NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.05.30.
Die Zeit
Magyarországon a rendeleti kormányzás azt kívánta a világ tudtára adni, hogy Orbán Viktor azt csinál, amit csak akar, és ha ezt a politikus vizsgának szánta, akkor vette az akadályt. Ezt írja a német liberális lap abból az alkalomból, hogy a kormányfő éppen 10 éve szerezte meg ismét a hatalmat. Az elemzés bemutatja, miként lett az egykori liberális szabadságharcosból az az ember, aki illiberális államot csinált Magyarországon, tekintélyelvű beütéssel. A terve jó régen megvolt hozzá, így 2010 után fenekestül felforgatta az országot, legyen szó a sajtóról, a választási jogszabályról vagy az Alkotmányról. A Parlament és a bíróságok jogköre erősen visszaszorult. Az ország már csak a 89. helyet foglalja el a médiaszabadság foka alapján a Riporterek Határok Nélkül értékelésében. A döntő szót mindenben a kormány mondja ki, miután átfogó hadjáratot kezdett a jogállam ellen. Az EU-ban általános a vélemény: olyan nincs, hogy illiberális demokrácia, mert ha nem érvényesül a szabadság, jogállam sem lehetséges. A miniszterelnöknek azonban igazából a liberális eszmerendszerrel van baja, azon belül is a kisebbségek jogaival. Kiderült ez, amikor a menekültválság során igen keményen bánt a migránsokkal. De éppen emiatt ikonnak számít az új, nacionalista jobboldal szemében. Valójában az történt, hogy a Nyugat elárulja azt, amire az egész unió épül. Vagyis nem Orbán sodródott jobbra. A metamorfózist a neves bolgár politikai elemző, Ivan Krasztev azzal magyarázza, hogy a gátlástalan és rátermett miniszterelnök annak idején a szabadság bűvkörébe került, amikor hihetetlen energiáktól feltöltve elindult a politikai pályán. De az idők során beszippantotta a hatalom sötét oldala. Ehhez járult, hogy keleten az emberek másodrangú polgároknak érzik magukat az EU-n belül. Itt jött a képbe Orbán, a maga túlburjánzó öntudatával. Az orbánizmus magva a demokrácia és az antiliberális tekintélyelvűség ötvözete. Pontosan megmutatkozott a rendszer, amikor a miniszterelnök engedélyt kapott, hogy dekrétumokkal vezesse az országot. Ráadásul nem árulta el, hogy meddig tart igényt erre a jogra. A másik oldal azonnal feljajdult, hogy ez már puccs, itt a diktatúra. Csakhogy a politikus megint okos taktikát alkalmazott. Bejelentette, hogy visszaszolgáltatja a felhatalmazást, azaz kifogott a bírálókon.
A jobboldali lap „Orbán Viktor avagy a hatalom megkeményedése” címmel végigveszi, hogy az utóbbi 10 évben egy kormányfő egyre csak erősíti saját pozícióit, még azon az áron is, hogy ennek a nemzet alapvető megosztottsága az ára. A politikus pontosan érzi az erőviszonyokat és a visszavágás nagy mestere. Ezt bizonyította a legutóbb a maga megismételhetetlen módján, amikor különleges felhatalmazást vívott ki, és ezzel még inkább szorítófogásba vette az intézményeket. Az ellenzék és az Európai Parlament felháborodott, de Orbán kifejezetten szereti, amikor ennyire pellengérre állítják. Ő határozza meg, hogy mikor ér véget a viadal. És ugyan lemond a speciális felhatalmazásról, de azért ne feledjük, hogy közben megnyirbálta az önkormányzatok jogkörét. A tízéves évfordulót azonban beárnyékolja a járvány. Ha az nem volna, a hívek bizonyosan pompázatos ünnepséget szerveznének. Ő maga pár hónapja diadalmasan értékelte az eltelt évtizedet. Ám akár szeretik az emberek a politikust, akár nem, azt mindenképpen elismerik, hogy gyökeresen átformálta az országot. Hívei nagyra értékelik a bevándorlási politikát, a gazdasági eredményeket és népességfogyás megállítására tett lépéseket. Schöpflin György volt EP-képviselő ugyanakkor azt mondja, hogy gazdaságilag megnyerték a versenyt, a politikában a Fidesz továbbra is domináns, de a kultúrában még sok a teendő. Orbánba örökre beleégett, amikor 4 év után elvesztette a hatalmat, úgyhogy amikor visszaszerezte, megígérte, hogy mindent megtesz, nehogy a kudarc még egyszer megismétlődhessen. Hosszú távú törvénykezési maratonba kezdett. A Freedom House nemrégiben már átsorolta az országot a működő demokráciák közül a hibrid rezsimek sorába. László Róbert a Political Capitaltől úgy érzékelteti a helyzetet, hogy napról napra közelebb kerülünk az erdogani és putyini modellhez. Hogy a politikai sodródást rendszeresen elítélik az európai fővárosokban, nos, ez nem érdekli különösebben a magyarokat. Bíró-Nagy András a Policy Solutions-tól úgy véli, hogy az embereket jobban izgatja az egészségügy állapota, a növekvő egyenlőtlenség, valamint a munkavállalók jogfosztása. A miniszterelnök ugyanakkor azt hangoztatja, hogy megvédi a magyarokat, nem csak a kommunistáktól, hanem a brüsszeli elittől, a migránsoktól, a sajtótól és nem utolsósorban Sorostól. Orbán már mumust csinált egykori jótevőjéből. Bizonyos szélsőjobbos pártoktól eltérően a politikus folyton kinyilvánítja, hogy számára fontos az európai terv, de nem kér a Bizottság befolyásának növeléséből és jogállam megsértése miatt kezdett közösségi eljárásokból sem. Minden bajért a globalizációt teszi felelőssé, ám nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy a múlt nagyságát, illetve az akkor elszenvedett történelmi sebeket ecsetelje. Orbán 10 éves uralkodása után Magyarország minden eddiginél jobban megosztott. Bíró-Nagy szerint a politikus a vidéki, idős, kevéssé képzett bázisnak udvarol, viszont a nagyvárosi értelmiség egyre jobban elfordul tőle. De annyira, hogy lassan már megkérdőjeleződik a Fidesz jövője. Ez tanúsítja a múlt őszi önkormányzati választás. A koronavírus pedig visszavetheti a gazdasági sikereket. Azonban a miniszterelnök még nem mondta ki a végső szót, amint azt az egészségügyi válság bizonyítja.
Orbán látványosan azt ígéri, hogy visszaadja a koronavírus miatt kapott különleges felhatalmazást, ám az önkéntes gesztus alighanem csupán látszat. A politikus mindenáron azt kívánja sugallni, hogy legyőzte a kórokozót, úgyhogy már nincs szüksége a rendkívüli hatalomra. Úgy tűnik, az ország tényleg remekül áll a harcban, viszont nem túl jó a válság idején hozott intézkedések mérlege. A több mint 130 dekrétum a többi közt érinti a gazdaságot, szabályozza állami és uniós pénzek kifizetését, jogi eljárásokba avatkozik bele. Elméletileg Orbán minden további nélkül folytathatja ugyanígy. Az utóbbi két hónapot az EU egyértelműen úgy értékelte, hogy Magyarország immár végleg kilépett a demokráciák sorából. Ám a baj csillapodik, így a miniszterelnök azt üzeni: már nem kell neki ekkora jogkör. Az igazságügyi miniszter bocsánatkérésre szólította fel a bírálókat. Az ellenzék és a többi közt az Amnesty International azonban arra figyelmeztet, hogy itt csupán látszatintézkedésről van szó, mert igazából megmarad egy sor különleges jog. Jogilag ez pontosan olyan bonyolult, mint amennyire bizarr, hiszen amint a Helsinki Bizottság megfogalmazta: a jelek szerint a kormánynak van parlamentje és nem fordítva. A felhatalmazási törvényt valóban hatályon kívül helyezik, ám a kormány a hátsó ajtón keresztül igyekszik visszacsempészni, hogy továbbra is rendeleti úton irányíthassa az országot. Ezt szolgálja, hogy bármikor kihirdetheti az egészségügyi szükségállapotot, és akkor újra erősen korlátozni lehet a gyülekezési vagy mozgásszabadságot. Pontosan emiatt az ellenzék bohózatról beszél. Orbán bármikor ismét kiterjesztheti hatalmát, noha saját bevallása szerint már kiépítette az illiberális demokráciát. Hiszen háttérbe szorultak a fékek és ellensúlyok, a kormány azt csinál, amihez kedve támad. Nem kell törődnie más véleményekkel, illetve a kisebbségi jogokkal. Gyakorlatilag minden állami intézményt a miniszterelnök emberei tartanak kézben. De vonatkozik ez a gazdaság bizonyos részeire, a sajtóra és a legtöbb bíróságra is.
Az osztrák külügyminiszter tagadja, hogy országa mindenben egy követ fújna Magyarországgal, bár az igaz, hogy ez a két kormány akadályozta meg az EU elítélő nyilatkozatát a Nyugati partvidék tervezett izraeli megszállása ügyében és elutasította az ENSZ migrációs csomagját is. Schallenberg szerint azonban egyesek reflexszerűen nyilvánítanak véleményt, és semmilyen álláspont nem lehet tabu csak azon az alapon, hogy azt a magyar vezetés támogatja. Hogy Ausztria miért nem csatlakozott ahhoz az uniós elképzeléshez, amely név nélkül ugyan, de aggodalmát fejezte ki a válság kapcsán az alapjogok magyarországi megsértése miatt, a politikus megismételte, hogy a hivatalos bécsi felfogás az: több előnnyel szolgál a csendes diplomácia. Vagyis ha a színfalak mögött tárgyalja meg a dolgokat a szomszéddal. Arról nem beszélve, hogy egy sor tagállam szintén beleavatkozott az alapjogokba. Ám nem szabad kettős mércével mérni, mert az mindennél veszélyesebb az unió számára. Az alapjogok ügyében nincs engedmény, de arról sem lehet szó, hogy két külön osztály alakuljon ki a tagok között. Vagyis, hogy a Nyugat szentnek tartja magát, a Keletre viszont eredendően gyanakodva tekint.
Die Presse A kommentár szerint az osztrák kancellár ugyan azt hirdeti, hogy hídépítő kíván lenni Európában, ám az eredmény meglehetősen vegyes, és hogy Sebastian Kurz milyen vékony jégen mozog, azt jól illusztrálja az Orbánhoz fűződő viszonya. A migrációs politika kapcsán azonos véleményen vannak, ám a tekintélyelvű magyar kormányzati stílust kifogásoló kórusból már hiányzik az osztrák vezető. Amikor pedig az uniós pénzekről van szó, akkor egyenesen világok választják el egymástól a két politikust. Az ugyanakkor kifejezetten külpolitikai zsákutcának bizonyult, amikor csak ők ketten helyezkedtek szembe az EU nyilatkozatával a palesztinok által lakott területek készülő elfoglalása ügyében, noha a megfogalmazás vajpuha volt. Az osztrák miniszterelnök a takarékos négyek tagjaként ellenzi a déli tagok ingyenes megsegítését, a nemzeti költségvetési hozzájárulás plafonjának megemelését, viszont nettó befizetőként ragaszkodik a visszatérítéshez. Hát, sok barátot nem szereztek maguknak a négyek. Ugyanakkor az Európai Külkapcsolati Tanács megállapította, hogy Ausztria a 95-as belépés óta nem tudott tartós szövetségeket kialakítani az EU-ban. Túlságosan is Németországra összpontosít. Kurz ezt alighanem belátta, ezért jelentette be két éve, hogy hídépítőként kíván megjelenni Európában. Csak éppen pontosan az ellenkező irányban hat például, hogy megrövidítette a gyerekpótlékot azoknak a keleti vendégmunkásoknak az esetében, akiknek a családja otthon maradt. A kép az, hogy az osztrák vezetés a fogához veri a garast, és még azt a juttatást sem adja meg, mondjuk, a keletről érkezett és alulfizetett idősgondozóknak, amit jogilag jár nekik.
Az amerikai konzervativizmus látványosan ésszerűtlen lesz és teljesen kifordul önmagából, amikor leválik a Felvilágosodásról és annak örökségétől. Arról, amit az alapító atyák képviseltek. Erre figyelmeztet az elemzés, miután a tengerentúli jobboldal egyre inkább kokettál a tekintélyelvűséggel. Ahogy az egyik teoretikus megfogalmazta: kellő hatalmat kell adni a kormányzatnak, hogy az megfelelően tudja vezetni az országot. Akár az emberek ellenében, ami már azt jelenti, hogy felbukkan a zsarnokság lehetősége. Egyes amerikai konzervatívok manapság Budapestre vetik vigyázó tekintetüket, ahol Orbán Viktor felszámolta a demokráciát. A politikus tengerentúli híveinek feltehetőleg az arcizmuk nem rándult, amikor a kormányfő a vírusra hivatkozva megtette azt a kicsiny lépést, ami elválasztja a diktatúrától az általa illiberálisnak elkeresztelt etnonacionalista autokráciát. Pedig az utóbbi két évben már ellenőrzése alá vonta a bíróságokat és a sajtót. A fékek és ellensúlyok már addig se nagyon működtek, ám felváltotta azokat a NER-rel. Aztán jött a vírus miatt a rendeleti kormányzás. A bevándorlást azon az alapon veti el kőkeményen, hogy a magyarok nem kívánnak keveredni. Ugyanolyanok akarnak maradni, mint amilyenek voltak a Honfoglalás idején. Ezek szerint ő tudja, mit jelentett magyarnak lenni 11 évszázaddal ezelőtt. A nosztalgia nála politikai filozófiaként működik. A politikus a múlt ősszel szívélyesen fogadott egy amerikai professzort, aki könyvet írt a liberalizmus kudarcáról. A vendég és a többiek, akik csodálják Orbánt, egyáltalán nem kérnek a klasszikus szabadelvűségből, benne a személyi jogokkal.
Soros György megismételte, hogy Kína diktatúra, csak éppen ez sokak számára nem világos, főként Németországban. Az üzletember óv minden illúziótól Pekinggel kapcsolatban, mert úgy ítéli meg, hogy annak értékei szöges ellentétben állnak mindazzal, amit Európa követ. Épp ezért úgy gondolja, hogy nem szabad együttműködni az ázsiai nagyhatalommal, bár ez alól kivételt jelent az éghajlatváltozás, valamint a Covid-19 visszaszorítása. Ám ez nem lesz könnyű, mert Hszi diktátor és az ország fenyegetést jelent. Csakhogy az európai országok nem ismerik fel, hogy zsarolhatóvá válnak, ha az infrastruktúrához átveszik a kínai technológiát. Az interjúalany arra is kitért, hogy az EU rámehet a válságra, ha nem képes megsegíteni a bajban lévő államokat. Meg kell akadályozni, hogy mások, így főként az olaszok kövessék a brit példát és kilépjenek. Pedig Salvini pont ezen dolgozik.
Indulhat a hallgatók toborzása Steve Bannon olaszországi „gladiátor iskolájában”, mert a neokon teoretikus pert nyert az olasz kormány ellen az intézmény céljára kiszemelt egykori kolostor ügyében. Trump volt stratégiai tanácsadója, az európai jobboldali populisták nagy pártolója 19 évre bérbe vette a 13. században emelt épületet, Rómától délre, ám az oktatási tárca érvénytelenítette a szerződést, mondván, hogy a másik fél nem végezte el a megígért felújításokat. De a bíróság másként ítélte meg, ily módon megkezdheti működését a Zsidó-Keresztény Nyugat Akadémiája. Bannon, a szélsőjobbos Breitbart News alapítója, aki tagadja, hogy rasszista, továbbá fehér nacionalista volna, maga is oktatni fog. A tanterv átfogja a politikát, filozófiát, történelmet és közgazdaságtudományt. A tanítás az elején az internet segítségével zajlik, de a következő tanévtől már fogadni akarják a diákokat. Az egy évre szóló 100 ezer eurós bérleti díjat időközben átutalták az olasz hatóságoknak, és hírek szerint megvannak a források a renováláshoz is. Az oktatási minisztérium azonban fellebbezni kíván. Bannon egyébként az utóbbi időben eléggé elszigetelődött a politikában, de igyekszik összefogni Európában a populista pártokat, így a Fideszt, az olasz Ligát, valamint a Le Pen-féle Nemzeti Gyűlést.
