Szerző: Rezeda
2022.08.17.
Pedig a belvárosban fölhúzni magunkat egy fára az nem olyan, mintha a szoba hűvösében lúgot innánk. A belvárosban azért akasztja föl magát az ember, amiért ugyanott benzinnel lelocsolkodva égetőzik el, az ilyesmi halállal az élőknek indul üzenet, de mindenképp benne van az egyes magára vonatkozó végítélete, miszerint élni így tovább nem lehet, vagy ha igen mégis, akkor minek. Mostanában szaporodnak a látványos halálesetek, emberek ugrálnak ki kézen fogva toronyházak magasából, lépnek vonat elé, vagy vágják el a saját torkukat a metróalagútban. Idáig el kell jutni azonban, és ez a vizsgálat volna a Sziszüphosz mítosza Camus útmutatásai szerint, amikor föltevődik az egyetlen kérdés: a miért.
Nem mindenki szerelmi bánatában, és nem is mindenki az idő kérlelhetetlenségére való rádöbbenés miatt választja az élet befejezésének ezt a módját, abban azonban a franciának igaza van, hogy mindig van egy utolsó aktus, egy löket, amit ő így fogalmaz meg: „…tudni kellene, hogy aznap valamelyik barátja nem beszélt-e közömbösen az illetővel. Az a bűnös…” Túl ezen azonban, eddig a pontig el kell jutni, s ha valaki a szegedi tér fáján, nagy nyilvánosság előtt üzenetértékűen akarja befejezni földi pályáját, számunkra az az érdekes, miért, tehát az út, és nem a végállomás. Belegondolva és messziről szemlélve mai világunkban nem sok olyasmi van, ami miatt annyira érdemes volna élni benne.
Megengedően és az életösztön akaratát elfogadva, az apró örömök csábítását és hús permetét elismerve a nagy egész nem igazán marasztal. Életünk kellékei, a díszletek és a jelszavak, a ránk zúduló köznapok morálisan defektesek, kultúránkat cincálják szétfelé, fröcsög körülöttünk a gyűlölet, és úgy általában körülvesz minket a bambaság, és ha már elmenni nem tudunk, arra sincs bizonyság, hogy itt maradnunk érdemes volna. Tehát éjszaka kiballagunk a téri fához, és fölkötjük magunkat, s ahogyan testünk lóg a kötélen, az a felkiáltójel, hogy látod. De a próféták ténykedése már régen is hasztalan volt, egyik sem mutatta meg az utat a megváltáshoz, Isten pedig ilyesmikkel nem törődik, ha van.
De mi történik, ha nincs. Ezt nem tudjuk, és nem is fogjuk megtudni soha, magunk vagyunk a végtelen űrben és a kietlen földön, és innen érthető Kafka csodálkozása is embertársain, akik képesek a világ naiv viselésére, amikor a piknikezés közben föltett kérdésre, hogy mit is csinálnak, képesek olyan választ adni: „Ozsonnázunk a zöldben”. Ez például Németh Szilárd agytörzsi élete, aki tegnap, amikor Szegeden egy férfi a köztéren fölkötötte magát egy fára, reggeltől estig azzal volt elfoglalva, hogy a Facebookon mutogatta, mit zabál éppen. Németh Szilárd van hatalmon, az ő iránya az elviselhetőség iránya, csak épp végig gondolva lététnek totális ürességét, az a kérdés, ő miért nem köti fel magát, és valószínűleg ezért...
