2019. október 30., szerda

23 MILLIÁRDOS HÁTRAHAGYOTT ADÓSSÁGRÓL BESZÉL PÉCS ÚJ POLGÁRMESTERE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.10.30.


PéterffyAttila szerint pénzügyi válsággal küzdő várost vett át, és az sem igaz, hogy komoly megtakarításaik lennének...

„8 milliárdos hitelállomány és majdnem 5 milliárdos működési hiány – Pécs fideszes vezetése csődközeli helyzetben hagyta a várost a demokratikus erőkre, miközben ennek ellenkezőjét kommunikálták. Azonnali intézkedéseket hoztam, de a 23 milliárd forintos konszolidált adósság ledolgozása kemény munka lesz. Páva Zsolt, Pécs volt fideszes polgármestere a múlt héten még arról beszélt, hogy 7 milliárd forint megtakarítással adta át a várost. Ám ez a számsorok egy nagyon furcsa értelmezése, a rideg valóság sajnos egészen más. A polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályának összesítése alapján Pécs önkormányzatának és gazdasági társaságainak teljes hitelállománya szeptember 30-i állapot szerint nem kevesebb, mint 18,2 milliárd forint. Erről Páva Zsolt volt fideszes polgármester mélyen hallgatott múlt heti közleményében, de azt megelőzően sem tárta a nyilvánosság elé a céges adatokat. Mint ismert, 2019 májusában, pár nappal az EP választások előtt még azt kommunikálta az akkori városvezetés, hogy több milliárd forint szabad pénzeszköze volt az önkormányzatnak. Ehhez képest szeptember 30-án ugyanez a szám teljesen megfordult: mínusz 4,84 milliárd forint a „maradvány”, ennyivel költekezett túl idén május óta az önkormányzat és az intézményrendszer, ennyi ma a működési hiány. Ami néhány hónap alatt, javarészt a nyári szünetben gyűlt össze. A helyzet válságos, megoldására azonnali intézkedéseket hoztam, ahhoz hasonlókat, mint amivel megtiltottam az önkormányzati cégek vezetőinek az átadás-átvétel időszakára új kötelezettségek vállalását. A számok hétfőn váltak ismertté. Még aznap levélben fordultam az önkormányzati intézmények vezetőihez, amelyben határozottan megtiltottam egyebek mellett új kötelezettségek vállalását és újabb tételek lehívását a keretszerződésekből az engedélyem nélkül. Kedden újabb levélben fordultam az intézményvezetőkhöz. Ebben tájékoztattam őket intézményük pénzügyi helyzetéről és intézkedési tervet kértem tőlük a konszolidációra. A fenti drámai számok a polgármesteri hivatal pénzügyi főosztályától származnak, de nem lepődnék meg, ha a Fidesz a korábbi kommunikációját folytatva tagadni kezdené, hogy pár év után ismét a csőd szélére kormányozta a várost. Ha ez megtörténik, azonnal törvényességi felülvizsgálatot kérek a kormányhivataltól: mondják ki ők, az államigazgatás szerve, hogy ezek a számok a drámai valóságot tükrözik. Pécsett véget ért az a korszak, amelyben a valós problémákat propagandával és hazudozással lehetett elfedni. Szembesültünk a problémával, és bár az első feladatunk, hogy elkezdjünk megoldást keresni rá, ahogy azt a kampányban ígértem, a szembesítést most a felelősök sem fogják tudni elkerülni.”

A RAGYOGÓ STADIONOK ÉS AZ OMLADOZÓ KÓRHÁZAK ORSZÁGA

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2019.10.30.


„A Pancho aréna mintegy 20 méternyire áll Orbán Viktor magyar miniszterelnök vidéki házától. A profi stadionban fűtik a gyepet, van múzeum, tökéletes klinika, és 3814 nézőt tud befogadni - kétszer annyit, mint amennyit a falu lakossága kitesz. Ugyanebben a megyében a legnagyobb kórház lankadozik. Nemrégiben éjszaka a sürgősségi osztályon a női mosdóban nem volt szappan, a férfi mosdóban egyelten piszoár sem működött, és két orvos küzdött, hogy el tudja látni a sok beteget, akik közül vagy harmincan még éjfél után is várakoztak” - ezzel kezdte a The New York Times fotókkal gazdagon illusztrált, terjedelmes cikkét, amelyben a labdarúgás és az egészségügy magyarországi helyzetét vázolja fel párhuzamosan.

A ragyogó stadionok és az omladozó kórházak az Európa egyik legnagyobb hatalmú szélsőjobboldali vezetőjévé vált, és magát az egyszerű magyarok védelmezőjeként beállító Orbán Viktor preferenciáit tükrözik, pedig az egészségügy romlását a magyarok szenvedik meg - írta a szerző. A 2010 előtt is gyengén menedzselt egészségügy támogatását Orbán Viktor jelentősen csökkentette, viszont a társasági adókból legalább 1,5 milliárd dollárnak megfelelő összeget irányított át egyenesen a sportintézményekhez...

RETTEGÜNK A JÖVŐTŐL, EZÉRT TARTUNK ANNYI KÉSZPÉNZT? - NYUGDÍJ: TARTSON EL AZ ÁLLAM, BÁR AZ NEM LESZ ELÉG!

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.30.


Már harmadik éve, trendszerűen csökken az OTP Öngondoskodási Index értéke, pedig kissé többen takarítanak meg, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor rekordokat dönt az otthon tartott készpénzállomány, és az egyébként sem túl magas pénzügyi ismeretek még mélyebbre süllyedtek. Továbbra is az államtól várjuk a nyugdíjas korunk megoldását, pedig valójában nem is hiszünk ebben.

A 2016-os 38 pontos csúcspont után már harmadik éve csökken, így jelenleg 34 ponton áll az OTP Öngondoskodási Index értéke. Az elmúlt években nőtt az alacsony iskolai végzettségűek, mérséklődött az érettségizettek és felsőfokú végzettségűek körében. A vagyon szerint is kiegyenlítettebb a helyzet, mint korábban: az index értéke a legkevésbé vagyonosak csoportjában nem változott, a vagyonosabbakéban viszont igen. Kissé enyhültek tehát a társadalmi rétegek közötti különbségek.Biztatónak tűnik, hogy tavalyhoz képest kicsit nőtt (41 százalékról 44 százalékra) a banki, pénzpiaci megtakarítással rendelkezők aránya. Ilyen megtakarítással az iskolázottabbak és a vagyonosabbak magasabb arányban rendelkeznek. Ugyanakkor a fiatalok körében rendre jóval alacsonyabb (jelenleg 20 százalékponttal) az átlagosnál a bankban megtakarítók aránya. Az iskolai végzettség és a vagyon alapján mért összefüggések arra utalnak, hogy a jövedelem (a lehetőség) nagymértékben meghatározza, mennyire elterjedtek a pénzpiaci befektetések. A három legnépszerűbb megtakarítási forma az életbiztosítás, a lakás-takarékpénztár és a lekötött betét...

„MIÓTA HAZAKÖLTÖZTEM, MINDENNAP SÍROK”

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.30.


Hat év határátkelő lét után nem könnyű visszailleszkedni, az első napok eufóriája (már ha van ilyen) után az átmenet kifejezetten nehéz és fájdalmas lehet, különösen, ha az ember nincs felkészülve az őt váró sokkra. Így történt ez Nollaiggel, aki családi és tanulási okokból tért haza New Yorkból.

„Ha azt mondom, hogy a visszailleszkedés nehezen megy, akkor nem mondtam semmit. 29 éves vagyok, nagyon közel a 30-hoz és amikor a hazatérés mellett döntöttem, nem számítottam arra a sokkra, ami végül bekövetkezett.

New York minden volt, aminek általában tartják. Rengeteg emberrel találkoztam, hírességekkel, diplomatákkal, költőkkel, művészekkel, gazdag kiadókkal, egyáltalán: érdekes emberekkel, miközben dolgoztam az újságírás, a zene, a divat és a könyvkiadás területén.

Minden is voltam, miközben laktam a West Village-ben, az East Village-ben, Chelsea-ben, az Upper West Side-on és Brooklyn olyan részein, ahol gyorsan megtanulja az ember, hogyan különböztesse meg a tűzijáték hangjait a fegyverekétől.

Döntés a hazatérés mellett

Az amerikai bevándorlási őrület kapcsán kezdtem el gondolkodni azon, hogy haza kellene költöznöm Írországba, szerezni egy mesterdiplomát, ami az Egyesült Államokban nem volt opció, mert szeretem, ha van pénzem, ellenben nem szeretek eladósodva lenni. Ilyen egyszerű. A vízumom megújítása csak húzódott, húzódott, egészen addig, amíg már nem várhattam tovább.

Abban az időben pincérkedtem, ami a mindennapi megélhetéshez elég volt, de tanulni akartam, szerettem volna karriert építeni és még többet megtapasztalni az életből.

Egyedül érkeztem New Yorkba és egyedül is jöttem el onnan, miközben egy csomó emléket hagytam magam mögött. Szomorúbb voltam, mint számítottam rá. Kicsit úgy hangzik, mintha rendben lett volna az életem, de nekem ez nem lett volna elég...

MIT KERES MÁR MEGINT PUTYIN BUDAPESTEN?

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2019.10.30.


Szerdán ismét Budapestre látogat Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. Az orosz politikus látogatásáról néhány napja Szijjártó Péter azt mondta, hogy fontos megállapodásokat fognak aláírni gazdasági, szociális biztonság és sport területén folytatandó együttműködésekről.

A hivatalos tájékoztatás szerint a találkozó fókuszában nem meglepő módon energetikai kérdések állnak; Oroszország legfőbb exportcikke a gáz és az atomerőművek, Magyarország szempontjából mindkettő létfontosságú.

Szijjártó októberben bejelentette, hogy megállapodott a Gazprom gázipari óriásvállalat vezérigazgatójával, hogy az orosz vállalat áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szükséges földgázt. "Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről" - közölte.

A miniszter arról is beszélt, hogy nemrég fogadták el az új paksi atomerőmű-blokkok alapvető terveit, "az előkészítés következő fázisához szükséges kapacitásokat a Roszatom már Magyarországra telepítette, így az építkezés előkészítése ütemesen halad" - idézte az állami hírügynökség...

ÚJRA EGYÜTT AZ ILLIBERÁLIS CSAPAT – MIRE JÓ A MAI ORBÁN-PUTYIN TALÁLKOZÓ?

HVG ONLINE
Szerző: NÉMETH ANDRÁS
2019.10.30.


Oroszország csinálhat bármit a világpolitikában, Orbán Viktor évente egyszer-kétszer mindenképpen találkozik Vlagyimir Putyinnal. Az igazán fontos dolgoktól aligha most döntenek, más szempontból azonban nagyon is hasznosak a találkozók. Főleg az oroszoknak.

Idén is folytatódik a 2010 óta tartó hagyomány: ahogy minden évben, az idén is találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Ezúttal újra Budapesten lesz a találka és a napirenden megint nincs olyan téma, amihez feltétlenül szükség lenne a magasrangú állami vezetők jelenlétére. A cél leginkább az, hogy Putyin és Orbán megmutassa a világnak: az EU nem egységes Oroszország megítélésében, s hogy az unión kívül is van élet.

Oroszország csinálhat bármit a világban, megsértheti a korábban éppen Budapesten aláírt nemzetközi szerződést, magához csatolhatja az Ukrajnához tartozó Krímet, megpróbálhatja megölni Nagy-Britanniában élő, árulóként számon tartott ex-hírszerzőjét, vagy sorra beleavatkozhat a külföldi választásokba, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin minden évben legalább egyszer, de néha kétszer is találkozik egymással...

ORBÁN GYŐZŐ ÉS TIBORCZ ISTVÁN IS A LEGÉRTÉKESEBB MAGYAR CÉGEK TULAJDONOSAI KÖZÉ KERÜLT

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA
2019.10.30.


A miniszterelnök családjából ketten is felkerültek a Forbes legfrissebb 100-as toplistájára – derül ki a magazin ma megjelent novemberi számából. A legértékesebb, száz százalékban magyar tulajdonú cégek között újoncok mindketten: a BDPST Zrt., amely Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének az ingatlanos cége, és a bányabizniszben utazó Dolomit Kőbányászati Kft., a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek az érdekeltsége.

A rokonságból Orbán Győző gánti cége, a Dolomit Kft. végzett előkelőbb helyen, 10,5 milliárd forinttal a 88. helyre rangsorolták a céget, amely 41 százalékos profitrátával hasított tavaly, 4,6 milliárd forint árbevételből közel 2 milliárd forint nyereséget varázsolt. Az értékelésben sokat nyomott a latba, hogy a cég zámolyi bányája tízszeresére növelheti a dolomit kitermelését: eddig évi 100 ezer tonnát termelhetett ki, tavaly ősszel azonban már egymillió tonnára kért engedélyt a megnövekedett nyersanyagigényre hivatkozva az útépítésekhez nélkülözhetetlen alapanyagból. Olyan cégeket előz meg egyébként Orbán Győző a Forbes ranglistáján, mint a legnagyobb magyar pénzváltó hálózattal rendelkező Exklusive Change vagy a piacon 30 éve jelenlévő, az étrend kiegészítőiről széles körben ismert Béres Gyógyszergyár Zrt.

Tiborcz István ingatlanos cége a 91. helyen végzett, miután 10 milliárd forintra értékelték a BDPST Zrt.-t, pedig nem is vették figyelembe azt a fejleményt, hogy újabb darabot vásárolt fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó tőzsdei cégből, az Appeninn Holding Nyrt.-ből. De e nélkül is komoly volt már Tiborcz ingatlanportfóliója, amelyben olyan darabok találhatók, mint a turai kastély vagy a pesti Adria-palota, és ez a cég fejleszti például a Dorottya Palace-t, a Vörösmarty tér első ötcsillagos szállodáját is. A Szakonyi Péter által szerkesztett 100 leggazdagabb magyar listáján Tiborczot jóval előkelőbb helyre sorolták, ott 35 milliárd forintra becsülték Orbán Ráhel férjének magán- és cégvagyonát, amivel azonnal a 32. leggazdagabb magyar üzletember pozícióját foglalta el a legfiatalabb multimilliárdosként. A Forbes feltehetően másképp számolt, de csak annyi biztos, hogy a módszertana szerint az eszközértékből levonja a hiteleket...


ORBÁN ÍGÉRT VALAMIT PUTYINNAK, DE AMERIKA KÖZBESZÓLT

444.HU
Szerző: PANYI SZABOLCS
2019.10.30.


Egy éve szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök egy akkor még alig ismert intézményről kezdett beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett állva moszkvai sajtótájékoztatójukon. “Magyarország készen áll arra, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) harmadik legnagyobb részvényeseként ennek a banknak Budapest adjon otthont, és ennek a banknak a központja Budapestre költözzön. Én kérem az elnök urat, hogy a bank vezetősége, igazgatótanácsa ezt a magyar javaslatot fontolja meg” - mondta Orbán.

Az orosz vezetésű, az orosz politikai elithez sok szállal kapcsolódó bank Budapestre költözött 2019 nyarán. A Direkt36 kormányzati forrásból származó információi szerint a bank téma lesz Orbán és Putyin október 30-i budapesti tárgyalásán, csakhogy nem biztos, hogy sikertörténetként...

DEKADENCIA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: HEGYI IVÁN
2019.10.25.


...Az amszterdami blamázs nem csupán Split miatt nem maradt önmagában. Hasonlóképpen e dekád örök időkre szóló terméke az andorrai 0-1, a luxemburgi 1-2, a Kazahsztán elleni itthoni 2-3, s mindennek a teteje – illetve az alja –, hogy ez a három gyalázat szűk tíz hónapon belül érte a magyar futballt.

Akkor miért kellene hajlongani a válogatott előtt? – kérdezheti az olvasó. Mert ez az egyetlen alkotóelem, amelyben még megvalósulhat a Magyar Labdarúgó Szövetség 2011-ben meghirdetett, szintén már feledésbe merült, ám visszatekintve is ábrándos-lázálmos programja. „A megújulás éve lesz ez a sport szempontjából is. A futballban hatalmas lehetőségek vannak” – mondta Orbán Viktor a Magyar Labdarúgás Fórumán nyolc esztendővel ezelőtt. Ugyanott és ugyanakkor Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentette: „Jelenleg a magyar futballban sem a pályán, sem azon kívül nincs profizmus.” Az elöljáró csak a „jelenleget” illetően tévedett, mert az említett állapot azóta is változatlan. (Kivéve, hogy 2011-től soha nem látott mértékben zúdul a továbbra is láthatatlan labdarúgásba az állami dohány.) Persze az értékelés abból a feltevésből indult ki, hogy a jövőben majd minden másként lesz; a válogatottról például azt vetítették előre, hogy „2020-ig legalább két nagy tornára ki kell jutnia”. Az Eb-mezőny bővítése miatt ez (kivételesen) nem volt elrugaszkodott vállalás, hiszen 2016-ban öt újonc – Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia és Wales együttese – szerepelt a kontinenstornán, s közülük csak Albánia csapata nem jutott tovább csoportjából, sőt Izland a legjobb nyolc, Wales a legjobb négy közé került.

A további 2011-es vágyálmok mai szemmel olyanok, mint Kádár és társai spliti megmozdulásai: tragikomikusak. A szövetségi előterjesztés 2018‑ra 10 ezres átlag nézőszámot célzott meg az NB I-ben; lett belőle tavaly 2863, majd 2019-ben – kizárólag az FTC meccseinek látogatottsága révén – 3276. De hát hogyan is sikerülhetne a figyelem felkeltése, ha NERB1 provinciális jelleget ölt Felcsúttól Mezőkövesden át Kisvárdáig. Immár nemcsak a színvonal, hanem a résztvevők minimum harmada alapján is azt lehetne gondolni, megyei bajnokság zajlik, ennek megfelelő az érdeklődés is. A társadalmasítás ma már ott tart, hogy a népesség legnagyobb részének fogalma sincs arról, kik játszanak az első osztályban, s mindinkább nő azok száma, akik – köszönik szépen – remekül megvannak a labdarúgás legújabb kori magyar változata nélkül. S miként a jegyekből, úgy a legtöbb klubnál a kereskedelemből – mezekből, labdarúgó-ajándéktárgyakból – származó bevételek sem mutathatók ki. (Még méregdrága mikroszkóppal sem.)

Felidézek további két MLSZ-prognózist 2011-ből. Az egyik: „A 2012–2014-es időszakban évente egy klubcsapatnak a főtáblán kell szerepelnie a nemzetközi kupákban, 2015-től már kettőnek, ebből az egyiknek a tavaszi folytatást is meg kell élnie.” Tekintsünk el a pongyola fogalmazástól, összpontosítsunk a lényegre: hol vagyunk mindettől! Az idei előszezonban a liech­tensteini Vaduz búcsúztatta a Fehérvárt, de volt itt már minden a tiranai Partizanitól a luxemburgi Niederkornig. Speciel tavasz, az nem volt; jó, ha a négy magyar reprezentáns – áldozati bárány – egyike megérte az őszt, azaz olykor becsúszott a csoportkörbe. Hazai labdarúgókörökben nagy a kiakadás, hogy hamarosan csak az európai harmadik vonal selejtezőjében szerepelhet a magyar résztvevők háromnegyede, ám nem tudni, mitől ez az öntudat, amikor eredmény és játékos még véletlenül sincs. (Ez nem a labdarúgók, hanem a vezetés felelőssége.) Az űr nem csupán felnőtt szinten tátong, noha a 2011-es állásfoglalás azt rögzítette: „Az utánpótlás-válogatottakkal kapcsolatban a célkitűzés, hogy a nemzetközi események felén ott legyenek, négyévente dobogós helyezést érjenek el.”

Ezen is csak mosolyogni lehet keserűen.

Ha nem inkább sírni kell. Eddig nem sejtettem, most már kezdem pedzeni, miért jár feketében a válogatott ultra tábora. Talán a szűnni nem akaróan gyászos helyzet miatt. Amúgy erre a dekádra jutott a legtöbb hazai stadionbezárás is a „szurkolói” magatartás folyományként. „UEFA-maffia!” – szól a büntetésekre válaszul a kórus, és egyáltalán nincs kizárva, hogy a skandálás igazságot tartalmaz. (Gondoljunk csak Platinire vagy a megannyi más umbuldára.) De a hangadók nem ezért kiabálnak. S nincsenek egyedül, mert az a tapasztalat, hogy államilag szinte egész Európa – főként a dekadens Nyugat – ellen vagyunk.

A pályán viszont csak mi hanyatlunk rendületlenül.


FELEANNYI PÉNZBŐL ÉLÜNK, MINT AZ ÁTLAG EURÓPA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BONTA MIKLÓS
2019.10.30.


A Gfk felmérése szerint a hazai átlagos vásárlóerő idén már meghaladta az európai átlag felét. 42 országból így is csak a 30. vagyunk.

Magyarországon egy főre számított vásárlóerő 7 416 euró (mintegy 2,4 millió forint), ami 2019-ben több lett, mint az európai átlag fele (14 739 euró) - olvasható a GfK piackutató legfrissebb felmérésében. A listavezető, akárcsak tavaly, Lichtenstein lett, 67 550 eurós (mintegy 22,3 millió forint) értékkel, majd Svájc és Luxemburg következik. Az általunk mintaországnak, elérendő célnak tekintett Ausztria a 7., itt az átlagos vásárlóerő 24 067 euró fejenként. Magyarországon ugyanez a megelőző esztendő 6 654 eurójához képest közel 12 százalékkal emelkedett. Ezzel hazánk - Lengyelország mögött -, a tavalyi helyezését megtartva, a 30. lett a vizsgált 42 ország rangsorában. Kui János, a GfK Hungária Kft. geomarketing-terület vezetője a Népszavának elmondta: az 1990 óta elvégzett felméréseik során már régóta vártak arra, hogy bejelenthessék: az európai országok jobbik feléhez tartozunk. (A csehek, egy helyet rontva, hét hellyel előttünk, a románok, egy helyet javítva, kettővel utánunk végeztek.) 

 A vásárlóerő meghatározása - a GfK felmérése szerint - az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elkölthető jövedelmet jelenti. A mutató értékének számításánál az infláció alakulását viszont nem követik. A vásárlóerő-számítás alapjául a személyi jövedelemadó-bevallásból származó adatok szolgálnak. Az általános vásárlóerő azt az elméletileg elkölthető jövedelmet tükrözi, amelyet a lakosság élelmiszerre, szolgáltatásokra, közműdíjakra, magánnyugdíjpénztári befizetésre, biztosításra, rekreációra, közlekedésre és fogyasztásra fordíthat. 

Magyarország 19 megyéje - és a főváros - közül mindössze ötben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő, mint az országos átlag. Ezek a megyék mind Budapest környékén, illetve az osztrák határ közelében találhatóak. Ezzel szemben az ország megyéinek háromnegyede az országos átlagnál alacsonyabb vásárlóerővel rendelkezik. A sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg, amelynek lakosai fejenként csupán 5 816 euróból (mintegy 1,9 millió forintból), azaz az országos átlag 78 százalékából - és az európai átlag 40 százalékánál is kevesebből - kénytelenek kijönni. Viszonylag kis elmozdulást mértek a kutatók az egyes megyék rangsorában, Komárom-Esztergom és Fejér, valamint Veszprém és Vas megye helyet cseréltek, míg Csongrád – Zalát a 10. helyről kiszorítva – idén először bekerült a 10 legtehetősebb megye közé...

LÁTNI, AZT NEM KELL ANNYIRA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.10.30.


A friss, ropogós, még át sem adott Puskás Stadion egynémely olcsó helyéről nem igazán látni a küzdőteret. Magyarán, az egyetlen funkció, amivel egy stadionnak rendelkeznie kell, hogy abban meccset lehessen nézni, nem működik. Mintha az autónak hiányozna egy kereke, a televíziónak pedig csak hangja lenne. Jóvanazúgy, közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség a hiányosság okán, nem kell ahhoz látni, hogy szurkoljon az ember. Ez, polgártársak, a tiszta, naturális hit, a tárgy nélküli rajongás és a reménytelen szerelem elegye, a haza a magasban, ahogyan bucskázik lefelé. Na, ugye.

Még Micimackó fejtette ki abbéli bölcsességét a pagonyban, hogy sietni, azt nem kell annyira, egyszer úgyis odaérünk, ami a vegytiszta taoizmus, hogy az ember – mackó, Malacka, Füles és a többi – csak van. Csupán létezik, és hagyja, hogy a dolgok történjenek vele. A Magyar Labdarúgó Szövetség legyintése, hogy nem baj, szurkolni vakon is lehet, ha nem is látjuk, minek szurkolunk, lehetne ilyen lemondó bölcsesség, belenyugvás, hogy a világ átfolyik rajtunk, s így válunk eggyé az Univerzummal. Lehetne ilyen micimackós, távoli filozófia, merengés a fövenyen, de sajnálatosan mégsem az.

Valami egészen más. Ez az oly jó ennek része lenni rajongása, ahogyan Balázs Péter valahai színész, most pedig örökös NER direktor sóhajtott fel – mint emlékezhetünk -, amikor feloldódott Orbán Viktorban. A magyar jómunkásembertől is a Balázs Péter féle-fajta szervilizmus elvárt tehát, amikor semmit sem lát a nyüves pénzéért. Jóvanazúgy, oly jó ennek része lenni, egynek lenni az arctalan tömegből, ütemesen tapsolni, talpainknak egymásra lépni, kinyílni, akárha pitypang, szurkolni magáért a szurkolás öröméért, örülni naturálisan, hogy van a stadion, ha el is baszták. Éljen és virágozzék a NER...

NÉGY SÚLYOS HIBA, MELYEK A SZEGEDI HÍDEMBER BUKÁSÁHOZ VEZETTEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.10.28.



Hidat ígért a szegedieknek, de rosszabbul szerepelt, mint Botka László korábbi kihívói. A függetlenként induló, ám komoly kormányzati hátszéllel kampányoló Nemesi Pál vereségéhez olyan baklövések járultak hozzá, melyeket gyengébb ellenfelekkel szemben sem engedhet meg magának a Fidesz, nemhogy a 2002 óta regnáló, polgármesterként komoly rutint szerző Botka László ellen. Elemzésünkben arra is rávilágítunk, hogy a kormánypárt túlságosan hisz bizonyos propagandaeszközökben, ezért tűnik sokszor úgy, hogy túltolják a kampánybiciklit.

Ne vádolt az ellenfeledet korrupcióval, ha nem tudod bizonyítani a bűnösségét!

Nemesi személyét azért dobta be idén májusban a Fidesz a köztudatba, hogy egy látszólag pártsemleges, a város közéletében fajsúlyos szereplővel vágjon bele a kampányba. Mindvégig joviális, a politikai csatározásoktól tartózkodó, a városa iránt elkötelezett vállalkozó képét igyekeztek a szegediek felé közvetíteni, ami azzal járt, hogy a „piszkos munkát” maga a párt, vagyis a Fidesz kampánycsapata vállalta magára. Ehhez a kormánypárt stratégái nagyon értenek, hiszen a karaktergyilkosság területén már komoly trófeákkal büszkélkedhetnek.

Botka esetében az volt a feladatuk, hogy a jelentős botrányok, korrupciógyanús ügyletek nélkül működő polgármestert, illetve hivatalának néhány dolgozóját összemossák olyan ügyekkel, melyek kellemetlenséget okoznak a baloldali jelölt számára. Ilyen volt például a SZEVIÉP-ügy, melybe az a Szabó Bálint igyekezett belerángatni Botkát, aki a kampány elején még a Fidesz emberének számított. Szabó később éppen Nemesi jelölése miatt szakított azzal a Budapestről Szegedre delegált kampánycsapattal, melynek feladata a milliárdos vállalkozó karakterének felépítése volt.

Szabó ugyanis polgármester-jelölt szeretett volna lenni, ám őt azért nem támogatta a Kobza Miklós, Maróti Gábor és nem utolsó sorban Kubatov Gábor pártigazgató neveivel fémjelzett stáb, mert Szabó annak a Lázár Jánosnak volt az embere, akit a Fidesz igyekezett Szegedtől távol tartani. A nagy feljelentőként elhíresült jogász így magányosan folytatta harcát, később saját csapatot toborzott, és a választásokon függetlenként elindult a polgármesteri székért. Számítása részben bejött, hiszen listáról bejutott a közgyűlésbe, ugyanakkor sikertelen kísérleteivel nemhogy elérte volna, hogy Botkát korruptnak lássa a közvéleményt, hanem akarata ellenére tisztázta minden gyanú alól. A választók ugyanis azt látták, hogy ha a Fidesz ilyen komoly erőfeszítések árán sem tud valaki ellen egy büntetőügyet kreálni, az valószínűleg tényleg tisztakezű...


2019. október 29., kedd

A DIKTATÚRA ALAPVETÉSE

HÍRKLIKK
Szerző: LOVÁSZ PÉTER
2019.10.29.


"A demokrácia ilyen, néha veszítünk" - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában a minap Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Ebben a mondatban alapjában véve semmi rendkívüli nincsen. A különlegesség az, hogy éppen Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke mondta, s azt követően, hogy a párt elnöke, a miniszterelnök a választás éjszakáján (s azóta többször is) kijelentette: a Fidesz ismét győzött. Portálunk már több alkalommal is foglalkozott Kövér László előadásával, de ilyen zavaros. ellentmondásos pillanatban a házelnök performansza nagyon is elgondolkodtató, mert amit három órás beszédében összehordott, az talán nem más, mint - vázlatosan és szerkesztetlenül ugyan, de mégis csak - egy nyílt diktatúra alapvetése...

KIKERÜL 30 EZER TANÁR A KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONYBÓL

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.10.29.


Kedden benyújtja az ITM az Országgyűlésnek az új szakképzés törvény tervezetét. Ezzel már jövőre sok iskolának megváltozik megint a neve, a szakképzésben dolgozók magasabb bért kaphatnak, ám elvesztik a közalkalmazotti jogviszonyukat.

A szakképzés is állandó reformcunami alatt áll évek óta, az Orbán-kormány is áterőltetett már egy új szakképzési törvényt 2011-ben, de az teljes kudarcot vallott. (Parragh László iparkamarai elnök vezetésével elvették az Emmitől a területet, lebutították a közismereti képzéseket, egyszer használatos szakmunkásokat neveltek ki - a szülők ezt megértve nem is szívesen adták ezekbe az iskolákba a gyerekeieket.) Ezt kvázi elismerve a kormány most egy újabb átalakításba fog a Szakképzés 4.0 dokumentum elvei mentén, és ezúttal nem annyira Parragh László, mint Palkovics miniszter elképzeléseit tükrözik a tervek.

Ez a kormány sokszor homlokegyenest szembe megy a saját korábbi elképzeléseivel, de mindenképp egész új irányt mutat a területen. A káoszt az is mutatja, hogy egy csomó iskolát négy éven belül másodszor neveznek át.

A legújabb reformról korábban már szivárogtak ki elképzelések, ám most a kormány honlapján jelent meg, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) még a mai napon benyújtja az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét. A közlemény szerint a gazdaságvédelmi javaslat célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére. (Mondjuk ez a mondat valószínűleg az összes előző reform indokaként is szerepelt.)...

EGYRE KEDVEZŐBB AZ OROSZOKNAK A KORMÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT EGYIPTOMI GIGAÜZLET, AMIBŐL EGY MAGYAR CÉGET FÚRTAK KI

DIREKT36
Szerző: SZABÓ ANDRÁS
2019.10.29.


Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2018 szeptemberi moszkvai sajtótájékoztatóján az orosz elnök megemlített egy évek óta húzódó projektet, amelynek keretében a két ország közösen gyártana 1300 vasúti kocsit Egyiptomnak. A megállapodás értéke egymilliárd euró, vagyis több mint 330 milliárd forint.

Az üzlet fontos az oroszoknak is, ezt mutatja, hogy Putyin a sajtótájékoztatón a megrendelést „meglehetősen jelentősnek” nevezte. De a magyar kormány is kiemelten kezeli: az október végi Orbán-Putyin találkozót Moszkvában előkészítő Szijjártó Péter külügyminiszter ezt említette elsőként a közös magyar-orosz projektek között.

A Direkt36 most arra utaló jeleket talált, hogy a beruházás kifejezetten az oroszoknak kedvez majd, miközben a kocsik gyártásához szükséges hitelt a magyar állam biztosítja. Az oroszok mellett a beruházással jól járnak majd kormányhoz köthető üzletemberek is: a megrendeléssel megbízott cégben idén nyáron megjelent Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet, akinek volt közös üzlete Habony Árpáddal, Orbán Viktor főtanácsadójával. A céget pedig egy Illés Géza Márton nevű ügyvéd képviseli, aki az elmúlt években együtt mozgott Tombor András korábbi miniszterelnöki tanácsadóval.

A projektet eredetileg a magyar Ganz vezette konzorcium nyerte el, de a magyar kormány az utolsó pillanatban kihátrált mögülük és inkább az orosz konkurensük vezetésével felálló csoportnak adott állami hitelgaranciát (a Direkt36 itt írt korábban erről a fordulatról). Ezzel a Ganz pályázata ellehetetlenült és a cég orosz konkurense, a Transmashholding (TMH) került helyzetbe.

A beruházáshoz várhatóan hitelt biztosító Eximbank és a külügyminisztérium is annyit válaszolt, hogy részleteket banktitok miatt nem mondhatnak, de a jogszabályok betartásával nyújtanak hitelt, amivel magyar cégek is jól járnak. Illés azt írta a Direkt36-nak, hogy régóta “megbecsült ügyfele” Tombor András, de téves megközelítésnek tartja az ügyvédi irodáját Tombor személyével összekötni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet nem válaszolt a kérdéseinkre...

AZ ORBÁN-KORMÁNY A HATALOM MEGTARTÁSÁNAK ESZKÖZÉT LÁTJA A KÖZMUNKÁBAN, TARTÓS SZEGÉNYSÉGBEN TARTJA AZ EMBEREKET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.10.29.


Számos országban a közmunka egy átmeneti időszakra nyújtott intézkedés a szegénységi kockázat csökkentésére. Magyarországon azonban a közmunkarendszer inkább egy szigorú munkafeltételhez kötött segélynek tekinthető. Kiutat nemigen kínál, viszont konzerválja a benne részt vevők gazdasági-társadalmi helyzetét. A segélyjelleget erősíti az a tény is, hogy a közmunkabér messze elmarad a piacon megszerezhető minimálbértől, és ha bármelyik közmunkásnak konfliktusa támadna a munkaadó önkormányzattal, akkor még ezt a minimális jövedelmet is könnyen elveszítheti. A közmunka kiterjedt rendszere így tökéletesen alkalmas arra, hogy az érintetteket a helyi hatalomnak kiszolgáltassa, ami egyébként visszaköszön a korábbi és a legutóbbi választási eredményekből is. (Lásd keretes írásunkat.)...

ADAM MICHNIK: ORBÁN VIKTOR MAGYARORSZÁG ROSSZ ARCA, A PRIMITÍV TÁMADÁSI KÉNYSZER

168 ÓRA ONLINE
Szerző: GALAVITS PATRIK
2019.10.29.


Újbóli megválasztása után a Jog és Igazságosság (PiS) tovább másolhatja az illiberális magyar módszereket, Adam Michnik, a lengyel rendszerváltás kiemelkedő alakja és a ma is legolvasottabb politikai napilap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője mégis pozitívumként értékeli, hogy a demokratikus ellenzék összességében több szavazatot gyűjtött

A lengyelek jól élnek, ráadásul a PiS által erőltetett identitáspolitika is tetszik nekik, ezért a hétvégi választás eredménye sem meglepő – nagyjából így lehet összefoglalni a külföldi, így a magyar sajtó értelmezését is a lengyel választásokról. Egyetért?

– Ez sikerpropaganda, amivel Orbán Viktor tábora meghajol Jarosław Kaczyński előtt. A szavazatszámokból viszont az látszik, hogy nagyon megosztott a lengyel társadalom. Részben igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a választás kimenetele borítékolható volt – az elemzői várakozások nagyon hasonló végeredményt vártak, mint ami végül lett. De nem hiszem, hogy Kaczyński egyértelmű győzelmeként és az ellenzék sima vereségeként értékelhetjük a múlt vasárnapot. Természetesen a PiS tábora sikerről beszélhet, elvégre ők nyerték meg a választásokat. De a küzdelem nem volt kiegyenlített, a kormánypártnak sokkal több erőforrása volt, amibe beletartozik a közmédia is. Ugyanakkor hangsúlyozom: a demokratikus ellenzék összességében több szavazatot gyűjtött, és a szenátusban szűk többséget is sikerült szereznie a kormánypárttal szemben...

HORVÁTH CSABA, A RÉST ÜTŐ

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: ANDOR MIHÁLY
2019.10.29.


Megkezdte működését Horváth Csaba, a hamisítatlan (fideszes) MSZP-s polgármester. És mivel kezdte? Egy olyan előterjesztéssel, ami biztosítaná neki, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen, illetve ne kelljen a képviselőtestület hozzájárulása többszázmillió forintos ügyekhez. A jelenlegi SZMSZ-ben egyáltalán nem szerepel ilyesmi. Mindez megjelent az atlatszo.hu-ban.

Nosza, fölhorgadt a derék úr, és egy sértődött blogbejegyzésben lehordta az atlatszo.hu-t a sárga földig. Szerinte az írás „a legalapvetőbb sajtóetikai követelménynek sem felel meg”; „a cikk szerzője még csak kísérletet sem tett arra, hogy felvegye velem a kapcsolatot, és megkérdezzen”; „szemenszedett hazugság” – csak úgy röpködnek a vádak.

Horváth Csaba szerint tehát nem elég elolvasni egy leírt szöveget, meg kell kérdezni a szerzőjét is. De miért? Blogbejegyzéséből kiderül, ha megkérdezik, jól megmagyarázta volna, hogy a módosítástól nem változik semmi. De akkor minek a módosítás? 

„EMBERÁLDOZATOK A SZERZÉS OLTÁRÁN” – LEVELEK HÁFIZNAK (10.)

VÁLASZ ONLINE
Szerző: JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2019.10.29.


Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból ír Magyarországon élő kisfiának mindarról, amit apaként érdemesnek érez átadni. Ez már a tizedik levél, ezúttal a munkáról és a szülők gyerekeiken bevasalt álmairól.

Nem tudom, mit kellene kezdened az életeddel, Háfiz.

Ellentétben a korral, amikor nagyapádék léptek be az életbe, semmi garancia nincs arra, hogy bárminek, amit megtanultál, tíz év múlva is lesz értelme. Ők azzal a tudattal mentek be a gyárba, hogy öregen fognak kijönni onnan. Ma, ha elmész dolgozni valahova, nem biztos, hogy egy év múlva is szükség lesz a munkádra. Nem azért, mert rosszul végzed, hanem mert megváltoznak a körülmények. Például elkészül egy robot, amelynek majd csak az áramfogyasztását kell fizetnie a gyár tulajdonosának. Vagy egyszerűen kiszámolják, hogy amit eddig ketten végeztetek, azt meg tudja csinálni egy ember is. Hogy ezzel éveket vesznek majd el az illető életéből, a másiknak pedig nem lesz keresete, nem számít. Emberáldozatok a szerzés oltárán.

A szerzés világrendjében pedig minden számszerűsíthető. Be van árazva a verítéked, be van árazva a véred, még a lelkedet is beárazzák gondos, fehér kesztyűs kezek. Addig vagy része a rendszernek, amíg termelsz és fogyasztasz. A kettő pedig összefügg. Ha valami miatt bármelyikből kiesel, a világ nem fog többé igényt tartani rád.

Az apádként csak annyit szeretnék: ne hidd el, hogy az élet ennyiről szól.

Nem lesz könnyű dolgod.

A világ hazugsága, hogy feltételezi: aki eredményes a szerzésben, az a tökéletes ember. Példaképnek tekintjük a gazdagokat, akik tárgyaikat közszemlére teszik. Azt hisszük, ha valaki gazdag, annak muszáj boldognak is lennie, hiszen nem fárad el és öregszik bele a túlélésbe. Én azonban csak szomorú, és életunt gazdagokat ismerek, fiam. Senkin nem láttam az örömöt, akiről tudtam, hogy nagy pénzeken ül. Már csak ezért is elképzelhetetlennek tartom, hogy az élet célja pusztán a pénz megszerzése lenne.

Te mindenesetre nem születtél azok közé, akiknek nem kell részt venniük a termelésben. Valamidet árulnod kell majd, hogy megélj. Nem nagyon lesz másod, amit kihordhatsz a piacra azon kívül, amit megtanulsz. A kérdés persze az, hogy mit érdemes megtanulnod...

MAGYARORSZÁGON TALÁLHAT EURÓPAI UNIÓS MENEDÉKRE A KÉMGYANÚBA KEVEREDETT KÍNAI ÓRIÁSCÉG

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó
2019.10.29.


Az év elején kémgyanúval őrizetbe vették a kínai mobiltechnológiai óriáscég, a Huawei egyik igazgatóját Lengyelországban. A példátlan lépést követő nyilatkozatháború során még az is felmerült, hogy kitiltanák a több angolszász és uniós ország szakértői által is biztonsági kockázatnak és a kommunista kínai állam kinyújtott karjának tartott Huawei által gyártott eszközöket a lengyel közszféra távközlési infrastruktúrájából. A magyar kormány azonban jó viszonyt ápol a Huawei-el és a botrány után sem fogalmazott meg fenntartásokat a kínai céggel szemben, így még az is elképzelhető, hogy a Huawei eredetileg Lengyelországba szánt beruházásokat költöztet hozzánk.

A Huawei kínai óriásvállalat heves politikai viták középpontjába került az idei évben. Egyes nyugati szakértők azt feltételezik, hogy a cég információtechnológiai eszközei kémkedhetnek a felhasználók után, adatokat továbbíthatnak a kínai kormánynak. Erre azonban a technológia biztonsági sérülékenységein túl konkrét példát még nem szolgáltatott senki, és a Huawei saját maga is azt hangsúlyozza, hogy soha nem nyert bizonyítást hogy az információtechnológiai óriáscég a kínai államnak kémkedne.

A felmerülő vádakat az is árnyalja, hogy a Huawei az USA és Kína közötti kereskedelmi háború egyik szereplője, és a biztonsági problémákkal kapcsolatos vita a kínai cég nyugati gazdasági pozícióinak gyengítésére is szolgálhat. Tavaly decemberben Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, és több angolszász országban tiltott a kínai cég eszközeinek beépítése a távközlési hálózatokba...

MÁR CSAK KÉT LAKÁSTAKARÉK VAN TALPON - JUSZT IS BŐVÍT A FUNDAMENTA

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.29.


A lakástakarékok állami támogatásának megvonása után az Aegon eladta ezt az üzletágát, ha nem is azonnal, de végül elhagyta a piacot az OTP is. Közben a Fundamenta új területek felé nyitott. Nem könnyű terepen, hiszen mint felmérésükből kiderül: egyharmad tudja úgy, hogy már nincsenek is lakástakarék-pénztárak.


Kutatást végzett a Fundamenta-Lakáskassza arról, hogy az állami támogatás 2018-as megszűnése milyen hatással volt a lakástakarékok működésére. Meghökkentő módon az derült ki, hogy a válaszadók 38 százaléka tájékozatlan az állami támogatások kérdésében. Emellett egyharmadra rúgott azok aránya, akik azt hiszik, megszűntek a lakástakarékok. (Érdekesség még, hogy a felmérésre többségében lakástakarékok ügyfelei válaszoltak.)

A piaci szereplők 2018. október 17-től támogatott új szerződést nem köthetnek, de a meglévő állományt gondozzák. Rövid bénultság után elsőként a piacvezető Fundamenta jelezte: nem hagyja cserben azokat, akik új megtakarítást indítanának. Akciót is hirdettek, ami után az OTP lakástakarék sem maradt tétlen. Az első körben is kipottyant azonban már az egyik kassza. Az Erste Lakástakarék az idén tavasszal bejelentette: átveszi az Aegon Lakástakarék-pénztár portfólióját.

A napokban az Erste tudatta, hogy be is fejeződött az ügylet. A tranzakció 45 ezer ügyfél 57 ezer szerződését érintette, ami 34 milliárd forintos betétállományt jelent. A felmondás vagy kiutalás alatt lévő szerződéseket 2020. január 17-ig továbbra is az Aegon Lakástakarék kezeli. Ezek közül a szerződések közül csak azok kerülnek át az Erste Lakástakarékhoz, amelyek ügyintézése január 17. után is elhúzódik...

A BEILLESZKEDÉS NEHÉZSÉGEI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.29.


Kisebbségként élni és megpróbálni idomulni a többséghez gyakran legalább olyan nehéz őslakosként, mint újonnan érkezett bevándorlóként. Így aztán noha a hosszú évtizedek óta Kanadában élő Steve írása a helyi őslakosokról szól, idézi a határátkelők sorsát is.

A kontinensek legutolsó betelepülése a francia / angol / spanyol / stb. felfedezők / kalandorok után történelmi idő volt. Izgalmas. Kissé naiv képet kaptunk mi gyerekkorunkban erről May Károly könyveiből.

Nemigen emlékszem, hogy különösebben sok időt szántak rá tankönyveink Magyarországon, persze van Európának saját történelme bőven.

Változó viszonyok

Kanadában bennszülöttnek az indiánokat (Native People/First Nation), az eszkimókat, (az inuit) és a metis népeket hívják. Az utóbbi az indián és európai első, korai keveréke.

A zárójelekben használatos megnevezések a politikailag korrektek. A mai 1.4 millió bennszülöttből 852 ezer indián, 452 ezer metis és kb. 60 ezer eszkimó...

MENŐ ISKOLA LETT AZ EGYKORI HORTHY-VILLÁBÓL

INDEX / KULTÚR
Szerző: ZUBRECZKI DÁVID
2019.10.29. 


A pusztuló építészeti emlékekkel legtöbbször nem az a legnagyobb baj, hogy nincs pénz a felújításukra (persze az is), hanem hogy sokukkal nem tudnak mit kezdeni a tulajdonosok. Mondjuk, mert egy ma már nem létező igény kielégítésére épültek, vagy épp azért, mert köztulajdonban vannak, és a vagyonkezelőjüknek nincs épkézláb ötlete, hogy az egyébként értékes építményt mire használhatná.

Egy állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlannál ugyanis - teljesen jogosan - elég nagy felzúdulást kelt, ha hirtelen magánvillaként vagy vendéglátó egységként kezdik használni. Szóval legtöbbször marad a homályos "közcélú, kulturális rendezvénytér vagy mi" rendeltetés, ami persze idővel olykor mégiscsak átcsúszik vendéglátásba. Éppen ezért jó hír, hogy az évtizedek óta pusztuló zugligeti Horthy-villát nem csak megmentették, hanem fenntartható új funkciót is kapott: iskola lett belőle...


MESE A NŐI BECSÜLETRŐL ÉS A SZABADSÁGRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.10.25.


...Ahol a szabadság szüli a rendet, ott gyermeke nevelésének meghatározásában a szülői szerep döntő és elsődleges. Miután nálunk a helyzet fordított, a rend szüli a szabadságot, a miniszterelnök-pártelnök elérkezettnek látta az időt arra, hogy az állam belépjen a szülők szerepébe. Az országgyűlés (nem véletlenül így írva) július 12‑én jóváhagyta a miniszterelnök-pártelnök által eldöntött direktívákat a szülői jogok átalakításáról. Ennek értelmében a jövő esztendő első napján megszűnik annak lehetősége, hogy a hároméves korban kezdődő kötelező óvodába járás idejét a jegyző a szülői kérelmére eltolja annak az évnek szeptember első napjáig, amelyben a gyermek betölti az ötödik életévét. Ebben az időpontban megszűnik annak lehetősége is, hogy a gyermek hatéves kora után – az óvodavezető hozzájárulásával – az óvodában maradjon, és a tankötelezettség teljesítését a hetedik, kivételesen a nyolcadik életévében kezdje meg. Ez év szeptember 1-jétől a szemétkosárba került az a több évtizedes gyakorlat, hogy a szülő kérelmére az iskola igazgatója hozzájárulhat a tankötelezettség magántanulóként történő teljesítéséhez. A szülői jogok nem sérültek, nyilatkozott az illetékes államtitkár. Igaza van? Döntse el az olvasó. Annyi bizonyos, minden megváltozott.

A kormány megbízott egy állami hivatalt, amely a keresztségben a felmentést engedélyező szerv nevet kapta, azzal a feladattal, hogy a meggondolatlan szülő és a megbízhatatlan intézményvezető helyett eldöntse, mi a jó a gyermeknek. A szülőnek nem kell döntenie gyermeke sorsáról, nem is kell felelősséget vállalnia. Ehelyett jogában áll az említett szervhez fordulni, kérve, döntsön helyette. A szülő így megtanulhatja a közigazgatási hatósági eljárás megindításának szabályait, megtanulhat érvelni, bizonyítékokkal alátámasztani igazát. A szülő, amennyiben a szervet nem tudta meggyőzni álláspontja helyességéről, közigazgatási pert indíthat ellene. Miután – az általános gyakorlattól eltérően – a bíróság nem változtathatja meg a szerv döntését, megsemmisítheti azt, a szülőnek lehetősége nyílik új közigazgatási hatósági eljárás megindítására. Így, ha akar, évekig hadban állhat az állammal.

A szülők védelmében az alternatív iskolák helyzete is megváltozott az említett törvénymódosítással. Az úgynevezett alternatív iskolák azzal érdemelték ki a miniszterelnök-pártelnök figyelmét, hogy a saját maguk által elkészített pedagógiai program alapján foglalkoztak a rájuk bízott tanulókkal. Ezzel azt a látszatot kelthették a meggondolatlan szülők körében, hogy jobbak az állami iskoláknál. A döntéshozó, ragaszkodva az államosítás legfontosabb céljához, legyen minden iskolában azonos színvonalú az oktatás, elrendelte: az alternatív iskoláknak is igazodniuk kell a Nemzeti Alaptantervhez és a miniszteri kerettantervhez. Ezáltal biztosítható az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás. A döntés nem következetes, az érintett iskolák harminc százalékban térhetnek el az állami direktíváktól, szemben a többi iskolával, amelyek tízszázaléknyi arányban tehetnek ugyanígy. 2019. szeptember 1-jétől számított egy éven belül kell az iskoláknak a tanterveiket hozzáigazítaniuk az állami dokumentumokhoz. Az idő hosszúnak, a feladat mégis végrehajthatatlannak látszik. Most írják valakik – sorrendben a hatodik – Nemzeti Alaptantervet. Ezt követhetik majd az új kerettantervek. Megjelenésük időpontja ismeretlen. Félelemre még sincs okuk azoknak, akikre a hatalom számít. A Waldorf-iskolák a törvény júliusi megjelenése utáni napokban megkapták a hatalomtól a hátba veregetést: „Ne féljetek, amíg minket láttok. A ti tanterveitekkel semmi bajunk.” A hatalomnak fontos szülők lehetőségei egyébként is egyre bővülnek. Állami pénzen épülnek fizetős iskolák, amelyekben az oktatás jó is lehet. A szülőnek, ha fizet, gyermeke akár itthon is járhat jó iskolába.

Még egy lehetőséget kaptak a szülők. A júliusi törvénymódosítás alapján módjukban áll megindítani az eljárást az intézményvezető eltávolítására, mivel egy bővített mondat felhatalmazza a minisztert az állami köznevelési intézmény igazgatója vezetői megbízásának visszavonására, ha tudomására jut, hogy az intézményében olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenységet folytattak, amely a gyermek, a tanuló alaptörvénybe (nem véletlenül így írva) foglalt jogainak megsértését vonta maga után. Nem érdekes, ki által, nem érdekes, milyen eredménnyel, nem érdekes, benne volt-e a vezető. Ezzel az eljárással kompenzálta a hatalom, hogy a törvénymódosítás megszüntette a vezetői pályázatok szülői közösség által történő véleményezésének kötelezettségét.

Amíg a hír szabad

Szabadság addig létezhet, ameddig a hírek, információk áramlása szabad. Erre a szabadságra épül a választás, az oktatás, a művészet szabadsága. Napvilágot látott: saját elhatározása alapján iskolát váltott az a tanuló, akinek az igazgató megtiltotta, hogy ellenzéki álláspontokat osszon meg a neten. Más oka nem lehet, hiszen hazánkban – biztosít róla mindenkit a hatalom – véleménynyilvánítási szabadság van. A kételkedők teszik hozzá: ez a jog nem foglalja magában a közmédia pártatlanságát, a kormányzati álláspontot nem osztó, megkérdőjelező, bíráló vélemények általuk történő közvetítését. Árulkodó az is, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát igazolni hivatott kereskedelmi tévék, rádiók a kormánybíráló álláspontok elhangzása után rendszerint hozzáteszik: „ez az állítás nem bizonyítható”. Amikor pedig egy betelefonáló kiejti a száján: „itt nincs véleménynyilvánítási szabadság”, általában jön a műsorvezetői riposzt: „ez nem igaz, hiszen Ön is elmondhatja a véleményét”.

A mese eleje ismerhető: „Egyszer volt, hol nem volt”, Magyarországon is létezett: a tudományos élet szabadsága, az oktatás szabadsága, a sajtószabadság, az önkormányzatiság, a bírói függetlenség. A mese vége még íródik, s csak remélni lehet, nem így zárul: „itt a vége, fuss el véle”.


ÍGY IS LEHET

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GYÖRGY
2019.10.28.


Pikó András szombat reggeli bejelentése szerint megoldották a jogi problémát, hétfőn reggel már csak alá kell írnom az utasítást “a bérlakások kiürítésére vonatkozó eljárások felfüggesztéséről”. Ez lényegében annyit jelent, hogy még a november 15-i kilakoltatási moratórium életbe lépése előtt meghozott döntés szerint senkit nem fognak utcára tenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz kilakoltatás esetenként, hanem azt, hogy egyetlen embert vagy családot sem lakoltatnak ki addig, ameddig nem találtak számára megfelelő lakhatást. Ezek után tehát azok, akik heteken belül kénytelenek lettek volna elhagyni otthonaikat, hogy aztán vagy az utcán, vagy egy hajléktalan szállón próbálják meg újra felépíteni az életüket, időt kaptak. Időt kaptak arra, hogy megoldják a lakhatási problémáikat.

Pikó szerint a Facebookon komoly vita alakult ki a döntést követően, ezért fontosnak érezte elmondani azt, hogy nem engednek el tartozást, de megvizsgálnak minden egyes esetet. Ez egy olyan döntés, amelyre nem volt példa az elmúlt jó pár évben. A fideszes kerületi vezetők ugyanis nem éppen arról voltak híresek, hogy erősen azon dolgoztak volna, hogy megoldják a kilakoltatásra várók helyzetét, pláne nem Sára Botond. A fideszes vezetők azzal voltak elfoglalva, hogy a szociális bérlakásokat a rokonaiknak és családtagjaiknak ár alatt kiosztogassák, a sokszor devizahitel-tartozásuk miatt fizetni képtelen családokat pedig gond nélkül az utcára tegyék. Az emberség nem jellemző az Orbán-kormányra, annak ellenére sem, hogy elviekben keresztény kormányzás folyik ma Magyarországon.

Józsefváros új polgármesterének első döntését sokan üdvözölték, a Város Mindenkié csoport szociálpolitikusa, Misetics Bálint pedig azt kérte, hogy a többi kerület is csatlakozzon a Pikó-féle irányhoz. Ez több ellenzéki kerületben is előfordulhat, azonban arra nem érdemes számítani, hogy bármelyik olyan kerület is, amely a Fidesz uralma alatt ál, csatlakozna az ötlethez. Nem csak azért, mert az Orbán-kormány embertelenségéről ismert, hanem azért is, mert minden, ami ellenzéki, az rossz és elítélendő. Olyan nincs, hogy valamit a másik oldalon jobban csináljanak, mindent el kell ítélni.

Nem véletlen, hogy Pikó András ellen komoly lejáratókampány indult a Fidesz részéről még a választást megelőzően, hiszen vélhetően tudták, hogy az, amit ő képvisel gyakorlatilag szöges ellentéte a Fidesz kereszténynemzeti gondolkodásmódjának. Pikó nem csak papol arról, hogy meg kellene segíteni a kerület bajba került lakosait, hanem valóban segít is nekik. Éppen csak hogy átvette a kerület vezetését, de máris azon dolgozik, hogy az ígéretei megvalósuljanak. Ez szokatlan lehet azok számára, akik az utóbbi években még nyomokban sem találkoztak ilyesmivel. Az elmúlt években ugyanis sok helyen azt szokhattuk meg, hogy a választási ígéretek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezért már meg sem lepődtünk azon, hogy az ígéretekről sorra derült ki, hogy azok ígéretek is maradnak örökre...

ORBÁN, MINT ZÁKEUS? - A NICK VUJICIC OLDALÁN KÉSZÜLT PROPAGANDAFILM MERŐ KÉPMUTATÁS, FARIZEUS ÖNMUTOGATÁS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2019.10.28.


Elküldte egy ismerősöm Orbán Viktor és Nick Vujicic találkozásának felvételét. Láttam más képeket is, ahol Orbán a végtagok nélkül született motivációs trénerrel térden állva imádkozik. Ismerősöm lelkes volt, mint azok a misszionáriusok, akik minden hasonló jelenettől elérzékenyülnek, és azt gondolják, milyen nagyszerű dolog történt. Lelkesedését nem osztottam, mert minden tiszteletem Nick Vujicic szolgálatáé, azt azért meg kell jegyeznem, hogy amikor a farizeusok kimentek Keresztelő Jánoshoz, akkor ő azt mondta nekik: “Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.”

Amikor bátorkodtam misszionárius ismerősömnek megjegyezni, hogy a Nick Vujicic oldalán készült propagandafilm merő képmutatás, akkor ő a bibliai Zákeusra hivatkozott, korának szintén nagy emberére, aki szintén találkozott Jézussal, és a találkozás megváltoztatta. Zákeus fővámszedő volt, nagyon gazdag ember, és hallott a hírességről, a Názáretből való Jézusról, és látni akarta. Ezért felkapaszkodott egy fára, és onnan figyelte Jézust, aki meglátta őt. Lehívta a fa tetejéről, és azt mondta neki, hogy nála szeretne megszállni. Egyesek zúgolódtak, hogy Jézus egy közismert bűnöshöz, gazemberhez ment be. Eddig még a párhuzam helyén való, Nick Vujicic hasonló embert választott.

Csakhogy Orbán nem úgy fogadta az evangélista trénert, mint Zákeus Jézust, hanem úgy, mint egy celebet. Láthatóan nem volt kíváncsi arra, mit mondhat neki ez az ember, mert a magatartása azt sugallta, itt két egyenrangú ember, két egyformán megtért, igaz keresztény találkozott. Neki nincs mit tanulnia ettől az embertől. Egyik keresztény találkozott a másikkal, egyik így hirdeti az evangéliumot, a másik úgy. Erről szóltak felvételek. Nem egy bűnös fogadta alázatosan és bűnbánóan Isten küldöttét, hanem Orbán mintegy hitelesítette, legitimáltatta a világhírű evangélistával a maga keresztény mivoltát.

Nick Vujicic-ot ebben az értelemben kihasználták, és egy ócska propagandához felhasználták. Megértem, ha erre azt mondja, mint alázatos ember, hogy neki akkor is el kellett mennie Orbánhoz, mint a világ más politikai vezetőihez, és hirdetni neki … a mit is? Ez a kérdés, hogy Nick Vujicic hirdetett-e Orbánnak egyáltalán bármit, vagy csak pozitív életszemléletével és a személyiségéből áradó varázzsal kívánt hatni rá. Ez nem nagyon derül ki. Mindenesetre a megtérésnek a halovány nyoma sem látszott Orbánon. Tévedések elkerülése végett a “megtérés” nem bűnbánatot jelent elsősorban, mert a bűnbánat önmagában nem segít, ahogy Júdáson sem segített. Júdás megbánta, amit tett, mégsem üdvözült. A “megtérés” a gondolkodás megváltoztatását jelenti, hogy amit az ember addig helyesnek gondolt, azt felülbírálja, s ezzel együtt felismeri a megváltás és Isten szükségességét, és Jézus Krisztushoz megy, elfogadja őt személyes megváltójának. Elismeri, hogy szüksége van a megigazulásra, a megtisztulásra és Istenre az életében...