NÉPSZAVA / SZÉP SZÓSzerző: LENGYEL LÁSZLÓ2023.02.25.
Tamás Gáspár Miklós emlékére...Az Orbán-rendszer tökéletesen kiépített hatalmi piramis.
Igazi nemzeti, „saját” rendszer, nem valamiféle nemzetközi minta alapján jött létre. A rendszerben, a centrális erőtérben – középen egy nagy párt, két oldalán egymással összeegyeztethetetlen ideológiájú kis ellenzéki pártok –, majd a „nemzeti blokkban” – egyetlen nagy hatalompárt és számtalan ellenzéki törpepárt – megvalósul a párt nélküli egypártrendszer (a Fidesz pártként nem, kizárólag a hatalom technikai gépezeteként működik). Nincs érdemi ellenzéki parlamentáris, se nemzeti intézményi, önkormányzati, civil társadalmi ellensúly, teljes a személyes önkényuralom politikai, gazdasági és médiamonopóliuma.
Az Orbán-rendszert informális, személyes alapon kiválasztott kamarilla irányítja, nem választott parlamenti párt vagy kormány, ezért a közhatalom korlátlan kiterjesztésére és a magánvagyon gyűjtésére irányuló döntései ellenőrizhetetlenek és számonkérhetetlenek. A rendszer megbonthatatlan kohéziós erővel rendelkezik, bárhonnan éri támadás, azonnal képes az intézményes fellépéssel, a diszkrecionális körben hozott szabályokkal és/vagy propagandakampánnyal kivédeni, az adott támadókat elszigetelni, perifériára szorítani. Ezzel a rendszerrel szemben rendszeralternatívát kell állítani, amely nemcsak a rendszerváltásra, vagyis az Orbán-rendszer lebontására alkalmas, hanem egy új, más és jobb rendszer felépítésére. De hol a rendszerkritikus ellenzék? Ki dolgozik rendszerváltó programon? Ki szervez rendszerváltó mozgalmat, pártot?
A magyar társadalomban illiberális forradalom/ellenforradalom ment végbe. A személyes egyeduralom és az etnonacionalista-populista, szuverenista, központosított nemzetállami rendszer társadalompolitikai háttere a társadalmi, gazdasági és kulturális javak egyenlőtlen elosztásának nemzeten belüli és nemzetek közötti felfogása, érdeksérelme, értékkülönbsége. A világon, így a nyugati világon is végigszántó hullám, amely a globalizációban, a világméretű elosztásban és újraelosztásban átértékelte a társadalmi csoportokat és tereket az adott államokon, régiókon belül, illetve a nemzetek versenyében, a globalizáció sértettjeit etnikai, faji, vallási alapon mobilizálja.
Amennyire a globalizálódás felértékelte az urbanizált, jobban képzett, nyitottabb társadalmi rétegeket és tereket, s leértékelte a világ vagy a nagyrégiók versenyképtelen, kevésbé képzett, zárt rétegeit, területeit, úgy alakult ki az összecsapás etnikai, faji alapon „igaz amerikaiak”–idegenek, brexiterek–kozmopoliták, „mi, magyarok” és „ők”: brüsszeliek, sorosisták, libernyákok stb. között. Mindezt már leírtam amerikai viszonylatban kékek (demokraták, liberálisok) és vörösek (republikánusok, trumpiánusok), magyar viszonyok között Pannónia (Budapest és néhány nagyváros képzettebb, nagyobb jövedelmű rendszerellenzéki szavazói) és Hunnia (a vidék rendszerhívei) szembenállása kapcsán. Jellemző, hogy a tízes évek közepétől meginduló antiglobalista, protekcionista, a megállapodásokat és a láncolatokat szétszabdaló folyamat nem csökkentette, hanem növelte a társadalmi egyenlőtlenséget.
Itt valódi érdek- és értékellentét létezik a felek között, amely nem szűnik meg Orbán Viktor eltűnésével. Az Orbán-rendszer állami és oligarchikus erővel, politikai-igazgatási centralizációval, gazdasági, médiabeli, valamint oktatási hegemóniával próbálta kényszeregyesíteni Pannóniát Hunniával.
A keresztény és nemzeti, provinciális ideológiát ékes hun nyelven adják elő, miközben maguknak lerabolják Pannóniát.
Volt egy évtizedünk, amikor nemcsak Magyarország zárkózhatott volna fel a Nyugathoz, hanem Hunnia is Pannóniához. Csakhogy az elvesztegetett évtizedben országvesztő politikájuk miatt kimaradtunk a digitalizáló, alternatív, zöld, energetikai, K+F programokból, miközben a konjunkturális időszak európai és hazai forrásait premodern presztízsberuházásokra pazaroltuk; másrészt Magyarország oktatási, egészségügyi és szociális rendszereinek, humán tőkéjének a lerontása és leromlása nem csökkentette, hanem növelte lemaradásunkat Európában és a kelet-közép-európai térségben, továbbá Hunniáét Pannóniához képest.
Az orbáni embertípus (Homo orbanicus) érdekelt a rendszer fenntartásában. Ahogy a Kádár-rendszer leváltásában az intézmények és szabályok megváltoztatása mellett a legnagyobb nehézséget a kádári embertípus (Homo kadaricus) meggyőzése okozta, legalább ekkora gond az Orbán-rendszerben kinevelt orbáni embertípus, a Homo orbanicus rendszerkötöttségének a lazítása, mi több, e kötelékek elvágása. Az Orbán-rendszer szüli az orbáni embert, ahogy az orbáni ember szüli újra a rendszert. A Homo orbanicus számára nemcsak az vált természetessé, hogy a rendszer szabad rablóinak a tevékenységét eredeti és jogosult tőkefelhalmozásnak tekintse, hanem az is, hogy a maga részvételét e rendszerben az egyedül észszerű és reális cselekvésként fogja fel. A személyes, családi, rokoni lojalitást és függőséget szükségszerűségként, a rendszerben való előrejutás feltételeként fogadja el, különösen ott, ahol nemzetközi vállalat híján csak hazai vállalkozás, állami foglalkozás vagy közmunka létezik.
Legalább ekkora rendszerkötő erő az életforma-értékrend. A kádári embertípus életforma-nacionalizmusa, vagyis az „ahogy élek, fogyasztok” nemzetiségi megkülönböztető jegye felértékelte a Homo kadaricust, a legvidámabb barakk lakóját szomszédaival szemben. A forintnacionalizmus, amely a Deutschmark-Nationalismus és a Schilling-Nationalismus mintáit vette alapul, annak a kádári kisembernek a nacionalizmusa, aki egyre inkább fogyasztásvezérelt nyugatinak tartja magát. A Homo orbanicus leértékelődött fogyasztási szempontból, ezért erővel, erőszakkal, sérelemmel, vezetőjébe és államába vetett hittel különbözteti meg magát. Szakadék keletkezett a tekintélyelvű, paternalista, férfiközpontú, zárt életforma és az egyenrangúság-elvű, toleráns, nyitott, európai magyar életforma, az idősek és a fiatalok között.
Az orbáni ember migráns- és ukránellenes – mit ugrálnak, kellett ez nekik? –, a nőket másodrangúnak tartó, „Isten, haza, család” hívő, abortuszellenes, homofób, kolostor-, templom-, városháza-, stadionközpontú, felfelé nyaló, lefelé rugó hunniai, aki megveti, elítéli, a migránsokat, a romákat, az LMBTQ-közösséget elfogadó, a genderkövetelésekkel szemben megértő, abortuszpárti, zöld, szekularizált vagy „lágy hívő”, horizontális viszonyrendszerben élő, liberális életformájú pannonokat. A Homo orbanicus drámája, hogy szakadék nyílt közte és gyermekei, unokái között, hogy a fiatalok lázadása az anyagi távlatok korlátoltsága mellett jellegzetes életforma-lázadás. Más kultúra, más nyelv, más gondolkodás. Megjelent az a fiatal nemzedék, amely nyíltan kineveti Orbánt – s a nevetés öl. Nem politikai rendszerváltásra vágyik, hanem európai életformára. Talán már sejti, hogy az európai életformához elengedhetetlen a rendszerváltás – ez a mi munkánk, s nem is kevés.
