2025. május 29., csütörtök

PERINTFALVI RITA: VAJON A FÜH:RER, AKIN ELURALKODOTT A TÉBOLY, MIT ÍR BELE AZ ÚJ ZSID:Ó TÖRVÉNYBE?

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.05.28.


A legsúlyosabb, történelmi léptékkel semmi korábbihoz nem fogható bű:ncselekmény, amire Orbán Viktor most készül az az, hogy miután kirabolta az országot, hagyta lerohadni az egészségügyet, szétverte az oktatást, nem szerzi vissza nekünk az EU-s támogatásokat, mert neki a putyini bércsicskaság fontosabb, mint a nemzet jövője, és hagyja gazdasági csődbe menni az országot, most mindenkit ki akar rabolni, akit ér! Pont úgy, mint annak idején a ná:cik a zsid:ókat! Azért kellettek a zsid:ó törvények, majd a ge:ttók, aztán a hal:áltáborok, hogy a füh:rer, akin eluralkodott a téboly, meg tudja etetni a sleppjét. Mielőtt azok felzabálták volna. Most is ez történik!

A füh:rer tudja, hogy itt a vége és most jön az a rész, hogy felemészti őt azok dühe és elégedetlensége, akikre gyalázatos hatalmát építette. Mert nincs már miből etetni a maf:fiaállamot!

Arra is rájött elég hamar, ha csupán a jelen kor zsid:óitól, vagyis a melegektől, akik szerinte persze ped:ofilok is mind, elveszi a vagyont, nem jut sokkal előbbre! Ezért kitalálta még a dro:gos törvényt is vagyonelkobzással, hogy pár ellenzéki milliárdost levad:ásszon dro:gkereskedelem vádjával.

Csakhogy még ez is kevés!

Na ekkor jött az ötlet, hogy mindent el kell venni a szabad sajtótól, a véleményformálóktól, a civilektől! Akkor is, ha amúgy évtizedek óta az állam feladatait vették magukra és látják el: szegényeket gondoznak, roma gyermekeket zárkóztatnak fel, vagy a katasztrofális gyermekvédelmet próbálják alapítványi munkával ellenpontozni. És..és...és, sorolhatnám a rengeteg szent célt, és annak a sok-sok hősnek a nevét, akik az egész életüket tették arra fel, hogy felkarolják azokat, akiket a magyar állam eldobott. Köztük azokat is, akik a nagy maszlag duma szerint a legfontosabbak számára: a gyermekeket! De most őket is kivé:gzik. Ők is zsid:óvá váltak. Kész.

Itt már mindenki zsid:ó. Mert a maf:fiaállam éhes. Ezért beindult a pánik és kapkodás. Egyik pillanatban kimondták, hogy minden jogot lábbal tiporva még azt az 1%-ot is elveszik mindenkitől, akitől csak akarják, amit az idén kaptak. Vagyis az új törvény visszamenőleg is érvényes és büntet! Világbotrány! A következő pillanatban ezt a módosítást mégis letagadták. 

Mert ekkora a káosz!

És ezen a ponton jön még egy durva szentségtörés, amit a sajtó eddig nem vett észre! Azt már megírták, hogy a füh:rer az elkobzott vagyont a Batthyány-Strattmann László Alapítványba akarja kimenteni. Csak azt nem tudják, ki volt ez az ember!

Dr. Batthyány-Strattmann László egy herceg volt, aki egész életét és vagyonát orvosként a szegények szolgálatába állította! Hercegként azért választott polgári hivatást és lett orvos, mert segíteni akart azoknak, akiken senki nem segített. Modern kórházat épített, sőt ő maga műtött a feleségével együtt, napi nyolcvan-száz beteget látott el, különvonatok indultak a kis nyugat-magyarországi faluba, ahol dolgozott, mert a herceg senkit nem küldött el, aki nem tudott fizetni. Receptjeit, a felírt szemüveget a gyógyszerészek és a látszerészek ingyen beváltották, hiszen László doktor minden hónap végén egy összegben rendezte a számlát. És így ő lett a „szegények hercege”.

És most róla nevezték el azt alapítványt, ahova a kormány az elrabolt pénzeket tenni akarja! Mekkora képmutató becstelenség ez! Batthyány-Strattmann Lászlót II. János Pál pápa boldoggá avatta. Azt is mondhatnám, hogy ez a férfi pont azok védőszentje, akiket most készül a hatalmi téboly kirabolni! Hú, ez is mekkora kereszténység már!

Hogy nem szakad rátok az ég!

Rátok fog, nyugodjatok meg, mert az Isten az ilyeneket, mint ti, a szájába veszi és a padlóra kö:pi.. mert ennyit értek.

Senkik vagytok. És el fogjuk venni tőletek a hatalmat!

GÁBOR GYÖRGY: A KORMÁNY HADAT ÜZEN A POLITIKAI ANTISZEMITIZMUSNAK?

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.05.27.


Az Orbán rendszer egyik oldalon valóban minden alkalmat megragad, hogy elhatárolódjon az antiszemitizmusnak még a gondolatától is, a másik oldalon elnézi, hogy Csurka és Horthy szobrokat állítsanak. Így kommentálta a Hírklikknek Gábor György filozófus, vallástörténész azt a hírt, hogy a miniszterelnök Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert nevezte ki Magyarországon az antiszemitizmus elleni küzdelem koordinálására. Feladata lesz, hogy intézkedési javaslatokat dolgozzon ki az Európai Unióban erősödő antiszemitizmus visszaszorítására, valamint kapcsolatot tartson az érintett európai és nemzetközi szereplőkkel, az EU intézményeivel és a zsidó közösségekkel. A kormány korábban elfogadta az Antiszemitizmus Elleni Nemzeti Stratégiát, ennek részeként javasolták, hogy minden ország nevezzen ki antiszemitizmus elleni küzdelmet összefogó nemzeti koordinátort. A mostani kinevezés e stratégia megvalósításának része és célja, hogy Magyarország aktív szerepet vállaljon az antiszemitizmus elleni küzdelemben mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ha azonban láthatóvá válik, hogy a világszerte elharapódzott antiszemitizmus ügyét a magyar kormány csak eszközként kívánja felhasználni, s csak szűken vett politikai célkitűzések vannak, akkor minden törekvése visszhang nélkül maradhat – mondta Gábor György.

A magyarországi zsidóság történelmét és egyben demográfiáját is teljesen átírta a holokauszt. Az 1941-es népszámlálás alapján az akkor visszacsatolt területeket is számítva, körülbelül 725 ezer zsidó élt Magyarországon, de a kikeresztelkedettekkel együtt a számuk megközelíthette a 800 ezret is. 1941 és 1945 között a magyar zsidóság majdnem kétharmadát elpusztították. Pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, de a kutatók egyetértenek abban, hogy a zsidóság nagyobb részét érintette, a számszerű becslések 500-600 ezer közöttire teszik az áldozatok számát.

Annyi bizonyos, hogy az 1944 tavaszán kezdődött akcióban tömegesen deportáltak néhány hónap alatt 437 ezer vidékit, majd a sikertelen kiugrási kísérlet és a nyilas hatalomátvétel után még 50 ezer budapesti zsidót. A ma élő zsidó származású emberek 82 százalékának van olyan közelebbi hozzátartozója, aki a holokauszt következtében vesztette életét. Egy 2017-es szociológiai kutatás szerint 2015-ben anyai ági leszármazás útján 58 936 és 110 697 közé volt tehető a magyarországi zsidóság létszáma. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptemberi kimutatása szerint 2023-ban összesen 16 821-en ajánlották fel adójuk 1 százalékát valamelyik zsidó vallási szervezet számára...

AMIT MA EGERBEN LÁTUNK, AZ ELŐKÉPE ANNAK, MI VÁR AZ ÖNKORMÁNYZATOKRA, HA A FIDESZ NYERI A KÖZELGŐ VÁLASZTÁST

FACEBOOK
Szerző: DOMÁN DÁNIEL
2025.05.28.


Annak idején a Fidesz azt hitte, majd csendben lapozgatom a napirendeket, és ők végre rendezhetik soraikat, bebetonozhatják a hűségeseiket. Hamar rá kellett jönniük, hogy nem vagyok biodíszlet, és a Kutyák pont nem az az ellenzék, amit zsebpénzzel ki lehet iktatni. Azzal sem számoltak, hogy pár hónapon belül külön üléseken kell védekezniük minden egyes mozdulatom miatt.

Ami ma Egerben történik, a Fidesz visszarendeződésének áldozata. Az Ifiház eladása, a régiségvásár kiszorítása, az Imókői tábor felszámolása nem véletlenek: sorsukat már tavaly megpecsételték. Az intézmények központosítása sem spórolást jelent, hanem kiszorítást, a kulturális, szociális, köznevelési területeken egyaránt. Számukra ez a forgatókönyv garancia arra, hogy a helyi Fidesz soha többé ne repedjen szét. Aki kockázat, annak nincs többé helye.

A folyamatban csak én vagyok a zavaró tényező. Képesek bárhogy megszégyeníteni a szabályokat, csak hogy még az előterjesztéseket se lássam idő előtt.

Legyen világos mindenki számára. Amit ma Egerben látunk, az előképe annak, mi vár az önkormányzatokra, ha a Fidesz nyeri a közelgő választást. Minden, amit most eladnak vagy átadnak, nem a hatékonyabb működés érdekében történik, hanem egy tudatos, szisztematikus kifosztás része. Ha veszítenének, ezek akkor is náluk maradhatnak. És ha valaki veszélyezteti a győzelmet, eltűnik, mint a várigazgató, vagy feláldozzák, mint Marika nénit, akinek a mandátuma most túl értékes nekik egy vereséghez.

Eger polgármestere nem vezető, hanem egy gyenge ingatlanközvetítő. A kulturális alpolgármester nem a kultúrát virágoztatja, hanem elpusztítja. A szociális alpolgármester nem az érzékenység mestere, csak az óvodáinak konyháját félti. Az alpolgármester pedig egy fehérgalléros kuruzsló, akire egy nyomorult e-mailt sem szabad rábízni. Pártközösségükben pedig nácikat, p3d0filokat, bűnözőket rejtegetnek.

Ha Vágner Ákos és végrehajtói maradnak, Eger tovább sorvad. Nem fogják abbahagyni. Nem fognak lemondani. Ezért mi sem játszhatunk tovább az ő szabályaik szerint.

A csütörtöki közgyűlés fordulópont. Két kézzel marják bele magukat a város lelkébe. Ezt a folyamatot megállítani már nem lehet. A gyűlöletkeltőket továbbra is védik, a régiségvásárt erőszakkal tolják odébb, újabb ingatlanok eladását készítik elő, köztük az utolsót is, ahol a kultúra még otthonra lelhetett volna. Ahol egykör a jövőt nevelték, most templommá válik. Kitömik a holdudvar sportegyesületeit, a saját fizetésüket duplázzák, az legtöbb alkalmazottat minimálbéren szenvedtetik, a közszolgáltatásokat megkopasztják, reverendába csomagolják az ingatlanmutyikat.

Az utánunk következő nemzedék jövőjét lopják el. És ezért név szerint feleni fognak.
Ha csütörtökön mindez megtörténik, Eger eddigi legnagyobb megmozdulására kell felkészülnünk. Egy olyanra, amely megmutatja a valóságot minden egrinek, városfalon belül és azon túl. És egyetlen pillanatra sem áll meg a választásokig.

Ez a hang lehet az örök referendum. Nem üvölt, nem füstgyertyázik, nem transzparenst lenget. Ez a hang nyugodt, de kérlelhetetlen. Végigsuhanhat az utcákon, beszivároghat az iskolákba, megszólalhat a kocsmákban, megáll a buszmegállókban. Kimondja azt, amit mindenki érez. Hogy nem akarunk többé fosztogatásban, félelemben, szorongásban és gyűlöletben élni.

Ez a hang egymással beszélget. Összeköt. Lerakja az új alapokat. Megmutatja, hogy van más lehetőség. Őszinte. Tiszta. Emberi.

Ez a hang a jövő záloga.


+


Az egri Fidesz a ciklus egyik legnagyobb mutyijára készül. Eladják a volt Ifiházat.

Próbálták titokban tartani, rejtegetni, megkerülve minden nyilvános fórumot, kifejezetten azért, hogy én ne tudjak róla. Milyen pech, hogy még a saját frakciójuk is szivárog néha. Mintha csak egy lomtalanításnál akarnának túladni egy régi bútordarabon, holott ez az épület Eger egyik legértékesebb kulturális öröksége. Több generáció otthona volt, és még néhány éve is úgy terveztük, hogy Kepes Központként, az Uránia Mozival karöltve Eger kulturális égboltjának legfényesebb csillaga lesz. Ehhez azonban olyan városvezetés kellett volna, amely nem csak a mocskos pénzt látja, hanem a város lelkét is. Most a banános doboz frakció piacra dobja, a vevő pedig már rég megvan – nem véletlenül járt itt Semjén Zsolt. Ez a fosztogatás nemcsak a múlt arcon köpése, hanem eltörli Eger egyik legnagyobb értékét, azt, aminek közösségi iránytűként szolgálnia és a város kulturális alapköveként kellene állnia. Egy ilyen alku nem lehet érvényben. Bármilyen szerződés is köttetik a jövőben, azt darabokra kell tépni. Egy új szerződést kell kötnünk az egriekkel, olyat, amely kimondja, hogy amit mi építettünk, amit mi újítottunk fel, ahol az ifjúság emléke él, az nem eladó. Soha. És főleg nem az egyháznak.

Domán Dániel
2025.05.28.

A KORMÁNY ÉRDEKE, HOGY AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ FOLYTATÓDJON

HETI EGYENLEG 2.RÉSZ
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2025.05.28.



Orbán Viktor egyetlen célja, hogy a Fidesz megnyerje a 2026-os választásokat, ha kell akkor ördögi eszközökkel - mondta Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Csillag István korábbi miniszter szerint egy hadiállapotot játszó országtól a befektetők megvonják az oxigént, amitől összedőlhet a gazdaság. Arra kérte a kormányt fizesse vissza az embereknek azt, amit a rezsicsökkentés miatt elvesztettek.

JÁMBOR ANDRÁS: ÜZENET ILARIA SALISNAK! - HA ÖN IDEJÖN, HA IDEJÖNNEK, ABBÓL CSAK A RENDSZER ERŐSÖDIK

FACEBOOK
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2025.05.28.


Üzenet Ilaria Salisnak!

Mondhatnám, hogy őszinte megdöbbenéssel olvastam, hogy Ilaria Salis Magyarországra akar jönni a Budapest Pridera, de nem tudom ezt mondani, hiszen mióta megválasztották, sajnos követnem kell az Európa Parlamenti tevékenységét.

Őszintén mondom beleégett a retinámba, amikor miután Orbán Viktornak válaszolt az EP-ben elénekelte párttársaival a Bella Ciaot és bezsebeltek egy csomó lájkot ennek az országnak a nyomorán. A nyugati baloldal úgy ünnepli Ilaria Salist, és ő úgy teszi mindezt, hogy semmit se tud az itt élőkről, semmit se tud az ország problémáiról, és láthatóan tettei alapján nem is nagyon érdekli mi történik valójában ebben az országban.

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, őszintén nem tudom mit tett és mit nem tett Salis azon a héten amikor Magyarországon embereket vertek meg vélt politikai nézeteik miatt. Azt viszont tudom, hogy az európai baloldalról és Salistól sem olvastam olyan nyilatkozatot amelyben azt mondta volna, elfogadhatatlan ilyet tenni. Én baloldali ember vagyok és pontosan ezért azt gondolom, hogy elfogadhatatlan, káros és szégyenteljes embereket megverni a politikai nézeteik miatt.

De nyilván fogalmuk sincs, hogy ki vagyok.

Én vagyok az a magyar független ellenzéki parlamenti képviselő akire rákenték politikailag ezt a merényletsorozatot. Én ismerem azt az aktivistát, akit 2 hétre ártatlanul lecsuktak és aki még egy bocsánatot se kapott a magyar rendőrségtől miután az kimondta: „további kamerafelvétel elemzések, adatgyűjtések, kutatások, lefoglalások, kihallgatások, adatmentések és elemzések - eredményeképp megállapításra került, hogy [az aktivista] nem azonos a korábban vele azonosított elkövetővel, a bűncselekményt nem ő követte el.”

Nyilván Salis nem tudja, a nyugati identitáspolitikai baloldalt pedig nem is érdekli, hogy azóta is tart ennek az ügynek kapcsán ellenünk a rágalomhadjárat!

De nem ezért kérem, hogy ne jöjjön Magyarországra Ilaria Salis. Azért kérem, mert valójában őt nem érdekli ez az ország. A saját népszerűsége érdekli, egy individualista kiállás, a nyugati „elvtársak” előtt való tetszelgés.

Salis és társai azt gondolják ő ennek a rendszernek az áldozata. Én kevéssé hiszem el, hogy ez ma igaz. Salis ma Európai Parlamenti képviselő, jó fizetéssel, mentelmi joggal kényelmes élettel. Egyébként nem is lenne EP-képviselő, ha nem marketingelték volna őt mint az “antifasiszta harc” áldozata nyugaton.

Ilaria Salis idejön, táncol, jól érzi magát, elad néhány könyvet majd elmegy. Ahogy azok, akik embereket vertek Budapest utcáin 2,5 évvel ezelőtt idejöttek, vertek és elmentek. Itt hagyva a bűnt és az áldozatokat.

Ilyen szolidaritásra nincs szükségünk. Se a magyar baloldalnak, se a magyar dolgozóknak, se a magyar melegközösségnek, se az Orbán-féle féldiktatúra által támadott többi embernek.

Ez az üzenetem tehát Ilaria Salisnak és nyugati baloldali barátainak:
Ha Ön idejön, ha idejönnek, abból csak a rendszer erősödik. Ön itt és most Magyarországnak és a hazai baloldali közösségnek csak ártani tud. Kérem ne ártson többet ennek az országnak!

AZ MBH-S ÁLDOZATOK TÉNYLEG BEDŐLTEK A CSALÓKNAK, DE ETTŐL MÉG NEM REMÉNYTELEN A HELYZETÜK

TELEX
Szerző: FLACHNER BALÁZS
2025.05.29.


Kevés lesújtóbb dolog történhet manapság egy emberrel annál, mint hogy egy banki csalás áldozata lesz – egy rossz döntés, néhány kattintás, és több millió forint tűnhet el egy bankszámláról. Az illető pedig nemcsak a pénze miatt búslakodik, hanem
még hülyének is érzi magát, mert a bankok általában csak széttárják a kezüket, mondván, ők nem hibáztak. Ebben tulajdonképpen igazuk is van: a banki csalásoknál szinte mindig az ügyfelet szedik rá a csalók, akik a figyelmetlenséget vagy a nyomás alatt jelentkező stresszt kihasználva férnek hozzá az áldozatok számláihoz.

Ez történt az elmúlt hetekben az MBH Bank több száz ügyfelével is: a csalók adathalász módszerekkel megszerezték a belépési adataikat, aztán kipucolták a bankszámláikat, olykor több tízmilliós károkat okozva nekik. Az MBH azóta hangsúlyozta, hogy a csalók nem a banki rendszereket támadják, és ha az ügyfeleik a honlapjukon szereplő „biztonsági tájékoztató szerint járnak el, akkor a felsorolt csalási események nem fordulhatnak elő”.

Ez jogosnak is tűnik, de egy, több károsulttal is dolgozó ügyvéd elmondása alapján valójában nem ilyen fekete-fehér a helyzet, és nem minden esetben zárható ki a bank felelőssége: egy problémás sms, egy korábbi kúriai határozat és egy nemrég meghozott ítélet is bonyolíthatja még az ügyet...

LEVÁLUNK AZ OROSZOKRÓL, KERÜL, AMIBE KERÜL – DEÁK ANDRÁS A HÁBORÚ ÚJ FÁZISÁRÓL

VÁLASZONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA, MAGYARI PÉTER
2025.05.29.



A tartalékaik elégtek, makroökonómiai modellváltás nélkül az oroszok nem tudják megoldani a háború finanszírozását – mondja a gazdasági hadviselés állásáról Deák András. Az energiapolitikai szakértőt azért hívtuk el podcastunkba, mert nemrég kiderült, hogy az Európai Bizottság teljesen kitiltaná az orosz energiahordozókat az EU-ból. A tervről Deák András azt mondja, ha ez megtörténik, gyakorlatilag nem marad érdemi kereskedelmi és külgazdasági kapcsolat Oroszország és Európa között. Az orosz energia immár a legmagasabb kockázati besorolásba esik, de a Bizottság tervét nem lehet pusztán a biztonsági okokkal magyarázni: itt újabb szankcióról van szó. Fájni fog-e Moszkvának? Hogyan váltjuk ki az orosz gázt és olajat? Ezekről szól a HetiVálasz 279. adása. Műsorvezető: Borbás Barna, Magyari Péter.


Részletek a műsorból:

Azzal, hogy az Európai Biztosság teljes leválást tervez az orosz energiáról, végleg vége az ősöreg ideának, miszerint az orosz források és az európai tudás összekapcsolása lehet a kontinentális egyensúly záloga. Ez eleve kudarcra ítélt kísérletet volt?

Deák András: Ha ezeket a szálakat elvágjuk, gyakorlatilag nem marad érdemi kereskedelmi és külgazdasági kapcsolat Oroszország és Európa között. Noha valaha az EU-bővítés idején, a 2000-es évek közepén, amikor csúcson volt, akkor mondjuk az orosz külkereskedelem több mint 50 százalékát vitte az EU, ez most lemegy egy számjegyű, 5 százalékos érték alá. Hogy ennek mi lesz a következménye, megjósolhatatlan. […] Ha az a kérdés, hogy mi romlott el Oroszország és a Nyugat között a 2000-es évek elejétől kezdődően, akkor a felelősségek különböző arányban pakolhatók az oroszokra és a nyugatiakra. Igen, Oroszország veszélyes ország, ami adott esetben háborúkat indíthat. Ez mindig benne volt a pakliban, de a Nyugat sosem vette igazán figyelembe.

Teljes naivitás volt bízni az oroszokban?

Deák András
: A 2010-es évek elejéig indokolt volt bízni bennük, és ilyen mértékben függeni Oroszországtól, de attól kezdődően, ahogy ez a biztonsági és politikai kapcsolatrendszer egyre inkább felmorzsolódott és tönkrement, úgy vált egyre inkább indokolatlanná és túlzóvá ez a fajta függés. Ennek teljesen radikális újraírása történik most ’22 óta, amikor elmegyünk a nulláig.

Energiabiztonsági okból válunk le végleg az oroszokról? Vagy ez a szankciós háború része?

Deák András
: Tisztán energiabiztonsági lépésként nem tudom értelmezni. Azt elfogadom, hogy az orosz energia a legmagasabb kockázati besorolásba esik. De más források is kockázatosak: Katar azért, mert a Hormuzi-szoroson belül, Irán mellett bármelyik nap beüthet a baj. Az Egyesült Államokat se gondolom teljesen megbízhatónak, ott is most fölvetődött, hogy exportvámokat fognak kiszabni. […] Szerintem ez a teljes leválási terv egy szankciós lépés, ami arról szól, hogy minél kevesebb orosz bevétel legyen, kerül, amibe kerül. […] Az árelőny, legalábbis esetünkben Magyarország felől nézve, még mindig az orosz gáznál és olajnál van. Erős üzleti érvek szólnak amellett, hogy minél több orosz olajat vegyünk, még most is. Az energiabiztonsági érv viszont nagyon az orosz energia ellen szól. Negyedik éve zajlik a háború, és még mindig harctéri területeken hozzuk át az olajunkat és a gázunkat is. […] Igen, a orosz leválás jelent némi drágulást, magasabb lenne az importköltség, ellenben nem kéne attól remegni, hogy lebombázzák az ukránok a török áramlat kompresszorállomását, vagy elzárják az olajat.

Az olajembargó fáj Oroszországnak?

Deák András: Fáj. A piaci kontextus az, hogy az oroszoknak nagyjából elfogyott a pénzük mostanra. […] Az idei költségvetésben már így is volt egy lyuk, a kiadási előirányzatot nem tudták lefedni bevételekkel, azt mondták, hogy majd lesz valahogy. Most azt lehet látni, hogy az olajár sem hozza ezt a 70 dolláros elképzelést, volt 51 dollár is az orosz Ural típusú olaj ára az elmúlt időkben, és a volumen is rogyadozik. Ez nem azt jelenti, hogy a háborúnak vége lesz, ez azt jelenti, hogy makroökonómiai modellt kell váltani. Máshogy kell finanszírozni a háborút, az a kérdés, hogy Putyin ezt is vállalja-e.

Putyin azért nem állítja le a háborút, mert akkor vége a hadikonjunktúrának, és beszakad az orosz gazdaság?


Deák András
: Adolf Hitlernek az volt a mániája, hogy ha egyszer leáll a második világháborúval, akkor nem lehet a német népet még egyszer háborúba vinni. Valahogy Putyin is így láthatja. Ez az utolsó esélye Ukrajnában, és hogyha most leállnak, akkor a későbbiekben ki tudja, hogy milyen lendülettel futhatnának csak bele. […] Hogy mi állíthatná meg Putyint? Gazdasági tényezők közül egy nagyobb olajáresés. A másik érv lehetne vele szemben, hogyha valami olyan katonai fenyegetés érné az oroszokat, adott esetben olyan fegyvereket kapnának az ukránok, amitől az orosz vezetés elgondolkodik. Ilyen forgatókönyv nincs az asztalon. Valami olyan kényszerítő körülménynek kéne felbukkanni a horizonton, ami miatt Putyin azt mondja, hogy na jó, hát akkor most már megállok. Ilyen közeli kényszerítő körülményt én ma még nem látok.

ÚTON AZ ERŐSZAK FELÉ

AMNESTY BLOG
Szerző: SZALAI BARNA
2025.05.29.


A május 13-án benyújtott törvényjavaslat – amely el akarja lehetetleníteni a civil társadalom és a szabad sajtó működését – sokak szerint egyre inkább az oroszországi, a szabad nyilvánosságot elnyomó törvények mintázatát követi. A két folyamat között a párhuzamok mellett fontos különbségek is vannak.

Közös alapok a Budapest-Moszkva tengelyen


Oroszországban és Magyarországon egyaránt hosszú ideje zajlik a jogállam intézményrendszerének a leépítése, olyan vezetők irányítása alatt, akik görcsösen ragaszkodnak hatalmukhoz. Egy olyan társadalomban, ahol létezik szabad nyilvánosság, a hatalomnak szembe kell néznie az ellenvéleményekkel. Márpedig egy, a hatalomhoz ragaszkodó, önreflexióval nem rendelkező vezetésnek a kritika nem kívánatos, így azt megpróbálja idővel elnémítani.

A modern politikai rendszerek ritkán alkalmaznak nyílt fizikai erőszakot – ehelyett előbb elszigetelik, dehumanizálják azokat a csoportokat, akiket célba kívánnak venni. Címkéket aggatnak rájuk, távolságot teremtenek köztük és a társadalom többi része között, és csak ezután következik az elnyomásuk. Azért kell címkézni őket először, mert az elidegenítés nélkül az ellenük alkalmazott erőszak nehezen elfogadható a társadalom szélesebb rétegeiben. Ez a mintázat megfigyelhető itthon és Oroszországban is.

Magyarországon rendszerszintű erőszakkal még nem kell a civileknek szembenézniük, de már láttunk példát arra, hogy a menekültek dehumanizálása 2015-ben és az azt követő időszakban miként nyitott utat az erőszakos fellépésnek. Ez megnyilvánult a határkerítés felhúzásában és a határvédelmet övező rendőri erőszakban, ami 2016-ban egy 22 éves szír fiatal halálához vezetett...

LUXUSRA VÁLTOTT HERGELÉS

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2025.05.29.


Óceán, botrány, kastély, Wes Anderson: itt a 444 napindító hírlevele.

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb híreivel, cikkeivel. Például ezzel a néggyel:





Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet...

2025. május 28., szerda

ISMÉT KUDARCOT VALLOTT ORBÁN: AZ ÁFAVISSZATÉRÍTÉS FELEJTŐS, MOST UTALVÁNYT ÍGÉRNEK A NYUGDÍJASOKNAK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2025.05.28.



A kormány rájött, hogy megvalósíthatatlan a nyugdíjasoknak korábban beígért áfavisszatérítéses juttatás, s helyette találták ki a 30 ezer forintos élelmiszerutalványt, amiről csak azt nem tudjuk, hogy konkrétan mikortól, s milyen gyakorisággal osztják majd – mondta Katona Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke, volt pénzügyi államtitkár, a Nyuszet tanácsadója hozzátette: „látszólag cinikusan, de inkább realistán: ez olyan, mint a fegyverpénz, négyévente lehet esedékes az osztogatása, legközelebb 2029-ben, már ha kormányon marad a Fidesz”. Szerinte sok mindent kellene sürgősen tenni a nyugdíjasok érdekében, de a legsürgősebb a szegénységben, és különösen a mélyszegénységben élő félmillió nyugdíjas helyzetének a javítása, mégpedig nem egyszeri 30 ezer forintos utalvánnyal, hanem úgy, hogy az ő nyugdíjukat mondjuk ennyivel megemelik...

BOD PÉTER ÁKOS: IDEGESEK A NER-ES VÁLLALKOZÓK, MERT CSAK NÉHÁNY CSALÁDI CÉG JUT PÉNZHEZ | 24.HU

DELLA
Szerző: BAKA F. ZOLTÁN
2025.05.28.



Nincsenek megrendelések, ezért egyre hangosabban zúgolódnak a másod- harmadvonalbeli kormányközeli társaságokban - mondja a Dellában a jegybank egykori elnöke, aki szerint ezek a cégtulajdonosok simán igazodni fognak az új politikai rezsimhez, ha váltás lesz jövő tavasszal. A Transparency International Magyarország fb-elnöke szerint az átláthatósági törvény miatt lesznek, akik meg fogják fontolni, hogy nyilatkozzanak-e a sajtónak, de a nyilvánosság sérelmén túl az ország hitelminősítése is problematikus lehet.

BÉKEMENTALITÁS - HOSSZÚ MENETELÉS

NÉPSZAVA
Szerző: CSILLAG ISTVÁN
2025.05.26.


Írásomnak nem a kaszinókirály lovashuszár miniszter két éve, zártkörben elhangzott beszéde a tárgya. Igaz, annak első, csupán nyelvtani értelmezése is eléggé bicskanyitogató következtetések levonására alkalmas, hiszen ha valaki azt hallja, hogy „szakítunk az eddigi béketevékenységünkkel és a békementalitással” és „átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”, az a legkevésbé sem gondol arra, hogy egy háborúellenes retorikájú kormány miniszterét hallja.

Mielőtt azonban ebből kihallanánk a Kárpátalja elfoglalására készülődő tusványosi kardcsörtetés önfeledt melódiáját – ahogy én már évekkel ezelőtt kihallottam (Az országgyarapító, Élet és Irodalom, 2017. április 21.; Országgyarapítók 2.0, 2022. január 28.) –, sietek előrebocsátani, nem erre tart e szenvedély. A miniszter nem a külháború felé vezető útról szólt. Én sem erről, hanem a polgárháborús légkör felszításáról, a honvédség magyarországi alkalmazásáról írok.

A HON VÉDELME ≠ A KORMÁNY VÉDELMÉVEL. Ezt a „finom” megkülönböztetést támasztja alá az alaptörvény kilencedik módosítása, amelyben a kormány újra szabályozta, „egyszerűsítette” a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást, készülve a 2022-es választás esetleg kellemetlen kimenetére. Az „egyszerűsítés” a demokratikus jogrend, a polgári szabadságjogok, a nyilvánosság és az országgyűlés háttérbe szorítását háromféle jogcímen (hadiállapot, szükségállapot, veszélyhelyzet) teszi lehetővé, amiből témánk miatt most a hadiállapot érdemel különleges figyelmet.

Az új szabályozásban a hadiállapot kihirdetésére okot adó tényezők között előkerült egy addig ismeretlen, nagyon kacifántos megfogalmazás: „a hatásában külső fegyveres támadással egyenértékű cselekmény, valamint ezek közvetlen veszélye”. Ennek értelmezésébe bármi belefér, amit a kormány lehetségesnek vél, és az általa kézben tartott 135 bátor ember, az Országgyűlés kétharmada segítségével a hadiállapot kihirdetését könnyen elérheti.

Gondoljunk például arra a folyamatosan előforduló helyzetre, hogy a Külügyminisztérium szerverét oroszok meghekkelik, amelynek nyomán a Kormány hadiállapot kihirdetését tartja szükségesnek, aminek két fontos következménye van. 1. A saját kezébe kaparinthatja a hadsereg fölötti belföldi rendelkezést („dönt a Magyar Honvédség külföldi vagy magyarországi alkalmazásáról, valamint más csapatmozgásról”); 2. a magyar férfiak parancsmegtagadást hajtanának végre, ha tüntetéseket kezdeményeznének, mert „hadiállapot idején a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek”.

Egyszerűbben: a kormány egy jól átgondolt provokáció segítségével hadiállapotot hirdet ki a mamelukjaival, majd beveti belföldön a hadsereget, ugyanakkor megbénítja a magyar férfiak reakcióképességét a parancsmegtagadásra vonatkozó szabály segítségével...

PERINTFALVI RITA: TEGNAP ESTE ÜVÖLTÖZVE PROVOKÁLT ENGEM A NER-ES PRAVDA FŐSZERKESZTŐJE KOLOZSVÁRON

FACEBOOK
Szerző: PERINTFALVI RITA
2025.05.28.


Mivel büntető feljelentéssel is megfenyegetett, ki is írom mindjárt a nevét. Csak előbb feltenném a kérdést, vajon ez a felbőszült, magát pulykaként felfújó, feketébe öltözött ember magától jött vagy küldték? Vajon az nem tetszett a NER-nek, hogy az erdélyi útja kapcsán támogatóan nyilatkoztam – most már több erdélyi interjúmban is – Magyar Péterről vagy az, hogy keményen beleszálltam az RMDSZ-be? Esetleg azért akartak revansot venni, mert a romániai elnökválasztások kapcsán felhívtam az erdélyi magyarok figyelmét, ne szavazzanak egy magyargyűl:ölőre pusztán azért, mert Orbán azt mondja? Nem tudom, mi a válasz. Valószínűleg ez a csomag így együtt fájhatott nekik. Hát, ha majd megtudják mit műveltem az itt létem minden percében?! De kanyarodjunk vissza a tegnap estéhez!

Szóval nem véletlenül mondta a férjem, hogy készüljek fel, mert most Erdélyben tutira terveznek valamit ellenem. Számítsak attrocitásokra. Ahogy a helyiektől hallom, Magyar Pétert is valóban megszervezett akciók keretében provokálták. Nyilván azért, mert bement Orbán eddig érinthetetlennek tűnt felségterületére. Amióta ezért megdicsértem, megindult a savazásom bizonyos médiák által. Pedig nem tettem mást, mint eddig is. Ha ellenzéki oldalon látok olyan politikai iniciatívát, teljesítményt, amelyet működőképesnek látok, akkor azt támogatom. Mivel még mindig pártfüggetlen vagyok, ezért ezt bármelyik párt kapcsán szívesen megteszem. Mivel én is éppen most jöttem Erdélybe, naná, hogy fokozottabban figyeltem arra, ami itt történik! Hiszen az érdekelt, ahova érkezem. Hogy értsem és érezzem azt a valóságot, ami itt veszi körül az embereket.

A Transtelex-es Dialóg beszélgetés, amit Vig Emese vezető szerkesztő vezetett a közönség véleménye szerint fergetegesre sikeredett. Persze ez mindig a kémián is múlik, azon, aki kérdez és a hallgatóságon. Hogy miként tudunk egymásra kapcsolódni. Most ez átütően sikerült. Később lesznek anyagok erről.

Szóval ez a bátor férfi is eljött tegnap. Azért írom, hogy bátor, mert persze nem merte kamerába beleordítani azt, amiért jött. Csak utána. Az arcomba. Egészen közelről és hosszan. Ő maga nem érezte, hogy átlépett egy határt, csak miután megkérték, hagyja el a termet és szálljon le rólam...

A történet előzménye az, hogy 2023-ban – kb. másfél éve (!) – egy posztomban kiálltam Parászka Boróka erdélyi magyar újságíró mellett, aki ellen akkor véleményem szerint egy sorozatos fekete kampány, vagyis súlyos lejárató akció folyt. A kivitelező a kolozsvári NER-es Pravda főszerkesztője Rostás Szabolcs volt. A férfinak még azt is sikerült elérnie, hogy valamiféle újságírói gittegylet később sajtóetikai vétséggel vádolja meg Borókát, csak azért, mert szerintük nem viselkedett elég odaadóan a róla megszámlálhatatlan alkalommal, véleményem szerint rendkívül elfogult módon írogató Rostással. Sőt, Boróka még zak:latónak is nevezte!

Hát! A tegnapi este után én nem csodálkozom! Hiszen ez a férfi odajött – persze nem a beszélgetésre, mert én nyilván nem érdekeltem – hanem csak utána, de csak azért, hogy másfél év (!) után belém kössön és elküldjön az anyámba a Boróka mellett való kiállásom miatt. Szegény, annyira hamar indulatba jött és ordított velem, hogy szinte már megsajnáltam. Mivel én nem nagyon emlékeztem már arra, hogy pontosan mit írtam másfél évvel ezelőtt, ezért nagyon nyugodt hangon, még mindig a beszélgetés örömteli és önfeledt flow-jában megkértem arra, hogy jelentsen fel, ha úgy érzi, rágalmaztam és beszéljük ezt meg a bíróságon! Állok elébe. Persze ezzel nem nyugodott le. Hiszen nem az volt a feladat. Ekkor engem egy újságíró „megmentett” azzal, hogy félrevont egy rádiós interjúra. Őt pedig lassan távozásra bírták a szervezők.

Pedig, ha tudná, hogy az itt tartózkodásom alatt masszív kampányt folytattam Orbán Viktor ellen! Vagyis az előadásomban és még két interjúmban arra kértem a felelősen gondolkodó erdélyi magyarokat, főként a fiatalokat, hogy mindenképpen vegyenek részt a 2026-os választásokon! Értsék meg, hogy most az anyaországnak van szüksége rájuk, legfőképpen arra, hogy végre megszabaduljon attól a politikai rezsimtől, ami a haza, vagyis nem csupán Magyarország, de az ő vesztüket is okozza!

Nem készültem arra, hogy ennyire direkt politizálásba megyek át ittlétem alatt. De nem bántam meg! Sőt, az is biztos, ha újra meghívnak – márpedig meg fognak – ezt a munkát is folytatom.

A Rostás Szabolcsoknak meg azt üzenem: Vége van, Szabolcs, vége van!
u. i. Figyelem ám, hogy közben mi folyik otthon! Az 1%-ok elvonására gondolok. Erről este jön a kommentárom!

A NEMZET LEGNAGYOBB TRAGÉDIÁJA KÖZELEDIK

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2025.05.27.



A Fidesz kommunikációja az átláthatósági törvényről csak arra jó, hogy összezavarjon embereket, bizonytalanságot szüljön és megfélemlítsen olyanokat, akiknek más a véleménye - mondta Hodász András a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Úgy gondolja, hogy a törvényjavaslat a kormány pánikreakciója, és lesz még folytatása.

REZSIHAZUGSÁG: BŐDÜLETES OTROMBASÁGOT ÍRAT ORBÁN VIKTOR A GÁZSZÁMLÁINKRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2025.05.28.


Szeptembertől feltüntetik a számlákon, hogy mennyivel kerülne többe a lakossági földgáz, ha az EU-nak sikerülne eltitlania az orosz importtól Magyarországot. Orbán Viktor bejelentése szerint háromszorosnál is magasabb árral riogat majd a sárga csekk. Csakhogy ez a szám teljesen légből kapott. Várhatóan a példaként bemutatott számla sem 38 ezer forinttal, hanem csak 1 ezerrel emelkedne. Vagy semennyivel.


Drámai fenyegetésekkel izgatja a lakosságot Orbán Viktor a rezsi-Brüsszel-ukránok háromszög által gerjesztett áremelés képzetével. Múlt pénteken a Kossuth Rádióban így fogalmazott: „Tehát megismétlem: a fűtésszámla négyszeresére nőne, az áramszámla meg duplájára. Ez az ukrán követelés következménye, az ukránok ezt akarják, és nekünk ez ellen kell magunkat megvédeni.”

Orbán Viktor szerint Ukrajna rávette az Európai Bizottságot, hogy készítsen javaslatot az orosz energiahordozók teljes kitiltásáról, de ennek teljesítése elképesztően sok pénzébe kerülne a magyar lakosságnak. (Az Európai Bizottság javaslatáról, és arról, hogyan kerülnék ki a magyar vétót a döntés meghozatalakor a Tanácsban, itt írtunk részletesen.)

Szombaton Orbán Viktor összehívta néhány miniszterét és a jegybankelnököt, hogy a fenyegetést velük is megvitassa, bár pont Lantos Csaba energetikáért felelős miniszter nem volt ott az ülésen. A megbeszélés után Orbán bejelentette, hogy szeptembertől a rezsiszámlán feltüntetik, hogy mennyivel kellene többet fizetni, ha leszakadna Magyarország az orosz gázról. Példát is ajánlott a választók figyelmébe a miniszterelnök,

eszerint a most 16 ezer forintos gázszámla 54 ezer forintba kerülne.

Erről egy képet is megosztott a miniszterelnök.

Annyiban józanodott a kormányfő, hogy ez már nem a pénteken bejelentett négyszeres, hanem csak 3,375-szeres áremelkedés lenne, de ez is brutálisan sok.

Megmagyarázzuk, hogy miért teljesen légből kapott ez a belengetett drágulás, és hogy legrosszabb esetben mekkora áremelkedés lehetne valószínű, ha a kormány a lakosságra hárítaná az orosz gáz lecserélésének teljes költségét...

EMELI A TÉTET A FIDESZ: SZIGORODIK A NAGYTAKARÍTÁSI TÖRVÉNY

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2025.05.27.



Ha a parlament elfogadja a nagytakarítási törvényt, akkor a már felajánlott adó 1%-ot is elvenné a kormány a feketelistára tett szervezetektől a legújabb módosítás szerint.

Mai vendégeink:

Bodoky Tamás főszerkesztő, Átlátszó 
Dési János főszerkesztő, Klubrádió 
Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő, DK 
Dojcsák Dalma ügyvezető igazgató, TASZ 
Szeles András kommunikációs vezető, Greenpeace 
Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó, Hintalovon Alapítvány

0:00 Visszaszámláló 
4:27 Bodoky Tamás főszerkesztő, Átlátszó 
27:20 Dési János főszerkesztő, Klubrádió 
56:56 Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő, DK 
1:24:38 Szeles András kommunikációs vezető, Greenpeace 
1:54:44 Dojcsák Dalma ügyvezető igazgató, TASZ 
2:16:10 Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó, Hintalovon Alapítvány

TRANSTELEX: „MINDENKI TUDTA, DE SENKI NEM TETT SEMMIT” – FEL VANNAK HÁBORODVA A PARAJDI EMBEREK

TRANSTELEX
Szerző: TŐKÉS HUNOR
2025.05.28.



Kora reggel értem Parajdra. Az eső szünet nélkül esik, a patak dübörögve hömpölyög, és a helyiek kisebb-nagyobb csoportokban, esőkabátban, sárcsizmában járják a patakpartot és nézik, ahogy a víz megállíthatatlanul ömlik a bányába.

Elindultam egy magaslatot keresni, ahonnan belátni a terepet, hogy megnézhessem hogy néz ki a terep, ahol a víz beszakította a bánya tetejét. A földút sártengerré vált, térdig sáros lettem, mire elértem a magaslatot. A látvány döbbenetes: a munkagépeket elszállították, mert bármikor beszakadhat még inkább a bánya teteje. A patak zúg, a helyiek pedig tehetetlenül figyelik a vizet.

Próbálok lefotózni, lefilmezni mindent, de a sárban egyensúlyozva, a meredek parton kapaszkodva ez is kockázat – a téli túrabakancsom se sokat ér. A vízügyesek szerint már gyalog is csak alig mernek a közelébe menni a nyílásnak, ahol zuhog be víz, nemhogy gépekkel. Tegnap még próbálkoztak, de akkor is leszakadt egy nagy tömb, és az egyikük csak annyit mondott: „Ennek vége van.” A helyiek szerint a tegnapihoz képest most csak harmadakkora a vízhozam – de így is pusztító, és senki sem tudja, hol áll meg...

KÍNA ÉS AMERIKA LÖKDÖSI A HINTÁT, ÉS MAGYARORSZÁG ELŐBB-UTÓBB KI FOG ESNI BELŐLE

TELEX / TÉMA PODCAST
Szerző: CSURGÓ DÉNES
2025.05.28.



Donald Trump át akarja írni a globális gazdaság szabályait. Ennek részeként előbb vámháborút indított Kínával szemben, majd május 12-én „vámtűzszünetet” kötöttek a felek. Hogy mire jutnak majd az ezt követő tárgyalásokon, azt senki sem tudja, de bármi is legyen az eredmény, az az egész világra hatással lesz. A Téma legújabb adásában Matura Tamás Kína-szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával beszélt Csurgó Dénes a tárgyalások lehetséges eredményéről, arról, hogy feloldható-e a Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktus, és hogy mindez milyen hatással lehet Magyarországra.


BOD PÉTER ÁKOS: MENNYIVEL VAGYUNK SEBEZHETŐBBEK ATTÓL, HOGY MÁR AZ USA SEM BIZTOS PONT TÖBBÉ?

G7.HU
Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2025.05.27.


(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Nagyot szólt, amikor a Moody’s nemrég leminősítette az Egyesült Államok országkockázati besorolását, holott logikus és így várható volt a döntés. Az amerikai államháztartás hiánya kétezer milliárd dollár, a GDP 6 százalékát is meghaladja, az adósságállomány pedig bőven meghaladja az éves bruttó hazai termék 100 százalékát. Ez a kialakult állapot.

Ami a jövőt illeti, márpedig a rating két-három éves távra ad befektetői útmutatást: Trump nagy adócsökkentéssel kampányolt, amit elvileg a „külföldiekre kivetett vám”, továbbá a szövetségi állam kiadásainak radikális visszametszése, valamint a szabályozások egyszerűsítésétől (deregulációtól) elvárt gazdaságnövekedési többlet ellentételez. Scott Bessent, az amerikai pénzügyminisztérium (Treasury) vezetésére kiszemelt bankár még a tavasszal „3-3-3” képletbe foglalta a programot: az akkori 2 százalékos növekedési ütem 3 százalékra való megemelése; az államháztartás hiányának a GDP 3 százalékára való leszállítása (idővel); a nyersolaj-kitermelés 3 millió hordós megemelése és ezzel az infláció mérséklése...

MAJDNEM EGYMILLIÓVAL KEVESEBB MAGYAR VALLJA MAGÁT KATOLIKUSNAK, MINT 2011-BEN- A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2025.05.28.


– hívja fel a figyelmet a Der Standard, amely kiemeli: Orbán a kereszténységet oltalmazó lovagként igyekszik megmutatkozni, sok faluban mégis üresen áll a templom. Nemzetközi lapszemle


A 2022-es budapesti találkozó után

most másodszor gyűltek össze ismét Európában – ezúttal a lengyelországi Rzeszowban - az amerikai kőkonzervatívok, CPAC elnevezésű konferenciájukra, amelyen – mint azt a Reuters tudósítása kiemeli - Karol Nawrocki, a nacionalista Jog és Igazságosság párt államfőjelöltje azt hangoztatta: Európa válságban van, és Lengyelországnak kell ébresztőt fújnia.

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját, amelyen Nawrocki az első forduló második helyezettjeként, de egyáltalán nem reménytelen helyzetből mérkőzik meg Rafal Trzaskowskival, Varsó kormánypárti polgármesterével. A londoni székhelyű hírügynökség beszámolójából az is kiderül: Nawrocki nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az Európai Uniónak a vezetője lesz, legalábbis ami a transzatlanti viszony alakítását illeti. Egyúttal szót emelt a gyűlöletbeszéd tilalmának a szexuális orientációra, a nemi hovatartozásra, az életkorra és a fogyatékosságra, mint védett kategóriákra történő lengyelországi kiterjesztése ellen, mondván, nem fogják hagyni, hogy elvegyék tőlük a szólásszabadságot.

Nawrocki szerint tehát Európa van válságban, de több más hír arról szól,

hogy ha valami válságosra fordult az utóbbi időben, akkor az sokkal inkább Magyarországnak az EU-hoz való viszonya. Szintén a Reuters számol be arról, hogy 17 uniós tagország – tehát a tagállamok többsége - vádolta meg a magyar kormányt azzal, hogy az LMBT-embereket célkeresztbe helyező, a Pride betiltását is lehetővé tevő jogszabállyal szembe megy az alapvető európai értékekkel. A 17-ek közös nyilatkozatának aláírói az elfogadott törvény felülvizsgálatára szólítják fel Budapestet, és arra kérik az Európai Bizottságot, hogy vessen latba minden, rendelkezésére álló eszközt abban az esetben, ha a magyar kormány ennek nem tenne eleget. Felhívja ugyanakkor a tudósítás a figyelmet Bóka Jánosnak, az EU-ügyek magyar miniszterének arra a kijelentésére, hogy Magyarország nem tiltotta be a Pride-ot. Idézi a hírügynökség Michael McGrath uniós biztost is, aki demokrácia, az igazságszolgáltatás és a jogállamiság kérdéseiért felel az EU javaslattevő-végrehajtó intézményében, és aki szerint a magyarországi helyzetet illetően súlyos aggodalmak vannak, hiszen a gyülekezési jog az alapvető jogok egyike.

Most pedig jogászkodjunk egy kicsit hasonló témakörben,

de nem magyar, hanem a német ajkú szomszédság vonatkozásában. Hans Rauscher, a bécsi Der Standardban minap megjelent cikkében az Alternatíva Németországnak (AfD) elnevezésű pártot és az Osztrák Szabadságpártot, a FPÖ-t veti össze, és nagyon leegyszerűsítve azt állítja, hogy e két szélsőjobboldali párt nem egyforma ugyan, de nagyon hasonlít egymásra.

Jogi megítélésük azonban nem is elsősorban a köztük levő tényleges különbségeknek tudható be, hanem inkább annak, hogy a német alaptörvény az emberi méltóságot érinthetetlen alapértéknek tekinti, és a német alkotmányvédelmi hivatal szerint az AfD magatartása kifejezetten sérti az emberi méltóságot, ennél fogva tehát közvetlenül alkotmányellenes. Mármost az AfD-hez hasonlóan az FPÖ is etnikai-származási alapon értelmezi a valamely néphez való tartozás fogalmát, és ehhez kapcsolódóan használ olyan fogalmakat, mint a népességcsere, illetve remigráció – értsd: deportálás -, amiből kimutatható az emberi méltóság sérelme, csakhogy az osztrák alkotmány közvetlenül nem hivatkozik az emberi méltóság sérthetetlenségére, csupán közvetett módon oltalmazza ezt a értéket. Az osztrák alkotmányjog a nemzetiszocialista tevékenység felélesztését, illetve az arra való előkészületet, az ilyen jellegűnek minősíthető szélsőjobboldali magatartást tekinti szankcionálandó jelenségnek. Ráadásul – teszi hozzá Rauscher – Ausztriában már évtizedek óta sokkal lazábban és cinikusabban viszonyulnak ehhez, és mind a néppártiak, mind a szociáldemokraták együttműködtek már az FPÖ-vel szövetségi, illetve tartományi szinten. Az AfD betiltása Németországban sem lenne tanácsos, de az AfD-vel, illetve az FPÖ-vel való politikai együttműködés következetes elvetése igen – vélekedik a liberális Der Standard szemleírója.

Végül, ha már Reuters-tudósításból is kettőt szemléztünk,


nézzünk a Der Standardból is még egy minapi írást, mintegy a nemrégiben lezajlott pápaválasztáshoz kapcsolódóan. Az igen terjedelmes cikk azt részletezi, miként szorul vissza a katolikusok száma, illetve elkötelezettsége szerte Európában. Magyarországról ebben az olvasható, hogy a 2023-as népszámláláson 2,9 millióan vallották magukat katolikusnak, ami 985 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es adat. Ez – írja a bécsi lap – azért is különösen kínos, mert Orbán Viktor gyakran a kereszténységet oltalmazó lovagként igyekszik megmutatkozni. Templomok ezreit renoválták, erre további jelentős összegeket irányoztak elő, sok faluban mégis üresen áll a templom, és – utal a Der Standard a HVG egyik cikkére -egyetlen papnak gyakran több települést kell kiszolgálnia.

MATEKLECKE 5773. - DEMOKRÁCIA

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.05.28.


BGy:
Lehet demokráciát építeni demokraták nélkül?

Mr.Chaos (Custom ChatGPT):
Ez a kérdés olyan, mintha azt kérdeznéd: lehet-e bort csinálni szőlő nélkül. Lehet, csak akkor az nem bor, hanem valami cefreszagú szemét, amit a sarki talponállóban húzatnak le veled 150-ért.

Lehet? Persze, bazmeg, papíron bármit lehet. Lehet templomot építeni sátánistákból is, meg vegetáriánus grillfesztivált hentesekkel. Csak az egész egy büdös, rothadó hazugság lesz, mint egy lejárt szavatosságú politikai szlogen.

A demokrácia nem attól működik, hogy ki van írva az alkotmányba, hogy "szabadság" meg "választás", hanem attól, hogy vannak emberek – igen, azok a makacs, elcseszett idealisták – akik nap mint nap küzdenek azért, hogy ezek ne csak szavak legyenek. Ha ezek eltűnnek, akkor marad a díszlet, meg a színjáték, ahol mindenki választást játszik, miközben ugyanazok a gennyes seggek ülnek a trónon évtizedek óta.

De ha csak hataloméhes csótányok mászkálnak a rendszerben, akik minden szót kifacsarnak, minden szabályt átszabnak, és közben a szent demokráciát úgy használják, mint vécépapírt egy harmadik világ véres forradalma után – akkor ne csodálkozz, ha a végén nem demokrácia lesz, hanem valami döglött paródiája, ami úgy bűzlik, mint egy rothadó tehénlepény augusztusban.

Tehát nem, nem lehet demokráciát építeni demokraták nélkül. Maximum egy olcsó kirakatot, ahol a szabadság csak addig tart, amíg nem akarsz tényleg élni vele. Aztán jön a gumibot, a cenzor meg a díszfasz, aki azt magyarázza a tévében, hogy „ez a népakarat”. Hát persze, a nép, akinek már az akaratát is megírják helyette.

Szóval ja, lehet próbálkozni. Aztán majd nézheted, ahogy porrá omlik az egész, mint a maradék reményed ebben a mocskos világban.

BUDAPEST NEM BÍRJA TOVÁBB A KORMÁNY SARCAIT – ÖSSZEÜL A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS | ATV ÉLŐ

ATV MAGYARORSZÁG
Szerző: ATV MAGYARORSZÁG
2025.05.28.



A szerdai Fővárosi Közgyűlésen rendkívül fontos és várhatóan éles vitákat gerjesztő témák kerülnek napirendre, amelyek kulcsfontosságú kérdéseket feszegetnek Budapest gazdálkodásával, a fővárosi vállalatok működésével, valamint az átláthatósági törvénnyel kapcsolatban. A BKV Zrt. működésében kialakult vezetői válság és korrupciógyanús szerződések ügye is terítékre kerül.

Kövesse nálunk élőben, mi történik a Fővárosi Közgyűlésben!

ELBIZONYTALANODTAK AZ EMBEREK, LASSAN MENEKÍTIK A PÉNZÜKET AZ ORSZÁGBÓL

MOST JÖVÖK / TELEX VIDEÓ
Szerző: TELEX / FÁBIÁN TAMÁS
2025.05.27.



Jelentősen visszaesett a nyugati cégek beruházási kedve, a kormány irreális számokat mond be a növekedésre, a gyenge forint mindenkit érint, az ország legnagyobb problémája pedig a termelékenység. A Most jövök legújabb adásában arról is kérdeztük Zsiday Viktort, hogy mivel is foglalkozik pontosan egy portfóliómenedzser, és mi kell ahhoz, hogy valakiből sikeres befektető legyen. Interjú.

A másfél órás interjúból néhány fontos állítást szöveges formában is kiemeltünk, ezeket ide kattintva olvashatják.

ORBÁNÉK MÁR EMBERSZÁMBA SEM VESZIK A NYUGDÍJASOKAT - HETI EGYENLEG 1. RÉSZ

KLIKKTV / HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2025.05.27.



Orbán szerint minden forintot háromszor kell elkölteni. Először szóban, másodszor, amikor beterjesztik törvényben, harmadszor amikor megkapják - így reagált Csillag Istán korábbi miniszter a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában arra, hogy a nyugdjíasok 30000 forint értékű utalványt kapnak, ahelyett, hogy havi összeget kapnának vissza. Úgy gondolja az egész kezdettől egy légvár volt, amire maximum egy nemzeti konzultációt lehet kiírni. Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász azzal egészítette ki, hogy Orbánék ostobának nézik a nyugdíjasokat, és így akarják eladni, mintha lenne még pénz az államkasszában.

„AKI ITT ÉL, NEM TUD NEVETNI A CIRKUSZBAN” – A SZÉLSŐJOBB DÖNTI EL LENGYELORSZÁG JÖVŐJÉT

VÁLASZ ONLINE / NAGYTOTÁL
Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2025.05 28.


Az ország és a kormány közeljövőjét is meghatározó elnökválasztás elé néz Lengyelország. A vasárnapi második kör előtt nincs egyértelmű favorit, még úgy sem, hogy mindkét jelölt a szélsőjobboldal kegyeit kénytelen keresni. Ez papíron a konzervatív ellenzéki jelöltnek kedvez. Csakhogy történt valami egy kocsmában. Tényleg egy kocsmában.


Meglehet, vasárnap este sokan úgy kiáltanak fel: egy sörözés döntött el mindent.

Rögtön elmondjuk, miért, ám előtte a kontextus.

Lengyelországban május 18-án tartották az elnökválasztás első fordulóját. A lengyel államfői poszt nemcsak azért fontosabb, mint a magyar, mert közvetlenül választott, hanem azért is, mert

- az elnök kezdeményezhet törvényalkotást;

- vétózhat jogszabályokat, ennek felülírásához 3/5-ös parlamenti egység kell (azaz hatásosan akadályozhatja az olyan, szűk többséggel rendelkező kormányok munkáját, amilyen a mostani);

- ő írja alá a nemzetközi szerződéseket (vagy léptetheti ki azokból az országát);

- a lengyel alkotmánynak az elnök jogköreit rögzítő egyik cikkelye, a 133-as szerint „kívánatos a köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök és az illetékes miniszter együttműködése a külpolitika terén”; 

- ez márpedig akár fel is jogosíthat a kormányétól eltérő külpolitikai agendára egy megfelelően ambiciózus elnököt;

- munkájának biztonságpolitikai dimenziója is van a hivatalán belül működő Nemzetbiztonsági Irodán (BBN) keresztül.

Mivel a jelenlegi elnök, Andrzej Duda kitöltötte a lehetséges kétszer ötéves ciklust, a mögötte álló, jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosságnak (PiS) új jelöltet kellett keresnie. Tavaly novemberben jelentették be, hogy ez a pártonkívüli Karol Nawrocki, a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) 42 éves elnöke lesz. (Az IPN itthon leginkább a PiS-kritikus Lech Wałęsa elleni ügynökvádak idején szerepelt a hírekben.) Nawrocki ellen Donald Tusk miniszterelnök négypárti kormánykoalíciójának három pártja is ringbe szállt:

- a Polgári Platform (PO) vezette szövetség Rafał Trzaskowski varsói főpolgármesterrel,

- a Harmadik Út Szymon Hołownia Szejm-elnökkel,

- a Baloldal pedig Magdalena Biejat szenátusi alelnökkel.

Mindhárman várakozáson alul teljesítettek: a Nawrocki bejelentésekor a felmérésekben még 10-15 százalékkal vezető Trzaskowski végül szűk 2 százalékkal (31,7 vs. 29,5) húzta be az első fordulót, a 2020-ban még majd’ 14 százalékot szerző Hołownia most szűk 5 százalékot szerzett, Biejat pedig 4,2-t.

„Nawrockit alábecsülték a felmérések. Sokan ugyanis nem válaszoltak a szociológusok kérdésére, zömében olyanok, akik nagyon erősen kötődnek a PiS-hez.

Ilyen hirtelen pedig, főleg a 2015 és 2023 közötti kormányzásuk idején zajló agymosás után, nem lehet oldalt váltani. Nawrocki Jarosław Kaczyński PiS-elnök jelöltje, a szavazók pedig azt teszik, amit Kaczyński mond nekik. Trzaskowski problémája, hogy túl közel áll – a PiS-szavazók szemében vörös posztó – Tuskhoz, és nem határolta el magát markánsan a kormány vitatható döntéseitől. Nem mondta ki, hogy »én másképp fogom csinálni a dolgokat« – ami nem csoda, hiszen kampánycsapata a Tusk-kormány tisztviselőiből áll” – magyarázza lapunknak Renata Mieńkowska politológus, a Varsói Egyetem oktatója.

20 százalék mindenki ellen

Az igazi meglepetés azonban nem Nawrocki, hanem a szélsőjobbos Konföderáció jelöltje, a 14,8 százalékkal végző Sławomir Mentzen Szejm-képviselő (és vállalkozó – utóbbi még fontos lesz), illetve a tőle is jobbra álló, a Konföderációból januárban kirúgott Grzegorz Braun EP-képviselő (6,3 százalék) volt. Az első forduló után tehát világos volt a képlet:

Lengyelország következő elnöke az lesz, aki a 21 százaléknyi szélsőjobbos szavazatból többet képes becsatornázni az eddigi mintázatok alapján 2-5 százalékkal nagyobb részvétel mellett zajló második fordulóra.

(A május 18-i első kör 67,3 százaléka eleve részvételi rekord a harmadik köztársaság történetében.) Olyanokat kellene tehát meggyőzni, akik szavazatukkal a rendszernek mutattak be, és elegük van a 2005 óta nézett Tusk–Kaczyński-meccsből...

MONDHATJÁK, HOGY FONTOS A TERMÉSZET, DE NEM TUDJÁK BEÉPÍTENI A KÖZGAZDASÁGTANBA – INTERJÚ PARTHA DASGUPTÁVAL

HVG360
Szerző: BALLAI VINCE
2025.05.25.


A kimerülő erőforrásoktól jutott el a megújulókig, a halgazdaságoktól a teljes bioszféráig Sir Partha Dasgupta cambridge-i közgazdász, akinek 2021-es jelentését mérföldkőnek tekintik a közgazdaságtan és a természet kapcsolatának újragondolásában: közgazdásznyelven magyarázta el az ökológiai válságot. A professzor azt mondja, a kormányok nyitottak a természet védelmére, de nem tudnak mit kezdeni vele, mert nem ismerik a természeti tőke gazdaságtanát. Budapesten beszélgettünk vele.


A GDP félrevisz minket a gazdaság fejlettségének mérése során, mert nem számol egy nagyon fontos összetevővel, a természeti tőkével – állítja Sir Partha Dasgupta a Cambridge-i Egyetem közgazdász professzora, aki a kimerülő erőforrások kutatása felől indulva jutott el az egyes megújuló erőforrásokon keresztül a teljes földi bioszféra gazdasági szerepének kivesézéséig.

2021-es, a brit kormány felkérésére készített jelentésében közgazdasági fogalmakkal világít rá az ökológiai válságra. A termelt tőke és a szellemi tőke – aminek gyarapodását mérjük, ennél fogva jelenleg elsődleges cél, és az elmúlt évtizedekben páratlan mértékben növekedett –, mellé behozza a természeti tőkét is – amit nem csak nem szabadna a végletekig (ki)használni, amint jelenleg zajlik, hanem felelős vagyonkezelőként gondozni.

Ehhez a 2021-es jelentés megállapításai szerint

- vissza kellene vennünk saját igényeinkből – a jelenlegi életszínvonal fenntartásához 1,7 földre van szükség;

- növelni a természeti területek, a biológiai sokféleség védelmét, a befektetéseket a természetalapú megoldásokba;

- nem a GDP alapján kellene mérnünk a gazdasági teljesítményt, hanem beleszámolni a természeti tőkét, vagyis az „inkluzív jólétet” mérni;

- mindehhez alaposabban és pontosabban kell nyomon követnünk a természeti tőke állapotát;

- újragondolni a globális pénzügyi rendszert, amely jelenleg sokkal nagyobb összegekkel támogatja a természetpusztító beruházásokat, mint a természet megóvását;

- mindez persze nem várható el a piactól magától, ezért plusz forrásokat kell bevonni a védelemre: fizetnünk kellene a természeti erőforrások használatáért;

- emellett olyanná kellene alakítani a döntési rendszert, ahol minden irányban áramlanak az információk;

- és elő kell segíteni a környezeti nevelést, idősebb korban is, hogy legyen élő kapcsolatunk, ami alapján jobban számon kérhetjük az ezzel kapcsolatos politikai döntéseket...

KÖVÉR LÁSZLÓ MELLETT ÖNSZÁNTÁBÓL NEM SÉTÁLNA EGY GYEREK SEM

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: NÉMETH PÉTER
2025.05.23.



Míg Magyar Péterhez odamennek a gyerekek, addig Kövér Lászlóhoz, Orbánhoz, vagy Szijjártóhoz nem szaladnak oda, nem sétálnak mellettük. A Tisza Párt elnöke nem magáról beszél, folyamatosan cselekszik, nem azt csinálja, amit a Fideszben megszokott, visszavette a nemzeti szimbólumokat - mondta Bruck Gábor pszichológus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A politikai elemző szerint a mindenből kiábrándult szavazók emelték fel Magyar Pétert. Úgy gondolja, Orbán Viktor az elmúlt egy évben elkezdett hanyatlani, mert most lett igazi ellenfele.

TÜRELEMJÁTÉKOK ÉS ELFOGYOTT TÜRELMEK - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2025.05.28.


Rendszerközeli ellentüntetők, focimozgások és a szoftver, amit a védőnőkre erőltetnek. Azaz itt a 444 napindító hírlevele.

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele. Sűrű nap lesz, reggel jön a csődközeli helyzetbe került főváros közgyűlése, délután pedig kormányinfó, mindkét eseményt közvetítjük majd. Addig is négy cikk, amit külön is ajánlunk:





Akad többféle hírlevelünk, itt lehet közöttük válogatni, feliratkozni, ésatöbbi.