2017. július 6., csütörtök

TRUMP LENGYELORSZÁGBA ÉRKEZETT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / Kárpáti János
2017.07.06.


Ma elsősorban az amerikai elnök európai útjától hangos a világsajtó. Donald Trump először Varsóban találkozik tucatnyi közép-, illetve kelet-európai ország vezetőjével, majd Hamburgban részt vesz a világ húsz vezető nemzetgazdaságának csúcstalálkozóján. Most kerülhet sor Trump hivatali idejének első amerikai-orosz elnöki találkozójára is... 

A Politico című amerikai hírportál európai kiadása Thomas Wrightnak, a Brookings Intézet vezető kutatójának az írását közli, amely szerint a Fehér Ház lakója, akinek számos kérdésben meggyűlt a baja hazai ellenfeleivel, majd májusban katasztrofálisra sikeredett látogatást tett Brüsszelben, most új esélyt akar teremteni magának Európában, ám az út nem kevés lehetőséget nyújt arra is, hogy Trump friss konfliktusokat gyűjtsön be. A Politico szerzője szerint az elnök, miután Brüsszelben elmulasztotta annak egyértelmű kimondását, hogy az Egyesült Államok továbbra is vallja a NATO kölcsönös védelméről szóló alaptételt, most demonstrálni kívánja, hogy elkötelezett Kelet-Európa biztonságának megőrzése mellett. Azért választotta erre a célra Varsót, mert ideológiailag közel érzi magát az ultrakonzervatív lengyel kormányzathoz.
A lengyelek úgy vélik, a Trump-vizit mintegy ösztönzést adhat az úgynevezett Három Tenger Kezdeményezéshez, amely Varsó elgondolása szerint a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger térségében található tizenkét ország együttműködésére irányul.
Lengyel remények szerint a varsói találkozón szó lesz az amerikai cseppfolyósított földgáz szállításáról, ami az Európát erősen megosztó, Északi Áramlat 2 elnevezésű német-orosz energetikai csővezeték alternatíváját jelentheti. Thomas Wright ugyanakkor idéz olyan vélekedéseket is, miszerint Trump varsói látogatása bátorítást adhat a mostani
lengyel, valamint a cikkben szélsőjobboldalinak minősített magyar kormányfőnek, mégpedig azon az alapon, hogy ők mindketten tőrőlmetszett euroszkeptikusok. A Három Tenger Kezdeményezésbe bevont egy tucat ország némelyike ugyanakkor szilárdan Angela Merkel pártján áll, nyitott a menekültek befogadására, és nem kíván beszállni Trump küzdelmeibe. A Politico vendégcikkírója olyan lengyel politikakutatói véleményt is idéz, miszerint fennáll a veszélye annak: a lengyel vezetés nem akarja ugyan megosztani Európát, de a Trump-kormányzatban egyesek erre irányuló lehetőséget láthatnak a mostani varsói elnöki utazásban...

KÓRTÜNET

HUPPA BLOG
Szerző: Fábián András
2017.07.05.


Elgondolkodom időnként, mostanában egyre gyakrabban, hogy hova tűnt az emberek nagy részéből az öntudat, az önbecsülés, a büszkeség és a személyes bátorság. Azért egyre gyakrabban, mert mind többször találkozom a fentiek teljes hiányával elsősorban – és most csak erről kívánnék értekezni – intézményi és állami szinten.


Azzal kezdődött, hogy 2010-től kezdődően az emberekből fokozatosan és rendkívül célirányos precizitással kiölték a társadalmi szolidaritás morális követelményét. Az „emút nyócév”, vagyis a baloldali-liberális kormányok alatt, a mostani kormánypártok, kihasználva a munkavállalói jogok széles körben biztosított lehetőségeit, folyamatosan bujtogatták a dolgozókat. Beépültek a szakmai szervezetekbe, a szakszervezetekbe, a kamarákba, elfoglalták ott a magas pozíciókat és onnan irányították a kormányt egyre gyengítő akcióikat. Jöttek a traktorok Budapestre, szolidarítottak a közlekedésiek, félpályákat zártak le, ha kellett, ha nem. Az orvosok tüzet okádtak a vizitdíjtól, és a hotel-hozzájárulástól. Az Orvosi Kamara máig rendületlenül kitartó elnöke milliós fizetése mellett uszított a kormány ellen többezres orvosi kongresszusokon. Az orvosok túlnyomó többsége asszisztált az egészségügy racionális, a betegek érdekeit tükröző átszervezése elleni megmozdulásokhoz. A vasutasok és mozdonyvezetők gördülősztrájkoltak a legkisebb valós vagy vélt sérelem miatt is ugyancsak multimilliomos, bár azóta már megpuccsolt szakszervezeti elnökük vezénylete mellett . 2006-ban egymást érték a felbérelt bujtogatók által felheccelt tömegek pusztító „demonstrációi”.

A KSH adatai szerint a legtöbb sztrájkot 2006-ban tartották a rendszerváltozás utáni Magyarországon. Ekkor 16 munkabeszüntetést szerveztek, de még a következő évben is 13 sztrájk jelezte a dolgozók érdekérvényesítő akaratát. 2010-ben, amikor év végén jelentősen szigorították a sztrájktörvényt, még mindig 7 munkabeszüntetés volt, azóta viszont egy-két eset szerepel évente a statisztikákban.

A megmozdulásokban résztvevők számát tekintve viszont 1995 volt a csúcspont, amikor több mint 172 ezer résztvevője volt az akcióknak. Az utóbbi 25 év sztrájktörténetének első tiltakozása még a bányászokhoz kötődött, 1990 októberében még százezren csatlakoztak egy kétórás figyelmeztető sztrájkhoz, de később a közlekedési ágazat, ezen belül is a vasutasok voltak a legaktívabbak. A legnagyobb hatású tiltakozást viszont a taxisok szervezték, amikor 1990 októberében a benzinárak 65 százalékos megemelése elleni tiltakozásként megbénították a főváros és a nagyobb városok forgalmát...

NINCS INGYEN EBÉD, NINCS INGYEN MÉDIA

MÉRTÉK BLOG
Szerző: Urbán Ágnes
2017.07.06.


Már nálunk is egyre elterjedtebb, hogy a médiacégek fogyasztóik támogatását kérik, amellett, hogy tartalmaikat ingyenesen elérhetővé teszik. Alighanem a magyarországi nyilvánosság és a demokrácia jövője függ attól, hogy az állampolgárok felismerik-e a helyzet komolyságát: hirdetési bevételekből egyre nehezebb minőségi tartalmat előállítani, ha mi nem nyúlunk a zsebünkbe, akkor más fog helyettünk médiát finanszírozni. Ez nem vezethet máshoz, csak a bulvár és a propagandamédia uralmához. Urbán Ágnes írása.

Az elmúlt időszakban megnőtt azoknak a médiumoknak a száma, amelyek az olvasók/nézők támogatását kérik a hosszútávú működőképesség megőrzéséhez. Az atlatszo.hu indította az első igazán komoly kampányt még 2011-ben és azóta is folyamatosan kommunikálja a pénzügyi támogatás fontosságát. Néhány évvel később indult a másik oknyomozó újságíró projekt, a Direkt36, amely szintén erősen épít az olvasók támogatására. A magyar közéleti újságírás fontos platformjává vált a Kettős Mérce, ráadásul a véleménycikkek mellett már live stream videói is figyelemreméltóak, a 2017 tavaszi budapesti tüntetések idején minden fontos történést dokumentáltak. A videós műfajt képviseli a Slejm – a torkon ragadt politika, amely másoktól eltérően kifejezetten videós tartalmakat készít, elismerésre méltó műfaji sokszínűséggel. Ha kilépünk egy kicsit a hagyományos újságírás és politikai tartalmak világából, Magyarországon egyértelműen a Tilos Rádió a közösségi finanszírozás úttörője: kivételes az a közösség, amit a rádió felépített az elmúlt évtizedekben, mind a készítők, mind a hallgatók és támogatók biztos bázist jelentenek. Amennyire kívülről meg lehet ítélni, a Tilos fenntartható pályán van és egyértelműen kiemelkedő szereplő a szűkülő magyar nyilvánosságban. És ha már a rádióknál tartunk, nem hagyhatjuk ki a Klub Rádiót sem, amely évek óta futtat sikeres fundraising kampányokat és láthatóan szintén sikerül fenntartania működését, rendkívül nehéz piaci körülmények között.

A két legújabb próbálkozó több szempontból is speciális helyzetben van. A Szabad Pécs az első kifejezetten helyi, a baranyai közügyekre fókuszáló, de messze a megyehatáron túl is ismertté vált, közösségi finanszírozásra építő médiaprojekt. A Szabad Pécs elindulása jól mutatja a helyi média válságát: a propagandává süllyesztett megyei lapnál és helyi médiumoknál nincs már szükség a korábbi újságírókra, akik valóban a városi /megyei ügyek bemutatását és az ottani hatalom ellenőrzését tartják feladatuknak. Nagy kérdés, hogy komoly kiadói háttér nélkül fenntartható-e egy alulról szerveződő, a helyi hatalomtól független szerkesztőség, de ha az derül ki, hogy nem, akkor végképp beszűkül a magyar nyilvánosság. Ilyen szempontból óriási a baranyai polgárok felelőssége, és persze nagyon nagy feladat előtt állnak a Szabad Pécs munkatársai is, hiszen a feladatuk nem kisebb, mint az alternatív lokális nyilvánosság megteremtése: ha a kísérlet sikeres lesz, az alighanem mintát ad másoknak is szerte az országban, ha elbukik, akkor elmegy azoknak is a kedve, akik valami hasonlóban gondolkoztak.

A másik szokatlan próbálkozás a 444.hu portálé, ami mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb online hírforrássá vált. Nem alulról jövő, civil kezdeményezésről van szó, hanem valódi mainstream médiáról, amely nemrégiben támogatási felhívást tett közzé. Magyarországon ez új helyzet, hiszen ez az első olyan eset, amikor egy nagy látogatottságú online tartalomszolgáltató nyilvánvalóvá teszi, hogy szüksége van az olvasók támogatására. Annak persze ez nem meglepő, aki követi az online médiapiacon bekövetkezett változásokat, nemrégiben mi is írtunk arról, hogy a globális forgalomirányítók, kiemelten a Google és a Facebook hogy tarolja le a hirdetési piacot. Az internet elterjedése eleve az ingyenesség felé mozdította a média üzleti modelleket, kiszolgáltatottá tette a tartalomipart a hirdetési piacnak. Ezt a médiaipar láthatóan gyorsan elfogadta, de elmúltak azok az idők, amikor a hirdetési bevételekből kényelmesen megélnek legalább a nagy piaci szereplők, ráadásul komoly növekedést is sikerül elérni: a felhasználók száma már alig nő, egyre nehezebb új olvasókat bevonzani, a hirdetési bevételeket pedig a fent említett világcégek szívják el...

A VIZES VB MEGNYITÓJA TÖBBE KERÜL, MINT A SZIGET NAGYSZÍNPADA AZ ÖSSZES FELLÉPŐVEL

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: hvg.hu
2017.07.06.


...A szervezők azt írták a hvg.hu érdeklődésére, hogy "a budapesti nyitóünnepség megvalósításának összköltsége megközelítőleg 3,4 milliárd Ft, amely magában foglalja a terület és a rendhagyó vízi helyszín kialakítását, illetve a látványos fény-, videó-, multimédia-, lézer-, víz- és pirotechnikai megoldásokat felvonultató technikai megvalósítást is. Az esemény művészeti közreműködőire fordított összeg közel 1 milliárd Ft, részleteket a szerződések értelmében nem áll módunkban nyilvánosságra hozni."

Egy 120 perces rendezvény kerül 3,4 milliárdba, amelyet nem közvetít a jogokat megvásárló Eurosport. A látványosság minden perce 28 millió forintnál is többe kerül, de hogy ezt az összeget ne mi számítsuk át lélegeztető gépekre, összehasonlításul megszereztük a Sziget Fesztivál számait.

A Sziget nagyszínpadának felépítése az összes technikával, fénnyel és hangfallal együtt 100 millió forint. Az idei A-listás fellépőkre hatmillió eurót költ el a szervezőiroda. Az 1,85 milliárd forintba belefér a Sziget történetének egyik legdrágább előadója, Pink, ahogy hét napon át további 27 zenekar.

A Sziget nagyszínpadának felépítése és hét napon keresztül fellépők gázsija 1,4 milliárd forinttal olcsóbb, mint a vizes világbajnokság megnyitó ünnepségének 120 perce. És még egy adat, az idei VOLT fesztivál két nagyszínpadáról fordított összeg a Linkin Park szerződtetése miatt a szokásosnál magasabb volt, 770 millió forintnak megfelelő eurót költöttek a többnapos rendezvény minden neves fellépőjére. A világbajnokság 230 millió forinttal többet költ, hogy Emeli Sandé valamint "500 világhírű hazai művész, köztük Eötvös Péter, Herczku Ágnes és Bogányi Gergely kápráztassa el a közönséget"...

ÍGY ÉLI MEG A KATARI VÁLSÁGOT EGY HATÁRÁTKELŐ MAGYAR

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Charlie Brown
2017.07.06.


Katar a legkevésbé sem vicces és irigyelt hely azóta, hogy június vége felé Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein gyakorlatilag teljesen elszigetelték, kereskedelmi és diplomáciai blokád alá vették, és egy 13 követelésből álló listát adtak át neki. A helyet finoman szólva is feszült, és az ember ilyenkor sok mindent képzel arról, milyen lehetnek egy ilyen országban a hétköznapok. Nos, a „mindenhol vannak magyarok” elmélet most is igazolást nyert, ugyanis Charlie Brown írta meg egyenesen Katarból, hogy milyen ott most az élet. (Mi több képeket is küldött, amit köszönök szépen!)

Katarban élve nem sokat lehet érezni abból a krízishelyzetből, amit a médiumok többsége sugall. A hírek hallatán mindnyájunktól kérdezgetik a távol élők, hogy jól vagyunk-e, nem költözünk-e haza, nélkülözünk-e. Jól vagyunk. Nincs élelmiszerhiány, nem üresek a polcok, nem félünk és nem menekülünk. Szinte ugyanúgy élünk, mint június 5-e előtt.

Bejárták a világot azok a képek, amik az élelmiszerboltok üres polcait mutatták az első napokban. Valóban, az embargó első napján a hírek hallatán felvásárolták a szaúdi csirkét és sokkal több fogyott vízből, tojásból és tejtermékből is.

A hírekben nem említették meg, hogy Ramadán volt, tömeg volt az élelmiszeráruházakban enélkül is, ez nem szenzáció. Másnapra az üres polcokat is feltöltötték.

Korábban a tejtermékek és a csirkehús döntő többsége Szaúd-Arábiából érkezett. A határzár óta Törökországból hetente háromszor jön főként tejtermék és baromfi, de ahogy azelőtt, most is vannak amerikai, európai, ázsiai dolgok és a magyar Hajdú sajt sem tűnt el a polcokról.

Olyan gyorsan érkeztek a török tejtermékek, hogy nem kaptak arab és angol feliratú címkét. A fordításban nyújt segítséget a hűtőpultokba kitett tábla...

2017. július 5., szerda

TAIGETOSZ-TÖRVÉNY HELYETT A GYEREKEK KORAI FEJLESZTÉSÉT KÉNE TÁMOGATNIA A KORMÁNYNAK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Nagy Gyöngyi
2017.07.05.


Az elmúlt hetek családdal, gyermekvállalással, oktatással kapcsolatos hírei, a kormányzat közelmúltbeli lépései különös viszonyban vannak egymással, amelyek alapján nehezen eldönthető, mennyire tekinthető “értéknek” egy gyermek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

A kormány alig pár hete vázolta fel új családtámogatási programját, amelynek célja, hogy 2030–ig 30.000 gyermek szülessen hazánkban. Magáról a „népesedési programról” már sokan leírták, hogy az valójában a már gyerekkel rendelkező, (felső)középosztálybeli családok motiválására redukálódik. A programhoz kapcsolódva az utóbbi hetekben szó volt a meddő párok támogatásának átszabásáról is – ígéret született, hogy a lombik- és más hasonló kezelések számát és árának támogatását megemelik, és nem csak öt kezelést támogat majd az állam, illetve nem csak az első gyerek kapcsán teszi ezt, mint eddig. Ez még dicséretesnek is mondható. (Bár azóta az is kiderült, hogy csak bizonyos szolgáltatókhoz osztják a többletkapacitást,)

A kormány demográfiai célkitűzése azonban nem csak a “társadalmi célcsoport” tekintetében szűklátókörű. A Rezsiszilárd stílusában kommunikált program szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a nők munkába való visszatérésének problémáját (igaz, a a bölcsődei férőhelyek számának növeléséről valóban tesz említést). Ahogy azt is, hogy a szülészeti ellátás fejlesztése, az emberibb szülészetek megteremtése – és a hálapénz-rendszer felszámolása – esetleg szintén több nő számára könnyítené meg a döntést a gyermekvállalás mellett, és ebben sehogy sem állunk. )...

EJ, HAJ, KASZAKŐ, HÁT AZ EGÉSZ KASZA KŐ?

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Aczél Gábor
2017.07.05.


Az uniós pénzből építtetett tyukodi kilátók létét semmi más nem indokolhatja, mint a pénzlenyúlás lehetősége.

A lápos, sík tájékot láttató kilátók számát illetően, kétségkívül világrekorder magyar faluról alább olvasott sorok, néhány kommentjével együtt, nekem legelőbb Megyesi Gusztáv – a Hócipőben öt éve publikált – örökzöldjének címét juttatták eszembe: „Ej, haj, kaszakő”. Miközben az írást „fellapoztam”, magamban mormoltam (és rögvest a fenti címmé alakítottam) az apai nemi szervre vonatkozó népnyelvi folytatást, mert, bizony, az uniós pénzből építtetett tyukodi kilátók létét semmi más nem indokolhatja, mint a pénzlenyúlás lehetősége, hiszen a tizenegy kilátóból megfigyelhető ecsedi láp turisták tízezreit aligha vonzza az alföldi faluba.

Megyesi Gusztáv öt éves írásának, az akkor még élő Váradi András cselekményei„kölcsönözték” a témát. Talán sokan emlékeznek a Mészáros Lőrinc akkori birtokát valamelyest megkurtító, egyébiránt polgármesterjelölt juhász váratlan halálára, meg az azt követő, eredménytelen perekre is. Vélhetően sohasem tudjuk meg Váradi András elhunytának teljes, minden előzményre kiterjedő körülményeit, de higgyék el, engem is meglepett, amiért az interneten az olvasásban a tyukodi kilátóktól egészen Orbán Viktorig jutottam...

MAGYARORSZÁG BÜSZKE ÉS LASSACSKÁN KIHALÓ ORSZÁG

REFLEKTOR BLOG
Szerző: Csepregi János
2017.07.05.


Hazánk lakossága évente 30-40.000 fővel csökken, amiről biztosan nem Soros tehet.

Miközben a pátoszos kormánypárti vízió Kövér úr (barátainak László vagy Lacika) szájából úgy hangzik, hogy „szeretnénk, ha a lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” (sicc!), addig a statisztikák alapján az a legvalószínűbb, hogy azok a bizonyos unokák leginkább majd külföldről látogatnak haza a nagyszülőkhöz, mikor eljön a szünidő. A statisztikák alapján ugyanis ma már minden hetedik magyar gyerek külföldön születik, miközben itthon tovább csökken a születések száma, a külföldön élő magyarok körében viszont nő. Lehet, hogy valamit rondán benézett a kormány? Hogy a népesség megmaradás alapja inkább az volna a háborús retorika helyett, hogy végre saját hazájukban is jól érezzék magukat azok, akik inkább külföldre költöznek a magyar valóság elől? Kövér vágyait már megismerhette az ország, vajon az elvándorlók véleményére is kíváncsi lesz egyszer a hatalom?

Az LMP a külföldön született csecsemők hazai anyakönyvezési kérelmeire vonatkozó
adatokat kért ki nemrég a Budapesti Kormányhivataltól, a most és korábban kapott számokat pedig a Központi Statisztikai Hivatal adataival vetették össze és végül megdöbbentő eredményre jutottak. Míg idén az év első négy hónapjában 28.904 gyerek jött világra Magyarországon, addig legalább 4.875 magyar csecsemő született külföldön.

Tehát ma már a magyar gyerekek közel 15 százaléka, azaz minden hetedik külföldön születik. Havonta átlagosan 1200, hetente 300 gyermek hazai anyakönyvezését kérelmezik. 2010 óta pedig összesen már 81.000-nél is több gyermek született külföldön, ami megközelíti a hazai éves születésszámot. Ráadásul, míg 2017 első négy hónapjában itthon 1,4 százalékkal kevesebb, külföldön 12 százalékkal több gyermek született az egy évvel korábbiakhoz képest. Itthon 411 fővel csökkent, külföldön 522 fővel nőtt a születésszám...

ÉS AKKOR MI A FRANC VAN?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.07.05.


Akkor folytassuk a vérgeciség kormányának ügyködéseiről szóló sorozatunkat a következő adatok tendenciózus egymás mellé helyezésével:

- 22 milliárd forintot szánnak öt darab piarista (értsd: egyházi iskola!) felújítására, amely mintegy 2500 tanuló oktatási-nevelési környezetét teszi megfelelő színvonalúvá.

- 12,8 milliárd forintot költöttek mindössze fél év alatt az 

- 22 milliárd forintot szánnak öt darab piarista (értsd: egyházi iskola!) felújítására, amely mintegy 2500 tanuló oktatási-nevelési környezetét teszi megfelelő színvonalúvá.

- 12,8 milliárd forintot költöttek mindössze fél év alatt az egész országot elhülyíteni, lebutítani hivatott propagandaplakátokra. 


Ebből – nem az én számításaim szerint ugyan, de – kijött volna a mentők 10 százalékos béremelése az idei évre (7,5 milliárd forint), valamint több tízezer egészségügyi dolgozó emelt alapdíja, az eredetileg tervezett, de csak félig bevezetett életpályamodell alapján, ez nagyjából 10 milliárdos költséget jelentene. Vagy pedig futotta volna az egyetemisták ösztöndíjának beígért, majd elmaradt emelésére: miközben a hallgatók 119 ezer forintos normatíváját 172 ezer forintra kellene növelni, az ösztöndíjakra jelenleg évente csupán 31 milliárd forint áll rendelkezésre, a 12 milliárdos emelésből azonban két évig lehetett volna minden hallgató emelt ösztöndíját fedezni.

- 30 milliárd forintot különítettek el a jövő évi költségvetésben a teljes budapesti kórházreformra, amely alsó hangon 4 millió ember egészségét/életétbefolyásolja közvetlenül.

Tudom, hogy a sánta kutyát nem érdeklik a számok, tények, adatok (a vakhitet nem gyógyítja a racionalitás) és az is igaz, hogy ezt a kiindulópontként használt 22 milliárdot öt év alatt kell előteremteni, nem máról holnapra. De akkor is megehetné a fene ezt az egész büdös kormányzati prioritási listát, ha a legutolsó nevetséges 90 millió forintokat történetesen nem a legnyomorultabbaktól lopnák el, és szórnák szét az éhes vazallusok között. Most éppen a versenysportok támogatásának címén. Amúgy az egyik legtöbb közpénzt felzabáló miniszterelnöki stróman és kötélcimbora egy 45 négyzetméteres önkormányzati lakást 13 800 forintért bérel a budai Várban. Csak azért mondom, mert tök irigy vagyok, ja.

Ha valamelyik műmájer ál- és szájkeresztény nem éppen a minap nyögte volna be, hogy 5 milliárd forintot szánnak közfeladatot ellátó egyházakra és kormányfelszopó civil szervezetekre (nagyon helyes, van tennivaló bőven), akkor is adódik az örökzöld, válasz nélkül maradt kérdés: mi a büdös franc van ezekkel az elszabadult hajóágyúkkal? Várom a demagógozást, meg a gyurcsányozást és a büdöslipsizést, de kíváncsi lennék azért közben, miért tűnik kézenfekvőnek sokak számára ez a pofátlan szánkba ürítés, ami a fenti számokból kiolvasható?

Az, hogy fél év alatt közel 13 milliárd forintot eltapsolnak propagandára az egy dolog, hogy ebből mennyit lopnak el, az egy másik. De azért az önmagukat is átverő fanatikusoknak nem tűnik fel, hogy ha 2500 diákra jut 22 milliárd, 4 millió emberre meg 30 milliárd, az valahogy nem kerek az istennek se? Már megint az van, ami lenni szokott: eddig azt hazudták, hogy az egyházi iskolák azért kapnak tripla fejkvótát a diákjaik után, mert a fenntartási feladatokat nem végzi el helyettük sem a vízfejű szörnyszülött Klik, sem az önkormányzat, de még a gondviselő atyaúristen sem...

GAZOL A FELCSÚTI KÖZMUNKÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2017.07.05.


Lépten-nyomon bizonyítja a mi Szemünk Fénye, hogy az egyetemen ráragadt máz lekopott róla, és maradt, aki volt, egy felcsúti tahó, akit meg kellene hosszabbítani Lovasberényig. A legutóbbi díjnyertes felvételen, amelyen a Vígadó előtt gazol, ékesen jelenik meg igazi énje.

A felvételen egy pályatévesztett felcsúti közmunkást láthatunk, akinek a természetében van a kétkezi falusi munka, éppen csak Röfi hiányzik mellőle. Ez az ő világa, ezzel azonos, s nem is lenne semmi baj, ha ez a disznópörzsölő, gazoló kocsmában nótázó téesz-munkás maradt volna ott, ahova való. Lenne a Felcsút szertárosa a járási bajnokságban, és dolgozna a réten.

A felvétel mindent elárul a felcsúti közmunkás igazi énjéről: akkor tépi a gazt, amikor látja, hogy figyelik. Sunyi módon bedobná a csatornába, de eszébe jut, hogy figyelik, ezért gyorsan összegyűri, és kis híján zsebre vágja, ahogy Felcsúton csinálná, ha látja a főnök. Orbán olyan diktátor, mint a többi: a legalja népségből való. Olyan, mint egy csaló közmunkás, akit még a többiek is utálnak.

Ezek azok, akik mindent tudnak a világról, hogy a zsidók miatt van minden, meg a magukat megjátszó értelmiség miatt. Ezek azok, akik nem tudnak úgy elmenni valami mellett, hogy meg ne rángatnák, le van-e csavarozva vagy betonozva. Ha nincs, azonnal elviszik. Ezek a kocsma nagyszájú mindenttudói, akik tudják, mit kéne, ha ők lennének a miniszterek.

Ezek tudják, hogy a sok iskola fölösleges, attól még senki okosabb nem lett, csak nagyképű, megjátsszák az eszüket, de nem tudnak semmit. A magyar embernek van gógyija anélkül is. Ők tudják, hogy a demokrácia csak szemfényvesztés, a zsidóknak való, hogy elvegyék a magyar embertől, amit a rendes magyar ember ellophatna...

A FARKAST KIÁLTÓK ESETE A FASIZMUSSAL

FALRAMENTAPARLAMENT  BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.07.05.


Fasiszta-e Orbán rendszere? Igen, kezd az lenni. Segít-e a helyzeten, ha azok fasisztáznak, akik húsz éve semmi mást sem csinálnak? Nem, sőt!

Két komoly politikai baja van Magyarországnak, az egyik a kormánya, a másik az ellenzéke.


Orbán lépésről lépésre halad előre a Putyin és Erdogan által fémjelzett autoriter fasizmus felé kanyarodó úton. Lehet tankönyvi definíciókkal dobálózni, de azt mindannyian érezzük, hogy egyre kevesebb a szabadság, és egyre több a fenyegetettség az országban.

Pár olyan jellemző, ami a fasiszta rendszerek sajátja, és az Orbán- kormány fő politikájává vált. Egyik folyamat sem tart ott, hogy ki tudnánk jelenteni, hogy fasizmus van, de az irány és a végcél egyértelmű.

1) Az érdekképviseleteket korporativista módon szervezik át (pl. Pedagógus Kar, MMA), tehát nem a dolgozók érdekeit csatornázzák be a hatalom felé, hanem a hatalom érdekeit a dolgozók felé. Ez Mussolini újítása, kár volna tagadni, hogy nem erre tartunk.

2) A média szinte teljes kontrollja. Vörös és barna diktatúrák sajátja, hogy nem lehet másnak szava, mint az uralkodó pártnak. Az európai normák között ezt úgy oldják meg, hogy felvásárolnak minden médiát. Akit nem tudnak, azt ellehetetlenítik, és folyamatosan hiteltelenítik.

3) Az állam és a párt összefonódása. A köztisztviselői kar helyett kormánytisztviselők dolgoznak, nem az államért, hanem a kormányért. A polgármesterek ugráltatják az elméletileg tőlük független jegyzőket. Az állam működtetésében szakemberek jószerivel alig maradtak, csak pártkatonák. A nagypofájú fidelitaszosoknak többet ér a szava, mint a harminc éve a szakmában dolgozó szakembereknek.

4) Egypárt rendszer kialakítása. A választási törvény, a rendszerszintű korrupcióval működtetett pártfinanszírozás csak a halovány esélyét adja meg az ellenzék létezésének. Ellenzékieket tesznek el láb alól, vagy csinálnak ki különböző ürügyekkel...

HA VAN DEFINÍCIÓJA A FENEKETLEN ALJASSÁGNAK ÉS ÉRZÉKETLENSÉGNEK, AKKOR EZ AZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.07.05.



...Bocsánat, elkalandoztam..., pedig arról a filléres hírről akartam szólni csupán, ami röviden így szól:  a tavalyi költségvetés maradványaiból 90 315 000 forintot csoportosítsanak át a szociális támogatásokból a sporttámogatásokra. Vagyis Orbán Viktor utasítására Varga Mihály főkönyvelő azonnal rendelkezik arról, hogy 90 millió forintot elvonjanak a szociális- és gyermekvédelmi támogatásokból, és azokat a versenysportokra költsék. (Az Emmi egyébként már letagadta a dolgot.)

Most jól megrángathatnánk a vállunkat, hát hiszen mi az a 90 millió forint, ugye csak viccelek, hogy ilyen aprópénzekkel foglalkozom? Hát hol van ez a vizes vébé 3 milliárdos ugrótornyához képest? Tény, hogy költhették volna propagandára is, tehát ha innen nézzük, feltétlenül pozitív fordulat ez. Mer’ a keresztényi derű meg a szeretet, ugye. Amit meg kell védeni a migránsoktól, mer’ a Viktornak igaza volt mindenbe’, most már az alkesz Juncker-félék is kezdik belátni, csak a sok hülye lipsi nem hajlandó szeNbenézni az Igazsággal.

Ameddig Soros jól kiröhögi magát a kvázi töküresen csühögő felcsúti játékvasút soha meg nem térülésén, a befejezetlen bicikliutak, az időnap előtt beszakadó frissen átadott sétányok, a szügyig letérkövezett erő és büszkeség, valamint a társadalmi szakadék(ok) fájdalmas mélyülésének látványán (ennek a felsorolásnak sehol nincs vége), állapítsuk meg: ha van a feneketlen aljasságnak, a csakazértis görénységnek és a parttalan érzéketlenségnek definíciója, akkor ez az. Lehet persze a komfortos elnyomásból is nagyvonalúan, dúlt keblű hazafiként legyinteni, hogy 90 millió nem tétel, minek ez a sápítozás, Na pláne: ma még egyetlen millióval sem drágult a vizes vébé.

De. Ha maradt még töredéknyi erkölcsi tartás ebben a jobb sorsra érdemes országban, akkor mégiscsak fel kellene tűnnie annak, hogy bármennyire aprópénz ez a nemzet disznószerelőjének zsírosodásához és a naponta kiszórt milliárdokhoz képest, nincs morális magyarázat arra, hogy ezt a pénzt is, ezt az átkozott aprópénzt is a leginkább kiszolgáltatottaktól és rászorulóktól vonják el. Akkor sincs rá magyarázat, ha a Fidesznek és a rendelkezés aláírójának nem szavazói, hanem homályos tekintetű rajongói és feltétlen hívei vannak. Ezt a nyomorúságos 90 milliós tételt akár ott is hagyhatták volna, ahol a legjobb helyen lenne, de nem, ebbe is belekapaszkodtak.

Most, hogy december óta nyilvánvaló lett, hogy a gyámhatóságok egyre nagyobb része betöltetlen pénzhiány miatt, az állami gondozott gyerekekre sem jut forrás, és tegnap kiderült, a fogyatékkal élő gyerekeknek nincs pénz felvenni gyógypedagógust, időszerűvé vált kivonni 90 milliót a gyerekvédelemből!
(via TASZ)

A gyerekektől elvonni forrásokat (akármilyen keveset is) és azt az egyébként is kistafírozott, a fideszes elvtársak számára kiváló pénzszivattyúként működő sporttámogatásokba öldökölni (nem mintha a versenysport létjogosultságát akarnám elvitatni), olyan aljadékság, amire már régen nincsenek szavak a szótárban. Pedig ezek a prioritások ebben az országban és ezt nem is rejtik véka alá, erről szól a kormányzásuk nyolcadik éve.

Miközben a szociális ágazatban és a gyermekvédelem területén dolgozók ugyanolyan embertelen körülmények között, ugyanolyan túlterhelten és megalázóan alulfizetett üzemmódban próbálnak helytállni, mint az egészségügyi dolgozók, Orbán s.k. elveszi tőlük, és – a hatalmas áttöréstől a milliárdok ellenére fényévekre álló – versenysportba tolja. És ha a napi zsíros kenyeret tekerné ki a gyermekek kezéből, akkor is rendben lenne, mert megállította a migránsokat azzal az áldott jó kezével. Igaz, hogy közben arab-muszlim-ázsiai lánctalpas diktátorokhoz dörgölőzik, de kicsire nem adunk, a cél szentesíti az eszközt. Ugye.

Ez már az olyan sokadik embertelen húzása ennek a bakelitkeresztény kormánynak, hogy belefásultunk, vagy megmagyarázzuk magunknak. Szemlesütve, szégyenkezve, de meggyőzzük magunkat arról, hogy ez miért jó. (Akinek nem inge…) Papíron dübörög a gazdaság, teljes a foglalkoztatottság, megszűnt a gyermekéhezés, nincs lakhatási szegénység, a családbarát kormány teszi a dolgát. Pedig a szegények, a nyomorultak, a nélkülözők, számkivetettek csak bajnak vannak a fényes sikerek útjában. Legfejebb választási kampányban lehet őket mutogatni és hurcolászni fel-alá, de mert ők közvetlenül nem termelnek politikai hasznot, mehetnek a levesbe két fülkeforradalom között. Már csak az egészségügyből kéne még egy kicsit átcsoportosítani és rendben is lennénk. A Bözsi néniknek meg – ha úgy lesznek a számok – emelünk. Ők szívük szerint úgyis évente szavaznának. Ezzel szemben az állami gondozott gyerekek? Na, ugye...


SZERVER ITT, CSERE OTT

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Veres Jenő/Népszava
2017.07.05.



...Arról, hogy áprilisban félmilliárd forint ára valutát és egy nemzetbiztonságilag igen érzékeny adatokkal teli szervert lovasítottak meg egy őrizetlen (muhaha!) irodából, egyetlen sor körözés sincs a lopott biciklipumpák visszaadásának nagy operettoldalán.

De ne maszatoljunk, nem vagyunk mi ORFK: állítólag betörtek a letelepedési mutyit intéző cég irodájába, és állítólag állítólag megtörténtek a föntebbi cselekmények.

Szakemberek és laikusok hihetetlen kognitív egységre jutottak: ez egy hibátlan dezinformációs kampány. A százmilliárdokat fialó kötvénybiznisz megüthette
valamely szerv ingerküszöbét. Akár a – bár ez fikció! - magyar ügyészségét, akár tetszőleges sorosos-putyinos titkosszolgálatét.

Nincs szakértő a neten, aki nem az önbetörés verziójában hisz. Egyszerűbben: digitális adatot a készülék kézbe fogása nélkül is vidáman el lehet lopni. A fizikai elbirtoklás legendája a „bocsi, én mindent odaadnék, de hát ellopták” című későbbi mosakodás előkészülete lehet.

(Kicsiben ez az adóellenőrzésre váró üzletek „véletlen” kigyulladásával, csőtörésével járó adatvesztést szokta jelenteni.)

Kétségünk ne legyen: e szerverek adatai már rég „jó helyen” vannak.

Azt pedig, hogy valóban 500.000.000,- forint volt a kézi kasszában, ami eltűnt, és ezért az egész, csak a legnaivabb hívek nyalják be.

Kémfilmekben az ilyesmit politikai gyilkosságok szokták követni. Ne csak emberéletre gondoljuk ezúttal, hanem figyeljük a híreket a kampány idején.

Szerver itt, csere ott...


SZABADSÁG + FELELŐSSÉG = AUTONÓMIA

OFOE BLOG
Szerző: Gyarmathy Éva
2017.07.05.


Az emberi lélekben egyszerre van jelen a fizikai esendősége miatt a félelem és az agresszió, valamint a szellemi és társas lény volta révén az önmegvalósításra és együttműködésre törekvés. A fizikai túlélésünk és jólétünk, a testi integritásunk megvédéséhez egyrészt sok mindent meg kell szereznünk, másrészt sok mindentől meg kell szabadulnunk. Az élettani funkciók is lényegében ezen alapulnak.

A szellemi túléléshez, az autonómiához is sok mindent meg kell szereznünk és sok mindentől meg kell szabadulnunk, de nem csak fizikai, fiziológiai értelemben, hanem mentálisan is.

A nevelésünk még mindig az esendőségre épít, és a külső kontrollt helyezi előtérbe, és főképpen a félelem-agresszió dimenzióban mozogva a büntetést preferálja. Pedig – bár még friss része – de határozottan jellemzője az embernek a civilizált viselkedés, amely a belső kontrollt, az autonómiát feltételezi.

Az elkerülésre nevelés

A biztonság és jólét érdekében az ártalmakat el kell kerülni, vagy ha már nem sikerült elkerülni, meg kell szabadulni mindattól, ami árthat. Viselkedésünknek igen sok esetben ez az alapja. Fizikai-fiziológiai szinten, ha az elkerülés nem volt sikeres, akkor sokszor tudatos döntés nélkül is jön a hányás, tüsszentés, köhögés, stb., ami átmeneti megkönnyebbülést ígér. Olykor a megszabadulás folyamata kellemetlen, ám segít elkerülni a nagyobb ártalmat. Például egy szálka kiszedése lehet fájdalmas, mégis jobb, ha kinn van, és nem okoz a lábunkban veszélyes gyulladást, fertőzést csak azért, mert nem akartuk vállalni a kisebb fájdalmat. Ehhez persze szükség van arra, hogy elővételezzük a nagyobb ártalmat.

A nevelés sok tekintetben az ártalmak elkerülésére irányuló belső késztetésünkre épít. Ennek a késztetésünknek a pszichológiai megnyilvánulására épül a büntetés. Az ártalom lehetőségének belátása miatt valósítja meg a gyerek az elvárt viselkedést. Ugyanezen az összefüggésen alapul a zsarolás is. A nagyobb ártalom elkerülése érdekében jutalmazzuk, s ezzel megerősítjük a büntetést kirovó viselkedést, s ennek következtében az illető ismét zsarolni fog.

A büntető törvények ugyanezen elven működnek. Ez a fajta kontroll az ártalom elkerülésére épít. Inkább lemondunk a törvénytelen tettről, hogy elkerüljük a bajt. A külső kontroll a legegyszerűbb, az állatvilágban is ismert kondicionáláson alapszik: ha jót teszel, jutalom, ha rosszat, büntetés vár. Sokkal hosszasabb és fáradtságosabb , de a civilizáció irányába mutató eljárás már a gyerekkorban felépíteni a belső kontrollt...

LEKERÜLT ORWELL 1984 C. MŰVE AZ ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBÓL

HVG ONLINE - KULT
Szerző: hvg.hu
2017.07.05.


A Magyar Elektronikus Könyvtár felületén eddig megtalálható volt a két mű magyar nyelven, de – ahogy arról a 444.hu is beszámolt – miután a Momentum Mozgalom megosztotta az 1984 linkjét, törölték a könyveket a felületről.

Néhányan rögtön cenzúrát sejtettek a történtek mögött, de valójában szerzői jogi akadályok miatt kerülhettek le a könyvek.

Az Országos Széchényi Könyvtár ko
mmunikációs munkatársa levelünkre reagálva elmondta, hogy George Orwell említett műveit az Európa Kiadónak 2017.07.04-én hozzájuk intézett közvetlen megkeresésére vették le a Magyar Elektronikus Könyvtár rendszeréből.

A szerző jogok védelme nem csak a szerzőre, hanem a fordítóra is vonatkozik(a védelmi idő a szerző halálától számított 70 év) és mivel Szíjgyártó László 1983-ban bekövetkezett halála óta még nem telt el ennyi idő, így valószínűleg eleve jogtalanul kerültek fel a MEK-re a könyvek.

Éppen most?

Orwell könyve aktuálpolitikai témává vált a minap akkor is, amikor Török Gábor ebből idézve jellemezte a Fidesz sorosos kampányát. A politológus egy hosszú idézettel posztolta ki a legújabb kormányzati plakát képét a Facebook oldalára: "Goldstein látványa, sőt már a puszta rágondolás is automatikusan félelmet és nyugtalanságot idézett elő. Ő állandóbb tárgya volt a gyűlöletnek, mint Eurázsia vagy Keletázsia, mert amíg Óceánia háborúban állt e hatalmak egyikével, rendszerint békében élt a másikkal." ...


NAPI EGYPERCES: ÜNNEPRONTÁS "ÁLHÍREKKEL" - A SZARBÓL CSAK EMBER ZOLTÁN TUD VÁRAT ÉPÍTENI

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.05.


Kezdetnek egy rövid történet. Több mint egy éve az ESZOSZ károsultak képviselői sajtótájékoztatót tartottak az Emmi előtt. A tájékoztató végén, levelet szerettek volna átadni a tárca vezetőjének. A miniszter „természetesen ” házon kívül volt. A titkársága a posztos rendőrrel üzente meg, hogy egész nap senki sem ér rá fogadni a Hajdú-Biharból és Szabolcs-Szatmárból felutazott, nyomorban élő embereket. Magam azóta csak az embertelenség minisztériumának nevezem az egész vircsaftot.

Az emberinek mondott minisztérium vezetője keresztény, hívő ember. Református lelkész. Mondhatnánk tehát, hogy komoly ember. A miniszter azonban nem lóg ki semmivel a többi „plebejus” kormánytag közül. Belőle is hiányzik az emberség, a könyörület, az empátia. Egy fideszes pártkatona a sok közül, aki teszi, amit a főnöke elvár tőle. Minisztériuma élén sok vizet nem zavar, komoly ügyekben ritkán szólal meg, szereplései elsősorban a médiának szólnak. Még így is baklövések sorát követte el. Mélyszegénységben élő gyerekeket vendégelt meg a főváros egyik luxusszállodájában. Ott esetlenkedett a gyerkőcök körül – nem sok sikerrel. Ennél is nagyobb lebőgés volt, amikor a mentősök képviselőivel egy elegáns helyen reggelizett – ahol egy mezei reggeli veri az 5000 forintot –, és elkezdett jópofizni. Azzal indította mondókáját, hogy azt hitte a mentősök minden reggel itt reggeliznek, de aztán rájött: ez egyszeri alkalom. Ezzel meg is adta a találkozó alaphangulatát. Sok mentős dolgozó örül, ha az asszony parizeres szendvicset tud neki naponta csomagolni.

Legutóbb a Semmelweis-napi beszéde verte ki a biztosítékot. Úgy beszélt, mint aki a Holdról jött, aki nincs tisztában a magyar valósággal. Vagy csak egyszerűen hülyének nézte a kitüntetett dolgozókat, illetve az ország nyilvánosságát. Ünnepinek mondott beszédében lökte a kincstári dumát, narancssárgára festette az eget is. Úgy fogalmazott: „Rendkívül kemény küzdelemre számítunk az egészségügy területén is, meg a politika területén is, hiszen ma sajnos a politikának, a médiának az eszköze a hamis híreknek a gyártása. És mutassanak nekem egy egészségügyet, bárhol a világon, ahol ne lehetne minden nap egy olyan pontot, egy olyan esetet, egy olyan történetet találni, amivel aztán manipulálni lehet a közvéleményt…”

220 CIVILSZERVEZET ELLENKAMPÁNYT INDÍT A CIVILTÖRVÉNY ELLEN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.07.05.


Ezt állítja a kormánypropaganda, amelynek egyik leágazása bejuttatta egyik újságírójáthírszerzőjét egy keddi konferenciára. Persze mivel a fideszes agit-propról van szó, az egész feltételes.

Pláne, hogy az az Origó írta meg, amelyik most már deklaráltan a Matolcsy-klán birtokába került, és amelyiknek finoman szólva sem erőssége a tényszerűség, a hitelesség vagy az igazmondás. (Emlékeznek még a Jobbik tavaly októberi rendezvényére, amelyről még annak kezdete előtt az Origón megírták, hogy dulakodás volt, ami utóbb nem is volt?)

Az alternatív tények és valóságok varázslóitól, a közpénzből finanszírozott kormányzati konteó- és fakenews-gyártól az is teljesen természetes, hogy
már az anyag címében is hazudnak kettőt.

Az Origo azzal a címmel közli a hírt, hogy Soros György totális támadást indít Magyarország ellen, a cikkből azonban kiderül, hogy szó sincs Magyarország elleni támadásról,
  • legfeljebb a civiltörvény,
  • esetleg az Orbán-kormány,
  • vagy a Fidesz-KDNP 
elleni kampányról. (Ami már csak azért sem lehet azonos egész Magyarországgal, mert a szavazóknak csak egy kisebbségét képviseli, csak egy kisebbség szavazott rá a választáson, és csak egy kisebbség - bár a legnagyobb kisebbség - áll mögötte a felmérések szerint.)...

MAGUKRA MARADTAK A VERONAI TRAGÉDIA ÁLDOZATAINAK CSALÁDJAI - SE INFORMÁCIÓ, SE EGYÜTTMŰKÖDÉS, SE PÉNZ

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.07.05.


Csaknem hat hónap eltelt a veronai tragédia óta és az áldozatok hozzátartozói továbbra is bizonytalanságban vannak, úgy érzik sehonnan nem kapnak sem segítséget, sem információkat. Egyikük, Szendrei Endre hallgatóként telefonált be a Klubrádió Megbeszéljük című műsorába, ahol elmondta, azt a tájékoztatást kapták a külügyminisztertől, hogy az olasz hatóságok egy hónappal ezelőtt lezárták a nyomozást, de egyelőre azóta sem ismerhették meg, mi tartalmaz a nyomozati anyag. A busztársaság vezetőjének tett ajánlatuk - mely szerint, ha a társaság úgy nyilatkozik, hogy az olasz jog szerint kéri a baleset megállapítását, akkor a családok, nem a szánalmas, magyar biztosítót társaság által felkínált összeget kapták volna - süket fülekre talált.

Szendrei Endre arról beszélt, hogy ők maguk próbálnak kutakodni azután, hogy hol, kitől, milyen módon lehetne valamilyen információt kapni. Hozzátette, a szülők jelentős része még mindig nem tudja, hogy a gyermekük hogyan vesztette életét. Ez csak a boncolási jegyzőkönyvekből derülhetne ki. Volt-e közöttük, akik szerencsésebb módon nem a tűzben lelte a halálát, és ki az, aki esetleg ebben? Mint mondta, ezt ők emberségességből és emberbaráti szeretetből próbálták elérni, hogy amennyiben a nyomozás érdekei azt kívánnák, senki ne jusson hozzá ezekhez az adatokhoz, velük tegyenek kivételt. De ebben nem kaptak segítséget.

A beszélgetésből kiderült, hogy a külügyminisztériumban nincs önálló referense az ügynek, hanem azzal beszélnek, akit épp elérnek, ha egyáltalán tudnak beszélni valakivel.

Szendrei Endre beszélt arról is, hogy a hozzátartozók találkoztak a busztársaságnak a vezetőjével. 

Mint mondta, több alkalommal invitálták, de nem volt hajlandó találkozni velük. A harmadik invitálásra végül létrejött a találkozó. Itt Czakó Tibor, a társaság vezetője megemlítette, hogy az ő sofőrje beteg volt, aminek szoros következménye, vagy fontos köze lehet a balesetnek a bekövetkeztéhez.

A hozzátartozók ezt követően próbálták megtudni, hogy volt-e valaki, aki engedélyt adott arra? Ugyanis Czakó Tibor elmondta, hogy ő maga felfüggesztette 2016 januárjában, amikor számára kiderült, hogy alvási apnoéban szenved a kollégája, majd aztán 2016 év közepén, körülbelül, még újra munkába helyezte. Az ő állítása szerint kezelték, és ő kezelt betegként felvehette a munkát.

A hozzátartozók szerették volna látni az ezt igazoló okmányokat és nevet hallani, hogy ki volt az a szakember, ki volt az az orvos, akinek ez a hatáskörébe tartozott, és visszahelyezte ezt az embert a munkakörébe, aminek következtében ő vezethette ezt az autóbuszt...

TÉRKÉPRE ÉS ÁBRÁKRA TETTÜK A FÖLDÁRVERÉSEK EREDMÉNYEIT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Adatvizualizáció: Bátorfy Attila
Adattisztítás: Erdélyi Katalin, M. László
A nyers adatokat köszönjük Vágó Gábornak és a Greenpeace-nek.
2017.07.05.


2015-ben és 2016-ban hatalmas földprivatizáció zajlott le Magyarországon. Az állam 290 ezer hektár földet kínált eladásra, és ennek kétharmadát el is adta. A legnagyobb nyertesek Mészáros Lőrincék lettek: a felcsúti polgármester és családtagjai összesen több mint 1550 hektár állami földet vettek meg. Hosszú hónapok munkája után térképeken és különböző grafikonokon mutatjuk be a földárverések eredményeit.

2015 augusztusában derült ki, hogy a kormány az állami tulajdonú földterületek jelentős részét értékesíteni akarja. Lázár János akkor azt mondta, hogy ezzel 300 milliárd forintos bevételhez jut a költségvetés.

A tömeges földeladást azonban sokan ellenezték már a kezdetektől. A kritikák között felmerült, hogy a termőföld ára folyamatosan emelkedik, tehát hosszú távon anyagi veszteség éri az államot. Emellett szinte az összes eladni kívánt területeket bérbe adta korábban az állam, amely a területek értékesítésével elveszti a bérleti díjakból származó bevételeket.

A földárverési program elleni harmadik, és legnagyobb kritika az volt, hogy a kormány ezzel a hozzá közelállók kezére játssza az állami földeket. A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy a magyar politikai életben szokatlan módon az MSZP, a Jobbik, az LMP és a PM együtt tiltakozott a földprivatizáció ellen egy tüntetésen...

SÉF, AKAROM MONDANI KORMÁNY BÁCSI TÉVEDÉSE - MÁSIKUNK VÉLEMÉNYE A PLAKÁTTENGERRŐL ÉS A FASIZMUSRÓL

INTELLIGENT CITIZEN BLOG
Szerző: Intelliget Citizen 
2017.07.05.

Az utóbbi napok közéleti beszédtémája nagyban a kormány "sikeresen" eltalált, friss plakátkampánya határozza meg. Nevesebbnél nevesebb emberek szólalnak meg, például Bokros Lajos, aki egyenesen fasisztának nevezte Orbánt (amivel egyébként nem is lőtt messzire, mert maga a kormánykommunikáció igencsak sok hasonlóságot mutat a 3. birodalom goebbelsi propagandájához). Aztán a Mazsihisznek a szemére vetették, hogy miért nem kiált egyből farkast (avagy antiszemitizmust).

Nekem a South Park Séf bácsi tévedése rész jutott erről az egész fasiszta/antiszemita vonalról.

Ennek a résznek a lényege, hogy Séf bácsi rasszistának nevezi South Park zászlaját, amin egy fekete ember van felakasztva. A rész vége felé a gyerekeknek szónokversenyt rendeznek a témából, amin pro és kontra kell a véleményt kifejteni. A probléma csak az, hogy a gyerekek nem igazán fogják a problémát, mert ők egy embert látnak felakasztva, nem egy FEKETE embert. Csak egy embert.

Szóval ezzel az egész plakáttal nekem ugyanez a bajom. Számomra Soros képe abszolút x, változó, akár Tapsi Hapsi is lehetne ott helyette. Itt nem az antiszemitizmus a lényeg, hanem a - mondhatni- szokásos, ordas nagy HAZUGSÁG!!!! South Parkra utalva: miért akasztjuk fel az embert? Ami a plakáton van szimpla, egyszerű, könnyen felismerhető hazugság...

23 ÉV ALATT 588 KM ÚJ METRÓ ÉPÜLT

LOBSTERIZMUS BLOG
Szerző: Lobster
2017.07.05.



1993-ban, 97-évvel a magyar földalatti átadása után, Shanghai megépítette az első, 4,4 km-es metrószakaszocskáját, mindössze 4 állomással. 

2016-ra 14 vonal, 588 km-en összesen 364 állomást szolgál ki.

A kéterzes években különösen felgyorsult a növekedés, ahogy a fenti animáció is mutatja. 2016-ra 14 vonal, 588 km-en összesen 364 állomást és 3,6 milliárd utast szolgált ki. Ezzel a világon a második legnagyobb (kilométerben és utasszámban) és a legnagyobb (állomások számában) metrórendszere.

Ja, és 2004-ben bevezették a maglevet.


Csak megtetszett, gondoltam elmesélem.

AZZAL A KORRUPCIÓVAL AZ ELLENZÉKET, AMIT Ő KÖVET EL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.07.05.


Az elmúlt hónapban több ezerszer mondták el a Fidesz politikusai, hogy az ellenzéki pártok korruptak, emellett betoltak egy törvényt, ami megtiltotta volna a köztéri plakátozást, hogy ezzel előzzék meg a korrupciót. Azt a korrupciót, ami szerintük abból áll, hogy a Jobbiknak Simicska Lajos oligarcha cégei kedvezményt adtak. Amikor pedig az ellenzék leszavazta ezt a nevetséges kétharmados törvényt, alkotmánysértő módon 50 százalékkal fogadtak el egy olyan változatot, amely csak az ellenzéki pártok plakátolását lehetetleníti el a választásokig hátralévő háromnegyed évben.

Múlt csütörtökön azonban nyilvánosságra került egy szerződéstömb, amely egyértelművé teszi, hogy a Fidesz hazudott ebben a kérdésben, nem a korrupció ellen küzd, hanem alkotmányellenes módon az ellenzéki pártokat próbálja ellehetetleníteni. Ugyanis kiderült, hogy a Fidesz 2010-ben még kevesebbért kapott plakátot az akkor még őket szolgáló Simicska Lajostól, mint most a Jobbik. Harmadannyiért.

A Fidesz válasza erre annyi volt, hogy az Állami Számvevőszék megvizsgálta őket, és mindent rendben talált. Csakhogy kiderült, hogy a Fidesz által az Állami Számvevőszéknek leadott adatokban nem szerepelt az összes plakátköltés. Sőt, nevetséges módon a Fidesz saját bevallása szerint kevesebbet költött 2010-ben (amikor még a fáról is az ő plakátjaik lógtak) plakátra mint az LMP, amelynek alig néhány hétig volt az utcán pár száz plakátja. Tehát iratot hamisítottak, hazudtak, és korrupt szerződésekkel szereztek tisztességtelen előnyt 2010-ben, a választásokon...

A KORMÁNY 90 MILLIÓT VON EL A SZOCIÁLIS- ÉS GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSOKBÓL, HOGY A VERSENYSPORTOKRA KÖLTSE

444.HU
Szerző: Czinkóczi Sándor
2017.07.05.


Meg kell adni, hogy mégsem minden pénzt a plakátokra költ a kormány. A keddi Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amiben Orbán Viktor elrendeli, hogy 
a tavaly költségvetési maradványokból 90 315 000 forintot csoportosítsanak át a szociális támogatásokból a sporttámogatásokra.

A kormányhatárazothoz csatolt táblázat szerint a Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásoktól vonják el a pénzt a sporttevékenységek támogatására.











A kormányhatárazothoz csatolt táblázat szerint a Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásoktól vonják el a pénzt a sporttevékenységek támogatására.

Ebből 90 millió a versenysportokra megy működési célú támogatásként, a maradék 315 ezer forintot pedig kincstári díjra és tranzakciós illetékre költik. Az átcsoportosítást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek azonnal végre kell hajtania.

KINTI BANKSZÁMLA: VÉGE A TÜRELEMNEK - KÖZEL 9 MILLIÁRDOT UTALTAK ÁPRILIS VÉGÉIG HAZA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem Blog
2017.07.05.


Az adóhatóság (NAV) 2017. szeptember 30-tól megismerheti az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegét. Az érintettek június végéig önként is vallhatnak. A nemzetgazdasági tárca (NGM) adatai szerint május elsejéig már milliárdokra derült így fény.

Sokan megijedtek arra a hírre, hogy a NAV az idén már betekintést nyerhet a külföldi bankszámlákba. Mint tapasztaltuk: a megtakarításuk egy részét a határon túl tartók még akkor sem szeretnének az adóhatóság célkeresztjébe kerülni, ha tulajdonképpen nincs semmi titkolni valójuk. Annak azonban – jártuk korábban körbe –, aki legális pénzt tart külföldön, nem kell ijedeznie, és külön köröket futnia sem. Ők nem lehetnek kevesen, hiszen hat évvel ezelőtt szinte megrohamozták a magyarok az ausztriai bankokat. Korábban néhány ezren rendelkeztek kinti megtakarításokkal, 2011-ben azonban ez a szám már több tízezerre gyarapodott, majd még tovább nőtt.

Most megkérdeztünk néhány, akkoriban nagy népszerűségnek örvendő bankfiókot, ahol megtudtuk: sokan nem szüntették meg a kinti számlát, esetenként a pénz nagy részét, sőt akár egészét is rajta hagyták, de előfordultak újabb pénzelhelyezések is. Ezeknek a számláknak a birtokosai azok, akiknek most sincs okuk félni...

MI A BAJ A SOROS-ELLENES PLAKÁTKAMPÁNNYAL?

HARTLAND BLOG
Szerző: Holger Hartland
2017.07.05.


Röviden: az, hogy ellenségképet fest, orwellien gyűlölködő, primitíven leegyszerűsíti a valóságot, antiszemita/fasiszta, rengeteg pénzbe kerül és ízléstelen.

De nézzük hosszabban, részletekben.

A Soros-ellenes plakátkampány ellenségképet fest. Soros Györgyöt úgy mutatja be, mint a magyarok ellenségét, aki rosszat akar nekünk. Soros a világ egyik leggazdagabb embere, aki rengeteg pénzt költ a politikai álmai megvalósítására. Ő és az emberei multikulturális, nyitott társadalmat szeretnének, ahol nincsenek határok, mindenki szabad és mindenki szereti egymást. Jól hangzik, de a kommunizmus is jól hangzott. A valóság és a balliberális álmok között áthidalhatatlan szakadék van. A progresszív oldalt ez nem zavarja, taszigálna minket az álmai felé akkor is, ha nem akarunk a szakadékba esni. A balliberális álmok vége a gyakorlatban az, hogy pusztuljon a fehér ember és pusztuljon a középréteg. Hogy mire megöregszem, ne legyen hazám, ahol otthon érezhetem magam, és a fiamnak se legyen hazája, ahol otthon lehet. Hogy öregemberként majd harmadikvilágbeli kultúrájú bűnözők koncoljanak fel, a fiamat fejezzék le, az unokahúgomat erőszakolják meg. Ez a balliberálisokat nem zavarja, mert nekik senki másélete nem drága, hogy jónak érezhessék magukat. Nem tudom, minek kellene tekintenem őket, ha nem ellenségnek.

Persze nem az az érdekes, hogy én egymagam minek tekintem őket. Hanem az, hogy tavaly októberben több, mint három millióan mentünk el egy nem feltétlenül rokonszenves kormány nem feltétlenül rokonszenvesen megfogalmazott kérésére leszavazni egy szaros kvóta ellen.

A Soros-ellenes plakátkampány orwellien gyűlölködő. "Két perc gyűlölet" az 1984-ből. Nem szép. De akkor az, amit a liberálisoktól és a kommunistáktól kapunk rendszeresen az interneten, meg amikor bemószerolnak és keresztbe tesznek, az micsoda? Nem baj, nyomják csak, de akkor ne panaszkodjanak, ha visszakapják. Gyűlöltök és a vesztünket akarjátok? Jó, akkor mi is így leszünk veletek. Nem mondom senkinek, hogy ne gyűlölködjön. Vannak helyzetek, amikor nem lehet más. Ma ilyen a közbeszéd, ez a normális. Amikor ennyire összeegyeztethetetlen elképzelések csapnak össze a jövőről, akkor gyűlölködés van. A mérsékléséről majd máskor. De a panaszkodásnak nincs értelme...