Szerző: ÉS
2019.08.30.
I N T E R J Ú
Demény Péter: „Megpróbálok ismeretlen tereket belakni”
Beszélgetés Balázs Imre Józseffel
F E U I L L E T O N
Takács Dániel: Richard-David Precht
Egy közéleti filozófus
K R I T I K A
(Tubby Hayes Quartet: Grits, Beans and Greens – The Lost Fontana Studio Sessions 1969)
Hayes nem volt kísérletező alkat, és talán nem ez a legjobb lemeze, de hallani, hogy zenéje tökéletesen beleillik az amerikai jazz egy klasszikus korszakába. Rövid pályafutása során így Tubby Hayes lett az egyetlen brit klasszikus jazz-óriás, amire most megtaláltunk egy nem teljes, de méltó lezárást abból az évből, amikor a holdra szállás megtörtént, és amikor Miles Davis először lépett a wah-wah pedálra egy új korszakot elindítva, amiben Hayes talán már nem is találta volna meg a helyét.
György Péter: Isten csendje
És a mi hallgatásunk
(Csend – Időszaki kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban megtekinthető november 11-ig.)
Báron György: Volt egyszer egy… Hollywood
(A szél másik oldala. Francia–iráni–amerikai film. Rendező: Orson Welles.)
Nem csak Tarantino iratkozhat be a Mesterhez tanulni, hanem minden mai filmkészítő. Mert A szél másik oldala frissebb, eredetibb és modernebb (ha ennek a szónak maradt még értelme), mint bármelyik mostani mozgókép. Legföljebb azokhoz hasonlítható, akiket Welles megidéz: Godard-hoz, Antonionihoz, Bertoluccihoz. S az írókhoz: Orson Welles kedves Shakespeare-jéhez, akinek oly sok darabját megfilmesítette, s Hemingwayhez, akihez hősét, a John Huston játszotta veterán filmrendezőt hasonlította.
Ruff Borbála: A Maszat-hegyen is túl
(Varró Dániel: A szomjas troll. Előadja: Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)
Nem az első közös lemeze ez Mácsainak és Varrónak, a színész olvasta fel korábban a Túl a Maszat-hegyen című verses mesét – sokan ebben a formában találkoztak először és szerették meg a tiszták és pacák hadakozásának történetét –, és ő az előadója a Szívdesszert című verseskötetnek is. Jól beszéli és érezhetően kedveli Mácsai ezt a hétköznapiságra, néhol szlengre épülő költői nyelvet, amely – mint a Maszat-hegy esetében – hexameterben, tercinában vagy akár Anyegin-strófában szólal meg. Az északi folklórra építő paródiáé, A szomjas trollé más és mégis hasonló mesevilág, amely feltárja, mi van a Maszat-hegyen túl.
Molnár Zsófia: Önerő
(III. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál, augusztus 24., Eötvös10; augusztus 25., RS9 Színház)
De ki a hős, kiből lehet az, és hogyan? A kirekesztéssel, hátrányos megkülönböztetéssel napi szinten találkozó – és ne gondoljunk itt semmi különösebben specifikusra, elég bemennünk egy iskolába vagy kórházba – közegekben ez remek kiindulópont a beszélgetésre és a vitára, annak körvonalazására, hogyan váltható a panaszkodás hasznos energiává. (…) Azért ez az általános bevezető, mert a III. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál házigazdája, a Független Színház friss ősbemutatója, a Selejtesek nem a romakérdéssel foglalkozik, hanem egyrészt az egészségügy rákfenéivel – az orvosszűkével, a túlterhelt ápoló személyzettel, az odafigyelés hiányával –, másrészt az egyénre kiható szélesebb társadalmi jelenségekkel – a nem kívánt és elhanyagolt gyerekekkel, a családon belüli előítéletekkel, a minőségi időt pénzzel kárpótló szülőkkel.
Fáy Miklós: Morvául állunk
(Janáček: Zongoraművek – Piano Classics, 2019)
Nem értem Janáčeket, amit már az operái hallgatásakor is tudtam, de ott volt segítség, történet, énekesek, színpad, hasonlók. A mostani elsősegély, Fejérvári Zoltán persze nagy segítség, választékos, átgondolt és technikás zongorista, belelát a darabokba, csak azt a szívességet nem teszi meg, amit a legnagyobbak tudtak vagy tudnak. Nem adja hozzá a maga elsöprő személyiségét, nem érzem azt, hogy ezt a művet szeretnem kell, mert ő is szereti, hanem játssza a fair playt, megmutat, bemutat, aztán döntsd el te, kedves hallgató, hogy osztozol-e az örömben.
Grecsó Krisztián: Hungarikum
(Megkóstoltattuk a Sziget-lakókkal a magyarság csúcsteljesítményeit, Index.hu)
És éppen itt lepleződött le az egész. Hogy milyen szánalmas dolog hivatali szintre emelni a boldogságot, a tiszta szívvel megélt naivitást, és azt mondani a szódára, hogy az a magyarok szellemi terméke, és az máshol nincs. Vagy ha van, hát innen lopták. A pálinkát úgy mutogatni, mintha nem büdösödne a cefre mindenütt a világon. Ha az ember büszke a sajátjára, kínálja, akkor, mit ad isten, örülni fognak neki, még azt is lehet mondani asztal mellett, ujjunkat a levegőbe fúrva, hogy ilyen másutt, az anyánk életére, nincsen. Csak erre törvényt nem lehet hozni, meg hivatalt csinálni neki: a jókedvnek meg a jó íznek nem kell bugyelláris, mert mindjárt megbüdösödik, és ott áll a király meztelenül.
Králl Csaba: Szabad nők oázisa
(Lisbeth Gruwez / Voetvolk: The Sea Within – ImPulsTanz, Bécs)
A Royal Ballet stúdiójából induló, később a kortárs táncoktatás egyik nemzetközi fellegvárában, a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban pallérozódó Gruwez a tavaly bemutatott és idén nyáron Bécsben vendégeskedő The Sea Withinnel, úgy látszik, kétszeresen is átlépte a saját árnyékát. Ez az első koreográfiája, amelyben nem táncol, másrészt először adta át a pontosan rögzített koreográfiai struktúra helyét a véletlennel is kalkuláló szervezett káosznak, melyet tíz különböző karakterű táncosnő organikus csapatjátéka mintáz.
Csuhai István: Az alma és a fája
Makovecz Benjamin: Száztizenegy lábjegyzet Makovecz Imréről. Park Könyvkiadó, Budapest, 2019, 242 oldal, 2950 Ft
Makovecz Benjamint ismeretlenül is mindig nagy becsben tartottam, akár grafikusként, könyvillusztrátorként, akár műfordítóként, Arthur Koestler vagy természettudományos-ismeretterjesztő könyvek magyar megszólaltatójaként, akár a legutóbbi években fényképészként (a Fortepan gyűjteményében a nyolcvanas évek második felének azóta nagyrészt tovatűnt budapesti gyönyörűségei láthatók többezres nagyságrendben az ő kameráján keresztül) találkoztam vele. Apjához hasonló világnézeti proklamációiról vagy politikai megnyilvánulásairól sosem értesültem, tevékenysége érdekesen sokoldalú és vonzó volt. A mostani könyv esetében nekem végső soron ez az ellentét jelentette azt a bizonyos szikrát: nézzük meg az almát, nézzük meg még egyszer a fáját, lássuk, milyen messze vagy milyen közel vannak egymástól.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre.
A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Lakner Dávid: Ex libris
Hazai Attila: Budapesti skizo
Catherine Millet: Féltékenység
Király Lea: Betekintések a BDSM világába
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Körösztös Gergő: Dolgok, én, te, én
Dékány Dávid: Dolgok C-hez. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 60 oldal, 1499 Ft
Nem arról van szó azonban, hogy valami homályos líraelméleti progresszió nevében diszkvalifikáljuk az alanyiságot. Dékány versszervezésének egy specifikus, a kötet verseit döntő mértékben jellemző vonása az, ami problematikus. Egy jelenség leírása, benyomások vagy cselekvések rögzítése egyes szám első személyben, egy homályos címzett megjelenítése és/vagy megszólítása: nagyrészt ezek váltakozásából épülnek a szövegek, sokszor meglehetősen laza kapcsolatban állva egymással. A Tórusz című vers remekül illusztrálja, hogyan oltja ki a potens alapállást ez a kényszeres kombinatorika. Az egymást időbeliségükben helyettesítő impressziók játéka odáig fokozódik, hogy a beszélő is felcseréli magát a versbéli tájban álló tereptárgyiságával („ […] hosszúkás tárgy, ami kilóg a földből. Én vagyok.”). Ennek kibontása helyett azonban a versbeszéd ismét magabiztos önnarrációba vált, és az egyébként impulzív szöveg zárása a versbeszélő autoriter funkciójával való visszaélés bejelentése lesz.
Fürdős Zsanett: Anna örök
Egressy Zoltán: Hold on. A déli szél balladája. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019, 353 oldal, 3499 Ft
Hogy ez miért inkább szépirodalom, mintsem sci-fi? Az író él az utóbbi elemeivel, toposzaival, de nem épít fel teljesen új világot, a holdi élet lényegében olyan, mint a Földön. A mozgójárda, a 3D nyomtatás, az önvezető- vagy éppen a repülőautók megléte és a hologramok használata régóta ismert, és számtalan tudományos fantasztikus regényben, filmben láttuk már, ez itt most nem újdonság. Ahogy a klónozás, az androidok vagy egy replikátor megléte sem az (gondoljunk csak a Szárnyas jejvadász című filmre vagy akármely Philip K. Dick regényre), vagy éppen az elmetisztítás sem, ami egyébként párhuzamba állítható az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmmel, ahol a főhős élete szerelmét szerette volna kitörölni emlékeiből. És milyen érdekes, hogy ott is a szerelem a lényeg, ahogy itt is.
Zemplén Gábor: A nyelvében szabad állat
Nyelv, biológia, szabadság. A 90 éves Chomsky jelentősége a tudományban és azon túl. Szerkesztette Kenesei István. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 200 oldal, 2500 Ft
A bevezető tanulmány Kenesei István tollából kitűnő összefoglalót ad az életpályáról, majd ezt követően a fejezetek az életműhöz kapcsolódó legfontosabb tudományterületek áttekintéseit tárják az olvasó elé. Sokan tartják nagy tudósnak Stephen Hawkingot, akit tavaly ezidőtájt a Westminster apátságában helyeztek örök nyugovóra Darwin és Newton mellé, de ha hisszük, hogy a tudós mércéje a hivatkozás, akkor Chomsky, akire több mint 350 ezren hivatkoznak tudományos munkákban (8.), háromszor akkora tudós, mint Hawking.
Szarka Judit: „Nincs megváltás”
Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból. Fordította Földeáki Andrea. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018, 322 oldal, 3950 Ft
A mi olvasásunk közben pedig David Rosenbergen újra és újra beteljesedik a tökéletesen idegenné és otthontalanná válás sorstalansága: életének eseményei kimondhatók, de fel nem foghatók. A łódźi gettóból indul, ahol a közösség vezetője, Chaim Rumkowski egy nap azzal a felszólítással fordul a rábízottakhoz, hogy ha a tíz év alatti gyerekeket és a beteg öregeket hagyják lemészárolni, akkor a többiek életben maradhatnak. A marhavagonban ölében alszik a menyasszonya, aztán a huszonhárom éves férfi munkaerejére a Reich acél- és lőszertermelésének van szüksége. Közeleg a háború vége, sehonnan sehová tartó vonatok kutatják, hogy hol lehetne a foglyok nyomát végleg eltüntetni, mígnem megérkeznek az amerikaiak.
Szilágyi Zsófia: Vaságyakról
Tamás Dénes: Az élő ház. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft
Nem elegáns a fülszöveggel kötözködni, pontosan tudom, mi a célja ennek a pár mondatnak: rávenni a könyvet keresgélőt arra, hogy adjon esélyt egy számára feltehetőleg ismeretlen szerző első regényének, amelynek sem a címe, sem az egyébként gyönyörű, Hrapka Tibor tervezte borítója nem utal az iskolai tematikára. (Bár az 1975-ben Sepsiszentgyörgyön született Tamás Dénesnek megjelent már egy esszé- és egy novelláskötete erdélyi kiadóknál, ezeket a magyarországi olvasók közül aligha olvasták tömegek.) Mégis, ha önmagam valamiféle alakmását kerestem volna Az élő ház szereplői között, nem jártam volna sikerrel, egyszerűen azért nem, mert ez a regény, hiába vannak ott benne a vágy tárgyaiként a lányok, vagy inkább a lánytestek, akik (amelyek) az érettségi találkozón egykori önmaguk megcsúnyult, megvastagodott, eltorzult másaként bukkannak fel, valójában egy fiúkollégium, vagy, ahogy olvashatjuk, „bentlakás” regénye. És mint ilyen számomra sokkal közelebb volt az előfelvételis katonák viszontagságairól szóló regényekhez, mint a középiskolában játszódókhoz. Az iskola itt vánszorgó, félálomban elviselt órák sorozata, amelyek után vissza lehet menekülni a 24 fős fiúszobába, ahonnan szintén menekülni kell, leginkább az álomba, a rockzenébe, péntekenként pedig az átmenetileg mindent feledtető részegségbe.
Hevesi Judit: Amikorra az idő(m) elfogyott
Elina Hirvonen: Elfogy az idő. Fordította Szécsi Noémi. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 233 oldal, 3499 Ft
Helsinkiben egy férfi embereket öl, majd Laura és Aava mesél. Kapkodjuk a fejünket és boldogan futunk a szerző gondolatai után. Megismerjük a klímaszakértőként és egyetemi oktatóként dolgozó Laurát, és a lányát, Aavát, a Mogadishuban (Szomália fővárosa – a szerző) dolgozó humanitárius orvost. Majd nagyjából hatvan oldal után, amikor kizárólag a két nő nézőpontjából már majdnem mindent megtudtunk róluk, illetve Laura férjéről (környezettudatos építész) és Aslakról, Aava öccséről, várakozó álláspontra váltunk és várjuk, hogy ebben a politikailag egyébként nagyon korrekt könyvben legalább egyetlen fejezet erejéig felüsse fejét a férfi nézőpont. Nem üti.
Wagner István: Reális és virtuális rokokó
(A jelenlegi reális és virtuális komplex bemutató október 6-ig látogatható.)
Nagy Hajnal Csilla: Noor
Szőcs Margit: Felmelegedés
A bevezető tanulmány Kenesei István tollából kitűnő összefoglalót ad az életpályáról, majd ezt követően a fejezetek az életműhöz kapcsolódó legfontosabb tudományterületek áttekintéseit tárják az olvasó elé. Sokan tartják nagy tudósnak Stephen Hawkingot, akit tavaly ezidőtájt a Westminster apátságában helyeztek örök nyugovóra Darwin és Newton mellé, de ha hisszük, hogy a tudós mércéje a hivatkozás, akkor Chomsky, akire több mint 350 ezren hivatkoznak tudományos munkákban (8.), háromszor akkora tudós, mint Hawking.
Szarka Judit: „Nincs megváltás”
Göran Rosenberg: Rövid megálló az úton Auschwitzból. Fordította Földeáki Andrea. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018, 322 oldal, 3950 Ft
A mi olvasásunk közben pedig David Rosenbergen újra és újra beteljesedik a tökéletesen idegenné és otthontalanná válás sorstalansága: életének eseményei kimondhatók, de fel nem foghatók. A łódźi gettóból indul, ahol a közösség vezetője, Chaim Rumkowski egy nap azzal a felszólítással fordul a rábízottakhoz, hogy ha a tíz év alatti gyerekeket és a beteg öregeket hagyják lemészárolni, akkor a többiek életben maradhatnak. A marhavagonban ölében alszik a menyasszonya, aztán a huszonhárom éves férfi munkaerejére a Reich acél- és lőszertermelésének van szüksége. Közeleg a háború vége, sehonnan sehová tartó vonatok kutatják, hogy hol lehetne a foglyok nyomát végleg eltüntetni, mígnem megérkeznek az amerikaiak.
Szilágyi Zsófia: Vaságyakról
Tamás Dénes: Az élő ház. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft
Nem elegáns a fülszöveggel kötözködni, pontosan tudom, mi a célja ennek a pár mondatnak: rávenni a könyvet keresgélőt arra, hogy adjon esélyt egy számára feltehetőleg ismeretlen szerző első regényének, amelynek sem a címe, sem az egyébként gyönyörű, Hrapka Tibor tervezte borítója nem utal az iskolai tematikára. (Bár az 1975-ben Sepsiszentgyörgyön született Tamás Dénesnek megjelent már egy esszé- és egy novelláskötete erdélyi kiadóknál, ezeket a magyarországi olvasók közül aligha olvasták tömegek.) Mégis, ha önmagam valamiféle alakmását kerestem volna Az élő ház szereplői között, nem jártam volna sikerrel, egyszerűen azért nem, mert ez a regény, hiába vannak ott benne a vágy tárgyaiként a lányok, vagy inkább a lánytestek, akik (amelyek) az érettségi találkozón egykori önmaguk megcsúnyult, megvastagodott, eltorzult másaként bukkannak fel, valójában egy fiúkollégium, vagy, ahogy olvashatjuk, „bentlakás” regénye. És mint ilyen számomra sokkal közelebb volt az előfelvételis katonák viszontagságairól szóló regényekhez, mint a középiskolában játszódókhoz. Az iskola itt vánszorgó, félálomban elviselt órák sorozata, amelyek után vissza lehet menekülni a 24 fős fiúszobába, ahonnan szintén menekülni kell, leginkább az álomba, a rockzenébe, péntekenként pedig az átmenetileg mindent feledtető részegségbe.
Hevesi Judit: Amikorra az idő(m) elfogyott
Elina Hirvonen: Elfogy az idő. Fordította Szécsi Noémi. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 233 oldal, 3499 Ft
Helsinkiben egy férfi embereket öl, majd Laura és Aava mesél. Kapkodjuk a fejünket és boldogan futunk a szerző gondolatai után. Megismerjük a klímaszakértőként és egyetemi oktatóként dolgozó Laurát, és a lányát, Aavát, a Mogadishuban (Szomália fővárosa – a szerző) dolgozó humanitárius orvost. Majd nagyjából hatvan oldal után, amikor kizárólag a két nő nézőpontjából már majdnem mindent megtudtunk róluk, illetve Laura férjéről (környezettudatos építész) és Aslakról, Aava öccséről, várakozó álláspontra váltunk és várjuk, hogy ebben a politikailag egyébként nagyon korrekt könyvben legalább egyetlen fejezet erejéig felüsse fejét a férfi nézőpont. Nem üti.
Wagner István: Reális és virtuális rokokó
(A jelenlegi reális és virtuális komplex bemutató október 6-ig látogatható.)
I R O D A L O M
Szőcs Margit: Felmelegedés
Szőcs Margit: Diagnózis
Szőcs Margit: Kétirányú járat
Gerevich András: Csapzott föld
Szőcs Margit: Kétirányú járat
Gerevich András: Csapzott föld
Szív Ernő: Csipkebogyó
Minden hónapban egyszer ott volt. Csak ült a látogató helységben, általában negyedórát, meghallgatta Péntek bácsit, aki beszámolt erről-arról, néha kérdezett is, hallották könyörögni is, esedezni, de az asszony nem válaszolt. Akkor sem szólt hozzá, amikor Péntek bácsi öt és fél év után szabad lett, és hazajött. Hazajöhetett. Visszaköltözött, mintha el se ment volna. Egy ágyban aludtak, ugyanabban a lavórban mosták magukat, ezt például magam láttam, amikor egyszer egy keményebb influenza miatt kiszálltam Péntek bácsihoz. Az öreg nyilván azért jött ki, hogy meghaljon, az influenza, a szíve, belei, sok baja lett volt egyszerre. Meg is halt hamar, fél év se maradt neki az új, szabad életre.
Kint voltunk a temetésen Jenei igazgatóval. Így aztán láthattuk, hogy Péntek néni egy zacskót vesz elő a szertartás végén, és mielőtt a sírásók hozzákezdtek volna, csipkebogyót szórt a gödörbe. Kopogtak a bogyók a koporsófödélen, és igazán, mintha beszéltek volna a halott emberhez.
Péter János: Üszök
„A templomból mentek a bíróságra. Az ügyvéd megnyugtatta Andrást, hogy minden gyorsan fog menni. Vita nincs, gyerek nincs, vagyon nincs. Házasság: volt, nincs. Ilyenkor a döntés rögtön jogerőre emelkedik, két független ember fog kisétálni az ajtón. És, amelyik Szegeden marad, az innentől nyugodtan ihat sört dobozból. Nem megy ki belőle a szénsav. Nem megy el tőle az íze. Nem fogja azt mondani rá Kriszti, hogy igénytelen. Nyugodtan elmehet heti kétszer tarokkozni a haverokkal – akkor megy haza, amikor akar. Megprücskölheti a volt osztályából a nagymellű Csengét, aki még a banketten is bepróbálkozott. Nem ezeken múlt. Nem a dobozból ivott sörökön, nem a haverokkal átkártyázott éjszakákon. És rosszabbul akkor se járt volna, ha történetesen azon az osztálykiránduláson megfekteti Csengét.
Kint voltunk a temetésen Jenei igazgatóval. Így aztán láthattuk, hogy Péntek néni egy zacskót vesz elő a szertartás végén, és mielőtt a sírásók hozzákezdtek volna, csipkebogyót szórt a gödörbe. Kopogtak a bogyók a koporsófödélen, és igazán, mintha beszéltek volna a halott emberhez.
Péter János: Üszök
„A templomból mentek a bíróságra. Az ügyvéd megnyugtatta Andrást, hogy minden gyorsan fog menni. Vita nincs, gyerek nincs, vagyon nincs. Házasság: volt, nincs. Ilyenkor a döntés rögtön jogerőre emelkedik, két független ember fog kisétálni az ajtón. És, amelyik Szegeden marad, az innentől nyugodtan ihat sört dobozból. Nem megy ki belőle a szénsav. Nem megy el tőle az íze. Nem fogja azt mondani rá Kriszti, hogy igénytelen. Nyugodtan elmehet heti kétszer tarokkozni a haverokkal – akkor megy haza, amikor akar. Megprücskölheti a volt osztályából a nagymellű Csengét, aki még a banketten is bepróbálkozott. Nem ezeken múlt. Nem a dobozból ivott sörökön, nem a haverokkal átkártyázott éjszakákon. És rosszabbul akkor se járt volna, ha történetesen azon az osztálykiránduláson megfekteti Csengét.
Erdei L. Tamás: Vajas kifli eperdzsemmel
Annának nem kell már mondani semmit, Anna tud mindent. Gyomrában rezeg a késő nyári Káli-medence minden kabóca zürgése, ismeri a falusi boltosnő bibircsókját az álla bal alsó sarkában, amiből fekete szőrszálak hajladoznak előre, miközben kiadja neki a forró kifliket reggelente a papírzacskóban. Ha akarja, azonnal érzi ízlelőbimbóin a frissen fejt tej zsíros zamatát, és tudja, milyen, ha az orvosa fejcsóválva dünnyögi az orra alatt, miközben legújabb mammográfiai leletét tartja kezében: kiújult megint, ősszel műtünk. Fehér köpenyes tapintat, mintha együtt operálnának, ő meg az orvosa. Műtünk. Tudja, milyen szülni és nevelni, válni és harcolni a gyerekért körömszakadtáig. Ismeri az érzést, amikor megfosztják legfontosabb testrészei egyikének darabjaitól, idegen anyaggal töltik ki a helyét. Megtanulta, hogyan érezze sajátjának később, sokkal később a plasztikot, nőiességének mesterséges pótlékát.
Burns Katalin: Kényszerszünet
„Zörgetnek az ajtaján, ez veri fel az álmából. Először azon döbben meg, hogy miért keresik éjjel. Aztán meg, hogy miért kopogva. Eszébe jut az áramszünet.
Kinéz a kémlelőn, és azt hiszi, még álmodik. Az arc a nyílás optikájának torzításában is ismerős. A fiú épp a telefonját nyomkodja, annak a fényében lehet úgy-ahogy kivenni a vonásait. Megcsillan egy bajusz is az orra alatt. Csak egyszer járt itt, még a rovatszerkesztővel, amikor késő éjjel hazakísérték, a karácsonyi buli után.
A szerkesztőségi bulin még biztos nem volt bajsza. Ott mutatta be a rovatvezető őket egymásnak. Ösztöndíjas, Iránból, és Adyt fordít perzsára. Először azt hitte, hogy a rovatvezető túl sokat ivott, vagy viccel. Később ketten ücsörögtek a sarokban, egyikük sem bírta a zajt, és nem kértek pálinkát sem. Emlékszik, kíváncsi volt, mennyire tud a srác magyarul. Kérdezett tőle valamit, de a zaj akkora volt, hogy a válaszból nem értett egy szót sem, csak a fiú szája mozgását látta. Megtehette volna, hogy visszakérdez, de annyira azért nem érdekelte a dolog.”
Balássy Fanni: Királylány
Harmadik napja nem hagyta el a lakást, az arca vakító fehérre sápadt, kiégette a monitor fénye. Ül az ágyon, háta a falnak támasztva, tornáztatja a lábujjait, próbálja kimorzsolni a közéjük ragadt zokniszöszöket. Az ujjbegyei csipsztől ragacsosak, meghúzza a kólásüveget, ahogy a reklámokban látta, majd gargarizál. A szénsavas lötty marja a fogait. Ahogy kifogy a zacskó, ráfanyalodik a mellkasára tapadt morzsákra. Cary Grant és Kathrine Hepburn egy dinócsontváz tetején csókolóznak. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű?
