2020. április 25., szombat

AZ EMBERSÉG ÉS A GAZDASÁGI ÉRDEK MOST EGY IRÁNYBA MUTAT

G7.HU
Szerző: SCHARLE ÁGOTA
2020.04.24.


Az osztrák munkanélküli ellátás minimális időtartama is hosszabb, mint a magyar maximuma. A német kormány épp arról döntött, hogy átmenetileg az eddigi 12 hónap helyett 15 hónapig jár. Miért annyira fontos ez a lépés, és mire lenne szükség Magyarországon?

Miért nem elég a munkahelyeket menteni?

Az április 20-ig bejelentett válságkezelő intézkedések elsősorban a meglévő munkahelyek megmentését célozták (bár messze nem a kellő intenzitással, ahogy azt már mások megírták, például itt és itt). A vásárlóik nagy részét elvesztő kisvállalkozók, a szolgáltató- és kulturális szektorban dolgozó szabadúszók jó esetben (ha nem maradtak le a listáról) adókedvezményt kapnak, kieső jövedelmüket nem pótolja az állam. A munkájukat elvesztett álláskeresőknek legfeljebb 3 hónapig jár támogatás, a közmunkáról is hazaküldött legszegényebbeknek havi 28 500 forintból kell kihúzni a válság végéig.

A szolidaritás erkölcsi parancsa mellett (amit baloldaliként, keresztényként vagy felvilágosult európaiként is követendőnek tarthatunk) számos pragmatikus érv is szól a bajba jutott emberek és családjaik megsegítése mellett. Az első, hogy a nekik adott forintok szinte biztosan a hazai fogyasztást növelik (azaz hazai kereskedők és nagyrészt hazai termelők és szolgáltatók túléléséhez járulnak hozzá), és nem a megtakarítást vagy a külföldi fogyasztást. A második, hogy ezzel a segítséggel olyan személyes és családi kríziseket lehet megelőzni, amelyeknek a kezelése később már lehetetlen (öngyilkosság, válás) vagy sokkal többe kerülne (családon belüli erőszak, depresszió, más betegségek, lakhatás elvesztése, vagyontárgyak eladása használati érték alatt).

A harmadik érv kevésbé könnyen megragadható, de nem lebecsülendő. A gazdaság olajozott működése ugyanis nemcsak fizikai vagy pénzügyi tényezőkön, hanem információkon és a szereplők közötti kapcsolatokon is múlik: amikor a sarki boltos lehúzza a rolót, a rajziskola becsukja a kapuját, vagy a gyár kénytelen elbocsátani a tapasztalt műszakvezetőt is, akkor információk és kapcsolatok vesznek el, és apad a bizalmi tőke. Ezek a veszteségek nagyrészt maradandóak, ha új cég lép a régi helyébe, vagy másutt talál végül munkát a dolgozó, az újrainduláskor nem állnak helyre automatikusan: a felhalmozott információ- és tudástőke egy része végleg elvész. Amit a műszakvezető tudott arról, hogy hogyan lehet a csapatának egyes tagjait motiválni, az egy másik gyárban vagy másik csapatban már nem ér annyit. 

Kit kell támogatni és mivel?

A válságokat többnyire a gazdaság rossz működése idézi elő, vagy egy olyan külső körülmény megváltozása (például az olajárak emelkedése) amihez muszáj alkalmazkodni. Ilyen helyzetben nem feltétlenül jó minden munkahelyet megmenteni, sőt, felgyorsíthatja a kilábalást, ha a hatékonyabbak, az alkalmazkodóképesebbek maradnak talpon (bár az álláskeresők mentése ilyenkor is indokolt). A mostani válság azonban nem ilyen: a hatékonyság vagy az előrelátás nem menti ki azokat a cégeket, vállalkozókat és munkavállalókat, akiket most közvetlenül érint a járvány és a megfékezésére hozott intézkedések. Ilyen helyzetben nem működnek az érdemesség megállapítására szokásosan alkalmazott mutatók: így például nem sokat mond egy cég hatékonyságáról, hogy 20 vagy 40 százalékkal csökkent a termelése. Ezért nem érdemes szűkre szabni a megmentendők körét sem...

FENNSÍK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.04.25.


Nem azért mondom, de mindjárt május harmadika van, vészesen közelít, kettőt pislantunk és már benne is ülünk a közepében, ami maga csúcs, ugye. A járvány csúcsa Orbán Viktor Mihály szíves közlése szerint, s amióta ezt megmondta, mint a biztos és elkerülhetetlen jövendőt, mindenki azon görcsöl, hogy és vajon mit is akart mondani a költő, milyen titkos és titokzatos üzenete van a megalkotott képnek, amelynek a tartópillérei a harmadika és a csúcs, a tetőzés, meg az ormok. Tehát hogy ez mi a rossebet jelenthet, ennek a fölfejtése folyik. Viszont nem jelent semmit sem.

Szimpla kreténség. Ilyet számosat hallunk a kedves vezetőtől a dakota okosságok óta, ez azonban különleges a sorban, hiszen itt konkrétan életről és halálról van szó, ez nem olyan, hogy legyintünk, jól van, még egy ökörség, mit lehessen tenni, ez ilyen. Érezhette a kormányzat is – ami ugye minálunk a kiszolgáló személyzetet jelenti, vízhordókat, lábsúrolókat, előkóstolókat, szóval bábszínházat –, tehát érezték, hogy föl kell fejteni ezt a csúcsot, mert a pórnép mindközönségesen a kedves vezető pofájába röhögött, hogy hát, hülye ez, beszél összevissza minden sületlenséget.

Egyébként tényleg, de ezt a kormányzat nem tudja, vagy nem meri bevallani. Mindegy. Most úgy oldotta fel az ellentmondásokat valamelyik csinovnyik, hogy elmagyarázta, a kedves vezető nem is úgy gondolta, hanem másképp. Nyilván. Tehát mostanra a kedves vezető azt gondolta, hogy harmadikán nem olyan csúcs lesz, hogy tetőzik a járvány, aztán zuhanni kezd, hanem – mondta a csinovnyik kézzel-lábbal – egy fennsíkra jutunk akkor majd, ahol huzamosan ott is maradunk. (Tele van költőkkel Orbán udvartartása a jelek szerint.) De vegyük fel a fonalat akkor, és nézzük meg, hová is jutunk a mágikus harmadikán...

GYÁSZ: 76 ÉVESEN MEGHALT GYŐRFFY MIKLÓS

168 ÓRA
Szerző: BARNA L. NORBERT
2020.04.24.



Életének hetvenhetedik évében meghalt Dr. Győrffy Miklós, Táncsics Mihály-díjas újságíró, tanszékvezető, egyetemi oktató – erősítette meg a tragikus hírt Facebook-oldalán a Kodolányi János Egyetem.

A legendás rádiós, tévés halálhírét csütörtök este barátja és egykori kollégája, Fodor János osztotta meg. Mint írta:„ Káromkodnék egy kiadósat, ahogy ő szokott. És aztán nagy szünet. Mert piszkosul fáj.”

„Meghalt az a szerkesztő, műsorvezető aki –persze csapatban – oly sokat tett, hogy rendszerváltozás legyen ebben az országban. Más kérdés, hogy milyen lett az, amiben persze tevékeny szerepet nem vállalt. Sőt.”

Győrffy több mint harminc éven át a Magyar Rádió munkatársa volt, olyan műsorokban dolgozott, mint a Krónika, a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel, a Magyar Televízió munkatársaként pedig olyan műsorokban volt látható, mint a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár vagy a Szólás szabadsága. Rendkívül művelt, felkészült szerkesztőként emlékeznek rá pályatársai, tanítványai,

"nyitottsága, állandó kíváncsisága és őszinte érdeklődése, meghatározó egyénisége generációkra hatott"...


2020. április 24., péntek

PAVLOVI ÁLDÁS – LEVELEK HÁFIZNAK (26.)

VÁLASZ ONLINE
Szerző: JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2020.04.22.


...Azokban a hetekben járunk, amikor a családoknak elfogynak a tartalékaik.

A nyakunkba szakadó nyomor egyelőre láthatatlan. Nem látjuk a kölyköket, akiknek a szülei nem tudnak új cipőt venni a lábukra, nem látjuk az éhesen lefekvő színésznőt, aki már online hirdeti eladásra családi ékszereit, nem látjuk a munkanélküli családfenntartó férfit, aki zokog, mert pénz híján nem tudja elvinni az epilepsziás családi kutyát az orvoshoz. A nyomor most még láthatatlan, mert mindenki a négy fal közé van zárva, és ha valamit, hát a nyomorát nem szívesen osztja meg az ember senkivel.

A bajról egyelőre a megszaporodó üzenetek mesélnek az ember postafiókjaiban: „Ne haragudj, nem tudnál kölcsönadni egy húszast?”

Ha a karantént holnap feloldanák, érdemben az sem változtatna semmin. A baj megtörtént. A nyomorgó középosztály korszaka következik. Szövetkezhetnek a kormányok bárhogyan arra, hogy megmentsék a gazdaságot, tömegek fogják érezni bőrükön a nélkülözést.

Eddig sem volt valami biztos a jövő, de ez a járvány végképp lekapcsolta a villanyt. A legtöbben csak ötletelnek, hogyan tovább. Ami biztos: sokan nem fognak kibírni még egy hónapot otthon. A nyomor aztán könnyen utcára viszi az embert. Ismét divatba fognak jönni a „munkát, kenyeret”-tüntetések.
*
A megalkuvások és az összeszorított fogak korszaka jön, Háfiz. Annak a korszaka, amikor olyan dolgokat kell csinálnunk azért, hogy megéljünk, amilyeneket egyébként nem tennénk. Olyan idők jönnek, amikor az ember örülhet, ha dolgozhat egyáltalán. Nem lesz meg többé az a luxusunk, hogy eldöntsük, mit.

Az egyetlen dolog, amit tehetünk: az együttérzés. Tömegeknek nincs hová visszamenniük dolgozni, az egy hónap leállásnak legalább fél év lábadozás lesz az ára. Addig valamiből majd kenyér kell meg cipő a gyereknek.

A csupaszseggűek nem moralizálhatnak. Azt gazdagék szoktak. Most is. Olvasom, hogy több százmilliós ingatlanvagyonon ücsörgő közéleti szereplők merik venni a bátorságot maguknak Magyarországon, hogy megmondják, mi az, ami nem fér bele. Olyan emberek mondják meg, mit dolgozhatsz és kivel, akik életükben nem dolgoztak a kenyérért. Nem csak nekik: senkinek sincs joga megítélni a másikat amiatt, hogy a kenyeret a gyerekének mivel teremti elő ilyen időkben.
*
Ideje van elővenni egy papírlapot és szépen felsorolni, mivel áldott meg minket az Isten, fiam. Békeidőben is hasznos dolog ez. Emlékezteti az embert arra, hogy semmi sem magától értődő. Ilyen helyzetben azonban, amilyenbe ez a világjárvány hozta az emberiséget: kötelező. Soroljunk fel szépen minden áldást és helyezzük el magunkat az egyenletben. Vizsgáljuk meg, eleget tudunk-e tenni a kötelezettségeinknek. Ha gyereknek, szülőnek jut arra, ami kell, gondoljuk végig, miben tudunk segíteni a közeli barátainknak. Ha rajtuk is tudsz segíteni és még tart az áldás, vizsgáld a távoliakat. Ha annyi áldásod van, hogy még mindig tart: akkor nézd a nemzetet.

Ez most a munka. Ámen.


MEKKORA VÁLSÁG VÁR MAGYARORSZÁGRA? ÚJ ELŐREJELZÉS ÉRKEZETT

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2020.04.24.


Az ágazatok többségében kifejezetten jól indult az idei év Magyarországon, azonban a globálissá terebélyesedő koronavírus-járvány ellen hozott korlátozó intézkedések egycsapásra leállítottak teljes szektorokat szerte a világban és itthon is – vezeti fel elemzését Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza. Mindez alapvetően rajzolta át a gazdasági kilátásokat, így a hazai lehetőségeket is.

A koronavírus-járvány miatt érdemben, 3,3%-os visszaesésre rontotta a TakarékBank az év eleji 4%-os GDP-növekedési várakozását. Mivel a visszaesés mértéke, a járvány és a korlátozó intézkedések időtartama, sőt, esetleges visszatérése, valamint a kilábalás időpontja és annak meredeksége sem ismert, számos bizonytalanság terheli az előrejelzéseket.

Több országban 30-35%-ra becsülik a korlátozó intézkedések alatti gazdasági teljesítmény visszaesést, a teljes évre pedig 6-12% közötti – különböző forgatókönyvek szerinti – visszaesésre számítanak. A hazai gazdaság visszaesése mérsékeltebb lehet, aminek hátterében több tényezőt azonosítottak:

- A hazai gazdaságot erőteljes fellendülés közben érte el a járvány, így jóval magasabb növekedési szintről indul a visszaesés azon országokhoz képest, amelyek már tavaly is a stagnálás közelében voltak. A hazai GDP tavalyi növekedése elérte a 4,9%-ot, így az áthúzódó hatások is jóval kedvezőbbek.
- Lendületesen indult az év, a hazai korlátozó intézkedések és leállások március közepétől kezdődtek, így az első negyedév csupán egyhatodát érintik, ennek következtében az első negyedévben még 2% felett maradhatott a GDP növekedése.
- A hazai korlátozó intézkedések jóval enyhébbek voltak, nem kellett leállnia számos ágazatnak.
Forgatókönyvek

A második negyedévben azonban már elkerülhetetlen a meredek visszaesés – írja Suppan. A fent említett bizonytalanságok miatt három forgatókönyvvel számolnak. Mindhárom esetben feltételezik, hogy az év végére kezelhető lesz a járvány, a jövő évben pedig elérhető lesz az oltóanyag is, így jövőre már nem számolnak a járvány negatív hatásaival...

A JÖVŐT TERVEZZÜK VAGY A JELENÉRT ÉLJÜNK?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2020.04.24.


A nyugati társadalmak (ide sorolva a magyart is) egyik egyre égetőbb problémája az elöregedés. Egyre több az idős ember, miközben egyre kevesebb a fiatal munkavállaló. Ráadásul a korral együtt járó betegségek kiszolgáltatottá is teszik az embert, ezt az elmúlt hetekben brutális erővel vágta az arcunkba az élet. Vajon jól öregszünk-e vagy ilyen szempontból szélsőséges a kultúránk? – teszi fel a kérdést Steve összefoglalója.

„Leonard Cohen énekes-dalszerző 82 éves korában hunyt el. A New York Times szerint utolsó születésnapját egy cigarettával ünnepelte. Három évvel korábban ugyanis bejelentette, hogy 80 éves korában újra cigarettázni fog. „Ez a megfelelő kor” - magyarázta.

Dohányzásba kezdeni bármely életkorban értelmetlen. Úgy a dohányzó, mint a cigaretta füstjét másodlagosan beszívók nem csak hosszantartó, de súlyos egészségi problémákkal küszködhetnek, beleértve a fertőzéseket és az asztmát.

Ugyanakkor Leonard Cohen gesztusa felvet egy provokatív kérdést: mikor hagyjuk abba az életünket a jövőnkért élni és mikor karoljuk fel helyette a jelen örömeit?

Egyre több a 80 feletti

A XX. század kezdetén az Egyesült Államok lakosságának csupán fél százaléka múlt 80 éves. Az ipari államok a fertőző betegségekkel (mint a tüdőbaj vagy a gyermekbénulás) voltak elfoglalva. Egy csomó, a korral kapcsolatos betegséget, mint például osteoporosist, nem is tekintették betegségnek.

Ma a népességnek a 3,6 százaléka idősebb 80 évesnél, és a megvásárolandó gyógyszereken túl azt is előírják nekik, mit tehetnek és mit nem. Apropó gyógyszerek: a 65 év felettiek több mint fele öt vagy annál több gyógyszert szed.

Ezek között ugyanúgy akad orvos által felírt, mint szabadon vásárolható vagy étrendkiegészítő. Ezek nagy része nem a súlyosan szenvedők megsegítésére van, hanem arra, hogy csökkentse a jövőbeli esetleges szenvedés esélyét.

Agyvérzés, szívinfarktus, szívbaj, vesebaj, csípőtörés – a lista hosszú, és akkor még nem beszéltünk az amerikai Egészségügyi Minisztérium ambiciózus tervéről, amely 2025-re célul tűzte ki az Alzheimer-kór megelőzését...

PUMPÁLJÁK A MILLIÁRDOKAT SEMJÉN ÉS KOVÁCS HOBBYJÁBA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.04.24.


Újabb komoly összeggel tolta meg a kormány a tagjai között egyre népszerűbbé váló hobbyt, a vadászatot: ezúttal 1,677 milliárd forintot ad a jövő évi (a korábban többször világkiállításnak nevezett, de ma már „csak” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és a kapcsolódó rendezvénysorozat néven futó) esemény „előkészítéséhez szükségeshez valamint a megvalósításához”. Külön érdekesség – de nem meglepő fejlemény –, hogy az Orbán Viktor által szignózott határozat szabad(abb) kezet ad a beszerzésekhez. A 1177/2020. (IV. 23.) kormányhatározat ugyanis úgy fogalmaz: „nem kell alkalmazni a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit”.

A rendezvénysorozattal korábban a Hírklikk többször és részletesen is foglalkozott. Merthogy „valami azért bűzlik” körülötte. Például nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit szánnak rá valójában.

Repkednek a milliárdok

Ugyanis ahogy megírtuk, az elmúlt bő három évben igen kevés derült ki a rendezvénysorozat finanszírozásáról. Korábban a kormany.hu-n az jelent meg, hogy Kovács Zoltánnak és Semjén Zsoltnak 2019 végéig kell véglegesítenie a rendezvény és az ehhez szükséges programok előkészítési munkálatait, költségeit, ám erről egyelőre többet nem tudni. Olvashattunk viszont arról, hogy az egészre szánnak 50 milliárd forintot, miközben Kovács Zoltán az idén január végén arról beszélt, hogy „csaknem 50 milliárd forintba kerül a Hungexpo teljes területének megújítása, amellyel megteremti az olyan nemzetközi és világszínvonalú rendezvények infrastrukturális és logisztikai feltételeit, mint a 2021-es Vadászati Világkiállítás" (és a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus.)

De nem csak a Hungexpo ad otthont a rendezvénysorozatnak: kiemelt helyszín lesz még a Fővárosi Állat- és Növénykert (a bizonytalan sorsú biodómra is számítanak), a Kincsem Park, s több vidéki város – Hatvan, Gödöllő, Keszthely és Vásárosnamény – is bekapcsolódik a világkiállítás véráramába. Azt azonban nemigen tudni, hogy azokra mennyit ad majd a kormány

Mindenesetre három hónapja Kovács Zoltán – az MTI tudósítása szerint – egy dortmundi rendezvényen elmondta, hogy „eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek az előkészületekre”. Kovács – aki nem mellesleg a Nimród című vadászati lap főszerkesztője – tavaly év végén arról beszélt, hogy már több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint hárommilliárd forintot utaltak át vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek...

FRISS FELMÉRÉS: ÍGY ÉRINTI A MAGYAROK CSALÁDOK ANYAGI HELYZETÉT A JÁRVÁNY

NAPI.HU
Szerző: HERMAN BERNADETT
2020.04.24.


A magyar családok közel 18 százaléka éppen, hogy csak belefér a havi büdzséjébe, 10 százalékuk minden hónapban anyagi problémákkal szembesül, 3 százalékuknak pedig nélkülözniük kell a megélhetés érdekében - derül ki a Kantar Hungary piackutató cég felméréséből és a K&H saját kutatásának eredményéből.

A koronavírus-járvány és az ahhoz köthető intézkedések teljesen új helyzetet teremtettek, de a pandémia megítélése egyénenként vegyes képet mutat. A Kantar Hungary piackutató felmérése a 18-65 éves, internetet használó lakosság járványhoz való hozzáállását vizsgálta. A K&H Bank saját kutatása pedig többek között arra kereste a választ, hogy milyen a magyarok jövedelmi helyzete és hogyan érinti a járvány az anyagi helyzetüket.

A Kantar Hungary eredményei szerint a magyarok 77 százalékának alakította át a mindennapjait a koronavírus-járvány, ugyanakkor megkérdezettek 12 százaléka azt állította, semmi nem változott, nincs hatással az életükre a járvány. A lakosság 66 százaléka nagyon aggódik a koronavírus-járvány miatt, ezzel szemben 16 százalékuk, vagyis a lakosság hatoda egyáltalán nem tart a vírustól. A válaszadók 39 százaléka fél attól, hogy bármennyire is igyekszik megóvni magát, ennek ellenére megfertőződik. Az optimisták vagy inkább magabiztosak táborába 31 százalék tartozik, ők bizonyosak abban, hogy az óvintézkedéseknek és higiéniás előírásoknak eleget téve nem lesz gond...

MAGÁRA HAGYTA A KORMÁNY A BEVÉTEL NÉLKÜL MARADT CIPÉSZT, SZERELŐT, MOSODÁST - A MIKROVÁLLALKOZÁSOK JÓ RÉSZÉNEK NEM NYÚJT SEGÍTSÉGET A GAZDASÁGVÉDELMI AKCIÓTERV

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2020.04.24.


Mindössze kétszer fordul elő a mikrovállalkozás kifejezés a cégeket összefogó iparkamara válságkezelő javaslatában, amiben azt taglalták a kormány számára, melyik szektornak milyen segítség kellene a talpon maradáshoz. Ebből már sejthető volt, mire számíthatnak a legkisebb cégek a koronavírus-járvány idején. Az eddigi intézkedések, a kataadó-mentesítés, a járulékkedvezmény és a 70 százalékos állami bértámogatás jó, azonban a mikrovállalkozások jelentős részének egyik sem segít – értékelte a helyzetet lapunknak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke.

Szívesebben láttak volna egy olyan szociális alapú támogatást, amely a vállalkozások és az alkalmazottak megtartását is biztosította volna a válság végéig. Az eddigi intézkedések ezt nem garantálják a kisvállalkozásoknak, így sokan kénytelenek voltak felfüggeszteni a tevékenységüket. Ami pedig a későbbi következményeket illeti, borítékolható, hogy keserves lesz – ha nem kilátástalan – az újraindulás. Arra lehet számítani, hogy a betanított, ám kényszerből elküldött dolgozók mihamarabb próbálnak újra elhelyezkedni, és nem térnek vissza arra a munkahelyre, ahonnan elküldték őket – idézte fel az elnök az előző krízis tapasztalatát.

Pedig a gazdaság egészét tekintve a szektor súlya nem elhanyagolható, a foglalkoztatottak 33 százaléka dolgozik mikro- és kisvállalkozásoknál, és ők állítják elő a hozzáadott érték 18 százalékát.

A lakossági szolgáltatások zömét e kisvállalkozások biztosítják, és ha megfogyatkoznak, azt mindannyian megérezzük, például ha még többet kell várni egy szerelőre vagy szobafestőre...

ITT OLVASHATÓ

ELADJA AZ ÁLLAM A BALATONI KIKÖTŐKET, ÉS TOVÁBBI 1,6 MILLIÁRDOT KÖLT A VADÁSZATI KIÁLLÍTÁSRA

ÁTLÁTSZÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI LATALIN
2020.04.24.



Népszava: Gigabiznisz a Balatonnál: lepasszolja vitorláskikötőit az állami hajózási cég

Eladná a balatoni vitorláskikötők üzemeltetési jogát a Balatoni Hajózási Zrt., a cég emellett kikötőket zárna be, kempingeket, szállodát és hajókat adna el, valamint elbocsátásokra is készül, derült ki a lap birtokába került dokumentumból. A cég 11 vitorláskikötőt üzemeltet a Balatonon összesen 1800 férőhellyel, ám a tervezet szerint „az elmaradt karbantartási munkák következtében szinte minden kikötő felújításra, fejlesztésre szorul”. A Bahart 2023-ig 2,2-2,8 milliárd forint bevételt remél a bérleti jogok értékesítéséből.


Mfor.hu: 1,67 milliárdot kapott Semjén Zsolt vadászati kiállítása

Újabb forrást biztosít a kormány a Semjén Zsolt nevével összeforrt, 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására – derül ki a csütörtök késő este megjelent Magyar Közlönyből. Legutóbb tavaly novemberben adott a kormány pénzt a rendezvényre: akkor 2 milliárd forintot csoportosítottak át az előkészítésére.

24.hu: Rákay Philip szerezte meg a Balaton-part híres történelmi villáját

Ranolder János néhai veszprémi püspök badacsonytomaji nyaralója nemrég még Tiborcz István portfóliójába tartozott. A csaknem négyezer négyzetméteres telken álló, felújításra szoruló villaépület április elején került a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettesének érdekeltségébe. A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyetteseként, valamint fideszes önkormányzatok korábbi tanácsadójaként ismert Rákay cége az Opten cégadatbázis adatai alapján azt a társaságot vásárolta meg, amelyik februárban lett a Ranolder-villa tulajdonosa.

444: Mészáros után Tiborcz is kiszáll a NER nagy ingatlanos cégéből

Szerda késő délután a budapesti tőzsde honlapján megjelent egy közlemény, miszerint a BDPST Zrt. vevőt keres a cég által birtokolt összes Appeninn részvényre, vagyis a cég 29,3 százalékára. A BDPST Tiborcz István (Orbán Viktor veje) cége, és Tiborcz azzal indokolta a döntését, hogy az Appenin nemrég két balatoni ingatlanfejlesztési projektjéhez vissza nem térítendő állami támogatást nyert el, és nem akarja, hogy személye miatt támadják a céget.

Hvg.hu: Három idősotthonból is egyenválaszokkal hajtották el a kérdező képviselőt

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon osztotta meg, hogy a süttői, a tiszakécskei és a dévaványai idősotthonokból tökéletesen ugyanazt a választ küldték neki a fertőzöttek számára vonatkozó kérdésére. A válasz szó használata mondjuk túlzás, mert a 3 intézmény csupán azt közölte Hadházyval, hogy szerintük ez nem közérdekű adat, és csak az Operatív Törzsnek kötelesek megmondani.

VARGA MIHÁLY ÓRIÁSHITELT VETT FEL A KÍNAIAKTÓL MÉSZÁROS LŐRINC VASÚTÉPÍTÉSI PROJEKTJÉRE

NÉPSZAVA
Szerző: P.Zs.
2020.04.24.


Varga Mihály aláírta a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó kínai hitelszerződést. Az elmúlt két napban 1300 milliárd forinttal nőhetett az államadósság.

Színes-szagos Facebook videóban jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, hogy maga részéről aláírta a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának felújításhoz kapcsolódó hitelszerződést. (Korábban a kínai fél már láttamozta a végleges megállapodást.) A 160 kilométeres Soroksár-Kelebia közötti vonalat kétvágányúsítják és az utazási sebességet a jelenlegi óránkénti 60-80 kilométerről, 160 kilométerre emelik. A beruházás teljes költsége 700 milliárd forint, a kapcsolódó beruházásokkal együtt eléri az ezer milliárdot, a megtérülési ideje 2400 év. A vonalon érdemei teher és személyforgalom nem bonyolódik, a nagy kínai terv szerint itt jönnének Pireusz kikötőjéből kínai áruk Európában. A mai ismertek szerint ez napi két pár tehervonatot jelentene – ezért a 2400 éves megtérülési idő. 


Varga Mihály a videóban annyit árult el a hitelszerződésről, hogy az nagyon jó kondíciójú és fix kamatozású – magyarán semmit. Annyi tudható, hogy az építést a Mészáros Lőrinc-féle OPUS Nyrt. egyik leánycége nyerte konzorciumban egy kínai vasútépítő vállalattal. A beruházás 85 százalékát fedezik a kínai beruházási bank hiteléből, ez a 700 milliárdos kerettel számolva is 595 milliárd forintot hitelfelvétel, a hiányzó bő százmilliárdot a költségvetés fedezi. 

Csütörtökön a Államadósság Kezelő Központ Zrt sikeres eurókötvényaukciót hajtott végre 2 milliárd euró (700 milliárd forint) értékben. Így az elmúlt két napban a két forrásbevonással 1300 milliárd forinttal a (GDP 2,6 százalékával) nőtt az államadósság.

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN VIKTOR 10 ÉVE: A NYERTESEK

MÉRCE
Szerző: SCHEIRING GÁBOR
2020.04.24.



Orbán Viktor tíz éve a rendszerváltó liberális rendből kiábrándult munkások és nemzeti tőke támogatásával került hatalomra. Mihez kezdett ezzel a felhatalmazással? A háromrészes sorozat első része azt elemzi, hogy milyen politikák támogatják Orbán felhalmozó államának nyerteseit, a második rész a társadalmi dezintegráció, a harmadik pedig a gazdasági dezintegráció alakulását elemzi.



A háromrészes sorozat 2. és 3. darabját a következő napokban közöljük a Mércén.

A NER felemelkedése

A létezett szocializmus összeomlását követő nemzetközi gazdasági integráció belső társadalmi és gazdasági dezintegrációval járt. A 2000-es évek végére felrobbanó társadalmi és gazdasági feszültségek aláásták az 1990-2010 közötti liberális rend legitimációját, aminek hatására összeomlott a liberális versenyállamot intézményesítő hatalmi koalíció, a technokrata-modernizátor politikusok és a transznacionális tőke szövetsége.

Az egyik tényező, ami kulcsszerepet játszott a liberális kompromisszum összeomlásában, a kapitalista osztály fokozódó polarizációja volt. A rendkívül termelékeny és jövedelmező (technológiaintenzív) transznacionális szektor egyre erőteljesebben különvált a kevésbé termelékeny és kevésbé jövedelmező (munkaintenzív) hazai szektortól. Ezt a szétválást a versenyállam – amelynek politikái egyértelműen a multinacionális tőkének kedveztek – nem tudta sem orvosolni, sem érdemben kompenzálni.

A másik kulcsfontosságú tényező az, hogy a munkások többsége a piaci átmenetet egy mélyen igazságtalan, a rendszerváltó politikusok ígéreteinek szögesen ellentmondó folyamatként élte meg. Ennek a diffúz elégedetlenségnek a politizálódását az egymást követő kormányok szociálpolitikai kedvezmények biztosításával (korai nyugdíjazás), majd a fogyasztás mesterséges felpörgetésével (devizahitelezés) igyekezték meggátolni. Ám ez a modell fenntarthatatlan volt, ami már a 2008-as gazdaság válság előtt is világossá vált.

A munkásosztály ugyanakkor a Fidesznek csak addig kellett, míg hatalomra került. A történelmi győzelmét követően Orbán egy új osztálykompromisszumot hozott tető alá a nemzeti burzsoázia és a transznacionális vállalatok közt, a munkások ismét kívül rekedtek a hatalmi koalícióból.

A transznacionális tőke megtarthatta meghatározó szerepét a technológia-intenzív ágazatokban, de más ágazatokban a Fidesz az erőviszonyok átrendezésére törekedett a nemzeti tőke helyzetbe hozásával. A rendszer vesztesei a kevésbé képzett, alacsonyabb jövedelmű munkások és az alkalmi munkából vagy munka nélkül tengődő szubproletariátus.

Könyvemben ezt a rendszert neveztem felhalmozó államnak, mely a nemzetközileg ismert autoriter kapitalizmusok menedzselésének egyik lehetséges formája.

Mihez kezdett a rendkívüli felhatalmazással a Fidesz? Hova jutott a felhalmozó állam politikai gazdaságtani modellje 10 év alatt? Kik a rendszer nyertesei? Mit tudott elérni a gazdaság és társadalompolitika terén nemzetközi összehasonlításban? A háromrészes sorozat a rendszer működése szempontjából kulcsfontosságú területeket tekinti át. Nem törekszik tehát teljes kép kialakítására, hanem a hatalmi viszonyok és társadalmi konfliktusok alakulása szempontjából meghatározó folyamatok összegzésére. A sorozat első része azt elemzi, hogy milyen politikák támogatják Orbán felhalmozó államának nyerteseit...

MIRE MEGY MUNKA NÉLKÜL ORBÁN MUNKAALAPÚ TÁRSADALMA?

INDEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2020.04.24.


A magyar munkanélküli-segély kevés, példátlanul rövid ideig jár, és még a közmunkaprogram mögül is kifarolt az állam az utóbbi években. Ez nem azért van, mert nem futná többre, a Fidesz-KDNP ideológiai alapon nem hajlandó többet ráfordítani. A kormány optimista, szerintük 3 hónap múlva már beindulhat a gazdaság, így nem kell azon aggódni, mi lesz a sok munkanélkülivel, akinek már nem jár majd érdemi juttatás. Szociálpolitikusok és közgazdászok viszont a segélyezés bővítését sürgetik, és társadalmi katasztrófától tartanak.
A koronavírus-járvány nyomán kialakuló válsághelyzet akkor is sok ember állásába kerül, ha egyébként minden ország azon van, hogy ezt megakadályozza. Épp ezért a munkahelymegőrző intézkedések mellett arra is érdemes gondolni, mi lesz azokkal a dolgozókkal, akiket az erőfeszítések ellenére elbocsátanak.

A magyar kormány már a vírus pusztító gazdasági hatásának első fuvallatakor sietett leszögezni, hogy hiába vár maga is több százezres munkanélküliséget

A MUNKANÉLKÜLI-ELLÁTÁSOK RENDSZERÉHEZ NEM KÍVÁN HOZZÁNYÚLNI,

helyette inkább "annyi új munkahelyet hoznak létre, amennyit a koronavírus elpusztít".

Azóta eltelt egy hónap, és egyelőre az álláspontjuk változatlan, ami önmagában nem lenne feltétlenül említésre méltó – csakhogy a munkanélküliség hazai kezelése világviszonylatban is kiemelkedik drákói szigorával, ami nem biztos, hogy célravezető lesz ebben a különleges válsághelyzetben...


ITT OLVASHATÓ

MIÉRT ÉPPEN MÁJUS 3-A?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.04.24.


Úgy tűnik, a Fidesz arra építette fel a koronavírussal kapcsolatos kommunikációját, hogy a járvány végén Orbán Viktort, mint látnokot ünnepelje a nép. A miniszterelnök ugyanis kijelölte a védekezés csúcspontjának dátumát, és ezt követően beindítja az élet megszokott menetét az országban. Mindez azt sugallja, hogy Orbán Viktor uralja a halálos betegségek terjedését, így megálljt tud parancsolni a járványnak is, amikor az ország (és persze a saját) érdeke úgy kívánja.

A kipcsakok történelmi színre lépése óta tudjuk, hogy a türk népeknél más vezető képviseli a szakrális és más a végrehajtó hatalmat. Mi azonban még a testvérnépektől is különbözni szeretnénk, ezért nálunk ez a két funkció ugyanannak a felső vezetőnek a kezében összpontosul. Nem kell senkinek lerágnia a körmét ahhoz, hogy kivárja a helyes választ: Orbán Viktornak hívják azt az embert, aki személyében egyesíti a rituális és a világi hatalmat.

Erre a kormányfő kommunikációjában is vannak egyértelmű utalások, hiszen főként krízishelyzetekben egyes szám első személyben intézkedik, és nem is hagy kétséget afelől, hogy minden lényeges döntést ő hoz meg ebben az országban. Azonban azt is tudja, hogy a szakrális hatalom talán a végrehajtó hatalomnál is fontosabb, ezért ennek megtartását és megerősítését tartja az egyik legfontosabb feladatának...

NINCS MÁS MEGOLDÁS: MEG KELL SZABADULNI A NER RENDSZERÉTŐL

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.04.24.


„A megoldást semmiképpen nem a bíróságon kell keresni, a NER rendszerét a politika szemétdombjára kell juttatni, és jogállami alapokra építve fel kell támasztani a Magyar Köztársaságot. Ahol nem a másik oldal porig alázása, megsemmisítése, hanem legalább valamiféle nemzeti minimum megteremtése lehetne a cél” – szögezi le legfrissebb blogjában Magyar György. Mindezt teszi az elmúlt napok politikai – a hazai közállapotokról szörnyű kórképet mutató – adok-kapok több példájából levont tanulságként.


Már szinte megszoktuk, hogy hazugnak, tolvajnak, nemzetárulónak minősítik egymást a politikai ellenfelek. De azért eddig még terroristának nem nevezték a másként gondolkodókat, s hentesnek sem az egészségügyért felelős minisztert – olvasható a blogban, amely arra jut, hogy „ide vezetett a Nemzeti Együttműködés Rendszere”.

Két kirívó „szópárbajt” és azok utóéletét hozza fel Magyar példaként.

Az egyik az EMMI köznevelésért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közötti éles szóváltás az érettségi megtartásának, időpontjának kérése kapcsán. Az előbbi gyakorlatilag le-Vörös Hadsereg Frakciózta a PDSZ-t (megjegyzés: a hatvanas évek nyugat-németországi szélsőbaloldali terrorszervezete), amire válaszként öt szakszervezeti konföderáció követelte, hogy kérjen bocsánatot...

ATTÓL, HOGY NEM HAL BELE, A GYEREK UGYANÚGY FERTŐZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.04.24.


...az igaz, hogy kevés fiatal hal bele a járványba (bár az is tény, hogy a vírus mutációjának köszönhetően, világszerte egyre növekszik a számuk), ám ettől még ugyanolyan hordozók, mint bárki más. Teljesen mindegy, hogy a 18 éves Józsi nem produkál súlyos tüneketet, miután osztálytársától elkapta a vírust az érettségi napján, ha Józsi édesapja tüdőbetegséggel küzd, akkor könnyen lehet, hogy a férfi halálát okozhatja ez a zseniális kormányzati döntés. A gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősek is pont ugyanúgy fertőznek, közöttük különbség nincs, csak a halálozási arányban. Nincs egyetlen védett csoport sem a vírussal szemben, ezt annyira nem lenne baj szem előtt tartani. Pláne a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének, aki így folytatta mondandóját:

Azért tartják „jó időpontnak” a május 4-ét, mert „nagyon alacsony szintű a járvány terjedése Magyarországon a zárt intézményrendszeren kívül. A kockázatot csökkenti, hogy a gyerekek érintettsége ehhez képest is sokkal alacsonyabb, mint az átlagnépességé. Összesen 14 olyan 15-19 éves közötti koronavírusos fiatalt regisztráltak nálunk, akiknek a többsége egyáltalán nem súlyos eset. Alacsony a gyerekek érintettsége, mert otthon ülnek, és mert kevésbé fogékonyak, halálos kimenet a körükben igen ritka.

De mi van azzal a tudományos evidenciával, hogy ezek a gyerekek ugyanúgy fertőznek? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen központ vezetője nincs tisztában azzal, hogy mit beszél. Ha nem hal meg a gyerek, akkor minden rendben van? Az érettségi még az emberek egészségénél is fontosabb? Egyszerűen nem értem az egész elgondolást. Lehet, hogy összebeszéltek a tojás hipózásának szakértőjével valamelyik sajtótéjékoztató után? Különben nem tudom elképzelni, mégis hogyan pattan ki ilyen gondolat Oroszi vagy bárki más fejébél. Emellett az is érdekelne, hogy ilyen elviekben fontos pozíciókra hogyan választanak ki embereket? Rokoni alapon? Netalán ajánlások sorával kerülhet valaki ilyen magas pozícióba? Vagy kisorsolják, hogy ki legyen a „nyertes”? Az értem, hogy senki sem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, de ez akkor sem elfogadható magyarázat arra, aminek szemtanúi vagyunk mindannyian az utóbbi időben. Vagy a szakmaiatlanság egyenesen munkaköri elvárás is?

De hogy ne csak sületlenségek sora szerepeljen az idézetek között, nézzük röviden, miként vélekedik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a döntésről:

A járvány kellős közepén az érettségizőknek és a tanároknak, valamint hozzátartozóik számára biztonságos megoldás nincs.

Ki lehet tehát jelenteni, hogy zseniális ötlet a május 4-ei dátum. Csak akkor később majd a felelősséget se próbálják meg másokra hárítani, ha netán kiderül, hogy a döntésnek komoly következményei lettek. Az nem Karácsony Gergely hibája lesz, még akkor sem, ha Kovács Zoltán vagy Kocsis Máté azzal is ordítozza teli a kormánysajtót. A legjobb persze az lenne, ha nem lenne igazam, és a kormány – leginkább orosz rulettre hajazó – intézkedése óriási sikerrel járna.

AMIT A MAGYAROK NEM ÉRTENEK: LIBERALIZMUS VAGY SZEGÉNYSÉG

1000 LEÜTÉS BLOG
Szerző: HaFr
2020.04.22.


Az ún. illiberális állam csak egy kicsit értelmesebb választás a középkornál; csupán annyival, amennyivel nem kell hozzá megtanulni az időutazást, hanem elég elhinni (kellő tudás hiányában), amit az embernek egy cinikus politikai vezető mond. Hogyha ehhez egy egész ország is asszisztál, akkor gyakorlati esély is nyílik az illiberalizmusra (leánykori nevén: autokráciára). Amit viszont váltig nem ért (kellő tudás hiányában) az illiberalizmus híve: hogy ezt a választást törvényszerűen követi az elszegényedés. Az illiberalizmuson csaknem mindenki veszít, leszámítva a nemzeti erőforrások ellopását végző politikai és (oligarchikus) gazdasági réteget, és átmenetileg azokat, akikhez forrásokat csoportosít át a rezsim a szavazataikat biztosítandó. De idővel ez utóbbiak is, mert csökken a rezsim gazdasági teljesítménye, fogy az elosztható konc. (Szingapúrról majd a poszt végén.)

A liberalizmus (egyszerűbben és ideológiamentesen: a modern társadalmak bonyolult interakciós-kapcsolati rendszerét leginkább szolgáló gazdasági, politikai és kulturális -- mindösszesen: társadalmi -- logika) nem úgy jött létre, hogy a buta angolok és hollandok elhatározták -- Soros hatodik ükapja manipulációjának áldozatul esve --, hogy tönkreteszik a jól bevált feudális-keresztény-patriarchális-szarvasvadászsemjénzsótis rendet, hanem úgy, hogy.... na, szóval ez bonyolult. És sajnos, ami bonyolult, azt nem szereti a nép egyszerű fia, de sokan a kevésbé egyszerűek közül sem. Ezért elég legyen itt annyi, hogy párhuzamosan és egymást megtermékenyítően zajló tudományos és technológiai változások (ezek pedig a kőkorszak óta, érintve az ekét, a penicillint, az Audi S8-at, egészen a mai, szám szerint negyedik ipari forradalomig, de innen is megállíthatatlanul tovább), a népesedési trendek (egyre többen lettek Isten gyermekei), a szellemi változások (kb. Isten nem bánja, ha az ember jól érzi magát a Földön), politikai-vallási-hatalmi harcok (amelyek egyre több erőforrást követeltek a harcoló felektől -- és nem mellesleg sok halottat termeltek), a vallási-filozófiai-erkölcsi belátások (hogy az ember élete érték) és még néhány esetleges dolog együtt hozták létre azt a -- tehát nehezen, kb. fél évezred vérével és verejtékével megöntözött -- konszenzust a mai fejlett nyugati társadalmakban, hogy nagy tömegek legjobb (=legkevésbé rossz) együttélési formája a rendezett szabadság körülményei között valósítható meg. Ez aztán különböző intézményeket hozott létre gazdaságban (piaci verseny), politikában (liberális demokrácia, jogállam) és kultúrában (pluralizmus) stb...

MÉSZÁROS LŐRINC ÜZEME SZENNYEZTE A MÁTRAI ERŐMŰ VÍZTÁROZÓJÁT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BODOKY TAMÁS
2020.04.24.


Perrel fenyegetőzött, és bírósági keresetet indított az Átlátszó ellen a visontai Viresol Kft., amikor tavaly novemberben megírtuk: ipari mennyiségű szerves anyag csak a szomszédos telephelyen felhúzott keményítőgyárból kerülhetett a Mátrai Erőmű technológiai víztározójába, ahol aztán tömeges rosszullétet okozó gázszivárgásokat okozott. Pedig a történteket kivizsgáló katasztrófavédelmi hatóság eltitkolt határozatában is néven nevezik a felelőst, sőt, megtiltják számára az Őzse-völgyi víztározó további használatát, és műszaki átalakításra kötelezik a további környezetkárosítás elkerülése érdekében. Még idén januárban is dőlt a cefre a Viresoltól a víztározóba. Mutatjuk a bizonyítékot.

2020. augusztus 31-ig adott határidőt a Viresol Keményítő- és Alapanyaggyártó és Forgalmazó Kft.-nek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 9-én kelt, jogorvoslatra való tekintet nélkül azonnal végrehajtandó határozata, hogy „az elérhető legjobb technikát tartalmazó műszaki átalakítással” megakadályozza, hogy a telephelyéről elvezetett vizek a Mátrai Erőmű Zrt. Őzse-völgyi víztározójába juthassanak.

„A műszaki átalakítással biztosítani kell azt is, hogy üzemszerűen megvalósuljon a Telephelyén keletkező szennyezettnek minősülő csapadékvizek – a Telephelyén üzemelő szennyvíztisztító telepén történő – szükséges mértékű tisztítása. A műszaki átalakítást követően a tiszta, valamint a szükség szerint tisztított csapadékvizeket, illetve a tisztított szennyvizeket az Őzse-völgyi tározó elkerülésével, közvetlenül kell – a hatályos egységes környezethasználati engedélyben megállapított kibocsátási határértékek betartásával – a befogadóba vezetni” – áll a határozatban.

A nyilvánosságnak azonban minderről elfelejtettek beszámolni.

Tavaly novemberben az Átlátszó elsőként írt arról, hogy a Mátrai Erőműben észlelt, tömeges rosszullétet okozó mérgesgáz-szivárgások ügyében érintett lehet a hőerőmű mellé felhúzott hatalmas keményítőgyár is, mert szennyvizét a hőerőmű technológiai víztározójába ereszti...

ITT A KETTES SZÁMÚ SOROS-TERV

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.04.24.


Soros György már megint rosszban sántikál, arra akarja rávenni az Európai Uniót, hogy vegyen fel kölcsönöket. Orbán Viktor mondta ezt péntek reggel a Kossuth Rádióban, kettes számú Soros-tervnek nevezve egykori jótevője, a magyar származású amerikai milliárdos újabb ármánykodását.

Volt már Sorosnak terve ezelőtt is, azt egyszerűen csak Soros tervnek nevezte a magyar kormány sajtója. Így, számozás nélkül, mert senki nem feltételezte, hogy az ármánykodást újabbak követik. Az első Soros-tervnek – ki ne tudná – az volt a lényege, hogy migránsokat telepítsen Európába, azon belül is szülőföldjére, Magyarországra, hogy ezzel fokozatosan felszámolja a kereszténységet. Szerencsére mi, magyarok nem dőltünk be a mézesmadzagnak, átláttunk a szitán és nem kértünk Soros praktikáiból. Teleplakátoltuk az országot kék színű ragaszokkal, amelyeken az volt olvasható, hogy STOP Soros, valamint, hogy Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén.

Nem hagytuk, és nem is nevetett. Viszont nem is adta fel az ördögi terveit, mert minden vágya, hogy ártson nekünk. Ezért adott a vírus kitörésekor egymillió dollárt Budapestnek, holott ezt a pénzt egyenesen Orbán Viktor kezébe is nyomhatta volna: osszad szét barátom, te jobban tudod, hogy kinek mennyi jár...

ORBÁN ELDÖNTÖTTE, HOGY MÁJUS 4 UTÁN NEM FERTŐZ A KORONAVÍRUS

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.04.23.


Így megy ez diktatúrákban. A vezér eldönti, hogy május 3-án lesz a járvány csúcspontja, a döntés végigfut a végrehajtó apparátuson, és mindenki bejelenti a maga területén a járvány végét. Orbán eldöntötte, akkor nem lesz járvány. Május 4-én megnyitja az országot, a vírusnak megalázkodva távoznia kell. Eddig is csak azt és annyit tudhattak a magyarok a járványról, amit Orbán helyesnek tartott. Fogalma nincs senkinek arról, hogy mennyi a fertőzöttek száma és mennyi a vírus következtében elhalálozottak száma. Ezek közé ne számítsuk majd be, akiket Orbán ítélt halálra azzal, hogy mondvacsinált okkal kitette őket a kórházakból.

Ezért vannak katonák a kórházakban, ezért vették át kórházparancsnokok a gyógyításra felesküdött orvosok helyét, hogy semmi ne derüljön ki, semmi ne szivárogjon ki. Néhány igazgatót kirúgtak, hogy a többi tartsa a száját és engedelmeskedjen mindenben. Tisztifőorvosa nincs az országnak, csak egy vidéki nénike, aki mesét mond esténként, és visszamondja, amit Orbán a propagandagépezetnek kiadott. Nincs az országnak egészségügyi minisztere sem, az emberminisztériumot egy komplett elmebeteg, immorális magyarságkutató vezeti, aki jobban tenné, ha elmenne egy fogászatra, hogy ne ijesztgesse az embereket.

Orbán mondta meg eddig is, hogy hány fertőzött van (annyi amennyit akar, mert úgy alakítják a teszteléseket, hogy ne legyen több), a meg nem tesztelt halottakról soha nem derül ki, hogy miért haltak meg. A vírust integrálták a NER hazugságrendszerébe: járvány akkor sincs, ha van, és akkor is lesz, ha már nem lesz, de a propagandának a rendkívüli állapot és a diktatúra fenntartásához szüksége van rá. Vírus még ilyen engedelmesen nem viselkedett. A náci propaganda és a fasiszta állam jellemzője, hogy megerőszakolja és meghamisítja a valóságot. A vezér igényeihez igazítja a tényeket.

Ezért lehet az, hogy Orbán előre meghatározza a járvány végét, mert ha akarta volna, a járvány be sem lépett volna a határon, mert ő mindent képes megállítani a határon. Ekkorka aranyos járványra is csak azért volt szükség, hogy a nyílt diktatúrát be lehessen vezetni, 36 ezer idős és beteg embert el lehessen tenni láb alól, hogy ne élősködjön az ő költségvetése nyakán: nyugdíjat, gyógyszert, egészségügyi ellátást követelve abból, ami az övé. Magyarország Orbán tulajdona, aki még azt is megmondja, hogy ki éljen és ki haljon meg, kire nincs már szükség...

ÚJABB 1,67 MILLIÁRDOT ADNAK A VADÁSZATI KIÁLLÍTÁSRA

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.04.24.


A kormány arra kérte fel Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter bevonásával az idei költségvetésben 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról gondoskodjon.

Újabb forrást biztosít a kormány a Semjén Zsolt nevével összeforrt, 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására – írja az mfor.hu. 

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány arra kérte fel a pénzügyminisztert, Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László bevonásával az idei költségvetésben 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról gondoskodjon. Egyben rögzítették azt is, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, mely a kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinél tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére. 

Legutóbb a kormány tavaly novemberben csoportosított át 2 milliárd forintot a vadászati kiállítás előkészítésére.

KINEK JÓK AZ ÚJ SZÉP-KÁRTYÁS SZABÁLYOK? - RITKA AZ ÉVEN BELÜLI TELJES ÚJRATERVEZÉS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.04.24.


Jelentősen változtatott a kormány a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) idei szabályain. Nagyon sokaknak okozhatott csalódást ez a döntés, ráadásul az sem igazán látszik, valójában kiknek lehet hasznos a mostani módosítás.


Már hatályba lépett a kormány 140/2020. rendelete, amely a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szól. Az intézkedések (ezeknek itt nézhet utána) között szerepel a SZÉP-kártya szabályainak átmeneti átszabása.

A módosítás pont az, amit a kancelláriaminiszter a múlt heti Kormányinfón már bejelentett. A pihenőplasztikra 2020. június 30-ig feltöltött összegek után az adóteher mindössze 15 százalék, a szochót egyáltalán nem kell megfizetni. Az idén pedig a korábban megszabott korlátnál sokkal többet lehet a pihenőplasztikra kedvezményesen rátenni (a cafeteria szabályozásának itt nézhet utána). Gulyás Gergely azt állította, hogy így ellensúlyozni lehet az idei vagy akár a jövő évben is kieső külföldi turizmust. Cél – hangsúlyozta a kancelláriaminiszter –, hogy minél többen vegyenek részt a hazai turizmus élénkítésében...

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/17. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.04.24.



P U B L I C I S Z T I K A

Széky János: A hatalomépítő

Kilencvennégy évesen meghalt Pulai Miklós, a magyar bankszakma egyik legtekintélyesebb, sokak szeretetétől övezett alakja. 1981-ben vagy talán 82 elején találkoztam először a nevével, ez volt az az idő, amikor Magyarország az államcsőd szélére került. Az ún. „tájékoztatáspolitika” nem kötötte a nyilvánosság orrára, hogy kivételesen súlyos válság van, és hiába vagyunk büszkék magunkra, nálunk is lehet olyasféle összeomlás, mint a lengyeleknél, ami attól lehet még fájdalmasabb, hogy magasabbról zuhannánk, már ha a „magasság” a jobb életszínvonalat jelenti.

Mondom, a Kádár-rendszer történetének erről a fordulópontjáról a köz nem értesült, nemhogy percről percre nem tudósított a népnek szóló sajtó a drámáról, hanem sehogy. A tévéhíradóban óvodákat adtak át, és a kommentátorok aggódtak Lengyelország miatt, nehogy a „szélsőségesek” valami nagy bajt csináljanak, de hál’ istennek mi nem kerülhetünk ilyen helyzetbe. Az akkori magyar kormány operatív bizottságot (nem törzset) hozott létre a fizetésképtelenség elhárítására úgy, hogy a „fizetésképtelenség” szót ki sem lehetett ejteni a köznép előtt. Ennek a bizottságnak volt egyik vezetője Pulai Miklós, akkor mint a Tervhivatal elnökhelyettese. Akire azért lehetett felfigyelni, mert a többi pártállami funckionáriussal ellentétben emberi arca volt, és emberi nyelven beszélt. A valódi szakértők egyike volt...

Dr. Gerő Tamás: Elhunyt Nehéz-Posony Márton


Kenesei István: A bolondok hajóján


Két hete ott fejeztem be, hogy az Országgyűlés úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne a falain kívül: egymás után terjesztik be és vitatják meg a törvényeket és módosításaikat, miközben az ország csikorogva leállt, az emberek különböző rendszabályoknak engedelmeskedve maradnak otthon vagy mennek az utcára, szállnak járművekre, járnak vásárolni meg dolgozni (már akinek van még munkája), és próbálnak gondoskodni a kórházak krónikus osztályairól ismeretlen okokból kitett beteg vagy idős hozzátartozóikról, azt latolgatva, hogy a vírus vagy az orvosi felügyelet hiánya lesz-e végzetes számukra. Az Országházban pedig mindössze annyi változás történt, hogy a képviselők átültek a szellősebb felsőházi terembe, ahol nagyobb távolságot tudnak tartani egymástól...

Petschnig Mária Zita: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?
Orbán tudta, de nem tette

Orbán Viktor tudhatta, mit jelent a járvány, mert az tavaly decemberben és januárban már tombolt Délkelet-Ázsiában. Tudhatta, hogy a feltartóztatásához milyen védekezési eszközökre van szükség: maszkokra, tesztekre, fertőtlenítőszerekre, védőruházatra, immunerősítő gyógyszerekre. Tudhatta, hogy a gyógykezeléshez oxigénpalackok és lélegeztetőgépek kellenek, és kórházi ágykapacitások – megfelelő személyzettel. Tudhatta, hogy a járvány januárban átjutott Európába is, és tudhatta, hogy előbb-utóbb minket is el fog érni. Tudhatta, hogy a vírus egyik országból a másikba behurcolással kerül át, tudhatta, hogy ennek esélyét miként lehet mérsékelni: szűréssel, szűréssel valamennyi külföldről belépő esetében...

Kovács Zoltán: ZTE–Kisvárda 602

Mihályi Péter: Vírus és valóság

Darvas Béla: Vakröpülés

Horn Gábor: A példaadó szakközszolga

Elhunyt Szüdi János

Gadó Gábor: Tüntetés maszkban

Ladányi János: Az elfelejtett ország és a vírus

Kamarás István OJD: A legújabb NAT Etikája és etikája

Magyar Péter: Észak–Dél vita az euróövezetben

Felcsuti Péter: Gondolatok koronavírus-járvány idején

Báron György: Kálmán Gábor

(1934–2020)

V I S S Z H A N G

Dr. Balkányi László: A láthatatlan elefánt

Váradi András: Virusdosszié 2.

Éry-Kovács András: Hisztéria

György Péter: Rövid kommentár


P Á R A T L A N

(avar): JEREVÁNI EMLÉKEZET

-hg-: KÉNYELMETLEN

-átkai: A NYELVÚJÍTÓ

Lantai András: NÉPELLENES

Lázár György: NEM TETTÉK KI

Lendvay Gábor: KUTYÁBÓL SZALONNÁT?

Völgyi Ferenc: STATISZTIKA

(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ