2018. március 11., vasárnap

REZSICSÖKKENTÉS ÉS UTALVÁNYOK: LASSAN KIDERÜL MINDEN

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.03.11.


Már a jövő héten megkezdik a postások értékküldeményként az Erzsébet-utalványok kézbesítését. A kormány minden erővel azon van (kivéve a fával vagy egyébbel fűtőket), hogy a rezsicsökkentés is még a választások előtt landoljon a címzetteknél. Csúcsra járatták a Magyar Közlönyt is.

Egyetlen nap alatt megtárgyalta és elfogadta a kormány az Idősügyi Tanács javaslatát arról, hogy ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok. Az intézkedés szinte azonnal már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Ebből is kiderült, de a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár (őrá függeszti tekintetét képünkön a miniszterelnök, a kormánytagokkal együtt), Novák Katalin sajtótájékoztatón is sulykolta, hogy 2,7 millióan részesülnek a juttatásban.

Az MTI tudósítása szerint Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője elmondta, hogy az utalványokat március 15-e előtt kezdik értékküldemény formájában eljuttatni a címzettekhez. Ez azt jelenti, hogy a kormányzati „ajándékot” személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postahivatalba elzarándokolva kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult.

Az utalványokat – tudatta Panulin – először Budapesten, majd Pest megyében, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják. A cél, hogy az utalványokat április közepéig (szerintünk inkább nyolcadikáig) minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa...

MOSTANÁBAN ESTÉNKÉNT BILL EVANS-T HALLGATOK


KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.03.11.


Bill Evans-t hallgatok. Talán az egyetlen zene, ami mellett írni is tudok, ilyesmit legalábbis. Volt sok zseniális jazz-zongorista, voltak nála jobbak is (mi az, hogy jobb, miben jobb – ezt most hagyjuk), valamiért őt kedvelem leginkább. Nem is azért, mert az ő stílusát tudom utánozni (John Lewis-t, Erroll Garnert is tudom), hanem mert olyan a hangulata… na jó, fogalmam sincs, miért. Csak. Nem kell mindig mindent megmagyarázni.

Strand vendéglő, Balatonszárszó, 1959. Minden este ott voltunk, tízen-tizenketten, némelykor húszan, az egész kompánia, mi mind, az ősszárszóiak. Mariann is. Néha táncolt velem. Kicsit unta. Eltartott magától, nem kellett erőlködnie, általában a lányokra bíztam a kezdeményezést, az történt, amit akartak. Jó lett volna, ha Mariann közelebb jön, ha úgy simul, ahogyan tánc közben lehet az illedelmesség határain belül, de ha nem, hát nem. Körülbelül tíz éve néztem át vágyakozva a kertjükbe, két kerítés választott el tőlük, a filagóriáról lehetett odalátni, hintáztak Macival, a nénjével, hangosan nevettek, túl hangosan ahhoz, hogy természetes legyen, de azt nem gondoltam, hogy a mozdulatok és a hangok nekem szólnak. Az Ady Endre utca túloldalán lévő házban Latabárék nyaraltak, Kati a mamájára hasonlított, Kálmán bácsi mondta is, hogy ha Kati rá hasonlítana, akkor nem járnék át hozzájuk olyan sűrűn. Úgy emlékszem, nem sértődött meg, amikor elnevettem magam, erre nem volt mit mondani. Előfordult, hogy Katival akkor jöttünk ki a kapun, amikor Mariann éppen arra jött. Mariannt szemmel láthatólag hidegen hagyta a dolog, pedig Kati nagyon szép volt. Teljesen más, mint Mariann, de azt hiszem, szebb. Mariannt nem érdekelte. Nem érdekeltem.

Egy este Kiss Feri, a Strand vendéglő üzletvezetője odajött az asztalunkhoz, és megkérdezte, nincs-e köztünk valaki, aki tud dobolni. Mondtam, hogy én tudok. Kiss Feri élete megmentőjének nevezett, és fölvitt a dobogóra, hogy bemutasson a zongoristának, közben kezdte volna mondani, mi a teendőm, ha ellenőrök jönnének, és én működési engedély nélkül… mondtam, semmi gondja ne legyen, van működési engedélyem, A kategóriás, tavasszal meg kellett szereznem. A legalacsonyabbat akartam, tánciskolákba járunk zenélni egy iskolatársammal, de a vizsgabizottság addig produkáltatott, amíg megállapította, hogy bőven tudok annyit, amennyi az A-hoz kell.

A vak zongorista örült nekem, megeszi a szendvicsét, és kezdhetünk. Feri nem akarta, túl hosszú lesz a szünet. Mondtam, semmi baj, Géza bácsi egyen nyugodtan, én addig itt elütögetek valamit. A Vendéglátóipari Vállalatnak olyan Ludwig szerelése állt a zongora mellett, amilyet én közelről még nem láttam, ezzel nem lesz nehéz kiszolgálni a nagyérdeműt. Pergődob, kis tamtam, két cipó, nagytamtam, két nagy csinn állványon, lábcsinn, nagydob lábgéppel, a világ csodája, nekem otthon volt egy pergőm, egy lábcsinnem, egy pár verő, egy pár söprű, itt még azokból is két-két pár. Leültem és belekezdtem Gene Krupa szólójába, amit a Sing, sing, sing bevezetőjében üt a nagytamtamon. Elég hamar elég nagy csönd lett, az asztaloknál ülők a pódium felé fordultak.

A stamm dobos, szemesi illetőségű megbízható alkoholista és megbízhatatlan munkavállaló, ezen az estén is inkább otthon rúgott be, valaha egy vándorcirkusznál lehetett az orkeszter dobosa, igazi umtatta muzsikus volt, verte a háromnegyedet, olykor rácsapott egy nagyot a cintányérra, ha elérte a megfelelő telítettséget, hosszú halálpergéseket produkált, amilyet akkor kérnek az artisták, amikor valami veszélyes mutatványba kezdenek, például cigánykerékbe, netán szaltóba. A stamm dobost soha nem zavarta a zongorista játéka, elvolt magába, a közönség rég megszokta. Ez az én szólóm ilyenformán legalábbis szokatlanul hangzott. Géza bácsi letette a parizeres kenyeret, és nyitott szájjal meredt maga elé, azt mondta, hé gyerek. Felé hajoltam, kicsit visszavettem a hangerőből, és azt mondtam, gédúr Géza bácsi, a basszuson egy cé négynegyedben, a többit bízza rám. Hát akkor figyeljél te gyerek, mondta Géza bácsi, és egy lenti céről elindult egy olyan döngő bugilépéssel, hogy rezgett bele a dobogó. Aztán belepiszkált egy gé dúr akkordba, de nem ám, ahogyan azt vártam tőle, hanem csengőn, élesen, rendes kis szinkópával indítva, lényeg az, raktunk egy olyan rock and rollt, hogy negyedóra múlva Kiss Ferinek már a nyugágyakat is ki kellett hozatnia, ott volt egész Szárszó. Kiderült ugyanis, hogy Géza bácsi a harmincas években egy londoni kocsmában zongorázott, valahol a Sohoban, aztán a háborúban megvakult, aztán hazajött, további részletekre nem emlékszem, lényeg, hogy külföldi rádióadókat hallgatott, elsősorban Frankfurtot, az a Balatonnál jól jött, és hallás után otthon mindig lejátszotta magának a legújabb zenéket.

Sikk lett a szárszói strandvendéglőbe járni, ott volt a legjobb élőzene. Jöttek a fővárosból is, egyszer odaült a dobogó mellé két pasi, egy vendég intett, hogy ő rendel nekik, és láttam, hogy Feri zenészkonyakot hoz. Az sötétre főzött, leszűrt tea konyakospohárban, azt kapjuk, ha a kuncsaft konyakot rendel a zenekarnak, a konyhán felírják, záróra után elszámolunk, megkapjuk a pénzt, amibe különben az igazi konyak (Lánchíd) került volna. Kiss Feri odajött hozzám, megkérdezte, mi lenne, ha a fiúk beszállnának, odafent a Budagyöngyében játszanak. (A Budagyöngye volt az ország legfinomabb bárja, a vendég, aki a konyakot rendelte, ott lehetett törzsvendég telente, most Opel kereskedés van a helyén, a házat régen lebontották… Március óta most jártam arra először, jelentem, megvan az épület, mintha valaki lakna is benne, az biztos, hogy nem bár. Bocsánat a rút tévedésért 2015. december 17.) Feri kihozta a raktárból a Vendéglátóipari Vállalat nagybőgőjét, a Budagyöngyei duó zongorából és bőgőből állt, dobosuk nem volt. Géza bácsival együtt fel akartam állni, de kértek, hogy maradjak.

A vékonyarcú fiú ült a zongorához, a szőke hátrafésült hajú Miskin herceg fölvette a bőgőt, azt hittem, a hangszer magával rántja, de nem, megszólalt Bill Evans. Ott Szárszón, a strandvendéglőben a fővárosi Budagyöngye zongoristája előállította ugyanazt a hangulatot, ami egyszer már Chicagóban megtörtént – a jazztörténet írás szerint King Oliver játékára megálltak a táncolók. Szárszón ülve maradtak, úgy hallgatták azt a finom, intellektuális muzsikát, amit Bill Evans-on kívül egyedül ez a budai zongorista tudott eljátszani – soha semmilyen zene nem fogott meg azóta sem annyira. Nem emlékszem, mit csináltam, szerintem önkívületben simogattam a söprűvel a dobot és a csinneket. A szárszói strandvendéglő közönsége tapsolt. Hosszan és kipirultan. A zongorista akkor megszólalt, és azt mondta, most pedig tánc.

Akkor Mariann odajött a dobogó mellé, és megkérdezte a zongoristát, hogy ugye tudnak dobos nélkül is táncra játszani. A zongoristának arcizma nem rándult, csak a fejével intett, hogy menjek. Mariann nem tartott el magától, azt mondta, nem tudta, hogy én ilyen vagyok. Nem mertem megkérdezni, milyen.

Rendezem a lemezeimet, meg kell állapítanom, hogy a bakelit (vinil) még mindig jobban szól, mint bármi más.

Mostanában esténként Bill Evans-t hallgatok.

ALFÖLDI ESETE A HÜLYÉKKEL (MEGJEGYZÉSPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2018.03.11.


Valamelyik fideszes nagyonhülye letiltatta Alföldi Róbert zalaegerszegi beszélgetős műsorát. Ez most egy ilyen ország lett és gondolom még egy ideig ilyen ország is marad.

Alföldi III.Richárdot játszik Andrei Serban rendezésében a Radnótiban. Emlékszem, az Angyalok Amerikában című darabban rendezte Serban Alföldit, Kulkával, Stohl Andrással, még a "régi" Nemzetiben. Szerettem azt az előadást.

Persze a III. Richárdra nem lehet jegyet kapni, teljesen reménytelen.

Lesz egy másik III.Richárd is, ifjabb Vidnyánszky Attila rendezi, Trill Zsolttal a főszerepben a Vidnyánszky Sr. féle Nemzetiben.

Ugye senki sem várja el tőlem, hogy ne nézzem meg a Vidnyánszky Jr. féle III. Richárdot? Ugye nem kell firtatnom, hogy ki kinek a gyereke, ki kire szavaz, kurvaélet? Az a Bayer Zsolt lesz, nem én.

És ha ez még nem volt elég... Remélem, hogy egyszer Alföldi Róbertet az idősebb Vidnyánszky fogja rendezni. Valahol.... talán a Nemzetiben, talán máshol. Remélem, hogy egyszer lesz egy többé-kevésbé normális országunk. Tudom, hogy nem lesz, de reménykedni azért még szabad.

GYARMATI ANDREA: EZ AZ ÉN KEDVENC BÖLCSESSÉGEM

24.HU - POSZT ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.03.10.


A delphoi templom faláról.

Van egy csodafüzetem, illetve nem is egy, ahová régóta felírok mindenféle bölcsességet.Mindazt, amit sok év alatt olvastam, láttam, hallottam és fontosnak tartottam. Mondhatni, gyűjteményem van belőle. Néha szortírozom, vagy átírom egy másik füzetbe azokat, melyek súlyát nem vette el az idő.

Ma ezek egyikéről írok.

Sok éve hallottam a rádióban egy riportot Hegedűs Géza bácsival. Nyolcvan körül lehetett, de szellemileg hihetetlenül friss állapotban nyilatkozott.

– Hogyan tartja karban a memóriáját? – kérdezte a riporter.

– Mindennap megtanulok egy új latin memoritert, hogy edzésben legyen az agyam, mert miképpen az izmokat is edzve lehet fejleszteni, így van ez a memóriával is.

Nem semmi, gondoltam már akkor, és most is úgy érzem, nagyon igaz állítás ez.

Ám a latin szövegek sajnos nem állnak közel hozzám.Először verseket tanultam és mondtam fel, később a híres-neves mondások és a velük való viszonylag rendszeres kutatás és ismeretszerzés jelentették az edzést számomra. Gyakran kincseket találtam.

Gondolj csak bele, üzen a múlt. Ha tudod és megismered valaminek a keletkezését, az időt, esetleg az eseményt, ahol egy-egy bölcsesség elhangzott, nyílik a tudás kapuja, és ez nagy kaland.

Mondások, szállóigék minden korban, minden időben keletkeztek. Népi bölcsességként, vagy híres emberek, költők, művészek, politikusok, hadvezérek, tudósok szájából kelt szárnyra egy-egy szólás, mely a benne megfogalmazott igazság ereje, a gondolat tömörsége és persze a jó hangzása miatt elterjedt, közkinccsé vált, és évszázadokon át fennmaradt. Általuk gazdagabbá árnyaltabba vált a nyelv, az élő beszéd.

Nézzük az egyik kedvencemet.
"Ismerd meg önmagad!"

A történet szerint Platón, a görög filozófus egyik munkájában olvashatunk olyan emberekről, akik spártaiak, vagy más néven lakónok módján, rövid, tömör, „lakonikus” megfogalmazásban foglaltak össze egy-egy fontos tanítást. Közéjük sorolta az i. e. 4. századnak azt a hét nevezetes személyét, akiket összefoglalóan a „hét görög bölcsként” emlegetünk. Az ő bölcsességük – olvashatjuk Platónnál – abban állt, hogy rövid, megjegyzésre méltó kijelentéseket tettek. Egyszer aztán összejöttek, és bölcsességük első termését áldozati ajándékként elvitték Apollónnak a delphoi templomba, és ott felvésték a falra.

Így került tehát az „Ismerd meg önmagad!” a delphoi templomba. Hogy mindez igaz-e, majdnem mindegy, az azonban tény, hogy az önismeretről szóló mondás Apollón delphoi templomában olvasható. Nem semmi
...

HOVÁ VEZET A MARIHUÁNA REKREATÍV CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA?

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2018.03.11.


Az Egyesült Államok immár kilenc államában a marihuána árusítása nemcsak gyógyászati, hanem rekreatív célokra is megengedett.

Ez olyan szociális-kulturális szintű újdonság, amelyre a szabadidőipar most keresi a megfelelő választ.

Ha valóban megengedett a használata rekreatív célra, helyek is kellenek, ahol be lehet vezetni. Ez nehéz helyzet elé állítja mind a felnőtt szórakoztatással foglalkozó bizniszt (eladni csak 21 éven felülieknek lehet), mind azokat, akik a hasis és a marihuána élvezői. Mivel azok, akik hozzászoktak, hogy saját otthonukban vagy rejtett helyeken füvezzenek, most megtehetik nyilvános helyeken is. De hát milyen környezetben, kivel? – veti fel a Panorama.

A törzsfogyasztó által látogatott közösségi magánklubokon kívül más egyelőre még nem működik.

Az is nyilvánvaló, hogy más megközelítést igényel a rekreatív marihuána, mint az alkohol. A felnőttek szokása este elmenni meginni valamit a barátokkal, az egész napi munkát, bajokat hátrahagyva. Ugyanebben a környezetben nem szerencsés bevezetni a füvezést, mivel két ellenkező hatású anyagról van szó. Az alkohol tompítja az érzékelést, a marihuána pedig pszichoaktív hatásával fokozza fogyasztója lelkiállapotát, van, akinél jó értelemben vett tudattágítást okoz, másoknál viszont pánikrohamhoz vezethet. A két világ ellentétes egymással. Egyébként gyakori, hogy aki droggal él, kávéval, teával ellensúlyozza a hatását.

Nincs ugyan sok javaslat azok számára, akik szívnak, igaz, azok minőségiek: performance-ok, zenével, művészi alkotásokkal, vacsorák THC-vel fűszerezett fogásokkal, összejövetelek olyan teaházakban, ahol füvet is árulnak…

Az éjszakai szórakozóhelyek attól tartanak, hogy a marihuána legalizálásával csökken a szeszes italok fogyasztása. Erre is van példa: Aspenben, a coloradói síparadicsomban több olyan hely van, ahol füvet lehet vásárolni, mint ahol alkoholt. Megoldás lehet, hogy, mint Amsterdamban, a kávézókban lehessen kapni marihuána-alapú termékeket, de alkoholt nem. A közrend és az üzlet megóvása érdekében azonban tanácsos elkerülni a kettő keverését – írja végezetül a Panorama.

3 ESZKÖZ, AMIVEL A FIDESZ CSALHAT A VÁLASZTRÁSOKON

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr. Flynn Rider
2018.03.11.


A határon túli szavazókat, a kamupártokat és a helyi megfélemlítést is beveti a Fidesz a győzelemért.

1. A határon túli szavazók

A Fideszben is elismerik, határon túli szavazatok nélkül nem lett volna meg a kétharmad 2014-ben. Idén áprilisban kétszer annyi határon túli szavazhat majd, mint négy éve. Ez azt is jelenti, hogy ezúttal nem egy, hanem két mandátumot is hozhatnak Orbánéknak a külhoni voksok. Pedig az egyszerűsített honosítási eljárással és a választási névjegyzékbe való tömeges bekerüléssel kapcsolatban is komoly aggályok merültek fel – írta az Index.

(A lap emlékeztet: Áder János 1993-as parlamenti felszólalásában még az ellen érvelt, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak.)

A rendszert úgy találták ki, hogy legalább 3-4 lehetőség egyen benne csalni. Az első az, ahogy bekerülnek a névjegyzékbe.

A kormány 2010-ben bevezette kettős állampolgárságot és az egyszerűsített honosítási kérelmet. Az hagyján, hogy több ezer orosz bűnöző kaphatott ezen az úton magyar papírokat, amelyek szabad mozgást biztosíthattak nekik az EU-ban – de ők mind szavazhatnak. A hírekben az is bekerült, hogy az ukrán maffia tízezrével osztogatta a magyar állampolgárságot.

Így lett egymillió új magyar állampolgár a határon túli magyarok között (akikből már 415 ezer fog szavazni), hogy nem csak az ukrán maffia, vagy az oroszok osztogatták, hanem a legnagyobb romániai magyar párt, az RMDSZ is. Sőt, aláírásgyűjtés keretében rögtön a névjegyzékbe segítette a külhoni magyarokat és közben a Fidesznek mozgósítanak. A faramuci helyzetet az fokozza, hogy az RMDSZ akár saját maga is szavazhat a külhoni magyarok helyett.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke hívta fel a figyelmet, hogy

„Különösen aggályos lehet, ha a választópolgár által a regisztrációhoz megadott, és az ellenőrzése alól kikerült személyes adatait a segítő (különösen, ha az politikai szervezet) tárolja, és ezzel lehetősége nyílik arra, hogy – a saját címet megadva a szavazólap-kézbesítési címként – a szavazási levélcsomagot az állampolgár helyett (annak tudta nélkül) átvegye, azonosító nyilatkozatot a választópolgár adatainak felhasználásával kitöltse, és a választópolgár helyett szavazatot adjon le"

A legutóbb a levélben érkezett 128 ezer szavazat 95 százaléka a Fideszre érkezett, valószínűleg a határon túli voksok is Orbánékat fogják segíteni. Két mandátum döntően befolyásolhatja a választások eredményét, könnyen lehet, hogy ezen múlhat az újabb Fidesz-kétharmad. A kétharmadhoz ugyanis 133 mandátum kell, plusz egy-két (extrém esetben három) mandátum is rengeteget számíthat.

Nem „csak” itt van a gond. Valószínű, hogy a határon túliak nagy része soha nem élt Magyarországon, és a magyarországi hírekről, történésekről is csak a kormányközeli sajtóból tud értesülni. Így el is hiszi, hogy mekkora veszély leselkedik rá, ha nem sikerül Orbán Viktornak hatalmon maradnia. Ezért ennek megakadályozására bármit megtenne.

Ez még mindig semmi: a külhoni szavazót simán meggyőzik arról is – akár az RMDSZ-ben, akár a Fidesz aktivistái -, hogy legyen papíron egy magyarországi lakcíme. Kap egy lakcímkártyát és mindjárt nem csak listára szavazhat A Fidesznek pedig semmi sem drága, ahogy a békemenetre is, úgy a szavazásra is busszal, szervezetten szállítja majd a határon túliakat.

A csalás teljesen legális, ugyanis azt senki nem nézi, hogy valaki életvitelszerűen a bejelentett lakcímén lakik –e – hívja fel a Közéleti pad blog. Viszont teljesen ellenőrizhetetlen, hogy hány ilyen szavazat érkezik a határon túlról. A billegő körzetekben elég 1-2 ezer ilyen szavazót „betelepíteni” és mindjárt nem billegő lesz, hanem fideszes.

Itt még nincs vége, van egy harmadik lehetőség is: a levélben szavazás. A határon túl élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarok levélben is leadhatják szavazatukat (kizárólag pártlistára, azaz egyéni jelöltre nem), addig a magyarországi lakcímkártyával rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodó magyarok viszont nem szavazhatnak levélben, és más akadályokat is gördít eléjük a rendszer. Ez önmagában antidemokratikus (hiszen két magyar állampolgár közül az egyik könnyebben szavazhat, a másik pedig nehezebben). De a levélben szavazó határon túli helyett szavazhat bárki más is – hiszen hogyan igazolja a saját személyazonosságát hitelt érdemlően, levélben? Sehogy...

ÚGY FELHÚZTA LÁZÁR, HOGY ELMEGY SZAVAZNI A BÉCSI MAGYAR

MAGYAR NEMZET ONLINE
- KÜLFÖLD
Szerző: LÁSZLÓ DÁVID
2018.03.11.


Nem csitulnak az indulatok Lázár János Bécset ostorozó videója kapcsán. A hétvégén például a magyar kormánypárti média ujjongott azon, hogy az osztrák jobbközép regionális Kleine Zeitung című lap online szavazásán értettek egyet „a bécsiek” a kancelláriaminiszterrel. A nem reprezentatív felmérésen valójában nem csak a főváros lakói, de bárki szavazhatott, és már a kérdésnél is erősen lejtett a pálya, hiszen felemlegettek benne egy késes támadást, amit nemrégiben követett el egy afgán férfi. Ettől függetlenül az eredmény beszédes: 69 százalék véli úgy, hogy ma már nem lehet gondtalanul sétálni egyet a városban, 19 százalék arra szavazott, hogy Bécs még mindig Európa egyik legbiztonságosabb és legélhetőbb városa, 12 százalék pedig nem ítélkezett, mert nem ott él.

Már 13 éve él Bécsben, de nem érzékel különösebb változást Csekő Balázs újságíró sem. – Összeszámoltam, húsz olyan állítása volt Lázár Jánosnak, ami nem igaz. Köztük például, hogy Bécs szóban forgó kerületében húsz éve egyetlen bevándorló sem volt – vágott bele. Szerinte a városban mindig is éltek bevándorlók; ami új, az legfeljebb az, hogy most többen érkeznek a Közel-Keletről. Arra is emlékeztetett, hogy nem csupán a nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy az osztrák főváros az egész világon az egyik legélhetőbb és legbiztonságosabb város, de a helyi statisztikák is ezt támasztják alá, hiszen a belügyminisztérium adatai alapján Bécsben tavaly 7,5 százalékkal csökkent a bűnözés. Csekő Balázs még egy érdekes jelenségre felhívta a figyelmünket: az Orbán-kormány 2010-es magalakulása óta közel megháromszorozódott – 8171-ről 21 ezer fölé emelkedett – a Bécsben élő magyarok száma. Hogy akkor minek köszönhető az osztrák portál szavazási eredménye? Az újságíró szerint az effajta internetes közvélemény-kutatásokat mindig kétkedéssel kell fogadni, de az is hozzájárulhatott, hogy manipulatív volt a kérdés; hogy az emberek valós és szubjektív biztonságérzete különbözik; és hogy a szennylapok szeretnek az efféle témákra koncentrálni. Elmondása szerint egyébként osztrák ismerősei is vegyesen fogadták Lázár János videóját, volt, aki úgy véli, van igazság abban, amit mondott...

ÍGY ÉLNEK A KÍNAI KÖTVÉNYESEK, AKIK ROGÁN SZERINT NINCSENEK ITT

DIREKT36
Szerző: ZÖLDI BLANKA
2018.03.05.


Kilenc hónappal ezelőtt Han eladta a családja pekingi házát, és Budapest 18. kerületének egy csöndes, szinte falusi hangulatú részére költözött feleségével és két kislányával.

“Szeretünk itt lenni, jó a közbiztonság” – mondta a 32 éves kínai férfi tavaly júniusban, a nemrég vásárolt, két emeletes családi házuk teraszán ülve. Eközben a felesége takarított, dobozokból pakolt ki az új otthonukban, a nagyobbik lányuk pedig a kölyökkutyáját gyömöszölte a kertben.

Han – aki azt kérte, ne írjuk le a teljes nevét – elmesélte, hogy a négyéves lányuk pár napja a házuk előtti utcán játszott, de nem ment haza sötétedéskor, ahogy megbeszélték. “Megijedtünk, ha ez Kínában történik, valami veszélyes ember biztos elrabolta volna. Itt meg az egyik szomszéd tíz perc múlva hazahozta. Tudta, hogy melyik házba csöngessen a kislánnyal, mi vagyunk az egyetlen kínai család ezen az utcán.”

Talán az utcán igen, de az országban nem Hanék az egyetlen, nemrég Magyarországra költözött kínai család. 2013-tól óta több mint 15 ezer kínai állampolgár kapott letelepedési engedélyt az országban a tavaly áprilisig működő letelepedésikötvény-programon keresztül. Miközben a kormány harcias migránsellenes kommunikációt folytatott, e konstrukción keresztül 300 ezer euróért juthattak letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok.

Rogán Antal, a program kezdeményezője az országgyűlés igazságügyi bizottságának decemberi meghallgatásán azt mondta, hogy kötvényvásárlók közül tudomása szerint egyetlen ember sem telepedett le az országban. Több, a Direkt36 által felkeresett, ma már az egész családjával Magyarországon élő kötvényes befektető viszont itt képzeli el a következő éveket. A cikk az Organized Crime and Corruption Reporting Project és a Transparency International nemzetközi projektjének keretében készült, amelynek során több más hasonló vízumprogram részleteit tárták fel újságírók.

Olcsóbb és egyszerűbb

Az Európai Unió más országai is ajánlanak a magyarhoz hasonló, úgynevezett Golden Visa (Arany Vízum) programokat külföldi befektetők számára. Magyarország viszont különösen azért volt vonzó a befektetők számára, mert a program szabályai szerint öt év elteltével visszakapják a megvásárolt kötvény árát. Ezért cserébe nemcsak a befektetők, hanem a közeli családtagjaik is letelepedési engedélyt kaphattak, amely lehetővé tette a Schengen-zónán belüli szabad utazásukat is...

ÉN MEGVÉDEM SEMJÉN ZSOLTOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- VENDÉG
Szerző: Róza néni
2018.03.11.


Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. – ) magyar teológus, szociológus, politikus. 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő. 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott – mondja mindezt a Wikipedia.

Háziorvosommal beszélgettünk valamikor réges-régen, hogy nem szeretnék-e önkormányzati képviselő lenni. Mondtam én, hogy minek, hiszen van nekem rendes szakmám. Kérdeztem, hogy és ő miért nem, mire mondta ő, hogy neki is. Persze, ettől még egyikünk sem lett volna megélhetési politikus, mert az önkormányzat még nem az a szint. Pontosabban nem mindenki számára. De van itt nekünk, ugye, egy örök idők óta alkalmazottunk, akinek ha megnézzük a bemutatott pályafutását, kiderül hogy legalább 1989 óta egyfolytában a politika körül sertepertél, vagyis azóta fizetjük mi őt és a hobbi-luxusrepüléseit. Akarom mondani a hobbi-luxusvadászatát. Merthogy hobbirepülni Hadházy Ákos szokott (persze nem mint jávor-rénszavas), de ő az állatorvosi nem-közpénzéből finanszírozta azt. Van azért egy kis különbség, ugye?

De Semjén Zsoltnak valóban lehet elegendő pénze ilyen luxushobbira, mert amint az a vagyonnyilatkozatából kiderül, az ő miniszterelnök-helyettesi fizetése 2017-ben is havi 1.101.900 forint volt. Azonban, ha jól tévedek, akkor azért kap ő még némi képviselői juttatást is, amit a vagyonnyilatkozatban nem kell szerepeltetni. Ugyanis huncut módon azt mondja ennek a vagyonnyilatkozatnak a 11. oldala, hogy JÖVEDELEMNYILATKOZAT (az országgyűlési képviselő javadalmazásán kívüli adóköteles jövedelmek).

Szóval akkor – hogy lássunk valamelyest tisztábban – egészítsük ki azt a fránya vagyonnyilatkozatot, ha már ilyen vacak nyomtatványt találtak ki rá. Dr. Semjén Zsolt egyben országgyűlési képviselő is, miután 2014-ben ő volt a második befutó dr. Orbán Viktor (most nem tenném fel azt a bizonyos Deutch Tamás-féle kérdést, hogy ki a f…) mögött az országos listás versenyben. Így lesz ez idén is minden bizonnyal, habár én ezt biztosan nem fogom megtámogatni, legfeljebb ha támolyogva megyek szavazni. De azt hiszem, még akkor se.

Képviselőként tehát, Semjén Zsoltnak is jár még valamennyi havi zsebpénz is, ez egy 2018 februárjára vonatkozó bejegyzés szerint 224.363 forint körül volt/lehetett 2017-ben is. Ami még kimaradt a vagyonnyilatkozatából, az esetleg megtekinthető ITT, ahol az állami vezetők juttatásait próbálják közzé tennni. Mondom, próbálják! Itt kiderül, hogy Semjén Zsoltnak tavalyra járt még bruttó 200.000 Ft összegű cafeteria juttatás is. Abban, hogy az itt bemutatott adatlap szerint 2017-re sem jutalmat, sem célprémiumot nem kapott, teljes mértékben egyet tudok vele érezni – hasonló cipőben járunk ugyanis.

Aztán kiderül még, hogy a vagyonnyilatkozatába hanyagul odavetett érték nélküli laptop mellett azért még volt neki némi más juttatása is, amit illett volna belerakni. Például kiderül, hogy a 2015 májusától használt VW Multivan szolgálati autóját idén február 2-án egy vadiúj Skoda Superbre volt szerencséje lecserélni. Azt én most nem állítom, hogy esetleg van neki még hivatali mobiltelefonja, meg üzemanyagkártyája is (mert neki is alapból járnak ezek is), meg netán valamiféle lakhatási támogatást vagy iroda-fenntartási támogatást is kaphatott-e, mert ezeket én nem tudom konkrétumokkal alátámasztani, és nem szeretnék valótlanságot állítani, vannak mások úgyis elegen, akik ezt gátlástalanul megteszik. És akkor még finoman fogalmaztam.

A vagyonnyilatkozatból láthatjuk azt is, hogy lakhatási gondjai Semjén Zsoltnak nincsenek, mert csere-bere útján már 1998-ban megszerezte egy Budapest II. kerületi 123 m²-es lakás felét, aztán szintén a II. kerületben egy 42 m²-es lakás felét 2007-ben. És mikor nem vadászni repül, vagy repülve vadászik Svédországban vagy Afrikában, akkor Balatonfenyvesen töltheti pihenőnapjait egy 524 m²-es telken fekvő 102 m²-es házikóban.

Szóval nekem aztán ne mondja senki, hogy az évi kb. 16 millió forintos bruttó jövedelméből, amiből jelenleg a középiskolai tanár, karmester és egyházzenész feleségével együtt, a háromból már csak egy velük közös háztartásban élő gyermeküket kell valahogy szerényen eltartani, nem tud évente minimum 4-5 milliót még luxusvadászatra költeni (akár többször is), megvenni a luxusfelszereléseket, edzésben tartania magát, stb. Tényleg, saját lovai ne lennének?! És mindezek mellett még 4 millió forint megspórolt pénze is van, no meg másfél milliót kölcsön is tudott adni.

Merné valaki azt mondani, hogy bizony többre vitte ő, mint a szeretett főnöke, mert annak még rongyos egymilliója se jött össze Anikó asszonnyal felesben ugyanennyi év alatt?! Én bizony mondom! Bár azt azért mégsem mondanám, hogy Semjén Zsoltot miniszterelnöknek, még ha ő maga vadászna is rám ezért.

A LAKHATÁSHOZ VALÓ JOGÉRT KÜZDÜNK: ELMEGYÜNK SZAVAZNI!

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: AVM
2018.03.11.


A politika befolyásolásának a rengeteg lehetséges módja közül ez az egyetlen egy, ami valóban mindannyiunk számára egyenlő mértékben nyitva áll. A szavazati jog az egyetlen politikai erőforrás, amiből a legszegényebb állampolgárnak is ugyanannyi van, mint a leggazdagabbnak. Éljünk vele!

A Város Mindenkié csoport mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt az április 8-i országgyűlési választásokon.

Kormányváltásra van szükség!

A Fidesz 2010 óta módszeresen az alkotmányosság és jogállamiság szétverésén dolgozik, a társadalom jobbításáért dolgozó civil szervezetekkel szemben pedig rágalomhadjáratot folytat. A jelenlegi kormányzat bevallottan ellenségének tekinti a jóléti államot. A kormány társadalompolitikája növeli a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Gyengítették a munkavállalói jogokat. A lakhatási támogatások leginkább a magasabb jövedelmű, vagyonosabb családok számára hozzáférhetőek – a leginkább rászorultak ezekből lényegében kimaradnak. Megszüntették az országos lakásfenntartási és adósságcsökkentési támogatást, és a fővárosi rezsitámogatást. Kriminalizálták a hajléktalanságot. Semmit nem tettek a szociális bérlakás-állomány bővítése érdekében. Megakadályozták, hogy a parlament megtárgyalja a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatása ellen kezdeményezett törvényjavaslatunkat. A Fideszes önkormányzatok élen járnak az elhelyezés nélküli kilakoltatásokban.

Bármiféle egyenlősítő, a lakhatási szegénységet és a hajléktalanságot csökkentő társadalompolitikai fordulat legfontosabb előfeltétele a Fidesz egyeduralmának a megtörése, a kormányváltás. Erre pedig csak akkor van esély, ha minél többen elmegyünk szavazni.

Szavazzunk átgondoltan!

A Város Mindenkié csoport egy pártoktól független szerveződés. Továbbra sem fogunk pártok mellett kampányolni, így arra sem fogunk senkit biztatni, hogy erre vagy arra az adott pártra szavazzon. Azt azonban elmondjuk, hogy mi milyen szempontok szerint fogunk dönteni április 8-án.

Egyéni jelöltek
  1. Ha kormányváltást szeretnénk, akkor fontos szempont, hogy az egyéni jelöltek közül arra az ellenzéki jelöltre szavazzunk, akinek a legnagyobb esélye van nyerni.
  2. Az is fontos azonban, hogy ne szavazzunk olyan párt jelöltjére, ami kirekeszti a nemzetből a cigány magyarokat, gyűlöletet kelt a más vallású, más bőrszínű, vagy háború elől menekülő emberek ellen. Mi nem fogunk szélsőjobboldali jelöltre szavazni.
Pártok listái
  1. Olyan pártokat érdemes a szavazatunkkal támogatnunk, amelyekről a választási programjukban szereplő javaslatok alapján feltételezhető, hogy hatalomba kerülve a társadalmi egyenlőtlenségek, a lakhatási szegénység és a hajléktalanság csökkentésén fognak dolgozni.
  2. A választási programokban persze mindenki fűt-fát megígérhet. Ezért aztán érdemes nem csak arra figyelnünk, hogy mi szerepel egy-egy párt programjában, hanem arra is, hogy mennyire hiteles az adott párt: mit tettek akkor, amikor hatalmon voltak? Mit tettek az elmúlt években a parlamenti és önkormányzati képviselőik vagy polgármestereik?
Emiatt fontos, hogy a szavazás előtt tájékozódjunk! Ennek érdekében az AVM Facebook oldalán a választásokig megosztjuk majd a pártok vonatkozó ígéreteit, javaslatait.

Itt olvashatsz arról, hogy mely pártok álltak az AVM hatpontos minimumprogramja mellé, és hogy ez az elköteleződésük szerintünk mennyire hiteles a korábbi teljesítményük alapján. Arról, hogy melyik négy párt csatlakozott a gyermekes családok kilakoltatása ellen indított kampányunkhoz, itt tájékozódhatsz.

A pártok választási programjának a lakhatásról szóló részeiről itt olvashatsz rövid összefoglalókat.

2014-ben mi is értékeltük a DK, az Együtt - PM, a Liberálisok, az LMP és az MSZP programját, valamint a Fidesz addigi teljesítményét. A korábbi, 2010-es választások idején készült értékelésünket itt találhatjátok az országos pártprogramokról, és a fővárosi programokról.

ELFOGTÁK A ORBÁN-LÁNYT KIRABLÓKAT PÁRIZSBAN

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.03.10.


Bárki kirablása bűntett. Bárki, aki rablást követ el, bűnöző. Egy ilyen esetben sem szép dolog a sértett terhére viccelődni. Netán gúnykacajt hallatni. Ha az ember szétnéz a világban, akkor az emberek többsége be is tartja ezt az utóbbi, inkább csak hallgatólagos szabályt. Is. Ahogy legtöbbször komoly munka van ennek a megszegése mögött is.

Ennek fényében egyáltalán nem menti fel semmi az elkövetőket Orbán Ráhel kirablása esetében sem. Annyira nem, hogy Párizsban el is fogtak azt a bandát, amelyik a csúcsforgalomba rekedt autósok kifosztására „szakosodott”. Ezt az MTI nyomán több média is közli. Valójában a közhangulatot inkább a már felbukkant első kommmentek mutatják. Vitathatatlanul jelezve, hogy elég hangos gúnykacaj kezdte el feszíteni a köz rekeszizmát. Amely kacajban visszaüt sok minden abból, amit Ráhel, illetve a fel-, és oldalmenő elkövetett. Retorikában, korrupció-gyanúban egyaránt. Mert igen, a kárörömért meg kell dolgozni. Orbán Viktor és családja pedig megdolgozott érte.

Az természetesen más kérdés, hogy az alapvetően bulvárszintű hírt mi teheti országosan érdekessé. Talán az, hogy a médiában is van egyfajta általános káröröm-érzés. Szintén nem véletlenül talán. Talán az is, hogy a Fidesz vezetője egy kis együttérzést szeretne kisajtolni az emberekből a választásokhoz közeledve. Kész csoda, hogy nem a miniszterelnök jelentette be az esetet egy nagy migránsozás közepette. Azon pedig inkább el sem gondolkodunk, hogy mi lehetett Orbán Ráhel poggyászában, ami miatt nem volt itthon, 2017-ben, országos hír a kirablása, mint olyan. Mert még elkalandoznánk, a hozzászólókhoz hasonlóan az Elios-pénzek felé. Ami méltatlan lenne. Bizonyítékok híján. Meg az is lehet, hogy volt országos hír. Csak a fene sem emlékszik már rá...

DÜBÖRÖG A KAMPÁNY

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
20198.03.10.


Már egy hónap sincs a sokak szerint mindent eldöntő parlamenti választásig és most valóban elmondhatjuk azt, hogy néhány párt számára tényleg sorsdöntő választás lesz a mostani. El kell dönteniük azt, hogy a kellő támogatás hiánya mellett is hajlandóak lesznek-e arra, hogy tovább küzdjenek a választók megnyeréséért, vagy pedig sokkal gyümölcsözőbb elfoglaltság után néznek. Itt most az ún. egyszázalékos pártokra gondolok, amelyek közül némelyiket maguk a középpártok vetettek ki maguk közül. De a kormánypártok számára is sorsdöntő lehet ez a választás, mert megdönthetővé válhat a nyolcéves hatalma, amit az ellenzék már oly sóvárogva várt eddig is. De nézzük meg ezeket részleteiben is.

Ma az újabb közvélemény kutatási adatok szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség egyedül és megbízhatóan uralja a pártpreferencia mezőnyét. Egy, a Századvég által közreadott kutatási eredmény szerint, amelyet már a február 25-i vásárhelyi nagy Fideszes vereség után végeztek, a pártszövetség támogatottsága 36% volt a teljes populáció körében. Még ha beleszámítjuk azt, hogy ez a kutató cég a Fidesz szekértáborához sorolható, ezért kissé kozmetikázottnak tűnik ez a szám, akkor is igen nagy a különbség e között és az őket követő többi középpárt támogatottsága között. A Jobbik 8%-on, az MSZP-Párbeszéd pártszövetség szintén 8%-on áll. Ez utóbbi adat azért jelzésértékű, mert nem haladja meg a 10%-os parlamenti bejutási küszöböt, ami mindenképpen elgondolkodtató: érdemes volt-e az MSZP-nek a keblére ölelnie a Párbeszéd egyszázalékos pártját. A DK 5%-os, az LMP 7%-os, és azEgyütt 1%-os párt. A többi párt nem mérhető, legalábbis a Századvég kutatása szerint. Mindez azt jelenti, hogy ha az összes ellenzéki párt mérhető adatait összeadjuk, akkor sem haladja túl a kormányzó pártszövetség támogatottságát: 36% aránylik a 29%-hoz, ami azért nagy különbségnek tekinthető. Ha pedig ehhez hozzászámítjuk az egyfordulós választási rendszernek a „győztes mindent visz” jellegét, akkor az ellenzéki pártok számára nem sok siker jósolható meg.

Persze, ez csupán spekuláció, hiszen nem tudjuk azt, hogy a választók lelkében milyen folyamatok játszódnak le. Természetesen elképzelhető az, amint az a vásárhelyi választás során nyilvánvalóvá vált, hogy megelégelték a Fidesz ámokfutását a menekült-ügy kapcsán és egy földindulás szerű változás fog beállni. Mondom, ez nem zárható ki, de azért a közvélemény kutatási adatok meglehetősen jól mutatják a politikai palettán szereplő pártok közötti erőviszonyokat. S ha mindezt a kormány még további eszközök bevetésével tovább tudja növelni, akkor még inkább nőni fog a győzelmük valószínűsége. S a Fidesz minden eszközt megragad ehhez most is. Ezek közé tartozik például az, hogy egy új ellenségképet alakított ki. Míg korábban Brüsszel és szegény Soros György volt az ország ellensége, ma már megjelent egy újabb közellenség: az ENSZ. Történt ugyanis az, hogy ennek a szervezetnek készült egy olyan ajánlása, ami a menekültek befogadására vonatkozik. Ezt az ajánlást azonban a kormány kötelezettség gyanánt fogta fel, írta le, és úgy kommunikálja, hogy ezzel az ENSZ meg akarja sérteni a nemzeti szuverenitásunkat. Erről persze szó sincs, mert ami nem létezik, ti. a szuverenitásunk, azt nem lehet megsérteni. De az ENSZ ajánlása nem korlátozhatja azt a nemzeti hatáskörbe tartozó lehetőséget sem, hogy azt fogadjunk be, akit akarunk. Brüsszel és az ENSZ között az a lényegi különbség, hogy míg az előzőnek van joga előírnia a menekültek elosztását, addig az ENSZ-nek erre nincs felhatalmazása. Ezért tekinthető a kormánynak ez a harca szélmalomharcnak, hiszen végeredményben a semmi ellen küzd. Ám mindez arra jó alkalom, hogy a kormány éppen a választások előtt plakátok tömegével áraszthassa el az egész országot, mivel ez a tevékenység nem tartozik a plakáttörvény hatálya alá. Ez viszont azt involválja, hogy a választási kampány esélyegyenlőségét felborítják és a Fidesz felé billentik. Tehát az ellenzék ezen a téren is eleve vesztésre áll...

KECSKÉT ÁLDOZTAK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: HATÁRÁTKELŐ
2018.03.11.


Lesz ma itt minden, mint a vásár... jó blogajánlóban. Kecskét áldozunk Afrikában, ügyet intézünk Berlinben és olyat látunk Angliában, amit már nagyon régen nem. Kezdjük a legmesszebb, Ghánában!

Méghozzá a Mayree blog segítségével. Uncle Joe ugyanis mostanában Afrika és Magyarország között osztja meg idejét, és Ghánában azért tapasztal néhány olyan dolgot, ami európai szemmel minimum érdekes. Például az állatáldozat munka előtt biztos, ami biztos alapon.

„Az áldozat igazi, az egyik főnök (egy igazi paramount chief), akinek a területén áthalad a mérés, kikötötte, hogy addig nem kezdhetünk, amíg áldozatot nem mutatnak be.

Hát legyen, elvégre ki az a címeres ökör, aki ép ésszel összerúgná a port a ki tudja milyen istenségekkel? Még jön valamelyik oszt megbabrálja a vibrók nagynyomású hidraulikus rendszerét, vagy teszem azt befagyasztja a geofonokat.

Asszem kecskét áldoztak (vagy birgét), amit aztán be is kebelezett az úri közönség. Él bennem egyfajta gyanú, hogy az igazi cél ez utóbbi volt, és ha teszem azt a közösség szállította az alanyokat és így nem került semmibe a kajcsi, az egyben engem igazol. Ezt majd még komolyabban megvizsgálhatjuk, ha sikerül Iantől megszerezni a videjót, mivel ő ott volt és fölvette a procedúrát.

Azt nem láttam, hogy áldozati vérrel megspriccelték-é a vibrókat, a kábelt, geofonokat, vagy a műszerkocsit, mindenesetre gondolkodom egy nyúlláb, vagy hasonló beszerzésén. Ámbár mióta van egy spéci amuletem, azóta nem hiszek a babonákban, de azért ki tudja? Itt Afrikában hátha nem úgy mennek a dolgok... (...)

Egyébként Tamalebe történő leszállásunkkor felülről figyelhettük meg a település szerkezetét, és úgy tűnik, hogy minden család a körkörös védekezés taktikáján alapuló struktúrát részesíti előnyben.

Modernebbek beletoldottak egy-egy kocka épületet is, de meghagyták a többi kunyhót. Kör alakú, hosszú, nádszerű fűvel borított kis épületecskék kört alkotnak, a közöttük található rést agyagfal tünteti el.

Majd az esős évszak alatt meglátjuk azt, hogy miként szuperálnak, de tuti ellenállnak az elemeknek, nem mai találmányok...

A faluba, kút híján, a nem is olyan közeli, gáttal határolt vízgyűjtőből lányok és asszonyok hordják a vizet. Vagy a rőzsét (ezt nem a tóról, szerintem).

Aztán a szokásos termeszvár, ezzel egyszerűen nem tudok betelni. Hogy azok a kis genyák ilyet képesek építeni AutoCAD és minden mérnöki képzettség nélkül... eszem megáll és csak néz."

Ha érdekel, hogyan néz ki a termeszvár (elképesztő egyébként), akkor kattints az eredeti posztra, ami egyébként is tele van fotókkal...

TIBORCZTÓL ORBÁNIG - A NER LEGNAGYOBB MENEKÜLÉSEI

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: KAUFMANN BALÁZS
2018.03.09.


Orbán Viktor veje pánikba esve menekült csütörtökön kollégánk elől, az ijedtségen túl azonban legalább attól nem kell tartania, hogy a NER-bulikon rajta nevetnek majd. Ebben a körben ugyanis az ilyen reakció nem szokatlan. Összeszedtük az elmúlt évek menekülő-válságának ikonikus pillanatait. Szavazzon, ön szerint melyik volt a legütősebb.
Kezdjük a legfrissebbel. Tiborcz István, Orbán Viktor veje, az ELIOS Zrt. volt tulajdonosa nemcsak nem válaszolt kollégánk kérdésére, de fejvesztve kapkodott, majdnem saját kezére is rácsapta autója ajtaját. Szóval, menekült, mintha ördögöt látott volna.

De nincs ő ezzel egyedül a NER csodálatos világában. Összeszedtük, kiktől láthatott már ilyet produkciót az elmúlt években. Ha megnézte, szavazzon az önnek legkedvesebb menekültről.

Rogán-kabaré

Tavaly májusban a soros (haha) bevándorlós nemzeti konzultáció fideszes fórumainak közepén jártunk, nem nagyon sokkal Rogán Antal helikopteres ügye után, amikor az Index próbálta elkapni az amúgy a sajtóért is felelős, az újságíróknak azonban már jó ideje láthatatlan minisztert. Az alábbi részleten látható jelenet, ahogy a fórum után távozó miniszter autója az épület különböző bejáratai között cikázik, többször is megismétlődött a videóban. A kabarészerű jelenetsor zsenialitását az sem csorbítja, hogy végül sikerült mikrofonvégre kapni a minisztert...

IMÁZS- ÉS PRESZTIZSÜGYEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁNCSA ISTVÁN
2018.03.10.


Örömhír az elmúlt hétvégéről: az új országimázs vagy korszerűbb szóhasználattal az új magyar országmárka kidolgozásában Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal. Nem fizetett alkalmazottként, hanem honleányi buzgalomból, ami annyit tesz, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója alkalomszerűen, de folyamatosan kikéri a hölgy szakértői véleményét, ő pedig avatott és előremutató válaszokat ad. Nyugodtak lehetünk tehát, az országmárka vagy országimázs dolgait illetően minden a lehető legjobb kezekbe került. Nemcsak azért, mert kormányzó urunk legidősebb leánygyermeke valami roppant előkelő svájci intézetben szerzett diplomát, fontosabb ennél a tradíció, amelyet Ráhel régi országimázs-építő család sarjaként megtestesít. Tizenegy éves volt, amikor atyja létrehozta a szép emlékű Országimázs Központot, vagyis Ráhel a legfogékonyabb éveiben tapasztalta meg azt a szellemi pezsgést, amely az ország marketingcélú korszerűsítésének esztendeit itatta át, s amelynek máig ható eredményét egy öt évvel ezelőtti MTI fotó foglalja össze vizuálisan.

A képen a bocskaiba öltözött miniszterelnök-helyettes látható, amint Kézdivásárhelyre belovagol.

Most persze másról van szó, a vezérigazgató a köztévében a magyar turisztika nagy reformjáról beszélt, megemlítve, hogy májusban Budapest-központú kampány indul, fókuszában a társasági élet, a fürdők és a gasztronómia, továbbá az a szívderítő tény, hogy Magyarországon „a család, a biztonság és a hagyományok a fontosak”. Vagyis a magyar turisztika nagy reformjába a bocskaiban lovagló Semjén délceg alakja még bőven belefér, ám a főcsapás iránya nem ez. Más kérdés, hogy belső-erzsébetvárosi lakosként a beutazó turizmus egy viruló szegmentumát testközelből volt szerencsém ismerhetni, és nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy abban a társasági élet, a fürdők és a gasztronómia szerepe úgyszólván elhanyagolható, hogy a családról, a biztonságról és a hagyományokról már szó se essék.

A lényeg viszont mégiscsak az, hogy az országimázs felpolírozását célzó ezen sokadik nekibuzdulás elvileg nem direkt párt- és kormánypropagandának indulna, tekintve, hogy abban a piaci szegmensben az aktuális kínálat a legmohóbb igényeket is ki tudja elégíteni, a választék további bővítésére semmi szükség. Csak hát annak idején az Országimázs Központot is azért hozták létre, hogy az országot a külföld számára vonzó módon mutassa be, viszont működésének már a legelső napjaiban a hatalom öntömjénezésének alapintézményévé magasztosult. Az e tárgyban még szűziesen naiv érdeklődők leesett állal figyelték, ahogy egy állami szervezet az adófizetők pénzét átláthatatlanul használva hülyíti magukat az adófizetőket, nem tartja be a közbeszerzési törvényt, hatalmas összegű megbízásokat ad a Happy End Kft.-nek és az Ezüsthajó Kft.-nek, a hozadék pedig koronaúsztatás, tűzijáték, Millenniumi Országjáró, semmi több. Tíz- meg százmilliókért.

Aranykor, boldog békeidők.

Most ott tartunk, hogy Mészáros Lőrinc vagyona egy év alatt hetvenmilliárddal gyarapodott, ennek a nyolcvan százaléka, ahogy mondják, uniós pénz. Ami annyit jelent, hogy a nemzet gázszerelőjét az Európai Unió hetenként több mint egymilliárd forinttal támogatja. Ugyancsak sokatmondóak a New York Times által idézett becslések, melyek szerint Orbán kegyeltjei – Garancsi, Mészáros, Simicska, Tiborcz – 2010 és 2016 között két és fél milliárd euró uniós támogatást raktak zsebre, és emellett nyilván van sok minden más, amiről nem tudunk. Jóformán semmiről se tudunk, a felszín alatt elsíbolt százmilliárdok mozognak mélytengeri áramlatként, a mai helyzethez képest az első Fidesz-kormány működése éppoly tiszta és áttetsző volt, mint Dante Paradicsomában a Kristályég, de jól is van ez így. Nekünk, közrendbélieknek csupán annyit kell belátnunk, hogy magyar nagytőke nélkül nincs független Magyarország, a magyar nagytőke pedig azokból áll, akiket kormányzó urunk erre a felelősségteljes posztra kinevez. Például a fenti névsor, mínusz Simicska. A hitehagyott személy helyére azóta új, méltóbb, magyarabb vállalkozók léptek, utánpótlásból nincs hiány. Itt van például Barna Zsolt, az OTP Alapkezelő első embere, aki nem mellékesen ugyanavval a magánrepülőgéppel utazgat, amelyet időnként Mészáros Lőrinc is használni szokott. Hírnevét az elmúlt héten a 168 Óra egyik tudósítása öregbítette tovább, ebben arról esik szó, hogy Barna Zsolté lett a felsőpetényi Almássy-kastély, ahová a Rege Gyermekvédő Liga sérült gyerekek rehabilitálását szolgáló, világszínvonalú gyógycentrumot tervezett. Pályázatát két éve beadta, viszont az MNV titokban Barna Zsoltnak játszotta át az objektumot. „A kurva anyjukat” – kommentálta a történteket a Rege Gyermekvédő Liga titkára a Hír TV-ben, s evvel az országmárka vagy országimázs dolgait illetően is avatott és előremutató véleményt fogalmazott meg. Nyilván nem egészen olyat, amilyeneket Orbán Ráhel szokott, stílusa szálkásabb, kevésbé svájci, tartalmilag viszont nehezen kifogásolható...

TUDNI, HOGY MIT NE TUDJUNK - MIÉRT MENT FÉLRE A MAGYAR PIKETTY-VITA?

MÉRCE
Szerző: BÖRÖCZ JÓZSEF
2018.03.11.


Az Európai Unió három, egymástól formájában és működésmódjában elütő, ám sok vonatkozásban együttműködésre predesztinált csoportozat – a nyugat-európai tőke, a nyugat-európai modern állam és a nyugat-európai államok polgárai – közötti ingatag hatalmi egyensúly eredményeképpen, a gyarmati rendszer lebomlása idején, a hidegháború első éveiben létrejött geopolitikai formáció. Kezdettől fogva központi szerepet játszik az EU működésében a globális szempont, a három alkotórész közös érdekeinek talán leginkább kézzelfogható részét alkotja ugyanis a gyarmati múlt örökségének megőrzésére, a tőkés berendezkedés védelmére, a globális gazdasági és politikai súly növelésére és az összehangolt geopolitikai cselekvésre való törekvés.

Ennek tükrében úgy tűnik, a Magyarországon zajló „Piketty-vita” jócskán félrement.

EU-támogatás kontra profitkiáramlás


Kezdjük talán ott, a vita elképesztően gyér empirikus anyag (az EU-támogatás kontra profitkiáramlás közötti „egyensúly” kérdése) alapján próbál igazságot tenni a kelet-schengeni országok egyik geostratégiai kulcskérdésében, nevezezetesen a kelet-európai volt-szocialista társadalmak, köztük Magyarország EU-s tagságának előnyei / hátrányai tárgyában.

Ez már csak azért is meglepő, mert az „EU-s támogatások” illetve „a profitkiármlás” közvetlen összehasonlításának így, minden egyéb tényezőtől, minden szereplőtől és minden érdekszemponttól elkülönített taglalása lényegében értelmetlen.

Akkor miért ezt a gittet rágjuk?


Szerintem főként azért, mert az Európai Unióról ímmár másfél évtizede folyó magyarországi politikai disputában két, a maga sajátos módján torz álláspont néz farkasszemet, s Piketty minapi blog-bejegyzése ezek egyikének főmotívumaira rímel.

A hazai viták egyik pólusának képviselői [1] döbbenetesen manipulatív, leszűkítő fogalmát használják az „Európai Uniónak”. Eszerint „az EU” az EU-költségvetésből az unió „elmaradottabb” tagországainak folyósított „támogatással” volna egyenlő. E képzet szerint az EU: tiszta forrás, amely csak ad, ad, és ad, Magyarország pedig – mint az EU egyik „szegényebb” tagországa – pedig csak kap, kap, és kap...

KARÁCSONY NEM OSZTANA LAPOT PÁRTPOLITIKUSOKNAK A KORMÁNYÁBAN

INDEX
Szerző: DULL SZABOLCS
2018.03.11. 


Árnyékkormányt hirdetett az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap. Karácsony Gergely azt mondta, koalíciós kormányzásra készül a demokratikus pártokkal, de a legfontosabb posztokat már most kiosztotta. Meglepő a névsor, mert nincs köztük egyetlen pártpolitikus sem.

Az embereket szolgává tevő, uralkodó kormány helyett ez az embereket szolgáló kormány lesz.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje így indította vasárnap délelőtt az árnyékkormányba bemutatását.

Árnyékkormányt akkor állítanak, ha a kutatások és a kampány dinamikája megkívánja, hogy egy párt megmutassa, hogy az egyes szakterületeken ki és milyen módon változtatna. Az MSZP-Párbeszéd ugyan elég messze van a kutatások szerint ettől a pozíciótól, és nagy szakpolitikai vitákra sem számíthatunk miniszterek és árnyékminiszterek között, Karácsony Gergely mégis bemutatta most azokat a "társait", akikkel rendbe hozná "az elmúlt 8 év hibáit".

"Akiket bemutatok: nem függetlenek és technokraták - abban az értelemben, hogy amit meg akarnak változtatni, világos értékek mentén tennék" - mondta Karácsony, aki szerint vissza akarják adni a szakértelem becsületét, "nem gondoljuk, hogy az bolsevik trükk".

Karácsony azt mondta, hogy koalíciós kormányzásra készül, "a demokratikus pártok mindegyikével" együttműködve képzeli el az ország irányítását. Ezért most nem is teljes kormánynévsort hirdetett, "a leendő miniszterek fele mondja most el, mit szeretne a saját területén"...

AZ UTOLSÓ UTÁNI PILLANATBAN

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: SÁNDOR IVÁN
2018.03.10.


Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek

A francia filozófus, Jean Baudrillard az európai szellemi világot megmozgató tétele szerint korszakunk az utolsó előtti pillanatokhoz érkezett, amikor „már nincs mit mondanunk”. Baudrillard gondolatai arról, hogy a valóság helyére annak a médiában és a hálózatokban megjelenő szimulációja lépett, ma is időszerű. Abban azonban nem volt igaza, hogy minden tekintetben elérkeztünk az utolsó előtti pillanathoz.

A mai magyar helyzetben, amikor a választások tétje az ország jövője, nemzedékek sorsa, vannak utolsó utáni „pillanatok” is, amelyekben a már nincs mit mondani helyére a még kell mit mondani került. A hétköznapokban élő nem látja, nem is láthatja át az ilyen pillanatok históriai jelentőségét. Kilenc évtizedem alatt átéltem néhány történelmi jelentőségű „pillanatot”, amikor úgy tűnt, hogy nincs már mit mondani, ám mégis kellett szólni. Vannak tapasztalataim a 20.-21. század sorsfordító helyzeteiről. A Népszava 2018. január 20-i számában a Zoltai Ákossal folytatott dialógust (Sándor Iván: nem foglalkozom Orbán lelkével) azzal zártam, hogy próbálom követni a napról napra új arcukat mutató eseményeket.

Mi változott hat hét alatt?

Karácsony Gergely megjelenését az addig dermedt baloldalon a vízbe dobott kisebb gyűrűket keltő kavicshoz hasonlítottam. Azóta a gyűrűk növekedtek, és egyre nőnek. Karácsony megtalálta azt a politikusi nyelvet, amivel sokakat megszólíthat. Felrázta a dermedt baloldalt. Másképpen gondolkozik, másképpen szólal meg, mint a közönnyel megbirkózni nem tudó politikusok. Programja nemcsak világos, történelmi távlata is van. Ismeri a fiatalok világát, együtt érez az idősekkel. Nem revánsra, nem „titkos iratokra”, hanem az összlakosság helyzetére hivatkozik.

Többnyire az Élet és Irodalomban megjelent írásaimban évek óta hajtogatom, hogy a hatalmába beleőrülő kormány leváltásához a megcsömörlött, közönyös százezreket kell megszólítani, s a demokratikus pártoknak ehhez félre kell tenni az egymással való, a lakosságot elriasztó rivalizálásukat.

Márki-Zay Péter ezt megtette. Eredménye váratlanul megrázóan biztató volt Hódmezővásárhelyen. Történelmi tapasztalat, hogy a túlhatalmat, a sajtót, a fegyveres erőket, intézményeket birtokló egyeduralmon a rést először a kiábrándult sajátjai üthetik. Ez így volt – ha csupán rövid időre is – a magyar múltban, és ezt igazolják a világtapasztalatok is. Márki-Zay Péter sikerének összetevői modellértékűek...

KAMPEC DOLORES LXXV. - BÉLASZATTVA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2018.03.11.


Béla olyan kitartóan várta a tavaszt, hogy az meg is érkezett. Nem lopakodott a kertek alján vagy bújt elő a fa odvából, hanem egy darabban lezuhant az égből. A rigók, akik fejükön hókalappal üldögéltek megadóan a vödrük peremén, egy szempillantás alatt lettek olyanok, mintha zuhany alól léptek volna elő. Rájuk olvadt a nagy fehérség, ahogyan lehetett hallani a sercegést is, amint a föld alá tolakodó víz súrlódik a napvilágra igyekvő friss fűszálakkal.

A patkánynak ez már sok volt, ez a földöntúli fény, és nem azért, mert nem akarta volna látni Isten reá meredő háromszög-tekintetét, hanem, mert bántotta a szemét, és előjött az allergiája is. Visszamenekült hát a pincébe, a macska pedig csajok után kajtatott a tetőn – elfeledve a nyüves udvart, ahol gyilkosból egy kicsit emberré is változott -, mert mindent legyőzött a hormonok megállíthatatlan zubogása, és úgy vernyogott, hogy elnyomta a műanyagdömperesek zaját is, ami viszont azt mutatta, hogy a falu is felébredt.

De még mennyire. A fogatlanok, akik a dunna alatt reszketve várták, hogy túléljék a telet, megmenekülve a mindent megszépítő fagyhaláltól, délcegen bicegtek a botjaikkal, és a duplagyűrűsök, ó, a duplagyűrűsök is odahagyták az állukon csomózott kendőket, kacér, virágmintás otthonkájuk lobogott a friss szélben, amely a bánatos szemű fiatalasszonyok sóhajtásait cipelte fokhagymaszaggal elegyest. A bádogbános pedig úgy kongatta a harangját, mintha a tatár állna a falu határában, aztán kiderült, azt is hiszi.

Ezt prédikálta a miséken, és a báva közönség, aki Istennel akart randevúzni a dohos falak között, párttaggyűlést kapott vigasz helyett, és a malacszemekben megjelent a bizonytalan félelem, amitől a bádogbános elégedetten csettintett. Egyébként is ellepték a falut ilyen különös, öltönyös emberek, és olyan dolgokról meséltek a báva népeknek, amikről azoknak fogalma sem volt, de egy kósza este, amikor az egyik olajos hajú a szénrakodás kormával az arcán indult a kocsmába, hogy kiengesztelje a testét, nem jutott el a megmentő fröccséig.

Az ivó előtt, a nagyságos Szentháromság szobor tövében törték be a fejét, félelemtől reszkető kézzel ugyan, de alaposan. Aztán köréje gyűltek szelíden, és nézték, hogy ez nem is olyan allahista, hanem a Józsi, jé, tényleg, az Ödön bácsi fia. – Mér’ nem szólt. – Ennyi volt az oppardon, de látszott, hogy az összes teljesen megzakkant. Minél több gyűlés volt a kultúrban, a bádogbános minél többet ájtatoskodott a szószéken, ezeknek a szeme úgy lett egyre véresebb és üresebb, a fülükön keresztül pedig fütyült a huzat.

Béla csak nézte ezt az egészet szenvtelenül, újra rájött, hogy egyáltalán nem való erre a világra, és érezte a menekülés bizsergését is a lábában, ami még nagyon régen buszra ültette, hogy meg se álljon a város bűnös forgatagáig, ahol nem volt pállott ugyan a levegő, ezzel szemben vér-, és puskapor szaga volt. Ezért ült itt a kocsma udvarán azóta is, meg a jól bejáratott székén, ahol néha előadott valamit, hogy ne legyen ott se, elemelkedett a székéről, és mozivászonná változtatta a légyszaros falat, hogy azon nézze élete filmjét...

FELTŰNŐEN VAGYONOSODIK AZ ÉRDI POLGÁRMESTER, DE NEM HOZZÁFÉRHETŐEK A KORÁBBI VAGYONNYILATKOZATAI

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KIS ZOLTÁN
2018.03.10.


Erdő, lakások, szántóföldek tizenkét tételben, 66 millió forintos pénzintézeti követelés, neobarokk nappali, és legalább 6000 kötetes könyvtár: egyebek között ezek szerepelnek T. Mészáros András érdi polgármester 2017-es vagyonnyilatkozatában. A polgármester vagyonának gyarapodására azonban – akárcsak az összes többi választott önkormányzati képviselő esetében – csak az éppen aktuális vagyonnyilatkozatából következtethetünk, mivel a korábbiakat minden évben visszakapják. Vajon ezzel meg is szűnik a korábbi vagyonnyilatkozat nyilvánossága?

2015-ben, két nappal a vagyonnyilatkozat-tételi határidő lejárta előtt Érd polgármestere az önkormányzat közgyűlésén nagy jelentőségű bejelentést tett, ami így szerepel a polgármestert egyes szám harmadik személyben idéző jegyzőkönyvben:

“A [polgármester a] vagyonnyilatkozatát úgy fogja átadni a bizottság elnökének, hogy azt a honlapon jelentesse meg.” Egy szemtanú szerint a január 29-én tett kijelentés valójában így hangzott el: „Én leszek az első, aki a vagyonnyilatkozatomat a honlapra kitetetem.”
De akkor hol van T. Mészáros vagyonnyilatkozata?

Az egyszeri állampolgár azonban hiába keresi T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) vagyonnyilatkozatát a város honlapján vagy az interneten. A legkézenfekvőbb kulcsszavak lehetséges variációival ugyanaz az eredmény: nincs sehol a 2015. január végén beígért vagyonnyilatkozat.

De még csak nyomát sem találni, hogy valaha kitették volna az internetre, pedig a harminc éve politizáló polgármester vagyonnyilatkozata valami visszhangot biztosan keltett volna.

A vagyonnyilatkozati bizottság éves jelentéséből ugyanakkor kiderül, hogy időközönként egy-két ember betekintett T. Mészáros aktuális vagyonnyilatkozatába, annak tartalmát azonban senki nem tette közzé. Akárhogy is, a 2006 óta polgármester T. Mészáros egyetlenegy vagyonnyilatkozatát sem lehet megtalálni az interneten.

Egy önkormányzati képviselő vagy polgármester aktuális vagyonnyilatkozatát viszonylag könnyen meg lehet szerezni, például a KiMitTud adatigénylő felület segítségével. Ennek megfelelően adatigénylést nyújtottunk be az érdi polgármesteri hivatalhoz, és a törvényes határidőn belül meg is kaptuk az adatokat az önkormányzat jegyzőjétől. A vagyonnyilatkozat – az önkormányzat honlapja helyett – itt olvasható...

A POPULIZMUSTÓL CSAK AKKORV LEHET MEGVÁLNI, HA FELSZÁMOLJUK A KIVÁLTÓ OKOKAT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.03.11.



- Steve Bannon szerint a magyar szélsőjobb is része az egész világon győzedelmesen nyomuló mozgalomnak

- Oroszország szét akarja verni az uniót, hogy helyreállítsa világhatalmi státuszát

- Az EU Pozsonyban járt delegációjának vezetője szerint Fico helyzete egyre rosszabb, a belügyminiszternek pedig le kellene köszönnie

Washington Post

Egy populista mozgalomtól egyáltalán nem könnyű megszabadulni, amint azt legújabban Berlusconi példája igazolja - írja szerzőtársával közösen a populizmus egyik legnevesebb kutatója, Yascha Mounk, a Harvardi Egyetem tanára. Merthogy a volt olasz kormányfő visszatért, sőt politikai stílusa időközben elterjedt az egész országban, bár ezúttal két hasonszőrű szervezet fölébe kerekedett. De ők hárman együtt elvitték a szavazatok csaknem háromnegyedét. Egyébként az egész világban azt látni, Thaiföldtől Lengyelországig, hogy a populista erők a vártnál szívósabbak, és így vagy úgy, de fennmaradnak, még akkor is, ha az adott formációban összeomlanak. Ám valójában tovább terjesztik a káoszt és az instablitást.

Hogy ez miként történik, arra jó példa Lengyelország. Kaczynski 8 év után újból megszerezte a hatalmat, pedig előtte jól alakult az ország gazdasága. Csak éppen sokan torkig voltak azzal, hogy volt kommunisták továbbra is fontos posztokat töltöttek be, egy katolikus országban elegük lett a gyors kulturális változásokból, valamint a korrupciós botrányokból. A PiS azután tudta, hogyan kell osztogatni és felszámolni a demokratikus intézményeket, ebben most már roppant hatékonynak bizonyult. De ha nem is tudnak visszakeveredni a kormányrúdhoz, a populisták akkor is gyakran képesek teljesen megosztani egy országot. Illetve az is feltűnő, hogy az egykori hívek érzelmileg mennyire ragaszkodnak hozzájuk, akár nemzedéken át, akkor is, ha már rég letűntek a színről.

Hogy miért adnak ennyien esélyt nekik jól ismert hibáik ellenére is, arra egyrészt az a válasz, hogy az emberek sokszor mélyen kiábrándultak a demokratikus intézményekből. Másrészt a populisták kihasználják a mély megosztottságot, pl. Európában a félelmet a bevándorlástól, valamint építenek a gazdaság elégedetlenségre. És mivel bukásuk után az új hatalom sokszor nem orvosolja a bajokat, nem csoda, hogy ez a fajta politika tovább él. Fontos tényező azután, hogy a populisták következmények nélkül rombolják le az alapnormákat, és ez azután más politikusokat is arra ösztönöz, hogy szakítsanak a szabályokkal. Vagyis az ilyen erőket nem elég kiszavazni a hatalomból, a betegséget kell gyógyítani. Azaz látni kell, hogy az emberek egyre inkább csalódottak a demokráciában, vissza kell állítani hitüket a legalapvetőbb értékek iránt. Nem elég csupán a tünetekkel foglalkozni.

FAZ

A jobboldali lap méltatja Yascha Mounk legújabb könyvét, amely arra figyelmeztet, hogy a népuralom lehetséges liberalizmus nélkül is, azaz demokrácia és szabadság nem okvetlenül feltételezi egymást. A politológus a liberális demokrácia széteséséről írott művében rámutat, hogy napjainkban szép számmal vannak illiberális rendszerek, amelyekben időről időre választásokat tartanak, de nem szavatolják a jogállami elveket. Oroszország és Törökország már jócskán előrehaladt ezen az úton, Magyarország és Lengyelország pedig követi őket. Hogy ezután ezekben az államokban mi értelme van a választásoknak, amikor kikapcsolták a jogállamot és a szólásszabadságot, az már más kérdés. Ezzel együtt bizonyos, hogy 1945 óta először az egész liberális demokrácia jövője forog kockán. Hogy merre dőlnek el a dolgok, az valószínűleg hosszú évekre meghatározza a jövőt.

Ami az okokat illeti, világméretekben csökkennek az egyenlőtlenségek, az egyes országon belül viszont nőnek, mert a különböző rétegek nem azonos arányban részesülnek a globalizáció áldásaiból. A migráció pedig már jóval a mostani hullám előtt véget vetett a nyugati társadalmak etnikai egyszínűségének. Megoldásként Mounk a befogadó nacionalizmust javasolja. De minden nyitottság mellett szükségesnek tartja az állam ellenőrző szerepének fenntartását. A legfőbb üzenet azonban az, hogy a liberális demokráciát aktívan kell védeni...