Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2024.03.21.
Részletek a műsorból:
„Mi, magyarok (…) jövünk valahonnan, és tartunk valahová” – mondta Orbán Viktor március 15-én. Hová tartunk?
Ablonczy Bálint: „Világos a politikai stratégia, ennek két pillére van: az európai parlamenti választások, másrészt az amerikai elnökválasztás. Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan nagyon komoly téteket tesz arra, hogy az Európai Parlamentben hatalmi átrendeződés lesz, illetve jön Donald Trump, és ez alapjaiban véve felforgatja – neki kedvezően – az európai és részint a transzatlanti hatalmi rendet is. (…) Ezt a típusú forradalmat, átrendeződést, kedvező csillagállást nagyon sokszor hallhattuk már: a lázadást újra és újra meghirdeti, és aztán látjuk, hogy bizonyos értelemben kudarcba fullad, hiszen újra és újra meg kell hirdetni. Ráadásul a valódi hatalom az Európai Unióban a Tanácsban van a demokratikusan megválasztott miniszterelnököknél, ahol Magyarország szénája nem állt túl jól, nincsenek szövetségesei. (…) Donald Trump győzelme pedig egészen pontosan milyen hatással lenne Magyarországra: hozza-e azokat a kedvező hatásokat, amiben Orbán Viktor gondolkodik, illetve mennyire nőhet meg a mozgástér? Itt azért fontos végiggondolni mondjuk Trump Kína- vagy Irán-politikáját… A magyar külpolitikának mintha az lenne a testtartása, hogy mi gondolkodunk helyesen a világról, és előbb-utóbb eljön az az időpont, amikor a világ belátja, hogy nekünk van igazunk; a forradalom lángja, a lázadásnak a zászlaja lobogni fog, és odaállnak a zászlónk alá. Csakhogy a világ nem így működik. Tehát ahogy nekünk vannak vélt vagy valós nemzeti és politikai érdekeink, úgy más nemzeteknek is vannak vélt vagy valós politikai érdekei, ezeket kell valahogy összecsiszolni. Az ezekből a beszédekből folyamatosan sugárzó és a táborral elhitetni kívánt nagy, alapvető, mindent átmozgató és a magyar pozíciókat végletekig helyeslő átrendeződés eddig sem következett be, és jó eséllyel ezután sem fog bekövetkezni.”
Magyari Péter: „Azt mondta a miniszterelnök, hogy most Brüsszelig fogunk menetelni, ami egy kicsit hasonlít egy olasz politikusnak a 20. század első felében »Rómáig fogunk menetelni« ígéretéhez. Érdekes volt, hogy ez a március 15-i beszéd szinte csak világpolitikai jelentőségű problémák felvetéséről szólt – olyan problémákról, amiknek megoldására vagy érdemi változás elérésére Magyarország kicsi. Azért kicsi, mert hiába küld szerencsés esetben akár 14 EP-képviselőt a Fidesz Brüsszelbe, a 750-hez képest ez kevés. Másképpen meg nem nagyon lehet elfoglalni Brüsszelt, mint hogy többséget teremtünk. Óriási ambíció, hogy arról beszéljünk: mi megforgatjuk a világot. De arról nem beszélünk, hogy itthon mi van, illetve amikor valamennyit utalunk itthonra, akkor arról van szó, hogy árulók vannak közöttünk, és felszólította Orbán Viktor az idősebbeket, hogy a gyerekeiket ne hagyják az árulókra szavazni. Az ilyen, egyszerre paranoiás, mégis nagyon a világ felé forduló kommunikáció mindig arra utal, hogy valami otthon nincs rendben, mert arról nem beszélünk. (…) Ráadásul árulókról beszélni és világforradalmat hirdetni – ez inkább a kommunizmus sajátja volt, mintsem egy kereszténydemokrata politika meghirdetésének.”
Mit mond el az, hogy NATO-tagságunk 25. évfordulóján Magyarország amerikai nagykövetet rendel a külügybe és Roszatom-vezért fogad, míg a lengyelek Biden elnökkel, a csehek pedig Bill Clintonnal ünnepeltek?
Ablonczy Bálint: „Világos kifejeződése annak, hogy honnan hová jutottunk. Úgy, hogy egyébként Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt csatlakoztunk a NATO-hoz, ami nagyon helyes, támogatandó, az alapvető magyar nemzeti érdekeket szolgáló döntés volt. Ezt így gondolják a lengyelek, így gondolják a csehek, így gondolják a baltiak, akik azóta csatlakoztak hozzá, és mindenki így gondolja. Nekünk láthatóan nehezünkre esik ezt elismerni. Ezekre a szimbólumokra nem azért kell vigyázni, mert meg kell felelni a nagy testvér elvárásainak, hanem azért, mert az a mi érdekünk is, az amerikai katonai védőernyő minket is védelmez.”
Magyari Péter: „Valamiért az Orbán-kormány azt várja, hogy az oroszok hatalmas győzelmet aratnak az ukrán háborúban. Adott esetben visszateszik a kezüket erre a környékre is, vagy megerősítik a befolyásukat, a NATO-t és az Egyesült Államokat ráveszik arra, hogy ezt a befolyási övezetet feladják. Amikor pedig majd jön újra az orosz uralom a térségben, akkor rajtunk csattan legkevésbé az ostor. Nagyon furcsa elképzelésnek tűnik, és nem örülnék, ha ezt gondolnák, de ez az egyetlen olyan feltételezésem, ami abból indul ki, hogy ők jót akarnak egyébként Magyarországnak, és nem valamilyen eltitkolt személyes anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy ennyire Oroszországnak tetsző politikát vigyenek.”
