Szerző: SZÉKY JÁNOS
2019.09.27.
– A tanulmány mottóját az egyik szöveges válaszból vették: „Vannak, akik elmennek, és ezt látni fogjuk. És vannak sokan, akik nem fognak jönni, és erről nem is szerzünk tudomást.” Pontosan mit vizsgáltak?
– Az MTA-intézetek dolgozóinak és ezen belül a kutatóknak az állásváltoztatási szándékait, terveit és már megtett lépéseit. Hárman írtuk Nyírő Zsannával és Varga Júliával, és körülbelül harmincan segítettek önkéntesen. Két időszakról tettünk fel kérdéseket, a 2018. június 12. előtti és utáni egy-egy évről. Tavaly június 12-én volt az úgynevezett 54 perc, amikor levélben értesítették az MTA jogi főosztályát, hogy az Akadémia költségvetésének felét, ami a teljes kutatóhálózati támogatást jelentette, a költségvetési törvény az új Innovációs és Technológiai Minisztérium alá rendeli. Ennek a törvénytervezetnek a véleményezésére az Akadémia 54 percet kapott. Annyit már akkor tudni lehetett, hogy ezzel durván korlátozzák az Akadémia autonómiáját, a kutatók helyzete bizonytalanná vált. Az ezzel a dátummal kezdődő szakasz 2019. július 2-án zárult le, amikor elfogadták a törvényt arról, hogy a kutatóhálózatot elveszik az MTA-tól, és egy új, Eötvös Lorándról elnevezett kutatási hálózatba szervezik át.
– Tehát amire tavaly nyáron számítani lehetett, azt idén július 2-án valósították meg.
– Tavaly nyáron még nem lehetett arra számítani, hogy a kutatóhálózatot kiszervezik az Akadémia alól, sőt még szeptember-októberben sem erről volt szó, akkor még más volt a koncepció. Szép lassan mondták meg. A kutatásban tehát a két időszakban adott válaszokat hasonlítjuk össze: a kutatók hány százalékában merült fel az, hogy állást változtat, és hány százalékuk tett komoly lépéseket az 54 perc előtt és után. A komoly lépések közé azt soroljuk, hogy jelentkezett-e állásajánlatra, elment-e állásinterjúra, elfogadott-e állást.
– Ezt értelmezhetjük menekülési aktusnak, vagy a kutató egyszerűen a saját jövőjét építi?
– Azt nem tudjuk, hogy menekül vagy sem, csak azt, hogy megtette ezt a lépést. A szándékok és tervek bizonyos fajta attitűdöt, rossz közérzetet jeleznek: mennyire gondolja a kutató azt, hogy ő most jó helyen van, mennyire akar elmenni. Természetesen ezeknek a szándékoknak, terveknek nem mindegyike végződik valójában állásváltoztatással, azt még nem látjuk előre, hogy mekkora hányaduk fog, de az, hogy mennyiben változott meg az ilyen szándékok aránya az 54 perc után, nagyon jól mutatja ennek az intézményi sokknak a hatásait. Ugyanígy a komoly lépések aránya is jelentősen nőtt. Válasszuk külön a két mutatót. Mind a kettőnél azt látjuk, hogy az 54 percnek nagyon nagy hatása volt. A szándékok esetében három lehetőséget néztünk: külföldre akar menni kutatói munkára, külföldre menne nem kutatói munkára, vagy belföldre nem kutatói munkára. Utóbbi alapvetően az üzleti szektort jelenti. Ha egy fizikus jól tud bonyolult számításokat végezni, el tud menni egy bankhoz vagy más céghez...
– De többé nem lesz fizikus...
– Igen, mindhárom eset a magyar kutatói társadalom vesztesége lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.