Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2022.02.09.
"A diktatúrák szemérmetlen módon a demokrácia egyetemes értékeinek a képviselőiként állítják be magukat, mint amelyek védelmezik az országokat a belügyeikbe való beavatkozástól, és felszólítják az NATO-t, hogy tegye félre átideologizált hidegháborús beidegződéseit - írja. Lendvai úgy látja, hogy Moszkva és Peking szemében a Nyugat civakodik és hanyatlik, az Egyesült Államok belpolitikája megbénult, vagyis a pillanat alkalmas arra, hogy ők megvalósítsák nagy geopolitikai projektjüket, és valamilyen formában ismét betagozzák saját befolyási övezetükbe Ukrajnát, illetve Tajvant.
A szerző felhívja a figyelmet a Moszkva-Peking erőviszonyban az elmúlt évtizedekben bekövetkezett fordulatra - arra, hogy amikor Mihail Gorbacsov 1989-ben Pekingbe látogatott, a szovjet gazdaság még erősebb volt a kínainál. Harminc év elteltével viszont az orosz gazdaság már csak egyhatoda a kínainak, a vásárlóerő-paritáson mért GDP-összehasonlításban. Oroszország tehát már csak a kisebbik partner, ami azonban egy csöppet sem von le a Kína és Oroszország kettőse által a világgal szemben támasztott kihívás veszélyességéből - hangoztatja a Der Standard véleménycikkének szerzője.
Ami magát az ukrán-orosz konfliktust illeti, a New York Times igen terjedelmes helyzetelemzést közöl, aminek a lényege, hogy Putyin ragaszkodik a saját menetrendjéhez, és ez a menetrend akár egészen hosszú időszakra is szólhat. Az orosz elnök egyre nagyobb tétben játszik arra, hogy az örökség, amit hátrahagy, az legyen, hogy visszafordította Ukrajnát a nyugatbarát irányból. Ha ezen a télen nem is rendeli el az inváziót, világossá teszi, hogy a nyomást, az erő alkalmazásával való fenyegetést fenntartja, ameddig csak kell, amíg el nem éri a célját. Könnyen lehet, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti patthelyzetből elhúzódó, veszélyekkel teli diplomáciai erőlködés lesz a nehezen elérhető megállapodás keresésének a jegyében - vélekedik az amerikai elemző.