984-ben alapítványt hozott létre. Azóta a magyaroknak juttatott segítsége nagyjából 350 millió eurót tesz ki, és ezt az összeget ösztöndíjakra, egészségügyi szolgáltatásokra és humanitárius erőfeszítésekre fordította: többek között 1 millió eurót juttatott a 2010-ben bekövetkezett vörösiszap katasztrófát követő újjáépítésre. Jelenleg a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek oktatásához, a hajléktalanság problémájának kezeléséhez és a vidéki Magyarország közlekedésének fejlesztéséhez járul hozzá.

Aggódó polgárként Soros György rendszeresen közöl kommentárokat világszerte, amelyekben több témában is kifejti véleményét és megoldásokat szorgalmaz, ideértve a migrációs válságot is. Ezek mindenki számára elérhetőek a következő honlapon: www.GeorgeSoros.com...

ITT NEM A PIAC ALAKÍTJA A BENZINÁRAKAT?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.11.21.


Szerdán csökkenti a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol. A lépés a piaci bizonytalanság tükrében elég meglepő, más összevetésben azonban elég gyanús. A főbb olajtermelők a hónap végén ülnek össze, hogy a kitermelés korlátozásának meghosszabbításáról tárgyaljanak.

Szerdán 8 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol – közölte tegnap kora este piaci forrásokra hivatkozva az MTI. Bár miután november 6-án elérte kétéves csúcsát, a mértékadó Brent nyersolaj jegyzése 10 napja (kisebb ingadozásokkal) esik, a csökkenés mértéke nem akkora (alig több 2 dollárnál), hogy óhatatlanul ne merülne fel a gyanú: az intézkedésben szerepe lehetett annak a legalábbis ellentmondásos visszhangnak, ami azt követte, hogy Tállai András „egy telefonnal elintézte”, hogy választókörzetében, Mezőkövesden lejjebb vigye a benzin árát az olajtársaság. Az ügyről egyebek mellett a Bloomberg hírügynökség is hírt adott, a piaci folyamatokba való hasonló beavatkozásokat szinte egyenes összefüggésbe hozva azzal, hogy Magyarország versenyképessége 101-ik a Világgazdasági Fórum 137 országot felsoroló idei éves jelentésében...

"LÁBON KELL MEGNYERNI A KAMPÁNYT!"

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: KATONA MARIANN
2017.11.20.


Rendkívül nehezek a feltételek, de személyes találkozásokkal és az emberek mobilizálásával le lehet váltani az Orbán-kormányt – ez volt a kicsengése a Jobbik, az LMP, az Együtt és a Momentum képviselői között a Budai Liberális Klubban hétfő este lezajlott vitának.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azzal kezdte, hogy felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre, a Fidesz ugyanis elkövet mindent, hogy az ellenzéki hangok ne jussanak el a ma még bizonytalanokhoz. Ám szerinte egyetlen dologgal nem tudnak mit kezdeni, ha házról házra járnak, mert „a kampányt lábon kell megnyerni”. Ezzel egyetértett Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, aki azonban azt is fontosnak nevezte, hogy a pártok olyan dolgokról beszéljenek, amelyek valóban érdeklik az embereket. Szerinte azt kell elmondani, hogyan fogják a 28 500 forintos minimálnyugdíjat megduplázni, nem pedig a választások technikai részleteit kell elemezni, mint ahogyan a baloldal teszi.

Ezen a ponton vitába szállt vele az Együtt–Párbeszéd szövetséget képviselő Szigetvári Viktor, aki szerint igenis beszélni kell arról, hogy az egyéni választókerületekben hogyan lesz megegyezés. A véleményével azonban egyedül maradt, Soproni Tamás, a Momentum alelnöke például azt hangsúlyozta, hogy most mindenkinek az építkezéssel kell foglalkoznia.

Mirkóczki pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazók nem buták, ki fogják választani a leghitelesebb, legerősebb kihívót mindenhol...

A NER ÉPPEN BIRTOKBA VESZI A MAGÁN-LÉGIKÖZLEKEDÉST, KÖZBEN EGY HÚZÁSSAL MEGSZÜNTETTÉK A MAGYAR REPÜLŐSPORTOT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RAJNAI ATTILA
2017.11.21.


A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. úgy lépett át a budaörsi repülőteret üzemeltető Magyar Repülő Szövetségen és vele együtt az évtizedek óta sikeresen működő magyar repülősporton, mintha az nem is létezne. Persze a sportrepülés jóval kevésbé jövedelmező, mint a reptér fekvéséből adódó ingatlanfejlesztési lehetőségek. Úgy tűnik, a Fidesz prominensei, illetve kormányközeli üzletemberek elérkezettnek látták az időt arra, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával birtokba vegyék a magán-légiközlekedést.

Drámai hangulatú rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Repülő Szövetség október 15-én. Mészáros László, a szövetség öt éve megválasztott elnöke ekkor vázolta a helyzetet, miszerint az MRSZ, önhibáján kívül, csődbe jutott. A közgyűlési küldöttek két verzió között választhattak: vagy jogutód nélkül megszűnik a szövetség, vagy elfogadnak egy reorganizációs tervet, amellyel legalább időt nyernek. A megmaradás melletti legfőbb érv az volt, hogy megszűnés esetén elveszítik nemzetközi (FAI) tagságukat és vele együtt versenyrendezési jogukat, nem indulhatnának magyar színekben nemzetközi versenyeken is sikeres vitorlázóink, ejtőernyőseink, siklóernyőseink. A közgyűlésen elhangzott az is, hogy a kialakult helyzetért az állami vagyonkezelő szervezet a felelős, amely semmibe veszi a repülőszövetséget, és azzal számol, az MRSZ jóval hamarabb elvérzik annál, mintsem igazának jogi úton érvényt tudna szerezni.

A csaknem harmincéves szövetség agóniája a 2010-es kormányváltás után kezdődött, amikor a budaörsi repülőtér tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy több mint harmincmillió forintos számlát állított ki. A számla – 2002-ig visszamenőleg – a budaörsi légikikötő és az MRSZ Dagály utcai irodájának használati díját tartalmazta. Kecskeméti Tamás, a szövetség akkori elnöke egyrészt elévülésre, másrészt érvénytelen szerződésre hivatkozva nem fogadta be a számlát, és kifogásolta azt is, hogy nem szerepelt rajta aláírás. Az MRSZ hosszas levelezésbe kezdett a vagyonkezelővel, szorgalmazva a személyes egyeztetést a reptérre fordított felújítások elismertetéséről, valamint a részletfizetés lehetőségéről, ám a kísérletek kudarcot vallottak. Ha nagy nehezen sikerült is valakivel tárgyalni, a következő alkalommal már más volt a „felelős személy”, így minden alkalommal elölről kellett kezdeni az egyeztetést...